83 éves, mentálisan sérült asszonyt akart kilakoltatni a csepeli MSZP polgármester-jelöltje!

Fidesz-KDNP frakció, Csepel.info

Szenteczky János adott utasítást a kilakoltatásra

Ma délelőtt 9:00 órakor egy 83 éves, beteg asszonyt próbált kilakoltatni a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. Információink szerint az önkormányzati cég  a kilakoltatásra kerülő bérlőkről mindössze egy részletes adatokat, így életkort sem tartalmazó listát ad le az önkormányzat szociális ágazata felé, melyből így ők nem tudják időben és megfelelően kiszűrni azokat, akik például magatehetetlenül kerülnének az utcára.

Az érintett idős asszonyt is tegnap találták először otthon a szociális ágazat munkatársai, és akkor szembesültek az állapotával. Az alábbiakban Németh Szilárd és Ábel Attila közleményét olvashatják.

83 éves, mentálisan sérült asszonyt akart kilakoltatni a csepeli MSZP polgármester-jelöltje!

Szenteczky Jánosnak, a Csevak Zrt. vezérigazgatójának utasítására egy idős, mentálisan is beteg embert próbáltak pénteken reggel kilakoltatni Csepelen, a Ságvári Endre utcában. Az idős asszony annyira megijedt az otthonánál megjelent végrehatóktól, hogy a rendőrségre menekült, ott próbált védelmet kérni. Kilakoltatása az egészségügyi állapota, a szociális szolgálat kiérkező munkatársai és a szintén megjelent helyi sajtó miatt végül meghiúsult, a kilakoltatás végrehajtói elhagyták a helyszínt.

Az esettel kapcsolatban a helyszínre érkezve tudomásunkra jutott, hogy a 83 éves asszony helyzetéről és állapotáról – egészen az utolsó pillanatig – nem kaptak értesítést az önkormányzat abban illetékes intézményei. A szomszédok szerint az asszony már sok éve nem tudta kifizetni a közműszámláit, melyeket már régen le is zártak. Információink szerint helyi vagyonkezelő felé felhalmozódott félmilliós tartozása miatt elindult bírósági eljárás során sem a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. sem a bíróság részéről nem került sor a beteg asszony egészségügyi és szellemi állapotának megállapítására.

A Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója Szenteczky János, az MSZP csepeli polgármester-jelöltje, a párt helyi alelnöke.

Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magukat baloldalinak nevező politikusok – akik közben bárlakásokat mutyiznak ki arra egyáltalán nem rászoruló ismerőseiknek – a legszerencsétlenebb sorsú, idős, beteg embereket sújtják az embertelen intézkedéseikkel. Amennyiben igazak a helyszínen a szomszédoktól hallottak, az idős asszony állapota miatt a Szenteczky János által vezetett vagyonkezelőnek már évekkel ezelőtt intézkedni kellett volna arról, hogy a szociális szolgálat munkatársai értesüljenek ügyfelük állapotáról, hogy megfelelő ellátást kaphasson!

Ezennel felszólítjuk Szenteczky Jánost, a Csevak Zrt. vezérigazgatóját arra, hogy azok felülvizsgálatáig azonnali hatállyal függessze fel a folyamatban lévő kilakoltatási eljárásokat! Felszólítjuk, hogy a Csevak Zrt. hibájából jogcím nélkülivé vált bérlők esetében állítsák vissza az eredeti bérleti szerződést, azok ügyében pedig, akik önhibájukon kívül álló okok miatt – például súlyos betegség vagy más elháríthatatlan probléma miatt kerültek nehéz helyzetbe – a szociális szolgálattal együtt kezdeményezzenek felülvizsgálatot helyzetük megoldására. Csakúgy, ahogy a bérlakások privatizációjáról, a kilakoltatásokról is részletes beszámolót várunk!

Budapest, 2010. április 30.

Németh Szilárd

Fidesz-KDNP

Országgyűlési képviselő

Ábel Attila

Elnök

Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság

129 hozzászólás “83 éves, mentálisan sérült asszonyt akart kilakoltatni a csepeli MSZP polgármester-jelöltje!” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Idézet a Magyar Szocialista Párt Csepeli Szervezete köszönetéből:
    “A baloldali értékek képviseletét és érvényre juttatását folytatjuk.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Földhözragadva szerint:

    Kár, hogy a mai világban embereknek rokonok, ismerősők szeretete nélül kell az életuk utolsó éveit végigvergődni. Ezt sajnos a narancs meg a média sem fogja megoldani, kár…:(

  3. Vica szerint:

    Szerencsére nem történt meg a kilakoltatás. A hölgy elhelyezéséről viszont gondoskodnia kellene a családjának, ha az nincs, akkor az önkormányzatnak. Nem lehet egy ilyen állapotú ember közmű nélküli, valószínűleg embertelen körülmények közötti helyzetben.
    Jó, hogy fény derült a nyilvántartás hiányosságaira, ezentúl remélhetőleg több szempont is felmerül majd a kilakoltatás beindítása előtt.

    Azt azért lássuk be, hogy nagyon sok kevésbé rossz helyzetben lévő szociális bérlakásban élő nem fizet. Ennek pedig következménye kell, hogy legyen, ugyanis ha valaki kis rezsijű önkormányzati lakásban lakhat, azt meg kell becsülnie, a rezsit pedig nem illene milliós nagyságrendig föltornáznia. Spórolni kell, fizetni kell, ha nehéz is.

  4. kispajtás szerint:

    Szenteczky – is – eldobta a bumerángot…

  5. csepelino1 szerint:

    Zed! Hol vagy? Várjuk a reakciódat! Vagy egyeztettek még a Csevakban azzal a “kevés”… hány is? 8-9-10 igazgatócskával? Ehhez csak gratulálni lehet. Ennyi felelősségteljes ember mellett ilyen baklövést?! Fel kellene még venni vagy 3-at hátha jobban sikerül működni a vagyonkezelőnek.
    Vagy 2-őt olyat felvenni, aki kirúgja az egész bagázst!
    Még a végén kiderül, hogy a kapitány úr is mentálisan sérült volt, azért kapott lakást!
    Meg áll az ész ezektől! Ez a szociális érzékenység?!
    Szégyen. Szégyen hogy ilyen polgármester jelöltje van Csepelnek.

  6. Páko szerint:

    Ez jó példája annak,hogy a “szociálisan sérült” kerületünkben,milyen munkát végeztek idáig az elvtársak.
    Szenteckyt meg az egész mocskát embereivel együtt, ősszel el kell takarítani Csepelről!!!

  7. Vica szerint:

    Úgy hiszitek, hogy zed a csepeli MSZP szóvivője? 🙂

    Szerencsétlennek nem lehet könnyű helyzete ennyi ember előtt megvédeni az eszméit, a pártját. Mindenki az Ő skalpját akarja, s mégis derekasan és kultúráltan küzd az elveiért. Le a kalappal előtte, hiszen hű maradt önmagához még olyan nehéz helyzetben is, amikor kiderült sok elvtársáról, hogy gerinctelen, tolvajok. Úgy gondolom, becsülendő, ha valakit nem fúj a szél hol egyik, hol másik pártba, és tud hinni valamiben.
    Unalmas lenne itt a fórum nélküle 🙂 .

  8. kispajtás szerint:

    Vica:
    Nem akarod őt hazavinni, etetni, pátyolgatni?
    Engem konkrétan a becstelenség védelme piszkosul irritál.

  9. Szenteczky János szerint:

    Tisztelt Fórumozók, Tisztelt Képviselő Urak!

    „Nagy érdeklődéssel” olvastam az újabb verbális förtelmüket – tekintettel arra, hogy az országgyűlési választásoknak vége és már az őszi, önkormányzati választásokra készülünk, ez –ha úgy tetszik, mint az MSZP Csepeli Szervezete polgármester-jelöltjének– a munkaköri kötelességemmé vált.

    A konkrét ügyben ma már a CSEVAK Zrt. jogtanácsosa nyilatkozott. Ígérem: ennek tartalma, sőt annál több is, hétfő reggelig a CSEVAK Zrt. honlapján lesz olvasható! Akit a valóság érdekel, annak a türelmét kérve azt javaslom, ott tájékozódjon.

    Hogy a tényeken túl mit is lehet válaszolni egy olyan írásra, aminek már a címe is hazugság!? Sőt –az írást végigolvasva– összesen 6 igaztalan állítást tartalmaz! Szép teljesítmény ez egy nem egészen 20 mondatos cikkben. Minden harmadik mondat… Uraim, ha ilyen „teljesítményt” nyújtanak a parlamenti munkájuk során is, nehéz éveknek néz elébe a magyar társadalom!

    A mostani és a hasonló nyilatkozataikat, nyílt leveleiket olvasva egy kérdés mindig felmerül: a képviselő urak szándékosan hazudnak, hogy a közvélemény előtt hamis színben tüntessenek fel személyeket vagy tényeket, vagy a 8, illetve több mint 10 éves önkormányzati képviselői munkájuk után még ennyi ismerettel sem rendelkeznek az önkormányzat működésével kapcsolatban?!
    Bármelyik verzió is a helytálló, mindkettőből az alkalmatlanságuk következik!

    Németh Úr polgármester szeretne lenni. Ez esetben nem egy ilyen üggyel találná szembe magát – így jó lenne, ha kicsit kitágítaná az ismereteit. Ábel Úr többször is az általa vezetett –egyébként nagyon fontos– bizottság elnöki tisztségében tetszelgett és teszi ezt úgy, hogy halvány fogalma sincs az általa felügyelt területről… Ez bebizonyította néhány nappal korábban is, amikor az önkormányzati törvény, valamint a lakástörvény, sőt, több más helyi rendelet ismeretének teljes hiányát bizonyító megjegyzéseit helyezte el a blogon.

    Mindig várom, hogy a Választók azt mondják, illetve megkérdezzék: Milyen jó, hogy ezek a fideszes fiúk így felhívják az önkormányzat működésének problémáira a figyelmet! De vajon javaslatot a megoldásra mikor tesznek?

    Most is csak felszólítanak! Most is csak beszámolót várnak! Erre azt mondom: el kellene (vagy el kellett volna) olvasni azokat az anyagokat, beszámolókat amelyeket az elmúlt években akár az Önkormányzat illetékes munkatársai, akár a CSEVAK Zrt. munkatársai a konkrét ügytípusra vonatkozóan is a képviselő-testület részére készítettek! Szinte nem volt olyan év 2005 óta (amikortól is a CSEVAK Zrt. vette át az önkormányzati lakások díjaiból keletkező hátralékok beszedését, illetve nyilvántartását), amikor ne hívtuk volna fel többször is a figyelmét a politikusoknak arra, hogy nagy a baj! Nagy a baj, ami megoldásért kiált! Nos, eddig megoldás nem érkezett!

    Egyet ígérhetek!
    Az önkormányzati választás kampánya más lesz, mint az országgyűlési volt! Az MSZP Csepeli Szervezete más lesz, mint amilyen eddig volt! A polgármester-jelöltnek, nekem és a képviselő-jelölteknek lesznek javaslataik! Hamarosan be fogjuk mutatni ezeket a választási programunkban! És el fogunk menni újra a választókhoz, hogy meggyőzzük őket! Hogy felnyissuk a szemüket! Nem csak arról, hogy tanultunk az országgyűlési választás kudarcából!
    Kössék fel a nadrágot, tisztelt Uraim! Mert bár mindent elkövetnek, hogy a partvonalon kívülre helyezzenek (hazugságáradat, rendőrségi feljelentések sora, személyes megfigyelés – hogy csak a legjellemzőbbeket említsem!), nem adom fel! Nem adom fel a küzdelmet, nem adom fel, hogy elmondjam a Csepelieknek: közöttük élünk; ismerjük a gondjaikat és megoldásokkal is szolgálhatunk! Nem az egyetlen, de hitünk szerint a legjobb megoldássokkal!

    Tisztelettel:

    Szenteczky János
    az MSZP Csepeli Szervezete polgármester-jelöltje

  10. kispajtás szerint:

    Tisztelt Szenteczky János Úr!

    A csepeli közvélemény valőban el fogja majd dönteni, hogy milyen előjelet tegyen akár a Fidesz, akár az MSzP megnyilvánulásait illetően, ami az országgyűlési képviselőválasztást megelőző kampány során elhangzott, leíródott egymás lejáratása, ezáltal a pozíciószerzés okán.
    Ugye, azt azért Ön is tudja, hogy a csepeli vezetés nem kevesett “tett” az elmúlt időszakban azért, hogy múlt vasárnap vesztesként legyenek kénytelenek megélni a választók döntését. Ha nem tudná, elmondom Önnek, hogy a Fidesz kiállt két emberrel az Önök régi-új jelöltjei ellen és nem sokat kellett az MSzP ellen tenniük ahhoz, hogy megnyerjék a választást.
    Önök, a csepeli pártjuk, az önkormányzat vezetése igazán mindent elkövettek ahhoz, hogy hosszú időre elveszítsék a szavazók bizalmát. Súlyos, letagadhatatlan dolgok történtek és mi, csepeliek rájöttünk, hogy olyan emberek “képviselik” az érdekeinket, akik már régóta nem képesek átlépni az önös érdekeik érvényesítését, felhasználva ehhez a választóik bizalmát, sőt még a törvénytelenségektől sem riadtak vissza. Nem sorolom, mert itt a fórumon és a csepeli közéletben is ismertek ezek a súlyos morális problémák és az sem segít Önt, Önöket hitelessé tenni, hogy a mentora(ik) tevékenységét az elmúlt 16 évben szinte képtelenség pozitív előjellel mérni.
    Ezek után azt hiszem, hogy nem a Fidesznek kell felkötnie a gatyát, hanem ha nem vették volna észre, az Önöké csúszott le, amit már remélhetően nem lesz lehetőségük újra magukra rántani.

    Üdvözlettel,
    kispajtás

  11. Hugi szerint:

    Szenteczky úr!

    Egy Ember nem ezt írta volna. De maga – dacára annak amit maszatol – igazi szoci politikus.

    Ha nem szoci politikus lenne, azt írta volna, hogy mit tett ezért az idõs asszonyért. De csak köpködni tudott, mint az MSZP.

    Szégyellje magát!!!

