Varga Mihály: Rossz és elfogadhatatlan a költségvetés

Fidesz.hu

Varga Mihály

A 2009-es költségvetés nem készült fel a világgazdasági válság kezelésére, nagyrészben az adóterhek növelésére épít, és indokolatlanul optimista a gazdasági növekedés tekintetében – hangzott el Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján.

A mai napon a kormány benyújtotta 2009-es költségvetési javaslatát. Kimondhatjuk: ezzel a költségvetéssel az ország nem készült fel a világgazdasági válság kezelésére – húzta alá Varga Mihály. Miközben recseg-ropog a globális pénzügyi rendszer minden eresztéke, miközben arról beszélnek, hogy az elmúlt száz év legnagyobb kihívása előtt áll a világ pénzügyi- gazdasági szempontból, a magyar költségvetés úgy készül mintha semmi sem történt volna – fűzte hozzá. Hazánkban nem csak azt a problémát kell kezelni, hogy a világgazdasági lehűlés milyen hatásokkal jár, hanem azt is, hogy évek óta a közép-európai térség sereghajtója vagyunk, azaz a növekedésünk jóval alacsonyabb szintű – világgazdasági válság nélkül is – mint a környező országoké – fejtette ki a Fidesz szakpolitikusa.

Úgy tűnik, hogy a magyar kormány nem veszi komolyan a külső és belső jelzéseket – szögezte le a képviselő. Példaként említette, hogy 30 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint tavaly, júliusban és augusztusban 7,5 százalékos volt a munkanélküliség aránya. Miközben a Fidesz arról beszél, hogy programja alapján 10 év alatt szeretne 1 millió új munkahelyet teremteni, a jelenlegi kormány olyan költségvetést készít, amely azt sem veszi figyelembe, hogy a munkaerőpiacon milyen változások történnek – fejtette ki Varga Mihály, hozzáfűzve: munkanélküliség, foglalkoztatottság, beruházás tekintetében ez a költségvetéstervezet nem reagál a változásokra.

Az inflációról szólva Varga Mihály elmondta: miközben az emberek azt érik meg, hogy jövedelmeiknél jobban növekedtek az árak, a magyar költségvetés megint csak azzal számol, hogy 2009-ben nem valósul meg felzárkózás a jövedelmek tekintetében.

A politikus leszögezte: ez a költségvetés rossz, és még mindig indokolatlanul optimista, hiszen 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol, miközben a Magyar Nemzeti Bank 2,6 százalékot vár, de elemzők szerint is optimális esetben lehet csak 2,5 százalékos növekedés jövőre. Az is jól látható, hogy a költségvetés még mindig nagyrészben az adóterhek növekedésére épít, az ország még mindig többet adózik mint amit 2006-ban – tette hozzá.

Ez a költségvetés rossz, nem elfogadható, szerencsés lenne még most visszavonni a kormánynak, hogy átdolgozzák. A Fidesz nem fogja támogatni ezt a költségvetést a parlamenti szavazásnál – szögezte le Varga Mihály.

A Fidesz alelnöke az SZDSZ takarékos állami gazdálkodást célzó javaslatára reagálva azt mondta: még nem ismerik a dokumentumot, de tanulmányozni fogják. “Partnerek vagyunk abban, hogy mindenféle szavazatvásárlási akciót korlátozzunk a következő években, tehát ha az SZDSZ-javaslat még mindig arra irányul hogy az MSZP ilyen törekvéseit megakadályozzuk, akkor ezt támogatni fogjuk” – tette hozzá.

Forrás: Fidesz.hu

10 hozzászólás “Varga Mihály: Rossz és elfogadhatatlan a költségvetés” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Trükkök százaival nem lehet elfogadható költségvetést készíteni.
    A gazdaság romlik, minden kormányon kívüli szakértő rosszabb adatokat jósol. De lesz a kormánynak ~100 mFt-ja, hogy a „kitűnő” teljesítményét propagálja (mint Csepelen – szocik-Csepel újság).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. grál szerint:

    Nagyapó anno a fidesz trükkök ezreivel fogadtatta el 2 évre a költségvetést. Igaz utána kicsinálta a kisgazdákat. 6 év óta a fidesz csak károg, nekik semmi nem jó. Diktálni akarnának, várjanak míg hatalomra kerülnek, akkor úgy sem néznek sem embert, sem embert azt teszik, amit Orbán diktál. Nem különbek a mostaniaknál, sőt…..

  3. Földhözragadva szerint:

    Az a baj, hogy mindkettőtöknek igaza van…:( Ez a mai magyar politika világa…

  4. Bubus szerint:

    grál, ne hasonlítsd össze azt a sikeres időszakot ezzel a tragikomikus, szerencsétlenkedő agóniával, amit az MSZP csinál.

  5. Jeniszej szerint:

    Egyszer majd csak “beledöglenek” ócska trükkjeikbe – remélem.

  6. chemizoli szerint:

    SzenT. grál!

    Nem vetted észre, hogy 6 éve a szocik vannak hatalmon?
    Csinálják jól, aztán hadd károgjon a Fidesz…
    Mondhatnának amit akarnak, ha mi mást érzünk a bbőrünkön, nem igaz?
    Egyébként meg elég macchiavellisztikus gondolat azzal legitimizálni a mostani lopást-csalást-mutyizást, hogy mit csinált előtte egy másik kormány!

  7. Papi szerint:

    grál!
    Téged az sem zavar, hogy amit a Fidesz “kárógot” sajnos minden bejött?
    Mesélj a gáz ár emelésről, vagy esetleg a “dübörgő” gazdaságról vagy esetleg arról akar beszélni, hogy gyurcsány ezer milliárdos ado csökken-tésről beszélt aztán hirtelen azt mondta, hogy ez egy eszement ötlet (nagy vállalkozók előtt ezt mondta). Vagy inkább beszélj arról, hogy mi van az egészség ügyben vagy talán az oktatásról akarsz beszélni? De beszélhetnél a gazdasági bűntettekről (zsarolás, sikkasztás, csalás stb). Szinte nincs a BTK-ban és a polgári törvénykönyvben olyan pont amit ne sértettek volna. Jó lenne végre ha arra figyelnétek amit ez a magát baloldalinak de valójában nagyon szélső jobbos multipárt csinál.

  8. Papi szerint:

    Még valamit, ne gyertek se te se más azzal, hogy Orbán diktatorikus. Ő még nem zárt vagy záratott ki egyetlen olyan Fideszest sem aki nem értett vele egyet. Ugyan ez nem mondható el a maszopról, khk (szdsz) vagy a gyurcsány ibolya féle mdf-ről.

  9. hollósi szerint:

    Hiába győzköditek azt, aki havi 700 rugóért, különböző álnéven vitatkozik Veletek! Ezért a pénzért mit vártok tőle?

  10. Papi szerint:

    hollósi!
    Nyertél tied a pont. De azért jó volt kiírni magamból. Már nagyon unom a mocskolódásaikat.

Itt lehet hozzászólni !