Orbán: Egyértelmű és jól hallható igen

Index

Katt a képre Hír TV felvételéhez! (Fotó: Népszabadság)

A Fidesz elnöke elfogadta a köztársasági elnök kormányalakítási felkérését. Sólyom “rendkívül örül”, hogy közreműködhet az átalakulás procedúrájában, Orbán pedig hálás az államfőnek a demokrácia védelméért, és köszöni a választóknak, hogy ismét jó érzés magyarnak lenni.

Szűk félórányi találkozót követően Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában bejelentette, hogy Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét kéri fel kormányalakításra. Sólyom arról beszélt, hogy a választói akarat most ér célba: az új Országgyűlés és a kormány megalakulása ünnep, amiben rendkívüli öröm számára részt venni.

Egy ember van

Az államfő bejelentette, hogy május 14-re szándékozik összehívni az új parlament alakuló ülését. Mint mondta, egy olyan ember van, aki megfelelő parlamenti támogatottsággal rendelkezik. A kérdésére, hogy rendelkezik-e megfelelő támogatottsággal és vállalja-e a kormány vezetését, Orbán a tanácskozáson igennel felelt.

Sólyom bejelentette, hogy a parlament egyszerre szavaz majd a kormányfő személyéről és a kormányprogramról. Ezután tehet majd javaslatot a miniszterelnök az új kormányra, akinek tagjait az államfő fogja kinevezni.

Sólyom után Orbán Viktor beszélt röviden. Mint mondta, megköszönte az államfőnek a kormányalakítási felkérést, amire ő “egyértelmű és jól hallható” igennek válaszolt. Orbán kifejezte pártja nagyrabecsülését, amiért a köztársasági elnök az elmúlt években sokat tett a magyar demokrácia védelméért és minősége megőrzéséért.

Nem Sólyom tehet róla

Orbán elmondta: biztosította Sólyomot, hogy nem a rendszerváltás élharcosai tehetnek arról, hogy oda jutott az ország, ahova, és ezért most új politikai és gazdasági rendszer megalakítására kapott felkérést a választóktól. A Fidesz nemzeti konzultációs heteket indít, hogy a nemzeti együttműködés keretében módot adjon “a legfontosabb kérdések nyílt, egyenes megvitatására a választókkal”. A leendő kormányfő végül megköszönte a szavazóknak, hogy újra jó érzés magyarnak lenni,

Sólyom és Orbán találkozója azért vált többé a kormányalakítási megbízásról szóló protokolleseménynél, mert Pokorni Zoltán kedden a TV2 reggeli műsorában következőket válaszolta a riporter Sólyom második elnöki mandátumára vonatkozó kérdésére: „…ha úgy fogalmazná meg a kérdést, hogy szerintem két-három év múlva Sólyom László lesz-e a köztársasági elnök, akkor azt a választ adnám, hogy szerintem nem”.

Több mint protokoll

Mindennek fényében a közös sajtótájékoztatón mindkét politikus udvariasnak és óvatosnak tűnt. Sólyom ünnepről és az öröméről beszélt (ezt négy éve nem tette meg), Orbán pedig megköszönte Sólyomnak a kiállását a demokrácia védelméért, amivel szintén túlment kicsit a protokolláris minimumon.

A köztársasági elnök és a parlamenti választás húszévente esik azonos időpontra. Pokorni fenti kijelentésének emellett az ad jelentőséget, hogy fideszes politikus a köztársasági elnök nyáron esedékes megválasztásáról és Sólyom hivatalban tartásáról eddig nem nyilatkozott.  Pokorni a magánvéleményének adott hangot, ezért nem lehet tudni, hogy szavai egybe esnek-e a párt hivatalos álláspontjával.

KI lesz az államfő?

Szavai ugyanakkor abból a szempontból is érdekesek, hogy nem az elnökválasztás közvetlen kimeneteléről, hanem két-három éves távlatról beszélt, ami ismét tápot adhat az Orbán Viktor köztársasági elnöki ambícióival és a jelenlegi alkotmányos berendezkedés átalakításával kapcsolatos szóbeszédnek.

A Köztársasági Elnök Hivatala nem kívánta kommentálni Pokorni megjegyzését, az Index azonban úgy tudja, hogy a Sándor-palotát váratlanul érték a tévében elhangzottak. Sólyom második elnöki mandátumához fűződő terveiről a Heti Válasznak adott januári interjújából lehet következtetni. Akkor azt mondta, hogy akit felkérnek a tisztség betöltésére, annak “erkölcsi felelőssége nagyon komolyan mérlegelni”, amivel legalábbis nem  zárta ki az újrázás lehetőségét.

Sólyom és a Fidesz

Az elnök és a Fidesz kapcsolata korrektnek mondható, ugyanakkor nem lenne meglepő, ha a párt a jelenleginél kevésbé autonóm személyiséget látna szívesen az államfői poszton. Arra, hogy a Fidesz és Sólyom kapcsolata nem felhőtlen, két konkrét ügy utalt.

