71-20: förlényes arányban nyert a Fidesz-KDNP-s Rétvári

Mno.hu

Rétvári Bence győzött

Nem hivatalos eredmények szerint Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi országgyűlési választást a XI. kerületben. A jobboldal jelöltje az első fordulóhoz képest 800-zal több voksot kapott és várhatóan 71 százalék körüli eredménnyel végez. Az MSZP-SZDSZ közös jelöltje csak 20%-ot tudott elérni. Rétvári Bence az MNO-nak elmondta, hogy a kormánypártok kudarca egyértelműen jelzi, hogy az emberek változást akarnak.

„Köszönöm a választóknak a bizalmat, hogy az első forduló után is elmentek szavazni és ezzel is a kormány tevékenységéről mondtak ítéletet” – jelentette ki az MNO-nak Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP újonnan megválasztott képviselője. A politikus leszögezte, hogy az időközi országgyűlési választásokon a második fordulóban általában alacsonyabb a részvétel, azonban az emberek itt úgy gondolták, hogy fontos élni állampolgári jogukkal. Stabil és masszív az a tömb, ami a kormány ellen íly módon fejezte ki az akaratát – mondta el Rétvári. Szerencsére kevésnek bizonyult az az ellenkampány, amit a többek között Horn Gábor és Horváth Ágnes kerületbeni látogatásával vezetett a kormány és még saját táborukat sem tudták az urnákhoz vinni – mondta a politikus.

Mint ismert, vasárnap nem születhetett végleges eredmény, mert a külföldön szavazók szavazata csak 4 nap múlva érkezik meg.

A két héttel ezelőtti első fordulóban érvénytelen volt a választás, mivel a szavazóknak csak a 38,3 százaléka járult az urnákhoz. A vasárnap megtartott második fordulóban minden jelölt elindult, senki nem lépett vissza. Az előző körben is kiütéses vereséget szenvedtek a kormánypártok: jelöltjük, az SZDSZ-es Lakos Imre a szavazatok mindössze 20,3 százalékát szerezte meg. Rétvári Bence, a KDNP és a Fidesz közös jelöltje akkor 67 százalékot gyűjtött be. Az MDF-es Csapody Miklós 9,7, a MIÉP-es Fenyvessy Zoltán 3 százalékot szerzett.

A vasárnapi választáson nagyjából annyian jelentek meg, mint előzőleg, s a nem hivatalos adatok szerint Rétvári növelni tudta szavazatai számát, a szavazatok 71,1 százalékát szerezte meg. A második helyen Lakos Imre, az MSZP-SZDSZ jelöltjeként 20,2 százalékot kapott; Csapody Miklós az MDF színeiben 6,3 százalékot, míg Fenyvessy Zoltán a MIÉP képviseletében 2,4 százalékos támogatottságot könyvelhet el.

Forrás: Mno.hu

5 hozzászólás “71-20: förlényes arányban nyert a Fidesz-KDNP-s Rétvári” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Ki köszön kinek?

  2. Nándi szerint:

    Valószínüleg dr. Rétvári Bence a plakátjaira ragasztva így fogja megköszönni a bizalmat a választóinak.

    Hiszen főlényesen nyert a jobboldal!

  3. Bubus szerint:

    MSZP+SZDSZ=20% Éljen a törpepárt és kistestvére örök és megbonthatatlan elvtársi szövetsége!

    Ebben a választókörzetben 2006-ban is a Fidesz-KDNP nyert, de hogy 20%-ra írják le magukat együtt a maszposok és a szadisták, no ez aztán a nagy dolog. Csak így tovább!

  4. Nagyapó szerint:

    Szt. Imre városban 8:2 re nyertek a polgárok.

  5. Kovács Ernő szerint:

    Kovács Ernő:

    2008. február 11., 14:50
    Ki köszön kinek?
    Ez sajnos nem értelmezhető! De ez már igen:Ki köszöni meg kinek!

Itt lehet hozzászólni !