  12. "*" szerint:

    Tisztelt Szenteczky Úr!
    Ha valóban másképp csinálják innentől, akkor vagyunk páran, akik szavazatára ősszel számíthatnak. Élnek csepelen bőségesen olyan választópolgárok, aki megint úgy szavaztak, hogy a kisebbik rosszat keresték. Egyértelmű, hogy az országgyűlési képviselőik leszerepeltek és nem sok mindent tettek Csepelért, ráadásul az én körzetemben pont Avarkeszi volt az Önök által kínált alternatíva, akitől még egy eredményt nem láttam, de az emberek közé se ment sosem. A Fidesz által kínált lehetőség Németh Szilárd lett volna, azt már korábban kifejtettem itt néhányszor, az arrogáns, nagyképű és botránypolitizálása nagyon nem tetszik, így ő sem jöhetett szóba. Maradt a teljesen ismeretlen LMP-s jelölt, hátha alapon… Úgyhogy várom, amit a mostani soraiban megígért, várom hogy meggyőzzön. Szerintem kevesebbet foglalkozzon politikai ellenfeleivel és többet a választóival. üdv!

  13. "*" szerint:

    Hugi!
    Neked nő létedre olyan a stílusod, mint egy kocsisnak. Ez már nem először tűnt fel…

  14. Vica szerint:

    Tisztelt Szenteczky Úr!

    Őszintén sajnálom, hogy ilyen lehetetlen helyzetben kell Önnek a polgármesteri posztot megpályáznia. Sajnálom, mert őszinte, becsületes, tisztességes embernek ismertem meg, s bár tagadhatatlan, hogy tudnia kellett a volt kapitány lakásügyéről, ennek ellenére még bízom Önben.
    Történt viszont jó néhány olyan lépés az MSZP részéről még néhány nappal ezelőtt is, amik igencsak arra a következtetésre juttattak, hogy nem kell Csepelnek egyenlőre MSZP-s polgármester, bárki legyen is az. Az utolsó csepp a pohárban az az ominózus lemondó nyilatkozat volt, aminek rendkívüli ülésén az “igen tisztelt polgármester” szándékosan hátrányos helyzetbe hozta a csepelieket.
    Sajnálom. Sajnálom, mert a mocskolódást, a sárdobálást én sem szeretem, de még mindíg ez látszik a kisebbik rossznak. Az én szavazatomra ezúttal nem érdemes számítania…

  15. egy ismerős szerint:

    Látom, hogy az okoskodásnak, falnak rohanásnak, árnyékra vetődésnek nincs vége. Nem kell ám annyira nagyra lenni a választási győzelemmel, mert az ország szavazott nagy elvárásokkal egy olyan pártra, aminek nincs programja, sem tehetsége. Csupán szájuk van. Legyen zászló, meg ki mennyit beszéljen? Ez a fontos ugye? Adócsökkentés? Áááá, majd 4 év múlva, a munkavállalóknak meg 6 év múlva. De az Alkotmányt módosítani, hogy legyen helyettes. Csodálatos. Becsapták az országot, ami megbosszulja magát.
    De mi van Csepelen? A szakértelem abszolút hiánya a rosszindulattal vegyítve. Fenyegetőzni, alattomos sumákságokra van esze a T. fideszes nagyokosoknak, de rendeletet olvasni, a szavazókért érdemben cselekedni, módosító javaslatot tenni, vagy egyáltalán meghallgatni, hogy mit mondott a Szenteczky éveken át, arra már nincs eszük.
    Nos kedves helyi ellenzéki Barátaim, az van, hogy el a kezekkel Szenteczkytől, el a kezekkel a baloldaltól! A csepeliek időben meggyőződhetnek majd arról, hogy Ti kik vagytok, és mi kik vagyunk! Itt vagyunk, és erősek vagyunk!

  16. Hugi szerint:

    Kedves vöröscsillag!

    Értem én, Szenteczky körbetelefonált, hogy bátorítás kellene neki. Értem én, mondom. De 16 év után, hidd el, hülye, aki a bûnösnek elhiszi, hogy majd fél év múlva megjavul.

  17. Dadus szerint:

    Szenteczky úr! Akkor azért tudják kijátszani a SzLB-t,mert az elnökének “halvány fogalma sincs az általa felügyelt területről”!!??

  18. Vica szerint:

    Kedves kispajtás!

    Először is nekem van kiket etetni, s nem hiszem, hogy zed rám szorulna 🙂 .
    Másodszor pedig őszintén az a véleményem, hogy a mai világban, amikor a szélkakasok idejét éljük, igencsak becsülendő, ha valaki ragaszkodik a hitéhez.

    Szerintem szükség van bal oldalra, szükség van becsületes bal oldali politikusokra. Akikre nincs szükség, azok a becstelen emberek, legyenek azok bármelyik oldalon. Úgy hiszem (legalábbis nagyon remélem), hogy ez a veszteség jót fog tenni az MSZP-nek, talán végre hajlandó lesz megtisztulni. Erre mindenképp szüksége lesz, ha még egyszer hatalomra szeretnének kerülni…

  19. "*" szerint:

    Hugi,
    Mondd már meg miért vagyok vöröscsillag? erre még senkitől nem kaptam itt választ… Bár úgy hívtok, ahogy akartok, csak nem értem a logikáját. A hozzászólásodra csak annyit reagálnék, hogy engem ugyan hem hívott fel Szenteczky, de bárki hívogathatna, a véleményemet magamtól alakítom ki, nem tud benne befolyásolni senki. Amennyit láttam eddig az ő munkájából nekem szimpatikus, de az elődei kicsit sem. Majd meglátjuk, hogy a kampányban mit ígér és mire lesz képes. Illetve az is érdekel, hogy itt Csepelen megújul-e a baloldal, mert ő egyedül kevés lesz a megújuláshoz és a régiekre biztosan nem fogok szavazni, ahogy most sem, de a helyi Fideszre sem, amig Németh a jelöltjük.

  20. Error szerint:

    Szentenczky elvtárs elővette a tarsolyból a jól bevált szoci módszert: magyarázkodik, próbálja bizonyítani az ártatlanságát és másokat akar felelőssé tenni. 8 évig az elvtársak mást sem csináltak csak a jobboldalt okolták a kudarcukért és a hibájukért. Sajnos a 2002-es és a 2006-os eredmények is azt bizonyították, hogy vannak olyanok, akik ezt elhitték. Az elmúlt négy évben más szelek jártak, amik meghozták az eredményüket: április 11-én és 25-én Magyarország kimondta, hogy elég volt!
    Csepelen is lezárult egy 16 éves szégyenteljes és kudarcos korszak.
    Ősszel a kommunisták maradéka is bukni fog!

  21. zed szerint:

    Ennek a Huginak a Magyar Gárdában lenne a helye…

    csepelinol: Itt vagyok, ide lőjetek!

    Vica: Hogy is szól a rendőrfőkapitány úr mondása a tisztaságról? A lemondó nyilatkozatról a Fideszt kérdezd!

    Ahogy látom, a köpködők ismét egyoldalú infók alapján foglalnak állást. Mi lesz, ha megint kiderül, hogy nem a ti oldalatokon van az Igazság? Lehajtott fejjel elsündörögtök a fal mellett? Sem Németh Szilárd, sem Ábel Attila nem fogja megoldani a csepeliek problémáit, ezek csak mutogatni tudnak, Borbélyról meg szót sem érdemes ejteni, mert 100%-osan N. Sz. befolyása alatt áll. Szenteczky úr egy karakán ember, bátran kiáll az igazáért, ilyen egy igazi szocialista politikus, minden elismerésem az övé!!!

  22. Vica szerint:

    Kedves egy ismerős!

    Szerintem Te is pontosan tudod, hogy a csepeliek nagy része nem a FIDESZ-re, hanem az MSZP ellen szavazott. Ez pedig pontosan azt jelenti, hogy nem akarják az MSZP-t, mert csalódtak benne. Hogy mit hoz a jövő, hát azt majd meglátjuk. A tudást meg lehet szerezni, ha szükség van rá, de becstelen emberből ritkán lesz becsületes.
    Adjunk esélyt a FIDESZ-nek, talán nekik nagyobb becsületük lesz, mint az elődeiknek.

  23. kispajtás szerint:

    egy ismerős:
    Te egy korlátolt, beszűkült mszp-s vagy, de már nem sokáig, hiszen a pártod, ha jól sejtjük, a “megújulás” okán hamarosan felszámolódik.
    Sokan reméljük, hogy inkább felszívódik. Mint ahogy neked is ajánlom, legalábbis, hogy “átszívódj” a tieid közé a CsIP-re! Senki sem fog utánad nyargalni.
    Az külön pech, hogy a lekoppintott oldalatokat a kutya sem figyeli.

  24. Vica szerint:

    Kedves “*” !
    Az én monitoromon a kis csillag fekete 🙂 .

  25. "*" szerint:

    Köszi Vica! Jó, hogy vagy… 🙂

  26. Hugi szerint:

    Szenteczky munkája: lakásmutyik, és egy 82 éves öregasszony kilakoltatása. Ha jól hallom, és jól hallom, a munkahelyén már csak hírbõl ismerik. Mert kampányol a vezérigazgató úr, de a fizetését az idõs asszony kirúgásáért, azt felveszi!

  27. "*" szerint:

    Hugi,
    Igen, legalábbis a Fidesz ezeket állítja róla. És NSZ valóban mindent meg is tesz, hogy az ellenfeleit lejárassa, de ezt csinálta korábban a tanár kollégáival is, akik ellenkezni mertek vele és ezt csinálta párttársaival is. Neki ezek a módszerei, kicsinálni az ellenfeleket. Egyszer az ő bilije is kiborul, ne aggódj.

  28. egy ismerős szerint:

    Kedves Vica!
    Adjunk esélyt? Nos ez a lakosság részéről már megtörtént. De Te nem látod a jeleket, a kilógó lólábakat? Tisztességtelenség, mutyi, asztal alatt sumákolás tekintetében a Fidesz sem gyenge. (ugye nem kell sorolni?)
    Igen az MSZP ellen szavaztak. Ez a tragédia, mert nem a meggyőződés, nem a program, nem a felelős kormányzásra képesség, és mozgástér nyert, hanem a csodavárás! Ez okozza a kudarcot majd, ami igen sokba kerül mindenkinek.
    Kedves Kispajtás! Szerintem vedd be a gyógyszereid, és ne pörögd túl Magad. Beszűkűltség alatt nem tudom, hogy mire gondolsz, hiszen meglehetősen széles körben látok is, meg gondolkodom is. Látok egy évek óta negáló, pocskondiázó pártot, akik nem képesek ritmust váltani, a rég bevált módszerekkel áskálódik, és látok egy hibáiból tanuló, megújulni tanuló erősödő pártot.
    Ha felszámolódást sejtesz, már most szólok, hogy tévedésben vagy. Eddig olyan vezetőség volt, akik udvarias mosollyal nézték, és tűrték az alantasságot. Nem működött, már látjuk, mert a Fidesz nem tudja, hogy hol a határ, mi ildomos, mi nem az, mi etikus, és mi nem az.
    Szólok, a megújuló MSZP olyan fiatal, lendületes, és tettrekész emberekből áll, akik nem félnek, mert demokraták. És akik ezekben az időkben az MSZP oldalán szólalnak meg, azokat vegyétek komolyan, mert azok az emberek – mint én is – hisznek, lojálisak, és cselekszenek is.
    Én kész vagyok a párbeszédre!

  29. Iványi Gabi szerint:

    Levél a kilakoltatóhoz

    Lát engem Uram?
    Amikor rám néz, azt gondolja: mogorva öregasszony, lassú,
    mindenben bizonytalan, zavart tekintetű,
    aki mindent lepecsétel, amikor eszik,
    nem felel, amikor maga elégedetlenkedik, aki nem veszi észre, hogy
    fogytán az ereje kedve. Olyan, mintha nem tudná, mit csinál,
    minden lépcső magas neki, és nem látja hová, merre tart.
    Aki akarat nélkül tűri, hogy mindent más csináljon vele,
    megalázzák és kilakoltassák!. Ilyennek lát?

    Nyissa ki a szemét Uram nézzen rám!
    Szeretném elmesélni, ki vagyok én, aki itt csendben ül.
    Azt teszek amit mondanak, úgy, ahogy maga akarja.
    Megalázottan, megöregedett állapotomban.
    Nézzen rám!
    Tizenéves kislány vagyok, akit a szülei szeretnek!
    Tizenhat éves csinos lány, aki arról álmodik, hogy majd egy férfié lesz…
    Húszéves menyasszony, akinek szíve meglódul
    a gondolatra is, hogy hamarosan hűséget esküszik, s azt be is tartja.
    Huszonöt éves: kisbabája van.
    Harmincas: gyerekei cseperednek,önállósodnak.
    Negyvenes: gyerekei felnőttek, kirepültek a házból
    Itt a férjem, még mindig örülünk egymásnak.
    Ötvenéves koromban, jönnek az unokák,
    kitöltik napjainkat, gyerekzsivajtól hangos a ház,
    Újból vannak gyerekeink a szerelmemnek és nekem.

    Sötét napok közelítenek, meghalt a férjem
    Jövőm a magány, a szomorúság.
    az enyéim saját gondjukkal-bajukkal vívódnak,
    az emlékeimnek élek és a szeretet van velem.
    Az ember elszürkül, ha öreg és beteg,
    kicsit tán ütődöttnek is látszik.
    De hát egy öregasszony vagyok, bája tűnt és ereje fogyott.
    Ebben az öreg testben mégis egy fiatal lány lakik!
    Emlékszem örömeimre. Emlékszem fájdalmaimra.
    Szeretem és újra átélem az életem, mely gyorsan elröpült.
    Elfogadom a hideg tényt, hogy semmivel sem tudok szembeszállni.
    Ha felnyílna a szeme, Uram…,
    sosem csak egy mogorva öregasszonynak látna.
    Jöjjön közelebb hozzám, nézzen rám!

  30. Hugi szerint:

    Megint elolvastam Szenteczky úr beírását. Milyen alak az ilyen, hogy errõl az idõs asszonyról egy szót sem szól? Hogy csak a politikai ellenfelei mocskolásával van elfoglalva azok után, hogy az általa felügyelt cég ilyen embertelen tettre ragadtatta el magát?

