Pali bácsi: Stohlnak börtönbe kell mennie!

Blikk

(Fotó: Fuszek Gábor)

Pénzt ajánlott fel Stohl András (44) az áldozatának, Kaincz Pálnak (77). Az idős férfi azonban annak ellenére, hogy a csőd fenyegeti, visszautasította a „segítséget”. A Blikk Őrbottyánban meglátogatta az idős férfit, aki ki sem mozdul otthonából, amióta kiengedték a kórházból.

Pali bácsi csak az ablakig jutott el, de lánya, Ibolya panaszáradattal fogadta riporterünket.

– Nem kell Stohl pénze. Nem fogjuk hagyni, hogy megúszsza, hiába sírdogál a színpadon. Azoknak, akik sajnálják, és a pártjára álltak, azt üzenem, gondoljanak bele abba helyzetbe, amikor az ő szüleik vagy gyerekük szenved balesetet egy részeg, drogos ember miatt – háborgott Ibolya, aki szerencsére, csak karcolásokkal, megúszta a balesetet, amelyet Stohl András okozott május 8-án hajnalban.
Mint elmondta, több valótlan hír is napvilágot látott velük kapcsolatban, és sok mindent hiányol a jegyzőkönyvből azok közül az információk közül, amelyeket elmondott a helyszínen azon a szörnyű hajnalon. Mint megtudtuk, a bűnbánó színművész a baleset óta ostromolja őket.

Kétszer a kórházban kért bocsánatot, egyszer pedig otthonukban kereste fel őket. A látogatások egyikén hozta szóba az anyagi segítséget is, ahogy ő nevezte, de az idős férfinak és lányának a legfontosabb az igazság és a becsület.

Mivel Pali bácsi teljesen munkaképtelen – még az is nehezére esett, hogy ágyától egy köszönésre az ablakhoz jöjjön, nem tud dolgozni a földjén. Így a bevételük is kiesett. Ami megmaradt a termények közül, azt meg az esőzések tették tönkre, így teljesen kilátástalan a helyzet.

– Fogadtam egy ügyvédet, mert nem fogjuk hagyni magunkat. Ennek a férfinak börtönbe kell vonulnia. Apu az orvosok szerint, ha fel is épül, soha többé nem lesz a régi. Egy 77 éves ember már nem tud maradéktalanul meggyógyulni – folytatta Ibolya, aki a baleset óta maga csinál mindent. Ápolja apját, főz, takarít, és még a veteményest is próbálja gondozni.

Arra, hogy egyhamar könnyebb lesz az élete, nem is gondolhat, de elszántan egy mondattal búcsúzott: „Nem adom fel, végigcsinálom!”

blikk.hu

11 hozzászólás “Pali bácsi: Stohlnak börtönbe kell mennie!” bejegyzésre

  1. Vica szerint:

    Megértem Őket. Igazuk van, bár nehéz kenyér az igazság…

  2. Tóth Mária szerint:

    Nincs bennem bosszú, de ha Stohl megússza, nincsen igazság(csak igazság-szolgáltatás)!

  3. zed szerint:

    Szerintem Pali báéknak inkább meg kellene próbálniuk minél jobban felsrófolni az árat. Aki egy ilyen adódó helyzetet nem használ ki a végletekig, ne csodálkozzék, ha élete végéig csak egy szánalmas lúzer marad, aki vágyakozva bámulja a kirakatok áruit.

  4. donquijote szerint:

    Zed szerintem pont ezt csinálják, megjegyezve jogosan, Buci megérdemli
    hibázott, fizessen.
    (azért meglincselni nem kell)

  5. Jeniszej szerint:

    Csak annyit kapjon amennyit, megérdemel egy alkoholista kábítószeres, országúti bűnöző.
    A jogosítványát soha ne kapja vissza! – Mert innen nincs visszaút.
    Másokra életveszélyes alkoholista narkósnak nincs helye az utakon, – járművet vezetni.
    A károsultat sajnálom, kapjon meg a “Buci zsebéhez” mért fájdalomdíjat, járadékot.
    Természetesen zsarolásnak most sincs helye.

  6. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Aki ennyi embernek okozott kárt az ne ussza meg a méltó büntetését, pláne ő egy közéleti-művész ember ! Iszik, (hallani, hogy rendszeresen, meg drogozik ? ! A bűntetést ne ússza meg, mert akkor nincs az országban igazságszolgáltatás ! Nem ez az első és második karambolja, csak mindegyiket megúszta, mert mindenki elnéző volt vele ! Még jó, hogy nem történt nagyobb tragédia ! A jogosítványát véleményem szerint elfelejthetné végérvényesen !

  7. csepeli szerint:

    Ha meg nem kért volna bocsánatot, nem ajánlott volna pénzt, akkor meg az lenne a baj. Van rajta sapka, nincs rajta sapka tipikus esete.

  8. Jeniszej szerint:

    csepeli:
    Ez így dukál!
    Bocsánatkérés még nem mentesít semmitől.
    Igen vagy az is lehet, hogy nem bocsátanak meg a szerencsétlenül járt sérültek. – De ettől még a kártérítés, büntetés is dukál egy ilyen – részeges, alkoholista, drogos közúti bűnözőnek.

  9. pricpracpruc szerint:

    Talpra magyar! Részegen, tán drogosan okozott egy balesetet, nem az elsőt. Megsérült egy ember. Sajnálatos. Ám tele van a f@szom azzal, hogy reggeltől estg mást sem hallok, mint, hogy így, a Buci, úgy a Buci, emígy meg a Pali bácsi. Ki nem sz@rja le? Mind a kettőt.

  10. Vica szerint:

    Az a helyzet, hogy ha valaki a forgalomban járművet vezet – még ha nem fogyasztott előtte tudatmódosító szereket akkor is – potenciális gyilkos. Bármikor előfordulhat, hogy egy kisgyerek (vagy egy idős ember) váratlanul lelép az úttestre, esetleg balra kanyarodik egy jobbra indexelő jármű, esetleg egy elmélázott, figyelmetlen pillanat és kész a katasztrófa. Ennek az esélyét sokszorozza meg, ha felelőtlenül ittasan, kábítószer hatása alatt vezet valaki (s miután így két autót összetört és embereket sebesített meg) újra volán mögé ül. Hát akkor viselje tettének következményeit! Remélem, a törvény ez egyszer igazságos lesz.

    Szörnyű dolgok történhetnek az utakon, amelyek akár bármelyikőnket érinthetnek. Ma temetik a kislányom egyik tanárának 13 éves kisfiát, akinek mindössze az volt a “bűne”, hogy a kerékpárúton biciklizett, egy szabálytalanul közlekedő motoros pedig halálra gázolta…

  11. Jeniszej szerint:

    pricpracpruc:
    Azt hiszem, hogy neked is szívlapátot fognak ajánlani, ha bolondozásaiddal nem hagysz fel. 😀

Itt lehet hozzászólni !