Blikk: A vizeletvizsgálat szerint Stohl drogot is fogyasztott balesete előtt

Blikk, Origo, TV2

A Blikk csütörtöki számában kiszivárgott információkra hivatkozva arról írt, hogy a vizeletvizsgálat eredménye alapján nemcsak ittas volt, hanem valamilyen kábítószert is fogyasztott Stohl András színész szombat hajnali balesete előtt. A rendőrség szerdán azt mondta: várhatóan pénteken kapják meg a szakvéleményt erről.

A Blikk információi szerint Stohl András színész kábítószert is fogyasztott szombat hajnali közlekedési balesetét megelőzően. A vizeletvizsgálat mutatott ki drogot – írja a napilap csütörtöki száma. A Blikk szerint egyelőre csak annyi biztos, hogy nem a marihuána hatóanyagát mutatták ki a szervezetében, azt majd a vérvizsgálat eredménye mutatja meg, hogy pontosan milyen kábítószert, milyen mennyiségben és mennyi idővel a baleset előtt fogyasztott Stohl.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az [origo]-nak azt mondta: péntek délután, de legkésőbb hétfőn kapja meg a rendőrség a színész baleseti ügyéhez a szakvéleményt az esetleges “egyéb jellegű befolyásoltságról”, vagyis arról, hogy fogyasztott-e Stohl kábítószert. Stohlnak volt korábban már rendőrségi ügye kábítószerfogyasztás miatt. A Fővárosi Főügyészség 2007 áprilisában vádat emelt egy kábítószercsempész banda ellen, és a vádiratban fogyasztóként szerepelt Stohl is. A vád szerint a színész több alkalommal kokaint vásárolt a csoport egyik tagjától. Stohl vállalta az elterelést, ezért akkor megszüntették vele szemben az eljárást.

Dunakeszi rendőrkapitánya, Kovács László szerdán közölte: várhatóan pénteken, gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség Stohlt. Mivel a meghallgatni kívánt hat-nyolc tanú közül többen már vallomást tettek, az általuk elmondottak, illetve az S. András vérében kimutatott közepes alkoholszint alapján előreláthatólag pénteken, de legkésőbb hétfőn közúti baleset okozásával, illetve ittas vezetéssel gyanúsítja meg a rendőrség a színészt – mondta a rendőrkapitány.

Stohl május 8-án, szombat hajnalban, Fót közelében okozott közúti balesetet, melyben egy ember súlyosan, egy ember könnyebben sérült. A rendőrség kedden közölte, hogy Stohl közepesen volt ittas a balesetkor a kirendelt orvosszakértő véleménye szerint.

Forrás: Origo.hu

11 hozzászólás “Blikk: A vizeletvizsgálat szerint Stohl drogot is fogyasztott balesete előtt” bejegyzésre

  1. Vica szerint:

    Tegnap délután a Soroksári úton közvetlenül előttem állt a piros lámpánál egy fehér személyautó, s úgy 10 másodperccel az elindulása után hatalmas, átláthatatlan fehér füstöt okádott ki magából. Akkor már tempóban voltunk, s nem hogy magam elé nem láttam, de se mellettem, se mögöttem nem látszott más, mint a fehér füst. Borzalmas “élmény” volt, lassan, óvatosan fékeztem, hogy minél távolabb kerülhessen tőlem ez az “őrült”, és közben reménykedtem, hogy hátultól nem fut belém a kocsisor, s nem megyek át a szembejövő sávba (mindez ugyanis a belső sávban történt). A kocsi szélsebesen elviharzott, a mögötte lévő kocsisor lassított, és várta a felhő eloszlását…
    Amíg a Petőfi híd felé haladtam, azt figyeltem, hol futok bele a balesetbe, amit valahol maga után hagyott. Szerencsére (legalábbis nem tudok róla) nem volt baleset azon a környéken, de ez nem rajta múlt…

    Fogalmam sincs arról, milyen üzemanyagot használnak egyesek, s mivel az ő látásukat, biztonságukat egyáltalán nem zavarja, amit maguk mögött hagynak, nyugodt szívvel hozzák életveszélyes helyzetbe a többi közlekedőt.

    Ennyit az önző, nemtörődöm gépkocsivezetőkről…

  2. loastman szerint:

    csepel.info = blikk

  3. Jeniszej szerint:

    A rendőrségnek még csak gyanús, hogy “Buci” gázolt. – nekem biztos.
    Miért fogalmaznak a rendőrségen ilyen bátortalanul.
    Ha “Buci” nem brunyált akkor biztosan – még ha drogozott is – már nem tudják a zsaruk bizonyítani. 🙁

  4. Jeniszej szerint:

    A drogozást talán igen – de az elkövetés pillanatában volt e drogos állapotban azt nem. – szerintem

  5. Jeniszej szerint:

    Mikor elment a baleset helyszínéről a tettes tudható pontosan kivel és mivel lépett le?
    Talán továbbra is ő vezette az élettársa kocsiját?
    Tudható ez pontosan?
    Nem akarom elhinni, hogy ennyire megátalkodott lett volna a ripacs úr, hogy a baleset után még mindig tovább folytatta bűnös tevékenységét.
    – Vezetett tovább? Veszélyeztette mások életét?

  6. ződ szerint:

    “A vizeletvizsgálat szerint Stohl drogot is fogyasztott balesete előtt” Meglátjátok, még energiaitalnak is viszontlátjuk a Stohl Bucitól levett vizsgálati anyagok alapján gyártott nedűt! Növelt THC-val, csökkentett alkohollal, 0% cukor tartalommal!, diabeteszesek is fogyaszthatják! Mellékhatása: közlekedési baleset okozásra hajlamosít!
    Jelige: “Rizikó nélkül nincs kockázat!”

  7. miska72 szerint:

    Na Buci is Leírta magát a közszereplésből. És menyi embernek lehetett a példaképe?
    Mekkora lelki törést, és csalódást okozott nekik Stohl András?

  8. zeta szerint:

    Így igaz. Nekem is kedvencem volt, mert nagyon jó színésznek tartom. Gyönyörűen tud verset mondani, hitelesen játszik.
    De példakép az nem lehet! Nincs mentség, amit tett vállalnia kell a következményt!
    Nem különb mint más, a jog mindenkinek egyformának kell hogy legyen!

  9. Jeniszej szerint:

    Iszik, kábítószerezik részegen, vezet, és még fegyvere is van! Nem is egy, mindjárt kettő.
    Kábítószeres csoportokkal (bandákkal) áll kapcsolatban.
    Ejha!

  10. Jeniszej szerint:

    Furcsa volna az, ha kiderülne, hogy még mindig rendelkezik vadászati engedéllyel.

  11. Jeniszej szerint:

    Vízelvezető csatornába borult egy személygépkocsi a 32-es számú főút mentén péntek reggel – közölte a szolnoki tűzoltóság. A tetejére borult kocsiból a tűzoltók szerint eltűnt a vezető.
    He-he.

Itt lehet hozzászólni !