  31. LB szerint:

    A lakásgazdálkodás terhei

    Törvénymódosítás nélkül nincs megnyugtató megoldás

    A csepeli önkormányzat képviselő-testülete április 20-án tárgyalta a Csevak Zrt. tavalyi üzleti tervének teljesítéséről szóló beszámolót, aminek kapcsán vita kerekedett a helyi lakásgazdálkodás fonákságairól. Tóth Mihály polgármestert kerestük fel az ügy hátterének és részleteinek kifejtésére.

    – Hogyan alakult ki mára az a visszás helyzet, hogy – legalábbis látszólag – a rászorultak egy része nehezen vagy egyáltalán nem jut lakáshoz, míg más esetben ez könnyűszerrel, olajozottan megvalósul?

    – A volt kerületi rendőrkapitány lakásértékesítési esete – amely körül a vita kirobbant –, nem egyedi (2009-ben 35 hasonló eljárás történt), de nem is „mutyi”. A „hiba” a rendszerben van, mégpedig hosszú évek óta konzerválva, és hiába hívta fel a vagyonkezelő rendre a képviselő-testület figyelmét a rendelet szükséges módosítására.
    Nem hanyagolható el azonban az előzmények pontos ismerete és más kerületek, települések gyakorlata sem. A hajdani tanácsi lakások kilencvenes években indult magánosítása óta, Csepelen több mint tízezer lakás gazdái lettek a bentlakók – kedvezményesen, a valódi árak töredékéért. Az önkormányzatok, így a csepeli is, bevallottan szabadulni igyekeznek, igyekeztünk a saját lakásállománytól, hiszen a fenntartási
    költségek olyan tetemesek, hogy ezeknek a lakásoknak a kezelése csak veszteséget és még bérbeadás esetén is folyamatos kintlévőséget termel.
    2009-ben – ahogyan az a Csevak Zrt. beszámolójában is szerepelt –, például a Csevak Zrt. 250 millió forint (!) veszteségetvolt kénytelen elszámolni ilyen alapon, amit a nem lakás célú helyiségek bérbeadásából
    „kereszt-finanszíroz” a tulajdonos, Csepel önkormányzata. Ám ezzel csak el lett takarva az alapprobléma.

    – Az uniós csatlakozás jogharmonizációja életre hívta a lakástörvény és ezen keresztül a helyi rendeletek módosítását, ekkor jelent meg a szociális alapú bérlakás fogalma. Ez hogyan befolyásolta a lakásgazdálkodási viszonyokat?

    – Véleményem szerint itt történt az első komoly hiba a törvényi szabályozásban: a kategória kijelölésével egyidejűleg elmaradt a lakások egyenkénti minősítése. Ennek az automatikus intézkedésnek lett a következménye, hogy sokan ma, 2010 elején is csak 311 forint havi lakbért fizetnek négyzetméterenként.
    Hogy ez miért baj? Mert nem feltétlenül csak a valóban rászorulók élnek ilyen lakásokban. Egy Árpád utcai
    másfél szobás panellakás bérleti díja például átlagosan mindössze 16 ezer forint úgy, hogy a közös költséget a fenntartó önkormányzat fizeti, míg egy ugyanilyen paraméterű magánlakás kiadásáért 50 ezer forint bérleti díjat, plusz rezsit is el lehet kérni. A költségelvű és piaci alapú lakbéreket is bevezettette a törvény, ez az említett állagértékelés híján tovább torzította a helyzetet. Az előbbi ma Csepelen négyzetméterenként 789 forint havonta, utóbbit pedig nem számszerűsíti a jogszabály, hanem annyit mond: legalább a költségelvű lakbér + 5 százalék. A szabály alkalmazhatóságával azonban az a baj, hogy a költségelvű lakbért egy 2003-ban és 2004-ben átadott, lakópark szerű bérlakásban állapította meg a rendelet. Hogyan kérhetünk ennél legalább 5 százalékkal magasabb lakbért a sokkal rosszabb minőségű panelházakban lévő lakásokért…?!

    – Polgármesterként mit javasolna a helyzet rendezésére?

    – Olyan lépést, ami feloldaná a belső ellentmondásokat, de eddig egyetlen testületnek sem volt mersze – Csepelen és másutt sem – megtenni: nem a lakásokat kell támogatni, hanem a valóban rászoruló bérlőket.
    Ez azt jelentené, hogy a lakbéreket egységesen piaci alapúra kellene emelni – mintegy háromszorosára a mostaninak. Természetesen ezt csakis úgy lehet megtenni, hogy az alaposan és körültekintően, folyamatosan minősített rászorulók a szociális hálón keresztül támogatás formájában okvetlenül és
    minden esetben kapják meg a szükséges ellensúlyozást! Tudom, hogy ez egy óriási feladat, több területet érint, de végre cselekedni kellene érdemben. A helyi képviselő-testületeknek, kormányzó és ellenzéki erőknek egyaránt felelősségük van az ügyben: politikailag vállalva a célt és eszközt, nemcsak halogatni
    kell a megoldást és valódi szakmai vita nélkül megszavazni a helyi rendelet módosításait, amire az elmúlt négy évben több mint egy tucat példa volt. Tudom persze, hogy ez egy fontos politikai, szociálpolitikai
    kérdés, amelyet egyik politikai erő sem akar vállalni, különösen nem ebben a helyzetben. Az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen átfogó reform után ahhoz, hogy Csepelen az új építésű Rákóczi-tömb költségelvű lakásaihoz
    lehessen hasonlítani a fenti példában szereplő panellakást, és egyforma bérleti díjat vagy árat szabni érte, komoly beruházásokra van szükség, aminek pénzügyi hátterét sem könnyű megteremteni.
    – A támadások kereszttüzében ezek a túlzónak minősített, magas felújítási költségigények is szerepelnek…

    – Figyelembe kell venni, hogy ezek a szóban forgó – elhalás vagy kilakoltatás miatt megüresedő – lakások elérték a hasznos élettartamukat, és alapos felújítás nélkül nemhogy egyszerűen korszerűtlenek, hanem sok esetben lakhatásra alkalmatlanok is. Ez nemcsak a komfortérzet szempontjából kinyilatkoztatott tény, amit elegendő egy tisztító meszeléssel orvosolni, hanem jogszabályokban rögzített feltételek szerinti,
    ahogyan azt igyekezett képekkel is igazolni, illusztrálni Szenteczky János, a Csevak Zrt. vezérigazgatója
    egy korábbi testületi ülésen – hiába. Senki nem „kapcsolt”, helyette a vagyonkezelőnek feszülnek egy-egy kiragadott eset kapcsán. De ha csak józan ésszel közelítjük meg: ki merné vállalni a felelősséget egy elektromos baleset alkalmával, amikor az a hálózat korszerűtlensége és a csüngő vezetékek miatt következik be? A válaszban benne van a kérdés: senki. Ezért nem túlzó azzal számolni, hogy jelenleg lakásonként hozzávetőleg akár négymillió forintba is kerülne egy értékmentő és nem kevésbé új, hasznosítható értéket teremtő felújítás; csak éppen a lakás forgalmi értékéhez képest „ordít” az öszszeg.
    A felújítási feladatot azonban, értékesítés előtt kötelező elvégeznünk.

    – Ha szóba került a többi önkormányzat mint az általános probléma elszenvedői, milyen példákat lát náluk a kedvező irányba fordulásra?

    – Amikor néhány évvel ezelőtt ezt megvizsgáltuk, azt tapasztaltuk, hogy a magas üzemeltetési költségek miatt mindenhol – bár eltérő mértékben és különböző lakásvásárlási ösztönzőkkel – törekednek az önkormányzati lakásállomány csökkentésére. A drasztikus lakbéremelést és a szintre hozási költségeket azonban eddig senki nem merte vállalni, a bérlőket minősítő szociális kompenzációval sem, az igazságtalan
    rendszer vagyongazdálkodási terheit – közös döntésekkel fenntartva a rossz gyakorlatot – inkább mindenki cipeli tovább…
    Egyébként pedig – ahogy az előző számban már tájékoztattuk a konkrét ügyről a csepelieket – a volt kerületi rendőrkapitány lakásvásárlása megfelelt az érvényben levő törvényeknek, rendeleteknek,
    csakúgy, mint a többi, 2009. évi lakásértékesítés.
    Varga Violetta

    http://www.csepel.hu/static/e-dok/File/CSEPEL_UJSAG/2010-04-30-17.pdf

    “A volt kerületi rendőrkapitány lakásértékesítési esete – amely körül a vita kirobbant –, nem egyedi (2009-ben 35 hasonló eljárás történt), de nem is „mutyi”. A „hiba” a rendszerben van, mégpedig hosszú évek óta konzerválva, és hiába hívta fel a vagyonkezelő rendre a képviselő-testület figyelmét a rendelet szükséges módosítására.”

    Polgármester Úr!
    Mit tettek Önök, csepeli szocialisták, hogy az Ön által is évek óta ismert “rendszerhibát” kijavítsák, ezzel megakadályozzák, hogy “élelmes” emberek a kiskapukat kihasználva megkárosítsák az önkormányzatot, ezáltal egész Csepelt??

  32. kispajtás szerint:

    egy ismerós:
    Valóban ismerős vagy… mégha új is a nickneved!
    Cseréltünk már eszmét, sőt egyezésünk is volt.
    Csakhát megint jössz ezzel a negálással – kiváncsi vagyok, hogy ellenzékben mit fogtok elutasítani.

  33. LB szerint:

    egy ismerős!

    “Szólok, a megújuló MSZP olyan fiatal, lendületes, és tettrekész emberekből áll, akik nem félnek, mert demokraták.” – Soroljam? Zuschlag, Dr. Gulyás, Deme, Szenteczky, …

    Szerintem miattuk (is) veszített az MSZP Csepelen!

  34. egy ismerős szerint:

    Óóóó! Abból van szép lajstrom ám! Negálni fogjuk Orbán Viktor mégis csak királlyá koronázását, az alkotmány kedvükre alakítását, a Széchenyi Terv általi újabb klientúrák kiszolgálását, a Kaja Ibrahim 2.0-át, a költségvetési hiány elengedését, és továbbra sem támogatjuk magán repülő bérlését a haveroknak. De azt is ellenezzük majd, ha pl rezervátum készülne, netán focipálya a Hortobágyból, és augusztus 20-i tüzijáték a lejárt szavatosságú gyorsétterem lánctól lesz vásárolva. És igen, ha illik, ha nem megkérdezzük majd, hogy mennyibe került a karácsonyi bejgli. Miért gondolom, hogy nem fogunk unatkozni?

  35. egy ismerős szerint:

    Igen, sikerült, átjött a rosszindulat. Sebaj!
    Cusi, és Deme börtönben vannak, mert oda valók. Gulyás kilépett a pártból.
    De segítek, hogy ne fáradj: Aki tisztességtelen, annak el kell hagynia a pártot! Nem cipelhetjük azokat a terheket, amikért nem mi (egyszerű, dolgozni akaró és tudó, hétköznapi Emberek) vagyunk a felelősek.

  36. Iványi Gabi szerint:

    Csak azt nem értem,aki tisztességtelen, az eddig…miért nem lépte ezt meg?
    Kérdés: miért kellett ezt a mérhetetlen rombolást a “nem felelősöknek”, néma csendben eltűrni?

  37. kispajtás szerint:

    egy ismerős:

    Pörgök? Lehet, igazad van, de a szabadidőmben. A notórius, munkaidőben kommentezők viszont közületek valók.

  38. LB szerint:

    “Gulyás kilépett a pártból.” – Valóban? ddig arról szólt a mese, hogy felfüggesztette a tagságát! A fővárosi közgyűlés bizottságaiból már visszahívtátok, vagy ott még mindig MSZP-s delegáltként dolgozik?!

    Elnézést, hogy az előbb kifelejtettem a felsorolásból az egyik legfontosaab tagot, Hagyót! Ő is az új generációhoz tartozik!

  39. Ditte szerint:

    Valami olyat olvastam egyszer, hogy a trollokal viaskodni olyan, mintha disznókkal birkóznál az iszapban, de ők még élvezik is. Nem szabad örömet okozni nekik!
    Szociálliberális barátainkat meggyőzni lehetetlen, mert ők egy másik valóságban élnek, melynek gyakorta haszonélvezői is. Azt, hogy nem csak kenyérrel él az ember, ők nem is értik.

  40. egy ismerős szerint:

    Akkor úgy néz ki a dolog, hogy 8 – tól 4-ig csak a szocik írnak erre az oldalra, és a Fideszesek 4 után otthonról válaszolnak? Ez vicces!
    Mit szólnak hozzá a többiek, hogy leszociztál mindenkit, aki 4 előtt ide ír? 🙂

  41. Csepeli XXI szerint:

    Tudod mi a vicces?
    Az,hogy nem vagytok képesek felfogni,hogy olyan,mint “baloldal” nem létezik.Ha egy milliárdos burzsoá kijelenti magáról,hogy “baloldali” az nem jelent semmit.Nincs “munkásosztály”,nincs proletariátus,nincs Gyár,mert az elvtársaid szétvertek mindent.Ezzel a süket agitprop dumával még a csövesek sem hisznek nektek.Tavarisi!Konyec!

  42. Vica szerint:

    Kedves Iványi Gabi!
    Nagyon ügyi vagy. Csak egy probléma van ezzel. A néni nem lett kilakoltatva… A néni maradt, sajnos, ugyanis el kellene helyezni méltó helyre.

    Erről pedig szerintem – mint a cikkből kiderült a gyámhivatal felügyelete alá tartozik – már régen intézkednie kellett volna a hivatalnak, hiszen tudniuk kellett, hogy közművek nélkül él egy beteg idős asszony.

    Valóban, hibázott a CSEVAK, amikor elindította a kilakoltatást ebben az esetben, hibázott továbbá a Gyámhivatal, mert már rég nem ott kellett volna élnie a néninek. Egyébként pedig nem gondolnám, hogy a CSEVAK minden munkafolyamatáról mindent tudnia kellene a cég vezérigazgatójának.

