Lezárult a vizsgálat Daróczi halála ügyében

Origo.hu

A rendőrség csütörtökön közölte a honlapján: hétfőn lezárult a Daróczi Dávid egykori kormányszóvivő halála ügyében indult közigazgatási eljárás. Az orvosszakértői vizsgálatok a rendőrség szerint “minden kétséget kizáróan” megállapították, hogy idegenkezűség nem játszott közre Daróczi halálában. Az elhunyt életében fontos szerepet játszó tanúk meghallgatása ugyanerre az eredményre vezetett.

Hétfőn lezárta a Daróczi Dávid egykori kormányszóvivő halála miatt indult közigazgatási eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)Rendkívüli Haláleseti Osztálya – közölte honlapján csütörtökön a rendőrség. Daróczi Dávidra április 2-án talált rá egy ismerőse egy Andrássy úti lakásban, a mentőszolgálat munkatársai már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrségi közlemény szerint a halál beálltát követő órákban a rendőrök több órán át tartó helyszíni szemlét folytattak le annak megállapítására, hogy az egykori kormányszóvivő halálát okozhatta-e idegenkezűség.

Több tucat embert hallgattak ki a helyszínen tanúként: a tragédiát észlelő fiatalembert, a közvetlen szomszédokat, valamint mindazokat, akikkel Daróczi érintkezhetett élete utolsó óráiban. A beszerzett információk elsődlegesen kizárták az idegenkezűséget, nem szolgáltak alapul büntetőeljárás megindításához, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint eljárva kezdte meg a haláleset körülményeinek vizsgálatát – áll a közleményben.

A Semmelweis Egyetem ÁOK Igazságügyi és Biztosítás- Orvostani Intézete munkatársai végezték a hatósági boncolást, valamint az Országos Toxikológiai Intézet szakemberei végezték a kiegészítő szakértői vizsgálatokat. A rendőrség közölte: néhány napja elkészült valamennyi igazságügyi orvosszakértői vélemény, valamint a toxikológiai és a kiegészítő laboratóriumi vizsgálatok eredményei is megszülettek. Ezekből a szakértők egyértelműen és minden kétséget kizáróan megállapították: idegenkezűség nem játszott közre a férfi halálában – olvasható a közleményben, amely szerint a toxikológiai vizsgálatok pedig kizárták a gyógyszer túladagolás lehetőségét.

A rendkívüli haláleseti osztály munkatársai az orvos szakértői vizsgálatokkal párhuzamosan kihallgatták azokat a tanúkat, akik az elhunyt életében fontos és kiemelkedő szerepet játszottak. “A helyszíni szemle, a tanúk által elmondottak és az igazságügyi szakértői vizsgálatok adatai alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy az egykori kormányszóvivő nem lett bűncselekmény áldozata, hanem önkezével vetett véget életének” – áll a rendőrség csütörtöki közleményében.

Forrás: Origo

Itt lehet hozzászólni !