Kihívó nélkül marad Mesterházy Attila

Népszabadság

Két napja van az MSZP országos vezetése tagjainak, illetve a pozíciókra jelölteknek, hogy jelezzék: elfogadják-e a pártszervezetek, azaz a tagság különböző jelöléseit, és elindulnak-e a július 10-i kongresszus tisztújító megmérettetésén vagy sem – tudta meg a Népszabadság.

A Katona Béla volt házelnök által vezetett jelölőbizottsághoz már folyamatosan érkeznek az ezzel kapcsolatos írásos nyilatkozatok. A jelölőbizottság ugyanis összesítette a jelöléseket, és szintén írásban értesítette azokról az érintetteket, kérve, hogy jelöljék meg: mely pozíció(k)ért kívánnak harcba szállni?

A Népszabadság információi szerint az összes betölthető vezetői posztot figyelembe véve (körülbelül húsz pozíció) közel száz jelölés érkezett, azaz a szórás meglehetősen nagy. Az bizonyosnak látszik, hogy az elnöki posztra Mesterházy Attila kapta a legtöbb jelölést, és nem is várható, hogy kihívója lesz. Az elnökhelyettesi posztra (ebből az alapszabály szerint több is lehet, de várhatóan csak egyet, esetleg kettőt választanak majd) Molnár Csaba kapta a legtöbb ajánlást, a volt kancelláriaminiszter azonban még nem döntötte el, hogy indul-e. Hasonlóképp nem válaszolt még Szekeres Imre jelenlegi elnökhelyettes sem, aki várhatóan szombaton közli döntését.

Megküldte levelét viszont a bizottságnak Hiller István és Ujhelyi István is. A volt kulturális minisztert elnökségi tagnak és választmányi elnöknek jelölték, de Hiller közölte: formális tisztséget nem ambicionál. Ujhelyi majd minden pozícióra kapott jelölést (pártelnökit is), az Országgyűlés alelnöke viszont kijelentette: az ellenzéki lét újjáépítésében most felesleges a funkcióhalmozás. A párt leendő alelnökeinek és elnökségi tagjainak névsora ennél jóval bizonytalanabb, számos ismert és kevésbé ismert arc jöhet szóba. Komoly érdeklődés a választmány elnöki székéért mutatkozik: a jelenlegi vezető Simon Gábor mellett Botka László is erősen esélyes, de elfogadta az erre való jelölést Szanyi Tibor is.

nol.hu

12 hozzászólás “Kihívó nélkül marad Mesterházy Attila” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Megküldte levelét viszont a bizottságnak Hiller István és Ujhelyi István is”
    Két fentnevezett úriember éppen hol nyaral?

  2. Kovács Ernő szerint:

    I love Demszky Gábor
    Budapest “legnépszerűbb” politikusának utolsó “siekeres” március 15-i beszédének videói!
    http://www.kommentalok.eoldal.hu/cikkek … szky-gabor
    grün Lehet, hogy ők is Bulgáriában vannak?

  3. " ?! " szerint:

    Helyezkedik a két Mesterházi.

    Hamarosan kiderül, hogy melyik helyezkedik jobban.

    Mesterházi Attila mszp-s frakcióvezető az MSZP elnöke lehet.

    Mesterházi Ernő pedig börtönbe vonulhat.

  4. Csepelino1 szerint:

    Ezek nem normálisak!

    TELJESEN MEGŐRÜLTEK!

    Mit látnak ebben a Mesterházyban?! Egy közepes képviselő. Se nem jobb, se nem rosszabb!
    Nem is értem . . .

    Ma halottam, hogy Szekeres Imre nem indul a tisztújításon. MÉG JÓ!
    A pártban sem kéne már lennie. De még nem 1, meg nem 2 nevet fel tudnék sorolni, akinek repülnie kéne . . .
    Akkor talán lenne remény, hogy a Magyar Szocialist Párt újra magához térjen. De ezt már úgy látom senki sem akarja. Akárcsak Csepelen. Aki meg itt akarja, azt háttérbe szorítják, vagy megelégeli a háttérbe szorítást, és inkább kilép.

  5. BaráTOM szerint:

    Csepelino1!
    Ha magához tér az MSZP, belépsz?

  6. Jeniszej szerint:

    Nézem a képet és látni vélem a sok őszülő halántékokat mely kép láttán az az idézet, jut eszembe valakitől, hogy a “szüleim padlását is lesöpörték” a szoci pártok régmúlt képviselői.
    Gondolom ezeket az emberek még mindig mágnes szerűen, tapadnak ezekhez a senkiháziakhoz. – de miért? – kérdezi a vén szülém
    Kapitalista – szocialista? ALAPBOL NEM LEHET JÓ BARÁT – AZ BIZTOS!
    🙂

  7. Csepelino1 szerint:

    BaráTOM!

    Sajnos ebben a SZ.RBAN már benne vagyok!
    És ez a SZ.R, egyre nagyobb lesz!

    Nem, ha nem tér magához, kilépek!
    Szerintem erre nagyobb a sansz, mint hogy maradjak!
    Főleg itt Csepelen!

  8. Jeniszej szerint:

    Hogy néztek ki, a szocik, amikor elénekelték az Internacionálét – közröhejnek téve ki magukat – mondja a vén szülém.
    Rosszul is lett az Öreg a – röhögéstől.
    😀

  9. Jeniszej szerint:

    Azt mondja a fater, és ha Ő mondja biztos igaz, lehet.
    A baloldalnak, ha talpon szeretnének maradni hiteles munkás vezetőre, van szüksége.
    Úgy látszik, sajnálja az öreg őket, bár lehet, hogy csak úgy emberbaráti szeretetből.
    Mert az öreg biztosan nem küldte volna a békésen tüntető emberekre a balkáni stílusú erőszakot.
    Az Őregem jó ember. – megbocsát a tévelygőknek
    😀

  10. grün szerint:

    Jeniszej!
    A Fater lnkább sámlit csinált volna, most lenne min üldögélnie!

  11. Jeniszej szerint:

    T.
    grün:
    Azt mondja a fater, hogy nem asztalos volt.
    A csepeli faterja lehetet asztalos olyan pinokio gyártó féle,mint a gyurcsányé.

    http://www.indavideo.hu/video/pinokio

Itt lehet hozzászólni !