    Nem lesz könnyű dolga a FIDESZ-nek, ha a rá váró munka helyett arra kell pocsékolnia majd az energiáját, hogy védekezzen az ellenzéke támadásaitól. Most nem áll olyan jól az ország, hogy ekkora luxust megengedjünk magunknak. Nem köpködni kellene már végre, hanem elkezdeni dolgozni azért, hogy az ország fölemelkedjen!

  43. Iványi Gabi szerint:

    Kedves Vica!

    Nagyon jól ismerem a szociális ellátási formákat.(alapellátás, szakosított ellátórendszer)
    A mechanikusan végzett munka eredménye ez az eset!
    Abban nem értünk egyet, hogy a CSEVAK vezérigazgatójának nem kell ezekről a dolgokról tudni. Ha szabályosan végzik a munkatársai azokat a feladatokat, amelyek a hatáskörükbe tartoznak, akkor megteheti a vezérigazgató, hogy nem kér mindenről beszámolót.
    A kilakoltatás iszonyatosan radikális lépés! Adott esetben különösen az!
    (Tudod….a kampány éppen ezekről az emberi dolgokról terelte el a figyelmet!….időközben kilakoltatási moratórium volt!)

  44. Vica szerint:

    Igen, kedves Iványi Gabi!
    Télen nem lehetett kilakoltatni senkit. Tény, hogy radikális lépés a kilakoltatás, ebben az esetben pedig nem is ez a megoldás, és az sem, hogy a néni továbbra is ott éljen. Egyéb esetekben pedig, ha Te lennél a döntéshozó, mondd meg őszintén, hogy mit tennél azzal a rengeteg emberrel, akik ingyen szeretnének lakni? Elnézést, nem ingyen, hanem folyamatosan halmozva a kifizetetlen számlákat, a tartozásokat az Önkormányzat felé. Hány évig engednéd, hogy folytatódjon a tendencia? Nem vagyok biztos abban, hogy ha akarnák, nem tudnák a legtöbben kifizetni azt a minimális bérleti díjat, amit a CSEVAK kér a szociális bérlakásokért. Azért – szerintem – a toleranciának is van határa, ugyanis a mi bőrünkre megy ez is. Egyébként pedig egy vagyonkezelő vezetőjének ilyen esetekben szerintem kötelessége eljárni a köz érdekében.

  45. mrgabee szerint:

    Szenteczky János munkájáról tudnék én is elég cifrákat mondani, de inkább hagyjuk, ráadásul az alpolgármesterrel együtt elkövetett dolgokat tudok mondani.

    Tűnjön innen az összes MSZP-s vezető oda ahova akarnak, tök mind1 hova de az a hely Csepeltől jó messze legyen.

    Hogy is van az a jelmondat?
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy szélhámos.

    Az országot már nem gazemberek vezetik, és nem is szélhámosok, azt kisöpörtük, most a saját házunk környékén a sor.

    Hulljon el a csepeli MSZ szegfűjéről is az utolsó szirom. Illetve kezdjenek össze szedegetni dobozokat a közértekből a szocik mert hamarosan ki kell költözni a Szent Imre térről is és Csepelről is!

    Egy lelkes FIDESZES

  46. Iványi Gabi szerint:

    Kedves Vica!

    Nem szeretném előhozni az elmúlt évek pazarló gazdálkodását, a lassan már őskövületnek számító korrupciós deficiteket. Abból lehetett volna tartalék-alapot létrehozni ezen esetekre. (kizárólag az indokolt jogosultság)
    Nemzeti szinten vár megoldásra ez a kérdés. Lényegesen odafigyelőbb szociális ellátó rendszerre lenne szükség. Hozzáértésre, egyértelmű szabályzásra…és átláthatóságra. A rászorultság és az indokoltság nem lehet méltányosság kérdése. nem lehetnek kivételek. A trükközők kizárása elengedhetetlen feltétele annak, hogy a rendszer működőképes legyen. Nem könnyű a racionális megoldás megtalálása….mert sokan élnek mély szegénységben! DE! Legalább az ilyen esetek, mint a joggal vitát kiváltó jelen esetben, ne legyenek ekkora tévedések.

  47. kispajtás szerint:

    Kedves Vica!

    Nem csak télen nem lehet kilakoltatni, hanem kampányidőszakban sem!!!!
    Ez is a csepeli mszp álnok stratégiájának része,ugye, mily meglepő???
    Mint ahogy a közterületesek sem büntetnek, vagy sokkal elnézőbbek ebben az időszakban, de elmúltával leverik a népen a lemaradást, in tenzíven és többszörösen. Így van nekik kiadva Csepelen.
    Az, hogy most még veszített is az mszp, még durvábbá teszi a darazsakat is.

  48. kispajtás szerint:

    egy ismerős:

    Jó szokásodhoz híven ferdítesz, hülyeségeket írsz.
    Azt írtam, “notórius”. Nézz utána, aztán szocizhatsz!

    Na csá, szép hétvégét és Mamát el ne felejtsd köszönteni!

  49. kispajtás szerint:

    egy ismerős:
    Bocs, de mielőtt elindulok, rémlett valami a tegnap esti hsz-edből, amitől most is, újraolvasva ugrott egyet a gyomrom.
    Ezt írtad: ” Eddig olyan vezetőség volt, akik udvarias mosollyal nézték, és tűrték az alantasságot.”
    Ezek szerint mégiscsak az udvarias, elnéző mosoly vezetett a súlyos, kettős tragédiához. Micsoda elszőlás, Atyaég – DE IGAZ!!!
    Hát rád sem bíznék “kreatív, stratégiailag fontos” munkát a csapatomban!

  50. zeta szerint:

    Vica:
    2010. április 30., péntek 19:37-kor„Amennyit láttam eddig az ő munkájából nekem szimpatikus, de az elődei kicsit sem. Majd meglátjuk, hogy a kampányban mit ígér és mire lesz képes. Illetve az is érdekel, hogy itt Csepelen megújul-e a baloldal, mert ő egyedül kevés lesz a megújuláshoz és a régiekre biztosan nem, fogok szavazni”

    Bízni kell a fiatalításban, meg kellene adni nekik is a bizonyítást, úgy, mint N. SZ is megkapta a bizonyítás lehetőségét.
    EGY ÚJ CSAPATTAL, TALÁN EGY ÚJ NÉVVEL, HITTEL, EGYSÉGGEL!!
    Mint írtam már nincs az egyik oldalon csak rossz, a másik oldalon csak jó! Jó lenne, ha hinnénk mindennek ellenére, hogy mindkét táborban vannak, akik jót akarnak Csepelnek a csepeli embereknek! Azon kívül majd meglátják, az újjak, hogy a döntéseket nem egy személyi döntések, hanem TESTÜLETI DÖNTÉSEK! Nem akarom védeni Szenteczkyt, de nem ő dönt egyedül!! A RÉGIEK, akik döntöttek, helyette eltűnnek, bízzunk, hogy vannak, akik vele együtt jót akarnak!
    Kispajtásnak igaza van: Eddig olyan vezetőség volt, akik udvarias mosollyal nézték, és tűrték az alantasságot.”
    Jó lenne, hinni, hisz azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára! Ez mindkét oldalra vonatkozik. Szeretnék hinni, reménykedni a KIEGYEZÉSBEN! Mindkét oldal részéről!

  51. Mózsi szerint:

    Tisztelt Szenteczky Úr!
    A hangzatos és sok esetben más jó hírnevét sértő bejegyzését olvasva kérem, hogy mesélje el a fórumozóknak az ápr.24-ei programját.
    Hogy ne kelljen sokat várnunk erre, majd én – fiam elmondása alapján- beszámolok. Amennyiben a közlés után engem is megvádol azzal, hogy minden harmadik mondat hazugság, úgy a megcélzott jövőbeni szavazótáborából biztosan veszít szavazatokat.
    Előre bocsájtom el a kezekkel a gyerekektől!!!!!
    Mélységesen tisztelem az Ön politikai ambícióit, de kérem a felnőtt társadalomba keresse a kiválasztottjait. Azt is megértem,hogy pártjának biztos szavazótábora az egyébként általam mélységesen tisztelt idős emberekből tevődik össze, de ez már kevés. Tehát nyitni akarnak a fiatalok felé.
    Szombat este tudatosult bennem, hogy merre járt gyermekem egyész nap. Vagyis Ön egy alkalommal meghívta a csepeli diákönkormányzat tagjait – a fiam is tag ott – a visegrádi várjátékokra. Ez a program valósult meg szombaton. Ön mindent fizetett a 35-40 gyereknek. Fizette az utazást, a program megtekintését valamint utána a Hot-Dog, fagyi akciót is. Ügyesen tette, mert gyermekem azzal jött haza,hogy milyen jó fej a János bácsi, mert mindent zsebből fizetett!
    Szenteczky úr Ön mennyit keres? Nincs Önnek családja, gyermeke akire érdemes lenne költeni?! Hogyan tudja Ön bebizonyítani, hogy ez nem a kampányának része? Arra már nem is merek gondolni, hogy Ön ezt közpémzből finanszírozta. Remélem, hogy akinek ez a dolga az utána néz ennek.
    Kérdéseim igazából költői kérdések, nem várok rájuk választ. Nem tudott meghatni a szombati akciója és változatlanul nem tudok-fogok Önre szavazni. Ön a szememben teljesen hiteltelenné vált. Arra fogom a fiamat rábeszélni és rajta keresztül a többi diákönykormányzatist, hogy amíg Ön a közelükben van függesszék fel munkájukat.
    Végezetül! Bizonyára sokat segített volna ezen a szerencsétlen 83 éves asszonyon az a szombati elvert pénz. Ja, hogy ez csak egy szavazat lehetne?!

  52. kapa szerint:

    Szenteczky János írta: “Szinte nem volt olyan év 2005 óta (amikortól is a CSEVAK Zrt. vette át az önkormányzati lakások díjaiból keletkező hátralékok beszedését, illetve nyilvántartását), amikor ne hívtuk volna fel többször is a figyelmét a politikusoknak arra, hogy nagy a baj! Nagy a baj, ami megoldásért kiált! Nos, eddig megoldás nem érkezett!”

    Bocsánat a kérdésért, de ha nagy a baj, akkor miért nem oldották meg már régen? Ha (csak!) 2005 óta látják a problémákat, miért nem tett az MSZP-s “vezetés” semmit a megoldás érdekében az elmúlt 5 évben?
    (Bár már jóval régebben is tehettek volna bármit a kerületért, hiszen a többségük megvan hozzá.)

    Szenteczky az MSZP polgármester-jelöltje, a csepeli MSZP elnökségi tagja, pártjánál nem tudott 5 éve megoldást találni a problémákra, csak annyit tudott mondani, hogy nagy a baj.

    Hát ilyen polgármester kell a kerületnek?
    MSZP-sként, a közvetlen közelében lévő MSZP-s politikusoknál nem tudta elérni azt 5 éve, hogy rendben legyenek a dolgok.
    Alkalmatlan erre a feladatra, továbbá teljesen alkalmatlan Csevak vezérnek is, hiszen most már munkaköri kötelességének érzi, hogy kampányoljon az őszi választásokig mint polgármester jelölt és Csevakos ügyben is mint polgármester jelölt ír alá hozzászólást.

    Így érthető, de elfogadhatatlan, hogy nem tudja ellátni Csevakos feladatait megfelelő szinten, ezért a csepeliek érdekében kérem adja be felmondását a polgármesternél.

  53. zeta szerint:

    Mózsi!
    Szörnyű érzésem van, az előző írásával kapcsolatban. Eszembe jutott, egy jó pár évvel ezelőtti élményem, amit kívülről ugyan, de saját szememmel láttam. Aktivisták lufikat osztogattak a gyerekeknek, az egyik kisgyerek örömmel kapott a lufi után, de apukája azonnal elvette tőle, mert valószínű nem az ő pártájnak a lufija volt. Ezek szerint a lufi is pártfüggő? Teljesen mindegy melyik párt, de a gyerek, az gyerek! (ja és a lufin nem volt semmi, csak sima lufi volt!) Miért kell rögtön a legrosszabbra gondolni? Örülök N.SZ győzelmének, de a mint írtam, a másik oldalon, sem gonoszok vannak, akik direkt rosszat akarnak!
    Miért nem annak örül, hogy a gyereke jól érezte magát! Miért nem hihető, hogy Sz. J. jót akar!
    A Diákönkormányzat meg egy nagyon jó kezdeményezés, és ott megtanulhatják a vezetés alapjait. Úgy tudom, hogy a Diákönkormányzat létrejöttében nagy szerepe volt Takács József barátomnak is! Őt valahogy kihagyták az évforduló alkalmával a megemlékezésekből! Vajon miért? Itt van megint az a fránya pártfüggő álságos, elhallgatásos magatartás!

  54. miska72 szerint:

    És ezek nevezik magukat SZOCIALISTÁNAK!
    Szociálisan ÉRZÉKETLENEK!
    No comment!

  55. Mózsi szerint:

    Kedves Zeta!
    Nem azt mondtam, hogy el a szoci kezekkel a diákönkormányzattól. A pedofil ember is ajándékkal, ezzel-azzal tudja elcsalni a kiszemelt áldozatát. Ne hasonlíts össze egy lufiosztogatást egy egésznapos programmal. Sz.J jót akar a volt rendőrkapitánynak, de már egy 83-éves embernek már nem akar jót?
    A gyerekemet meg vigye el az iskola, sőt ha rá tudnak beszélni még el is megyek velük.
    Szenteczky úr négy éve vezeti a csevakot, ha Ő olyan elkötelezett gyermekbarát, akkor miért csak most nyomul? Ráadásul általános iskolások között is? Annyira kilóg a lóláb, kár, hogy nem veszed észre!

  56. codec szerint:

    Az önkormányzati bérlakásokra vonatkozó törvények egyenlők a nullával.
    Az elmúlt években semmi előrelépés nem történt, emiatt a főváros valamennyi kerülete évente százmilliós cehet áll a bérlőik helyett. Ez merőben igazságtalan azokkal szemben, akik a családi házaikban, vagy saját tulajdonú lakásaikban az utolsó fillérig mindent kifizetnek úgy, hogy lassan keresetük felét személyi jövedelemadóban már lecsengették. Meddig tarthat ez a bőkezűség az adófizetők rovására?