Az egyik a párt 2007 februári “polgári engedetlenségi” kordonbontása volt a Kossuth téren, amit Sólyom erős kritikával fogadott: “a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel megvédeni”. A másik eset Majtényi László 2007 májusi jelölése volt az állampolgári jogok országgyűlési biztosi posztjára: Majtényi kifejezetten nem kívánatos figurának számít a Fidesz szemében.

Ha a Fidesz valóban nem Sólyomban gondolkodik és Pokorni megjegyzése egyeztetett kommunikációs lépés volt, az a politikai protokoll durva megsértése lenne. Ez esetben ugyanis nem tették lehetővé, hogy Sólyom külső ráhatás nélkül jelenthesse be, hogy nem kívánja folytatni.

Forrás: Index

36 hozzászólás “Orbán: Egyértelmű és jól hallható igen” bejegyzésre

  1. zed szerint:

    Remélem a következő államfő alkalmasabb személy lesz! Orbánt a hátam közepére sem kívánom.

  2. Manitu szerint:

    Nem is reméltem mást itt a fórum első hozzászólásában, mint a csepeli MSZP egyik kitartott fórumozójának épületes hozzászólását.

    Megható pillanatok ezek, még akkor is, ha tudjuk, hogy mit kell majd rendbetenni, ha tudjuk, hogy milyen mehéz is lesz megfelelni az óriási elvárásoknak.

  3. Herbert szerint:

    Az államfőválasztási herce-hurca a bukott koalíció egyik nagy bénázása volt ( a másik a miniszterelnők keresési komédia, Bajnai megválasztása előtt). Nem csodálom, hogy a szocialisták nem szimpatizálnak Sólyommal. A bukfencre emlékezteti őket.

  4. ződ szerint:

    Manitu! Milyen elvárásokról beszélsz? Igért itt valaki valamit?

  5. Papi szerint:

    Zed!
    Ki a túrót érdekel a te véleményed! Húzz már el Észak Koreába!

  6. Papi szerint:

    Ződ-ség!
    Már a piacon sem kell a Ződ-séged!

  7. Gordon szerint:

    Számomra szimpatikus Sólyom, maradhatna még egy ciklust.

  8. zed szerint:

    Legföljebb egy holdciklust! 😉

  9. Nyugger szerint:

    A cipész maradjon a kaptafánál! Sólyom kítűnő jogi ember volt,… még ma is az! Az elnök legyen mindenek felett,…..elsősorban pártatlan, másodsorban minden magyar atyja,… stb. Csúfság volt a megválasztása körüli hercehurca, melyben bizony a fidesz játszott főszerepet annak ellenére, hogy az ő jelöltjük volt. Egy utolsó cigarettafüstös, alkoholistákból álló kocsmai törzsközönség által megválasztandó helyi menő csávó, félrészegen kikérné magának az ilyen megcsúfolást, megválasztást, melyben neki annó része volt. Ez a politika! Most meg már arról beszélnek fideszéknél, hogy kirúgják, nem válasszák újra, mehet a lecsóba stb. (A mór megtette kötelességét, mostmár mehet.)

  10. ződ szerint:

    Papi! A ződség vitaminnal van tele! Ahogy elnézem Rajtad van a tavaszi fáradtság, húzatnád Magad Észak Koreába Zeddel!

  11. Papi szerint:

    Ződ!
    Az én “főnököm” nem mondott ilyet de a tiéd igen. Úgy, hogy az neked szólt. 🙂

  12. " ?! " szerint:

    Kedves Mindenki!

    A sok fröcsögést és vagdalkozást látva jutott eszembe tegnap, hogy megpróbálom felmérni, hogy a Csepel jövője szempontjából fontos dolgokra is figyelnek-e a fórumozók.
    Figyelem felkeltés céljából egy kicsit ironikus formában feltettem egy valóságon alapuló hírt azzal címmel, hogy “Lemondó nyilatkozat aláírására fogja felkérni Tóth Mihály polgármestert az MSZP frakció, a ma 16:00 órától tartandó rendkívüli képviselő-testületi ülésen”.

    Idéztem a nyilatkozat legfontosabb alábbi részeit:

    Alulírott Tóth Mihály polgármester a XXI. kerületi Önkormányzat nevében tudomásul veszem a Fővárosi Szabályozási Kerettervnek a Szabadkikötő úttól keletre eső észak-csepeli területekre vonatkozó módosításában foglaltakat, valamint nyilatkozom az alábbiakról:

    3) Visszavonhatatlanul és örökre (időbeli korlátozás nélkül) lemond az Önkormányzat azon jogáról, hogy a területen a közutak, vízterek (lagúnák) megvalósításával és fenntartásával kapcsolatban felmerülő költségek viselését Budapest Főváros Önkormányzatától követelje.

    4) Visszavonhatatlanul és örökre (időbeli korlátozás nélkül) lemondok az Önkormányzat azon jogáról, hogy a beruházással érintett önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok vonatkozásában kártalanítási- vagy kisajátítási igényt terjesszünk elő Budapest Főváros Önkormányzata ellen.

