Csepelen is őrtüzet gyújtottak Székelyföld autonómiájáért

Csepel.hu

Október utolsó vasárnapján sok más magyar településhez hasonlóan a csepeli Daru-dombon is őrtüzet gyújtottak Székelyföld autonómiájáért. Az őrtüzet Morovik Attila alpolgármester gyújtotta meg, majd a jelenlévők együtt elénekelték a székely himnuszt.

Az alpolgármester röviden azt mondta, hogy „szívünk egyik felével a székelyföldiek mellett vagyunk” és Csepel számára különösen fontosak a távolban élő barátaink.

Immár hagyománnyá vált, hogy október utolsó vasárnapján Székelyföld peremtelepülésein egy időben több száz helyen jelzőtüzek lobbannak fel. A Székely Nemzeti Tanács által elindított kezdeményezés célja az volt, hogy kifejezze: a székely zászló mellett a Székelyföld körvonala is fontos jelkép.

ortuz3

A kezdeményezéshez számos magyarországi település és Budapest kerületei is csatlakoztak. Közéjük tartozik Csepel, amely az őrtűz meggyújtásával jelképesen fejezi ki szolidaritását a székelyföldi nemzettársaink törekvéseivel.

Morovik Attila alpolgármester utalt rá, hogy Csepel különösen jó kapcsolatokat ápol a Székelyföldön élő honfitársainkkal. A határon túli program keretében a kerületi gyerekek többségét Székelyföldre viszik kirándulásra, tanulmányutakra. Az anyaországi magyarság számára fontos cél, hogy szolidaritást vállaljon a határon túli magyarokkal, és segítségükre legyen törekvéseikben.

ortuz7

csepel.hu

5 hozzászólás “Csepelen is őrtüzet gyújtottak Székelyföld autonómiájáért” bejegyzésre

  1. kerdezo szerint:

    Ez kurva fontos volt, biztos…

  2. Happy szerint:

    Bizony, meg kell mutatni, hogy mi magyarok milyen összetartóak vagyunk. Ez a legfontosabb.
    Ezért szeretett és imádott kormányunk szívesen vesz minden olyan kezdeményezést, ami segít elterelni a figyelmet a mindennapi gondjainkról.