    Csak néhány kiragadott példa:
    1./A szociálisan kiutalt lakók bérleti joggal való felruházása a fő probléma. Odáig rendben van, hogy a család szociálisan ráutalt és lakást adok neki. De miféle igazságtalanság a társadalom többségével szemben, hogy az ingyen odaítélt lakás mellé pénzben is kifejezhető és átváltható jog is jár mellé? Ez azért gond, mert amikor nincs már szüksége rá, ingyen nem hajlandó a bérlakást visszaadni. Legyen előbérleti joga, de ha lemond a lakásról, ne járjon pénz érte.

    2./ A törvényt mindenütt kijátsszák. A kerületekben boldog- boldogtalanok terjesztenek elő lakáskiutalásokat. Vagy rosszak a helyi rendeletek, vagy be sem tartják. Rendezett viszonyok mellett nem lennének zsíros fizetésű palik számára önkormányzati bérlakások, elérhető közelségben.

    3./ Az önkormányzatok nem ismerik bérlőik valós helyzetét. Nem tudják megítélni, hogy ki a ténylegesen rászorult és ki nem akar fizetni.
    A címben bemutatott eset is erre világít rá. Biztos, ami biztos alapon a nem, fizetők többségét futni hagyják, hadd vigye jó hírüket. Néhány nem fizető kilakoltatásra kerül: nem biztos, hogy azok, akiket tényleg kéne.

    4./ A kilakoltatásig évek múlnak el. Lassú a végrehajtás rendszere, emiatt sokan kiröhögik az egész tortúrát. Amíg egy banki adós évtizedekig nyöghet egy kilakoltatás után, addig egy bérlőt kitesznek és a tartozást az önkormányzatok leírják. Meddig lesz rá pénz?

    5./ Az új kormány – nagyon helyesen – felismerte a jelenlegi helyzet kaotikusságát. Kérdés, hogy milyen lépések következnek?
    Az önkormányzatok kaszáját legalább oly mértékben terhelik a felsoroltak, mint a csókosokkal felduzzasztott szervezetek (a sokigazgatós felállással működő vagyonkezelők, stb.)

    Lesz mit tenni a felgyülemlett gondok megoldására!

  57. zeta szerint:

    Mózsi:
    2010. május 01., szombat 09:14-kor
    Igazad van abban, hogy nem csak most kéne, kirándulni vinni a gyerekeket. De hát kampány van! Mindkét oldalon, sajnos minden ennek a jegyében megy! Nem kellene igy lennie, de hát ez van, és csak remélni lehet, hogy máskor is működik a Diákönkormányzat!

  58. Vica szerint:

    Tehát, ha van sapkája, azért verjük meg a nyuszikát, ha nincs, akkor pedig azért.

    Szóval, ha kilakoltatják a hosszú évek óta nem fizető, milliós nagyságrenddel tartozó bérlőket, majd a tartozást leírja az önkormányzat, akkor kegyetlen, aljas dolog volt a kilakoltatás (ettől az ominózus esettől most tekintsünk el), ha nem lakoltat ki, akkor is alkalmatlan a feladatára, mert évek óta tűri a nem fizetést, gyüjtögeti az önkormányzat terheit a nem fizető bérlők miatt, és nem tesz semmit.

    Hát mi a fészkes fenét kellene tenni, ami jó? Rendeletet kell hozni arra, hogy aki minimálbérből él, annak ingyen van a lakás, a rezsi meg minden, aki 1 Ft-tal többet keres, az meg fizessen duplán, mert hát valakinek ki kell fizetnie a díjakat, hogy ne veszítsen az önkormányzatunk, vagyis mi mindannyian? Jó sokan lesznek majd épp minimál béren… Hol az igazság? Ha a FIDESZ feladata lesz ennek a megoldása, hogyan fogja ezt csinálni? Vigyázat! Ha valaki bele akar kötni valamibe, akkor bele is fog kötni. Minden attól függ, honnan nézzük.
    Miért nem értitek már meg végre, hogy az elvtelen gyalázkodás sehová sem vezet?

    Tessék észrevenni, hogy sz@rban vagyunk! Együtt kell megoldani a feladatokat, mint bármelyik munkahelyen. Ha nem tetszik a kollégád, akkor addig acsarkodsz a főnöknél, amíg ki nem rúgatod? Aztán mi van akkor, ha egyszer majd Te leszel a nem tetsző kolléga???
    Egy valamire való főnök szétcsap ilyenkor az acsarkodókon, s annyi munkát ad nekik, hogy ne legyen idejük egymással foglalkozni.
    Hát kérem szépen munka van, csak meg kellene már fogni a végét párt hovatartozástól függetlenül, s az sem olyan nagy baj, ha két békétlen egymás mellett nyúl hozzá, ha azzal segítenek a feladat elvégzésében.

  59. zeta szerint:

    Vica:
    2010. május 01., szombat 10:11-kor
    Miért nem értitek már meg végre, hogy az elvtelen gyalázkodás sehová sem vezet?
    SZÍVEMBŐL BESZÉLSZ!

  60. malacka szerint:

    A lényegről:

    idős, beteg ember
    évek óta nem képes fizetni
    Szenteczky leveleket küld neki, ami jogi hivatkozási alap
    a szociális szolgálat semmit sem tud az ügyről, egy idős, beteg emberről
    a bíróság meghozza a döntését
    a mohó, senkiházi Csevak vezér ezzel indul cinikus támadásba egy idős, beteg ember ellen

    a megújulásra kész “baloldali” szarjankók még le merik írni: a legfőbb érték az EMBER

  61. malacka szerint:

    Ezek után egy dolog viszont biztosnak tűnik: Szenteczky János elvtárs-úr októberben már nem lesz Csevak-vezér!

    Az Isten óvja attól Csepelt, hogy a fenti állítás indoka az legyen, hogy ő lett a polgármester. Én inkább “munkajogi fegyelmi és büntetőjogi feljelentés” indoklását tartanám elfogadhatónak.

    Remélem, a csepeli Fidesz komolyan gondolja az elszámoltatást, s be is tartja a szavát!

  62. Gigi szerint:

    Vica,
    megint hozzád csatlakozok! Sajnos megint nincs szó együttes megoldásról, közös emberségről, csak kampánydumáról, pedig mindkét fél (oldal) jól tudja a megoldást. Csak a legfontosabb: a kurázsi hiányzik belőlük együtt megszavazni hasznos döntéseket.

    A néni esete egy rossz rendszer eredménye, most felszínre került. Csak kérdezek:

    # Miért várja el a Fidesz, hogy a vagyonkezelő vezetője ismerje a kilakoltatásra előkészített ügyben a szociális hátteret, amikor a lakásbizottság élén feszítve ezt nem teszi meg? Vagy lehet, hogy azért vonult oda a helyszínre sajtóstul, mert nagyon is tudta, mi következik? Nem akarom elhinni, hogy ennyire képesek vagytok hátulról támadni, bízom benne, hogy nem így van!

    # Ugyanígy: miért a Csevakot kell magyarázkodásba kényszeríteni a rendőr lakáskiutalásában és más, nálánál szerencsétlenebb sorsúak nélkülözésében, amikor a lakásügyekkel foglalkozó és azokért felelős bizottságot fideszes képviselő vezeti?

    Nem véletlenül tettem fel a kérdéseket általánosan, nevek nélkül. Mert a legfőbb paranoiát szerintem az okozza, hogy a Csevakot támadó önkormányzati ellenzék nem tudja elválasztani ellenfelük – egyébként nem éppen kedvező – titulus-egybeesését. Ezzel szemben úgy látom, hogy a megtámadott SZJ világossá tette: a Csevak-illetékességről és a néni esetéről hivatalos álláspontot a céghonlapon közöl, itt, ezen a fórumon politikusként nyilvánult meg. Aki ebbe mást akar belemagyarázni, az sajnos nem képes észrevenni az élet árnyalatait.

  63. Gordon szerint:

    Szenteczky Csepel szégyene.

  64. csepeli szerint:

    Németh Szilárd Csepel szégyene.

  65. Vica szerint:

    Na, akkor álljatok egymás mellé. Ki tud nagyobbat köpni? A győztes kap egy köpőcsészét.

  66. Vica szerint:

    Kedves malacka!

    Nem tudom, hogy miért nem akarsz világosan látni. A helyzet, amit a 2010. május 01., szombat 10:27-kor írt hsz-odban közöltél, egészen másként fest (szerintem).

    Adott egy idős, beteg, szellemileg sérült ember, akiről a gyámhivatalnak van fogalma.
    Adott egy helyzet, hogy a CSEVAK-nál a sok többi között felmerül az óriási kintlévőségek miatt a bérlő kilakoltatása. (mint minden sok tartozást fölhalmozott bérlő esetén)
    A gyámhivatal évek óta nem tesz semmit, pedig tisztában van a hölgy helyzetével.
    A FIDESZ-es politikusok tudomást szereznek az ügyről, s a helyett, hogy megpróbálnának hivatalos úton segíteni (mondjuk tájékoztatni a CSEVAK illetékesét arról, hogy milyen állapotban van a bérlő, és fújják le a kilakoltatást), kihívják a sajtót, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet.
    Szerencsétlen öregasszony teljesen megrémül.
    Jó nagy fölhajtás keletkezik.
    Amikor a CSEVAK-nál kiderül, mi a helyzet, természetesen lefújják a kilakoltatást. A nénit otthagyják gondoskodás nélkül, mint eddig.
    A FIDESZ örül, hogy megint sikerül sarat kenni az MSZP polgármester jelöltjére, s otthagyják a nénit gondoskodás nélkül.
    Megkezdődik a sárdobálás, Sz.J.-t ki lehet kiáltani aljas személynek, aki az idős beteg embert az utcára teszi. (nem tette)
    Senki sem segít a szerencsétlen öregasszonynak, továbbra is otthagyják a szerencsétlent valószínűleg emberhez méltatlan körülmények között.

    Hát szerintem ez történt. Volt egy jó kis ügy, amivel megint be lehetett feketíteni az ellenfelet. Lehetett neki nagy feneket keríteni, jó nagyokat rúgni az ellenfél egyik vezető játékosába, s a feladatot senki sem látta meg az egész mögött. Ha ez így folytatódik, eláshatjuk magunkat, s talán tényleg a legjobb megoldás jó messzire költözni ettől az országtól, ahol más sem fontos, csak az, hogy tegyünk keresztbe a másiknak, és dögöljön meg a szomszéd tehene is…

  67. Gigi szerint:

    Ott vannak Vica hsz-ében is a kérdések: a tisztelt Fidesz mikor és honnan szerzett tudomást a néni sanyarú helyzetéről, miért használják ki az ügyet az ellenfél támadására, miért nem sürgetnek valódi megoldást (a néni segítésére és általánosan a hiányos jogszabályi környezet megváltoztatására)?

    Nekem kevés azt szajkózni, hogy kampány van. A Fidesz-képviselők számos jó (emberségre épülő) ügyben értek el eredményt, közösen az önkormányzati többséggel – ha akartak. Tessék most is így tenni! Sokunk szemében nőnétek!

  68. miska72 szerint:

    Közlemény
    K Ö S Z Ö N E T

    A CSEPELI VÁLASZTÓKNAK

    A Magyar Szocialista Párt Csepeli Szervezete köszönetet mond minden csepelinek, aki a demokratikus jogaival élve április 11-én és április 25-én is részt vett a 2010-es országgyűlési választásokon.

    Külön köszönetet mondunk azoknak, akik az MSZP pártlistáját és egyéni jelöltjeit támogatták a két választási fordulóban.

    A baloldali értékek képviseletét és érvényre juttatását folytatjuk. Mindent megteszünk azért, hogy a csepeliek sok ezer szavazatában kifejezett bizalmat megőrizzük, erősítsük.

    Remélem a néni nem rájuk szavazott! 😉

    Ezek a baloldali szociális értékek?
    83 éves, mentálisan sérült asszonyt akart kilakoltatni a csepeli MSZP polgármester-jelöltje!

    IGEN IGEN!

    No comment.

  69. miska72 szerint:

    csepeli Szenteczki csepeel szégyene!
    Te meg csak egy elmebeteg vagy, de ezt már egész csepel tudja!
    No comment.
    Köszi. 😉

  70. Vica szerint:

    Milyen érdekes… Az ember leír valamit, aztán, mintha nem tett volna semmit. Szomorú, hogy el sem gondolkodtat…
    Nem tudom, gyártanak-e még köpőcsészét, de úgy hiszem, jó üzlet lenne mostanában. Beszálnék az értékesítésbe, csak előbb iktassák törvénybe, hogy köpködni csak köpőcsészébe, különben irgum, burgum és jó sok pénzbírság. Lehetne pl. összecsukhatót is csinálni, hogy kis helyen is elférjen. Több színűt és mintájút. A hölgyeknek pl. rózsaszínű virágosat…

  71. Gigi szerint:

    Vica, az a baj, hogy hiába lenne törvény, aki nem akarja betartani, az nem is fogja… Ahogy aki nem akar érveket hallani, az nem is fog… 🙁

    A minap például egy értelmiségi, a közélet iránt fogékony és általában széleskörűen tájékozódó ismerősömmel beszélgettem a csepeli gondokról. Amikor egyre csak az itt is hangoztatott szólamokat sorolta (például “semmi nem fejlődött Csepelen az északi pénz milliárdjaiból”), megkérdeztem, hogy hallott-e a helyi költségvetésről, ami évről évre úgy áll össze, hogy az összes fejlesztés – a látványosaktól az iskolák tetőszigetelésének elvégzéséig – ezekből a milliárdokból valósul meg. Nos, csak nézett rám hitetlenkedve. Pedig a helyi média rendre közvetít, illetve tudósít a testületi ülésekről, a költségvetési vitákról stb., a tisztelt fideszes képviselők által sem támadható módon. Csak meg kellene nézni, el kellene olvasni…

  72. Vica szerint:

    Kár, pedig egészen jó üzlet lett volna 🙂 .

  73. codec szerint:

    T. Gigi és Vica! Ne zavarjon benneteket a firkálgatásban: ma már egyszer leírtam, hogy az önkormányzat feladata lenne a fizetni nem tudó és fizetni nem akaró bérlők kettéválasztása. Amelyik társulat erre nem képes, az nem áll helyzet magaslatán.
    A gyámhatóság és a vagyonkezelő együttműködését minősíti, ha az elesettek utcára kerülhetnek.
    Hiába szeretnétek politika ügyet fabrikálni a kérdésből, ez szakmai hiba volt.

