Családokat kell kitelepíteni a XXII. kerületben

MTI, Index

Az Fn.hu galériáját itt nézhetik meg

Tucatnyi családot kell kitelepíteni a Budapest XXII. kerületi Hosszú-réti patak kiáradása miatt – mondta el Karsai Ferenc, a kerület alpolgármestere a helyszínen.

A Kártya, a Méhész, a Honfoglalás és a Katona utcákat érinti a Hosszú-réti patak kiáradása. A kitelepítendő családokat az alpolgármester elmondása szerint a Kolonics György Általános Iskolába tervezik elszállítani.

Az áradás környezetszennyeződéssel is járt, ugyanis egy autószerelő műhely raktárából olajat sodort ki a víz. A helyszínen ott van Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán, a terület fideszes országgyűlési képviselője is. A környéket a rendőrök lezárták, sok tűzoltó homokzsákokra vár, amelyek várhatóan hamarosan megérkeznek. A lakosok türelmetlenek, mert házuk már két órája vízben áll, sok lakásban 50 centis víz van.

Molnár Péter tűzoltósági szóvivő elmondta: nagyjából száz házba folyt be a víz, mert a környéken lévő halastavakból a patak nem tudta elvezetni a vizet. Van olyan terület, ahol 140 centi a víz magassága. Az egyik családi házból anyát és gyermekét derékig érő vízből mentették ki. A 41-es villamos Kamaraerdő helyett csak Budafok kocsiszínig közlekedik.

A Független Hírügynökség szerint a rendőrség lezárta a környező utcákat, nem tudnak pótlóbuszokat indítani Budafok kocsiszín és a Kamaraerdei Ifjúsági park között. A környező utcákban közlekedő 141-es,150-es és 250 járatok forgalma sem zavartan, a buszok csak kettévágott útvonalon tudnak haladni, mivel az Ady Endre utat is lezárták. Emiatt 4-5 buszmegállón át gyalogolniuk kell az utasoknak.

Forrás: MTI, Index

Egy hozzászólás “Családokat kell kitelepíteni a XXII. kerületben” bejegyzésre

  1. SNOOPY szerint:

    SAJNÁLOM ŐKET!SNOOPY!

Itt lehet hozzászólni !