  3. Jobban szerint:

    Egy indián sám megrázó üzenete a fehéreknek!
    Ez a bölcs indián tökéletesen tudja, mit hibázunk el!
    Ez a bölcs, indián sámán tökéletesen látja, mit hibázunk el mi, fehér emberek, és ezt kíméletlen őszinteséggel a tudomásunkra is hozza!
    “Azt hiszem, a fehér ember úgy fél attól a világtól, amelyet alkotott magának, hogy se látni, se érezni, se szagolni nem akarja. Ha az arcodba csapódik az eső vagy a hó, ha a jeges szél megdermesztett és most a füstölgő tűz mellett felmelegszel, ha a forró gőzfürdőből kijövet a hideg folyóba veted magad, akkor érzed, hogy élsz. De ti ezt az érzést már nem igénylitek. Skatulyákban éltek, kizártátok belőlük a nyár melegét és a tél fagyát, testeteknek nincs többé illata. Hi-Fi-lármával tele a fületek, ahelyett, hogy a természet neszeire figyelnétek. Színészeket bámultok a tévében, akik nem létező élményekben részesítenek, mivel valódi, saját élményeitek már rég nincsenek. Eszitek az ízetlen ételeket… Hát, így éltek ti. És ez nem jó.
    Az étellel, amit esztek, ugyanúgy bántok, mint a testetekkel. Megfosztjátok természetes részeitől, ízétől, illatától, nyersségétől, hogy aztán mesterséges színt, mesterséges ízeket kapjon.
    Nagyon megnehezítettétek, hogy helyesen, belülről éljük át a természetet, hogy részei lehessünk… Nem csak a földet, a sziklákat, az ásványokat tettétek tönkre, vagyis azokat a dolgokat, amelyeket ti “holt”-nak neveztek, pedig nagyon is elevenek; megváltoztattátok az állatokat is, melyek az ember hozzátartozói, a Nagy Szellem részei, olyan félelmetesen megváltoztattátok őket, hogy felismerhetetlenek lettek. Vannak farmok, ahol a csirkét a mellehúsáért tenyésztik. Azokat az állatokat alacsony ketrecekben tartják, folytonos tolongásban, mert ettől természetellenesen kifejlődnek a mellizmaik. Ha egy madárnak szüntelenül görnyedt gerinccel kell élnie, természetellenessé, őrültté, gonosszá válik. Így van ez az emberekkel is. Ez az, amiért öngólt rúgtatok.
    Az ember nem arra született, hogy az ilyesmit elviselje. Börtönökben éltek, ti csináltátok magatoknak, és úgy hívjátok, “otthon”, hivatal, gyár. A madárra semmi szükség. Nincs bátorságotok tisztességesen megölni. Így aztán csinos kis műanyag zacskóban kerül elétek, feldarabolva, konyhakészen, íze nincs, de bűntudat se jár vele… A ti felfogásotok szerint a háború is – ültök a repülőgépben, magasan a felhők felett, megnyomtok egy gombot, ledobjátok a bombákat, és nem nézitek meg, mi történik a felhők alatt – szagtalan, bűntelen és steril. Osztogatjátok, adjátok és veszitek a halált. Az összes dezodorotokkal együtt haláltól bűzlötök, de féltek a halál valóságától; nem mertek szembenézni vele. A halált is sterilizáltátok, suba alá került, megfosztottátok méltóságától.
    Mi, indiánok azonban gondolunk a halálra. Én is. A mai nap például kitűnő lenne meghalni, nincsen sem nagy hőség, sem túl hideg. Jó nap arra, hogy egy szerencsés ember elérjen útja végére. Egy boldog ember, akinek sok a barátja. Másmilyen napok nem olyan jók. Azok önző, magányos embereknek valók, akiknek keserves dolog itt hagyni ezt a földet. De úgy gondolom, a fehérek ebből a szempontból alighanem minden napot rossznak tartanak.”
    Sánta Őz, a sziú indián sámán
    http://civilhir.net/egy-indian-sam-megrazo-uzenete-a-fehereknek-31366

  4. Nagyapó szerint:

    Happy igaza van, el kell terelni a figyelmet arról. hogy:
    – hazánkban volt 2007–2015 között a tizedik legmagasabb reálbér-emelkedés az OECD-országok között, míg 2006–2010 között jelentős, több, mint ötszázalékos mértékű reálkereset-csökkenést kellett elszenvednünk
    – idén tovább gyorsult a nettó reálbérek növekedése, már most fél évkor plusz 7,6 százalékos emelkedésről történt. A 2010-es szinthez viszonyítva hat év alatt idei teljes évet nézve 16,45 százalékos bérnövekedéssel kalkulálhatunk és ha a családi adókedvezményt is figyelembe vesszük 21 százalék lesz.
    – a rezsicsökkentésről
    – az alacsony inflációról
    – stb.
    El kell terelni a figyelmet, különben az eetásak gutaütést kapnak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Happy szerint:

    Nagyapó!
    Maga már rég nem dolgozik, ha ilyet leír!

    Az adójóváírás csak nettó 16 ezer ft-ot vett el, azóta sem kaptuk vissza!!! Ez csak egy a sok közül! Rezsicsökkentés??? A másik oldalon minden drágul! Ne úgy számoljon reálbér- növekedést, hogy mindenkit egy kalap alá vesz. Szépen tessék lebontani ágazatokra, úgy mindjárt kiderül, hogy ki az aki 6 éve nem kapott! ELMÚLT 6 ÉV!!!

Itt lehet hozzászólni !