  74. Gigi szerint:

    Kedves codec,

    szakmailag tájékoztatlak: az önkormányzat = hivatal (és intézményei) + a mindenkori képviselő-testület (Csepelen többségi frakció + ellenzék). Ehhez képest kizárólag a csepeli szocikra és polgármester-jelöltjükre zúdul a felháborodás… Ébresztő: kilóg a lóláb!

    Amikor a fentebb LB által ideidézett cikkben TM maga is elismeri a helyzet fonákságait, és – éppen SZJ kezdeményezésére – törvényi megoldást sürget, megreformálva nemcsak a lakásgazdálkodási jogszabályokat, hanem a szociális rendszert is, akkor vajon miért rosszhiszeműek és a rászorulók ellenségei ők?

    Egyébként egyetértek LB ottani kérdésével is: ha ezek régóta tudott gondok, miért nem intézkedett a képviselő-testület? Erre azonban ismét felhívom a figyelmet a legilletékesebb lakásbizottság vezetőjének fideszes kilétére és arra a tényre, hogy sem SZJ, sem TM nem egyenlő a szoci frakcióval, vagyis az ő szavaik a jelek szerint kevésnek bizonyultak a szükséges jogszabályi módosítások felvetéséhez. (Főleg, hogy törvényileg is meg kellett volna támogatni azokat…)

    Ui.: Én legalább helyesen írva firkálgatok. 🙂

  75. codec szerint:

    T. Gigi! A Képviselő Testület nem fog helyi rendeleteket megalkotni.
    Azoknak kellene előkészíteni, akik ezért felveszik a fizetésüket.

    Ebben a pillanatban ( és közel 16 éve) a csepeli szocik ülnek a vezető pozíciókban. Jókor ismerik fel a változtatások szükségességét ( Jó reggelt kívánok). Ki nem cselekedett idáig?
    Ismét mondom: ez nem politikai kérdés: szakmai fogyatékosság.

    A felelősséget lehet a teljes Képviselő Testületre hárítani ( maszatolás), de emlékeztetlek, hogy ott is a szocialista képviselők vannak többségben.
    Döntésük után nem túl elegáns a többi képviselő felelősségét firtatni.

  76. Ditte szerint:

    Azért nálad is kissé kilóg a lóláb Gigi! Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy Szilárdék tökéletes ellenzék lettek volna, de szívesen venném, ha ősztől az mszp bemutatná milyen az igazi konstruktív ellenzéki munka.

  77. LB szerint:

    Gigi!

    Ha jól emlékszem, már többszür utaltál arra a tényre, hogy az SZLB elnöke fideszes. Mások viszont többször több helyen az írták le, hogy a SZLB az aparátus által előkészített ügyekkel foglalkozik. Csepelen lakásügyben az aparátus a Csevak! Azaz az SZLB hozott anyagból, a Csevak által összeállított anyagból dolgozik. Amit nem közölnek vele, arról hivatalosan nem tud, amiről félre tájékoztatják, azt meg rosszul tudja!
    Meggyőződésem, hogy CSM lakáskiutalásáról sem tudtak, és az idős néni kilakoltatásáról sem!
    Abban kétségtelenül igazatok van, hogy a Fidesz Szenteczkyt nem mint Csevak-igazgatót, hanem mint polmármesterjelöltet támadja. De erre fel kellett készülnie, amikor már januárban, még jóval a választások előtt jelöltette magát, a csepeli MSZP kemény magja pedig megválasztotta.

    Végezetül: Szerintem te is tudod, de úgy látszik időnként elfelejted, hogy Csepelen 2002 óta az MSZP ABSZOLÚT TÖBBSÉGGEL rendelkezik a KT-ben, így gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak. Beterjeszthet a Fidesz bármit, vagy napirendre se veszik, vagy leszavazzák. (Ugye emlékszek a Cepel SC körüli bohózatra?!) Jobb esetben egy részüket többé-kevésbé módosítva saját javaslatként újra beterjesztik, és mint MSZP-s javaslatot elfogadják. Ez a felelős kormányzás csepeli MSZP módra! Ennek a levét isszuk most! 🙁

  78. kispajtás szerint:

    Hűha, a kedves újságírónő felkapta a vizet.
    Még jó, hogy helyesen teccik firkálgatni, hiszen ez a kenyere.
    A felelősség kérdésében viszont codec mellé teszem a voksomat. Annál is inkább, mert nehezen tudom elképzelni, hogy egy destruktív, többségi szoci vezetésnek miképpen lehet konstruktív ellenzéke?

  79. Gigi szerint:

    Kedves codec,

    a kt-nek márpedig a határozathozatal mellett a rendeletalkotás a legfontosabb feladata… Az előkészítést persze szakemberek végzik általában, így elvileg SZJ is letehetett volna az asztalra egy komplett reformcsomagot. Mivel azonban nemcsak a lakásgazdálkodást érintették volna a javaslatok (vö. a TM-interjúval: ha az egyenlő bánásmód elvén egységesre emelik a lakbéreket, akkor a szociális rendszert is át kell alakítani, az ellenőrzési garanciák beépítésével együtt), ezért SZJ csak akkor állíthatta volna össze ezt a szakmai csomagot, ha arra a kt felhatalmazza… De senki nem merte vállalni ezt a politikai kellemetlenséget: se a t. többség, se a t. ellenzék!!!

  80. Gigi szerint:

    Kedves Ditte,
    ha a vágyaid szerint alakulnak az erőviszonyok, akkor a Fidesz is megmutathatja, mire képes vezető pozícióban, az ellenzékbe szoruló MSZP meg végre teljesen felfrissülhet – csak úgy, mint a parlamentben. Nem kell ettől senkinek se kétségbeesni, főleg hogy ha “szép, új világ” jön, akkor a Nap mindannyiunkra szebben süt majd. Ugye? 🙂

  81. Gigi szerint:

    Ettől (elkötelezettségtől) függetlenül még lehet így vagy úgy véleményezni a kampánymódszereket…

  82. Gigi szerint:

    LB,

    igazad van: csak hozott anyagot tud tárgyalni az SZLB, viszont ahogy codecnek fejtegettem, csak azt dolgozhatja ki a Csevak, amire a kt felhatalmazza…

    Igaz az is, hogy nem tesz jót a Csevaknak (és számos becsületes, jogszabályokat végrehajtó és a lakossági igényekre fogékony munkatársának), hogy az intézményvezető politikai céltábla – ez nagyon szerencsétlen helyzet! Viszont az ellenzék is lehetne annyira tisztességes, hogy ne a Csevakot támadja, ha SZJ-vel van baja! A jövőre nézve: mit és hogyan fognak csinálni, ha nekik kell irányítani a vagyonkezelőt? Tudom, költői kérdés…, de azért a hiányosságok mellett mérlegre kellene tenni az eredményeket is…

    És persze nem felejtettem el az abszolút többség hatalmát, a múlt hanyagságát firtató kérdésedhez ezért csatlakoztam. Bár hozzáteszem, hogy számos olyan társadalmi ügyben, ami humanizmusra és szolidaritásra épül, és az ellenzéséből nem lehet politikai tőkét kovácsolni (ez a lényeg!) megszületik mindig az egyetértés…

  83. Ditte szerint:

    Nekem már szebben süt a nap, Gigi, és vagyunk így egy páran! Számomra a sok hazugságtól, cinizmustól borult be az ég, amit személyesen tapasztaltam. Erősen bízom benne, hogy ez tartósan megváltozik. A szavak visszakaphatják jelentésüket.

  84. Gigi szerint:

    kispajtás,
    a 🙂 jelentése többek között a viccelődés (vicces reakció a firkálgatás ebben a környezetben vicces kifejezésére). 🙂 🙂

  85. Gigi szerint:

    Ditte, ezt én sem fogalmazhattam volna meg találóbban! 🙂 Annyi a saját sokat hangoztatott saját álláspontom, hogy a kimondott/leírt/bepötyögött szavak mögött kerülni kellene az olyasféle általánosítást, hogy minden rossz, amit a másik csinál(t), és minden jó, amit mi csinálunk. Ügyek vannak, amiket egyenként kellene megítélni, és személyek vannak, akiknek a munkálkodását egyenként kellene minősíteni… A szekértáborharcot nem értem…

  86. obama szerint:

    egy ismerős!
    Nem elég Csepelen erősnek lenni, hisz egy időben itt voltak az ország legerősebb emberei a Csepel SC súlyemelő szakosztályában, de őket is eltakarították, ma már nem is beszélnek róluk!!!! Ez a sors vár a jelenlegi, helyi MSZP vezetésre is!!! Lehet erőlködni, de attól csak sérvük lesz!!!!

  87. Vica szerint:

    Mindenesetre az önkormányzati választások után nagy valószínűséggel egyszerűbb lesz megoldani az ilyen jellegű ügyeket, ha a N. Sz. lesz a polgármesterünk, s FIDESZ többség lesz a Hivatalban, valószínűleg beszerzik a szükséges információkat a kilakoltatandókról.

    Végülis, ha úgy vesszük, ebben az esetben mégiscsak jó, hogy volt, aki odafigyelt, és a néni nem került az utcára. (Más kérdés, hogy szerintem most sincs számára megfelelő helyen.)
    Egyébként jó lenne tudni, ha utcára került volna, a gyámügynek mi lett volna a következő lépése? Ilyenkor keresik a “gyámolítottjukat”, hogy egy megfelelő intézetben elhelyezzék és gondoskodjanak róla, vagy hagyják, hogy az idő és az éhség elvégezze a dolgát, s egy aktával kevesebb…
    Már éppen ideje lenne rendbe tenni a szabályozatlan kérdéseket, hogy a jövőben ne legyenek hasonló problémák.

  88. kispajtás szerint:

    Gigi:
    Koszi! 🙂

  89. Gigi szerint:

    Vica, a hivatalban vagy a képviselő-testületben lesz Fidesz-többség? Elvileg a hivatalban nem kellene “tisztogatni”, ott a szakmájukat ismerő és munkájukat szigorú szabályok közt végző emberek dolgoznak – csak úgy, mint más önkormányzati intézményekben, például ovikban, iskolákban… Vagy a csepeli közszférában dolgozó 2500 ember már most készüljön arra, hogy ősszel útilaput kötnek a talpukra? Csak mert megváltozik a “felettes szervük”, a döntéshozói képviselő-testület összetétele?…

  90. Csepel-sziget szerint:

    Még szerencse, hogy kishazánkban a focihoz és a politikához mindenki ért. Ezért tart itt a labdarúgásunk és az országunk is, ahol…

  91. kispajtás szerint:

    Gigi:
    Teljesen felesleges a riogatásod, ezek a fals szoci vészmadárkodások közül valók. Aki egy kicsit is – gondolom Te is – közelebbről ismeri a hivatal munkáját, az alkalmazottakat, az tudja, hogy a mostani állomány nem kis része régóta szívesen látna egy új vezetést. De szükségük van az állásukra, a gyerekeiknek enni kell adni és ez felülírja azt, hogy véleményt nyilvánítsanak a polgármesterről, de leginkább a fő-alpolgármester urat szeretnék már kapun kívül látni.
    A 16 szoci év alatt történtek fura dolgok a hivatal humán erőforrás gazdálkodásában ugyanúgy, mint ahogy feltehetően a jövőben is előfordulhatnak ilyesmik. A hivatal olyan, mint bármelyik más munkahely, egy dologban különbözik – át van itatva politikával.

  92. Gigi szerint:

    Jó reggelt, kispajtás! 🙂

    Reakciót Vica hsz-ére adtam, tisztázandó, mire gondolt pontosan. Nem riogatásnak szántam…

    A tiedre: az egy dolog, hogy a hivatalnok kit akar vezetőnek, de az nem ugyanaz, hogy az új főnök is akarja-e a hivatalnokot. (Azzal együtt, hogy teljesen természetes, ha a bizalmi állásokba olyanok kerülnek, akikben a vezető megbízik.) Ebben az állításban egy jelenség szintű kérdés is rejtezik: a Fidesz fel van arra készülve, hogy amennyiben nyernek az önkormis választáson, működtessék a hivatalt és az egész intézményhálózatot?

  93. zed szerint:

    A “Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság” elnevezésben hivatalosan is van kötőjel? A “lakás” szó után feltehetően azért tettek kötőjelet, mert a “lakásbizottság” szó egybe írandó. Ugyanakkor a “Lakás Bizottság”, mint tulajdonnév, véleményem szerint nem írható egy szóba, ezért a kötőjel használata helytelen. Ha mondjuk az lenne a bizottság neve, hogy Egészségügyi, Szociális és Lakás Bizottság, a “lakás” szó akkor sem vonódna össze a “bizottság” szóval, kötőjellel pedig elég hülyén mutatna az hogy “Lakás-Bizottság”. Vagy rosszul okoskodom?

  94. Vica szerint:

    Kedves Gigi!
    Nem az alkalmazottakra értettem (bár előfordult már a történelemben, hogy sajnos Őket is érintette a váltás). Ki tudja, addig milyen változások lesznek még, hiszen O.V. szeretné megreformálni az önkormányzatokat is, csökkenteni a számukat (kerületeket összevonni). Nem vagyok jós, igazán nem tudhatom, mit hoz a jövő.
    Mindenesetre az MSZP érdekében abban reménykedek, hogy az idén elvesztik Csepelen az önkormányzati választásokat, mert szerintem így lesz lehetőségük és megfelelő idejük a megújulásra.

  95. kispajtás szerint:

    zed:
    Rosszul okoskodsz! Hét szótagig írható egybe, tehát lakásbizottság, így helyes, a kötőjel helyénvaló! Azt pedig, hogy a szavak kezdőbetűit miért írják nagybetűvel, azt légyszi fejtsd meg te

  96. kispajtás szerint:

    Gigi:
    Neked is szép reggelt!
    Ezt Kérdezed:
    “a Fidesz fel van arra készülve, hogy amennyiben nyernek az önkormis választáson, működtessék a hivatalt és az egész intézményhálózatot?”

    Bocs, de némi szemellenzösdit vélek felfedezni a kérdésedben, ami egyben állításnak is tűnik, miszerint úgy véled, hogy csakis a szocik képesek működtetni a hivatalt és az egész intézményhálózatot.

    Szerintem nagyon sok ember dolgozik a hivatalban, akik a jövőben is ugyanúgy végezhetik a munkájukat, mint korábban, sőt számítanak is a tudásukra, tapasztalataikra. Az intézményhálózat működtetésével kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy a szoci vezetés bizony többet ártott, mint használt bizonyos területeken. A Fidesz-nek vannak rá emberei, hogy a korábbi, helytelen működtetésből fakadó problémákat pozitív irányba kimozdítsák.

  97. LB szerint:

    zed!
    Gratulálok, a lényegre tapintottál!

    Gigi!
    A hivatal, bizonyos szinten önjáró, ha hagyják működik az magától is.
    Felülről bele lehet nyúlni, és lehet javítani is és rontani is a működésén.
    A felvetésedre egy régi vicc jutott az eszembe.
    Új karmestert neveznek ki a zenekar élére.
    Egyik este megkérdezi a zenekar egyik tagját a barátja:
    – Mondd, ma este mit fog az új karmesteretek vezényelni?
    – Azt nem tudom, mi Csajkovszkij VI. szimfóniáját fogjuk játszani.

  98. zed szerint:

    Jó, akkor beszéljenek a tények!

    “Az összefogásnak, a csepeliek együttmûködésének köszönhetõk az elmúlt évek vitathatatlan eredményei: a Csepeli út; a megépült, több mint 36 kilométer csatorna és 33 kilométer szilárd útburkolat; a 40 felújított játszótér; az újjáépített Csepeli Szakorvosi Rendelõ; az új mentõállomás; új háziorvosi rendelõk; a védõnõi szociális központ; a Karácsony Sándor utcai sétáló utca; az átalakított Áruház tér; az új Csepeli Piac; önkormányzati intézményeink (óvodák, iskolák, mûvelõdési házak, az ÁMK, a galéria) megújítása, akadálymentesítése; a templomok díszkivilágítása; a panelprogramban pályázatot elnyert 224 társasház megindult felújítása csaknem 700 milliós önkormányzati támogatással; a csepeli lakosok által megépített vagy felújított több száz családi ház; a vállalkozói alapon épült közel ezer új lakás; a kerületi bevásárlóközpontok; a térfigyelõ rendszer!”

  99. kispajtás szerint:

    zed:“Jó, akkor beszéljenek a tények!
    Az összefogásnak, a csepeliek együttmûködésének köszönhetõk az elmúlt évek vitathatatlan kudarcai?

    -a Csepeli út, amit szégyenteljes cirkusszal sikerült “átadni” a mai napig lezáratlan kisajátítások miatt, a biciklisek számára még mindig kerülgetős

    -a megépített játszóterek, amit vagy elloptak, vagy olyan házak közé építették, ahol a hatvan feletti Nagymamák csúzdáznak vagy mérleghintáznak
    (nyugdíjasok által lakott környezetbe, ketreccel bekerítve, hogy a nagyik nehogy megszökjenek)

    -a Karácsony Sándor u.-i sétálóutca, belvárosi díszburkolattal, ki kérte? Rengeteg más, fontosabb dologra lehetett volna azt a sok pénzt költeni.
    Azt inkább gyalogosutcának nevezném, a sétálóutca fogalmának, kritériumainak közel sem felel meg, a “törzsközönségről” nem is szólva

    -az új csepeli piac, aminek átadása előtt Orosz et. azt hazudta, hogy szó nincs Tesco építésről. Majd a piac átadása után az üzletek bérlői, tulajdonosai döbbenten vették az adást, hogy mégiscsak rájuknyitják a Tesco-t, amitől akár tönkre is mehetnek

    -kerületi bevásárlóközpontok??? A plázában az üzletbérlők között nagyobb a fluktuáció, mint a nyilvános klotyóban

    -térfigyelő rendszer? Sokba került. Na és ez erény? Az autósokra van állítva nagy része, de a Szállítók útjánál, ahol a fekete Mercik, Audik, BMW-k
    kopasz kan, vastagnyakú, telifukszos sofőrjei a járdaszigetet kerülgetve előzik a sort, ott bezzeg töketlenkedés van, oda nem lát el a kamera. Na basszus, oda nem jutott volna egy a huszonvalahányból?

    A többi töltelékduma és önfényezés.
    Az adót mi fizettük és az önkormányzat “nagyvonalúskodik” vele.
    Ahhoz képest, hogy az elmúlt 16 év alatt minek kellett volna megvalósulnia Csepelen, ez lószar. De jó sok pénzünkbe került!

  100. csepelino1 szerint:

    Tisztelt Szenteczky János Úr!
    Mi a hazugság a cikk címében? 83 éves, mentálisan sérült asszonyt akart kilakoltatni a csepeli MSZP polgármester-jelöltje! – A 83 éves, a mentálisan sérült, az asszony, vagy csepeli MSZP polgármester jelöltje? NA NE SZÓRAKOZZUNK!
    Észre kéne venni a csepeli MSZP-nek, hogy nem lehet tartani magát polgármester jelöltnek.
    Egyre több zűrös ügye van, és még hol vagyunk a kampánytól.

    Azt mondja: Az MSZP Csepeli Szervezete más lesz, mint amilyen eddig volt! – Köszönöm, Én ebből nem kérek – nem kérünk… Talán többen vagyunk (látszik ez a választók számából is) akik már nem bíznak ebben az MSZP-ben. Eddig Én is mindig a baloldalra szavaztam! Most NEM! A kisebbik rossz, meg a Fidesz volt! És nem a választókat kell “szídni”, hogy nem az MSZP-re szavaztak, hanem magukba kéne nézni.

    Magának is -FŐLEG MAGÁNAK, Szenteczky úr (megfigyelik magát mi – :-)))) P F F F F F – ez azért kemény volt. . .).
    Hiszen ott van a Csevak. Gázosabbnál gázosabb ügyek. Csepelen mindenki tudja, mennyi ott az Ön embere (mennyi ember van “kötve” ezáltal magához”).
    Egy jó tanács Szenteczky Úrnak. Németh Szilárdnak eddig nem sokat kellett ahhoz tennie, hogy a partvonalra helyezze magát. Maga helyezte partvonalra saját magát. . .
    Más emberekkel kellett volna körbevennie magát (nem -CSEVAKosokkal), és akkor talán lenne esélye. Így, SEMMI!

    ui.: Várjuk Borka Szász Tamás közleményét 2 hét múlva, hogy milyen piszok ez a Németh Szilárd! :-))))) – És akkor majd egy jót röhögünk.

  101. alterego szerint:

    “A konkrét ügyben ma már a CSEVAK Zrt. jogtanácsosa nyilatkozott. Ígérem: ennek tartalma, sőt annál több is, hétfő reggelig a CSEVAK Zrt. honlapján lesz olvasható! Akit a valóság érdekel, annak a türelmét kérve azt javaslom, ott tájékozódjon.”

    Megnézzük.
    http://csevak.hu/

    Bár ki tudom találni, mit mond egy jogász, vagy mit ír le. Főleg azután, hogy már minket is megpróbáltak kilakoltatni 25 év rendes költségfizetés mellett, csupán adminisztrációs hibából. El tudom képzelni, a többi bérlő ki mellé fog állni ebben a kérdésben. Ideje lenne a Csevakot szétrobbantani és a tevékenységét versenyben kiosztani hozzáértő cégeknek.

  102. csepelino1 szerint:

    Tisztelt Szenteczky János Úr!
    Mi a hazugság a cikk címében? 83 éves, mentálisan sérült asszonyt akart kilakoltatni a csepeli MSZP polgármester-jelöltje! – A 83 éves, a mentálisan sérült, az asszony, vagy csepeli MSZP polgármester jelöltje? NA NE SZÓRAKOZZUNK!
    ÉSZRE KÉNE VENNIE A CSEPELI MSZP VEZETÉSÉNEK (ha nem a maga emberei lennének ott is), HOGY LASSAN MÁR NEM LEHET TARTANI MAGÁT POLGÁRMESTER JELÖLTNEK, EGYRE TÖBB ZŰRÖSEBB ÜGYE VAN!!!!!
    És még hol vagyunk a kampánytól. . .

    Azt mondja: Az MSZP Csepeli Szervezete más lesz, mint amilyen eddig volt! – Köszönöm, Én ebből nem kérek – nem kérünk… Talán többen vagyunk (látszik ez a választók számából is) akik már nem bíznak ebben az MSZP-ben, a jövőben meg végképp. Az még a múltnál is rosszabb. Eddig Én is mindig a baloldalra szavaztam! Most NEM (de a Fideszre sem!)!

    A kisebbik rossz, sok választó szempontjából a Fidesz volt! És nem a választókat kell “szídni”, hogy nem az MSZP-re szavaztak, hanem magukba kéne nézni.

    Egy jó tanács Szenteczky Úrnak. Németh Szilárdnak eddig nem sokat kellett ahhoz tennie, hogy a partvonalra helyezze magát. Maga helyezte partvonalra saját magát. . .
    Más emberekkel kellett volna körbevennie magát (nem -CSEVAKosokkal), – béremberekkel a pártban – és akkor talán lenne esélye. Így, SEMMI!

    ui.: Várjuk Borka Szász Tamás közleményét 2 hét múlva, hogy milyen piszok ez a Németh Szilárd! :-))))) – És akkor majd egy jót röhögünk.

  103. nem írok nevet szerint:

    Ősszel önkormányzati mélyrepülés !!!!!!!!!

  104. nem írok nevet szerint:

    Na Kispajtás ezt jól megmondtad:-)

  105. nem írok nevet szerint:

    Csak nem gondoljátok,hogy éhen fog halni!Szerintem már tudatosan elkezdődött egyfajta ingatlan (társasházak)bekebelezése.

  106. admin szerint:

    Nyugi Zed, beszámolunk róla 😉

  107. csepelino1 szerint:

    Zed! Azért előttem van, hogy futsz Szenteczky Jánoshoz, hogy “most” Ő válaszoljon az itt megjelent cikkre-és az elhangzottakra! :-)))))
    Ja, plussz ezt írja itt Szenteczky úr: Ígérem: ennek tartalma, sőt annál több is, hétfő reggelig a CSEVAK Zrt. honlapján lesz olvasható! – Kérdésem. MIÉRT CSAK HÉTFŐN????? Vagy miért nem fejtette itt ki a véleményét?!

  108. Gordon szerint:

    Kifejtette, csak nem a saját nevén. Mint anno Red Bull Borka-Szász Tamás.

  109. Hugi szerint:

    Szenteczky a pénteki hõbörgése után semmit sem cáfolt, csak a felelõsséget kente át a saját pártjára. Mert azt, hogy a Fidesz lenne a felelõs a Szenteczky vezette cég tetteiért, azért csak egy hüle hiszi el.

    Meg persze Zed és Csepeli 😉

  110. zed szerint:

    csepelino1: Annak, hogy csak most reagált Szenteczky úr a Fidesz közleményére elsősorban technikai okai vannak, a Csevak ügyfélszolgálata is emiatt volt zárva pénteken -a zárva tartásról természetesen előre tájékoztatták az ügyfeleket. Ahhoz, hogy a vezérigazgató úr kidolgozhassa a korrekt válaszát, hozzá kellett férnie bizonyos iratokhoz, feljegyzésekhez, mivel fejből nem ismerheti valamennyi ügy részleteit.

  111. ... szerint:

    zed, ne nevettesd ki magad.
    Azt próbálod beadni, hogy Szenteczky nem fért hozzá az iratokhoz pénteken? Mi történt? Otthon felejtette a kulcsait? Ugyan már.

  112. Gordon szerint:

    Lehet hogy az elvtársak nagy hozzánemértésükben saját magukat is kizárták a Csevakból.

  113. anticsóka szerint:

    Most azt kéne elhinni, hogy feltámadt Szenteczkyben a szociális érzékenység?
    És most az ő felszólítására feltámad a csepeli önkormányzatban, ill. a csepeli mszp-ben is?

    A szociális érzékenység fő pillére a lelkiismeret – vajon hogy is állnak ezügyben az elvtársak?

  114. zed szerint:

    Ajánlom szíves figyelmetekbe a válaszközlemény keletkezésének dátumát: 2010-05-02. Szenteczky úr igenis arra törekedett, hogy minél előbb reagáljon a Fidesz vádaskodásaira!

  115. Vica szerint:

    Szerintem igencsak tisztességes eljárás Szenteczky úrtól, ami végülis ez ügyben történt. Nem gondolom, hogy ennél korrektebbül intézkedhetett volna bárki is.

    Kedves zed! 2010.05.02. vasárnap volt. Ezek szerint mégis megkapta az iratokat pénteken Szenteczky úr, hogy vasárnapra meg tudta írni a választ.

    Szóval, ha figyeltetek, hét végén is dolgozott a CSEVAK vezérigazgató azért, hogy mielőbb megnyugtassa a közhangulatot (pedig vasárnap anyák napja volt, s valószínűleg lett volna más tennivalója is…)

  116. jobbikos szerint:

    Ezt felejtsük el; eSZJé nem polgármesterjelölt. Az MSZP által polgármesterjelöltnek kijelölt elnökhelyettes.

  117. csepelino1 szerint:

    Zed! Ezek nem vádak, TÉNYEK! A tény az, hogy ki akartak-akartatok lakoltatni egy 83 éves nőt, aki mentálisan sérült. Gondold tovább. . . Kirakjátok az utcára, és mi lesz a nővel? SZERINTED?! Valószínű, nem húzta volna sokáig szegényke.

    Ott van a Csevakban 8-9-10 igazgatócska, és arra nem képesek, hogy valaki szóljon a másiknak, TE! Ha ezt a nőt kirakjuk, a halálos ítéletét írjuk alá.

    Érted?
    Ezért nem tehetett volna ilyet egy MSZP-s polgármester jelölt. Mert a pártja nevében is benne van SZOCIALISTA szó!!!!! De most már megkérdezem! TUDJÁTOK TI EGYÁLTALÁN, HOGY MIT JELENT A SZOCIALISTA SZÓ?????

    Hagyó sem tudta . . .

    Vica. Ha a Csevakban jól végezték volna azok az emberek a dolgukat, akik azért vannak ott, akkor nem lenne ügy!

  118. csepeli szerint:

    A tények a következők:

    “SZ.I. kilakoltatására 2010. április 30-án került volna sor, mivel a hölgy 2003 óta nem fizetett lakbért, ami miatt 2005-ben felmondásra került a bérleti szerződése.

    A bíróság 2007-ben hozta meg a jogerős kilakoltatási határozatot. (A bíróság ún. bírósági meghagyást bocsátott ki, mert a hölgy nem jelent meg az első tárgyaláson. Ez emelkedett jogerőre, ítélettel azonos hatályú.)

    Ezt követően, 2007-től kezdődött meg az a procedúra, mely során végrehajtással próbálták a tartozást összegét rendezni.

    A sikertelen végrehajtásokat követően a végrehajtó a bíróságtól kérte a rendőrség közreműködésével kikényszeríthető lakáskiürítés elrendelését. A bíróság erre vonatkozó végzése 2010. januárban lett jogerős.

    A végrehajtó 2010. április 30-ra tűzte ki a kilakoltatást.

    A tervezett kilakoltatásról egy hónappal korábban, 2010. 02.25-én e-mailben értesítést kaptak a hivatalos érintetteknek, többek között a Csepeli Önkormányzat Szociális Szolgálata is.

    Mint kiderült, Sz.I. nem volt nyilvántartva sem a Gyámhivatal, sem a Csepeli Önkormányzat Szociális Szolgálatának rendszerében.
    Ebben a Csevak Zrt-nek nincs, nem is lehet felelőssége, ezt a feladatot a szociális ellátórendszerek látják -láthatják el.

    Tudomásunk szerint a végrehajtó a végrehajtást megelőző nap, 2010. április 29-én beszélt a Szociális Szolgálat vezetőjével.

    Miután a kilakoltatás elkezdésekor kiderült, hogy az idős hölgy gondozásra szorul, a Csepeli Önkormányzat Szociális Szolgálata kezdeményezte az idős hölgy gondnokság alá helyezését, mely után tartós elhelyezéséről is lehet intézkedni. Addig eseti gondnok kirendelését kérik, és a családgondozás, házi segítségnyújtás rendszerében tudnak segíteni.

    Mindezen idő alatt az idős hölgy a lakásban fog maradni, mivel a Végrehajtási Törvény 48. § alapján a végrehajtást kérő, vagyis a Csepeli Önkormányzat kérheti a végrehajtási eljárás felfüggesztését, melynek kezdeményezését 2010.május 3-án hivatalosan is indítványozni fogjuk.”

    http://www.csevak.hu/index.php?mact=News,cntnt01,detail,0&cntnt01articleid=235&cntnt01origid=15&cntnt01returnid=81

  119. LB szerint:

    Erre emlékszik még valaki?

    Átverte majd cserben hagyta a csepeli vagyonkezelő egy társasház lakóit? http://csepel.info/?p=3865

  120. Vica szerint:

    Kedves csepelino1!

    Szerintem ez már most sem ügy. Ha elolvastad Sz.J. válaszát ezzel kapcsolatban: http://www.csevak.hu/index.php?mact=News,cntnt01,detail,0&cntnt01articleid=235&cntnt01origid=15&cntnt01returnid=81

    Itt már úgy hiszem, arról szól a fáma, hogy a tények figyelmen kívül hagyásával rugdosni kell egymást. Belátom, elég rossz a helyzet, és bizonyára nem árt kidühöngni magát az embernek, mert a munkahelyen ugye nem lehet, a családdal nem érdemes, ez meg itt tök jó lehetőség. Milyen jó, hogy megoldható valahol cégvezetők szóbeli bántalmazása, és még csak ki sem rúghatnak érte 🙂 . Az ember levezeti az energiáját, aztán ott, ahol szükséges, már nyugodtan tud viselkedni…

  121. Manitu szerint:

    Szenteczky megint szénné égette magát és a pártját!

  122. Herbert szerint:

    Adott egy kilakoltatásra váró személy. Mentálisan sérült.
    Senki nem foglalkozik vele, a kilakoltatást intézők azt sem tudják róla, hogy nincs a rendszerben. Azt vajon tudták-e, hogy sérült?
    Csepelen senki sem felel azért, hogy a bürokrácia gépezetében elveszett a hölgy?

  123. Vica szerint:

    Kedves Herbert!
    Gondolkozz kicsit logikusan kérlek!
    Adott egy hosszú évek óta nem fizető bérlő, akinek többszöri figyelmeztetés után bírósági döntés szerint el kell hagynia a lakást, amiben ezek után (ha jól tudom) rosszhiszemű jogcím nélküli lakosként tovább lakik.
    A hölgy Szenteczky úr 2-ai írása szerint nem volt nyilvántartva a szociális gondozóban. Tehát a hölgyről ezek szerint hivatalosan senki sem mondta ki eddig, hogy sérült (csak itt a fórum).
    Honnan kellett volna tudnia egy hivatalosan nem nyilvántartott sérült emberről egy vagyonkezelő igazgatójának, hogy sérült? A kilakoltatást végzőknek honnan a csodából kellett volna ezek után tudnia, hogy a hölgy sérült? (Ha valóban az…) Te pl. tudtad?
    Ha pedig valaki sérült, egyedülálló és képtelen önmagát ellátni, akkor róla az államnak lenne kötelessége intézményi keretek között gondoskodni. Ennek intézése pedig nem egy vagyonkezelő feladata. A vagyonkezelő feladata, hogy kezelje a rá bízott vagyont, pl. az önkormányzati lakások bérét beszedje stb., stb.

    Az utolsó kérdéseddel teljesen egyetértek. Ilyen helyzeteknek nem lenne szabad előfordulnia, s valóban felelnie kell majd ezekért a dolgokért valakiknek, csakhogy előbb úgy tűnik meg kellene szavazni a hozzá szükséges rendeleteket, kiosztani a feladatokat, majd betarttatni az új szabályokat. Tehát el kellene kezdeni dolgozni az igen tisztelt képviselő uraknak/hölgyeknek és nem a másik piszkatúrájával foglalkozni, amikor már teljesen nyilvánvaló, hogy nincs mit piszkálni rajta ez ügyben.

  124. Herbert szerint:

    T. Vica! Azt nem akarod megérteni, hogy utcára kitenni kellő körültekintés nélkül nem lenne szabad senkit kitenni.
    Ez egy nagyon komoly döntés egy állampolgárral szemben.
    A kellő körültekintés azt jelenti, hogy a helyzetet fel kell mérni: nem akar, vagy nem tud a bérlő fizetni. Ha nem tud, akkor miért nem?
    Életszerütlen, hogy a Vagyonkezelőben soha, semmikor nem beszéltek a bérlővel: mert ha igen, akkor miért nem tünt fel nekik semmi?
    Nem a Vagyonkezelő feladata az ellátása, de az utcára ők teszik ki. Elvárható lett volna egy telefon.

  125. Vica szerint:

    Igen. Igazad van kedves Herbert.

    Szerintem is meg kellene vizsgálni szociális alapokon, hogy mi az oka a nem fizetésnek, milyen vagyona van a bérlőnek (tudna-e fizetni, ha akarna), ha egyáltalán nincs jövedelme, akkor miből és hogyan tartja fenn magát, és igen is segíteni kell a rászorulókon. Ha valaki szociális ellátásra szorul, azt ilyen esetben sürgősséggel kell elhelyezni!

    A felszabaduló lakást pedig vissza kell vennie a vagyonkezelőnek, rendbe tenni, majd kiutalni a várakozó rászorulók között valakinek. Továbbá nem értékesíteni több szociális önkormányzati bérlakást, mert nagyon sok bérlőjelölt várakozik.

    Szerintem megfelelően működő szociális háló nem létezik ma Magyarországon. Továbbá nem hiszek abban, hogy bárhol is megnéznék, kit tesznek utcára.
    Gondolj csak bele, a gazdasági válság előtt hányan vettek föl hitelt azért, hogy pl. rendbe tegyék a saját tulajdonú lakásukat abban a reményben, hogy gond nélkül fizetni tudják a törlesztő részleteket. Aztán változott a helyzet, egyre kevesebb pénzből egyre több fizetni valót már nem tud teljesíteni a hitelt felvevő tulajdonos. Fizetnie kell mondjuk a folyamatosan emelkedő rezsi mellett a gyerekei iskoláztatását, öltöztetését, etetését, a hiteltörlesztést… Senkinek sem életbiztosítás ugyanis manapság a munkahelye. Ha egy két keresős családból kiesik az egyik kereset, még elnyomorognak egy darabig, de mi van akkor, ha mindketten munkanélküliek lesznek? Ha nem tud fizetni, a bank kirakja. Lehet, hogy nem árverezhet, akkor nem árverésen adja el az ingatlant, és ki is lakoltatja az adósát. Hidd el, megoldja.
    Nagyon sokan kerültek/kerülnek ilyen helyzetbe mostanában. Szerinted van olyan intézmény, amely a nem fizető adósok számára minden következmény nélkül engedi, hogy továbbra sem fizetve háborítatlanul éljenek tovább? És ha lenne, igazságos lenne a többi, kín keservvel fizetővel szemben? Aztán hányan élnek úgy, hogy sohasem volt saját ingatlanuk, sőt önkormányzati bérlakásuk sem? Tőlük sohasem volt mit elvenni, ugyanis sohasem volt semmijük. Ők azok, akik, ha meg tudják fizetni, piaci feltételek között magántulajdonú, vagy önkormányzati lakást bérelnek, vagy a szülőknél, nagyszülőknél nyomorognak.

    Szóval a szociális hálót bővíteni kellene. Ehhez pedig többek között pénz kellene…

  126. csepelino1 szerint:

    Vica. Én úgy tudom, az a nagy baj, hogy a Csevak a Szociális szolgálatot sem időben értesítette!
    Itt van, figyelj:
    1.) A bíróság 2007-ben hozta meg a jogerős kilakoltatási határozatot.
    2.) A végrehajtó 2010. április 30-ra tűzte ki a kilakoltatást.
    3.) A tervezett kilakoltatásról egy hónappal korábban, 2010. 02.25-én e-mailben értesítést kaptak a hivatalos érintetteknek, többek között a Csepeli Önkormányzat Szociális Szolgálata is.

    Vagyis, a Szociális Szolgálat kész tények elé van-volt állítva!
    EZT ÚGY ELBASZTA A CSEVAK, AHOGYAN CSAK LEHETETT!

    Zokszó nélkül kirakták volna a hölgyet az utcára, a bírósági határozat alapján. De Én még “megkockáztatom” a bírósági határozatnak sem kellett volna megszületnie. Ha Őket (Csevakosokat) érdekelte volna ez az állampolgár. DE NEM ÉRDEKELTE! Az már érdekli Őket, hogy a haveroknak hogyan mutyiznak ki lakásokat (és ezzel személyes lekötelezetté teszik őket egy ember iránt)!
    FELELŐTLENEK! Ennyi igazgatócska, és egyiknek sem indult be a fogaskerék… Utcára MIND!

    Az Csepeli MSZP-nek meg ERŐSEN EL KÉNE GONDOLKOZNIA AZON, HOGY TÁMOGATHATÓ-E SZENTECZKY JÁNOS POLGÁRMESTER JELÖLTNEK!

  127. Vica szerint:

    Kedves csepelino1!

    Most komolyan kérdezem, hogy szerinted nem szorult változtatásra ez a helyzet? Adott egy bérlő, aki idős, beteg, szerencsétlen. Nem képes fizetni a rezsijét, talán az önmaga fönntartását sem. Gondold el, hogy 7 éve nincsenek közművei, tehát magyarán szólva a WC-t sem tudja lehúzni, mosakodni, főzni, takarítani sem tud. Az a lakás ezek után már nem lehet alkalmas emberi lakhatásra.
    Komolyan úgy gondolod, hogy ennyi idő után és még mindíg ilyen körülmények között kellene élnie egy idős embernek? Nem gondolod, hogy sokkal humánusabb lenne, ha elhelyeznék Őt egy állami intézményben, ahol gondoskodnának Róla, méghozzá nagyon sürgősen.

    Igen. Igazad van. Óriásit hibázott szerintem az önkormányzat szociális szolgálata, mert nem gondoskodott már réges-régen, s talán még most sem a hölgy megfelelő elhelyezéséről!

    A lakást pedig – ha engem kérdezel – (a néni előzetes elhelyezése után) már réges régen kiürítve rendbe kellett volna hoznia a CSEVAK-nak, s kiutalni olyan rászoruló családnak, aki képes ott fönntartani magát, fizetni a rezsit és a bérleti díjat, és emberhez méltó körülmények között élni.

  128. csepelino1 szerint:

    Nem úgy gondolom, hogy így kéne élnie. Itt egy hiba volt! Az, hogy a Szociális Szolgálatot nem időben értesítették – Csevak (a bírósági feljelentés előtt), és akkor a Szociális szolgálat gondolom intézkedett volna, és nem lenne ügy.
    Ezt gondolom, amit írsz: Nem gondolod, hogy sokkal humánusabb lenne, ha elhelyeznék Őt egy állami intézményben, ahol gondoskodnának Róla, méghozzá nagyon sürgősen. – Pontosan, ez a megoldás. De ennek a megoldásnak már a bírósági tárgyalás előtt meg kellett volna születnie, és akkor nem lenne ügy!

    Nem a Szociális Szolgálat hibázott, hanem a CSEVAK!
    A Szociális Szolgálat nem is tudott az esetről 2010. 02.25-ig.
    Most meg tudomást szerzett róla, és mit csinálhatna? Kész tények vannak az Szociális Szolgálat szemszögéből, hiszen van egy nő, akit neki el kell helyezni(e), de a lakásában nem maradhat (Csevak kilakoltatja), plussz a hölgy ápolásra szorul (de a lakásában nem maradhat), helyet kell neki keresni, stb . . .
    Szóval, A CSEVAK ÓRIÁSIT HIBÁZOTT!!!!! És ez majdnem egy ember életébe került. Mert Ők zokszó nélkül kirakták volna. És ki írta alá a kilakoltatási papírt? Tehát Ő a felelős. Érted?

Itt lehet hozzászólni !