    Végül megkérdeztem, hogy egyetértesz-e azzal, hogy Tóth Mihály “visszavonhatatlanul és örökre (időbeli korlátozás nélkül)” lemondjon az Önkormányzat jogairól?

    Miközben az általam feltett hír meg sem rezdítette az egymás ócsárolásában elmerült fórumozók ingerküszöbét, a Képviselő-testületnek a süllyedő hajó még kiálló részeibe kapaszkodó MSZP-s többsége a szavazatával felkérte és felhatalmazta Tóth Mihály polgármestert a nyilatkozat aláírására, és ezzel jelentős terheket rakott Csepel későbbi önkormányzatai vállára.
    Ennek a nyilatkozatnak a későbbi hatásai jelentősen hozzá fognak járulni a jelenleg is hátrányos helyzetben lévő jelenlegi lakott település-részek hátrányának a növekedéséhez, mert a későbbi önkormányzatok majd a frekventáltabb észak-csepeli területre lesznek kénytelenek átcsoportosítani a rendelkezésre álló pénzeket.

    A fenti újabb tudósítás után további kellemes “ereszd el a hajamat” játékot kívánok!

  13. Csepeli XXI szerint:

    Gyurcsány Ferenc nem lett volna, / Kétharmadunk sem lett volna, / Éljen, éljen a nemzet!” 🙂

  14. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Kedves ?!

    Tökéletesen igazad van én ezt a csepel.hu-n olvastam, először azt hittem, hogy viccből tették fel, de sajnos nem.
    Itt nulla az érdeklődés erre, pedig ez tényleg egy fontos csepeli ügy.

    Én a Kis-Duna part beépítésénél teszteltem az itt fórumózókat, akkor írtam, hogy a lakópartra egy nap alatt jött négy komment, de a Gulyás Gábor féle ügyre egy óra alatt 60.
    Olyan ügyekbe verik itt a nyálukat amire semmi ráhatásuk nincs.

  15. Lora :) szerint:

    Megdöbbentő számomra, hogy a Fidesz nem gondolkodik Sólyomban a kormányzást illetően,

    Schmidt Pál, meg Pálinkás Józsi neve is felmerült mint lehetséges későbbi köztársasági elnök….Jézus, Atya, Mária, Szent József……………

  16. Papi szerint:

    ” ?! “! bekaphatjamindkétoldal!
    Olvasva a hsz-eteket meg kell, hogy mondjam kissé előre szaladtattok. Bár már ott tartanánk, hogy ezekről a problémákról írhatnánk. Senki nem írt olyat, hogy ezek nem fontosak dehogy nem nagyon is fontosak de sajnos ezekkel a kérdésekkel meg kell várnunk az önkormányzati választásokat.

  17. Dadus szerint:

    Kedves”?!”

    Egy ideje figyelem én is a hsz-kat.Az elején úgy hittem itt nagyon fontos dolgok dőlnek el,a fórumozók megbeszélik egymással,döntenek,és változtatnak.Aztán rájöttem hogy ami itt folyik az csak egy játék a szavakkal,osszák az “észt”miközben üldögélnek a gép előtt,és nem igazán tesznek mást.Most mindenki a győzelem eufóriájában kábulatában lebeg és nem igazán figyelnek.Tisztelet a kivétel-van néhány kommentelő aki próbál nagyon fontos dolgokról figyelmet felkelteni,de aztán mindig a kicsinyes személyeskedésbe fullad minden hír.Mégis minden nap rászánok 1/2-1órát az életemből hogy elolvassam az itt írók véleményét…hátha…Az az igazság hogy az ilyen utólsó percekben közzétett döntések ellen már nem igazán tud senki sem tenni érdemleges lépést.És őszig még nagyon sok mindent(közérdeküt) Így fognak el…..

  18. Iványi Gabi szerint:

    Dadus!

    Valahol..osztom a véleményed. Tudod, sokan kizárólag a provokáció céljából jönnek erre a fórumra. Minősíthetetlen hangon írnak, nem tűrnek ellenvéleményt. A vitastílusuk kritikán aluli. …Hogy a fórumozók közül, a nem mszp, lmp, jobbik szimpatizánsok felbőszülnek, ne vedd zokon!Tudod, itt az ellenzék, sapka-politizálásra képes csak. Olyan jól értesült kakukk-tojások…olyanok, akik azzal a céllal provokálnak, hogy a lényegi dolgokat ne osszuk meg velük…Sajnálatos, nagyon. Most, a győzelmünk után, még elvetemültebb kommunikációra szánták el magukat. Azért hidd el..találsz itt kifejezetten értelmes hozzászólásokat!

  19. Ditte szerint:

    Kedves Dadus és ?! ! Bizony jó lenne, ha a fórum arról szólna, hogy fontos helyi dolgokról beszélgessünk . Járjatok élen ebben! “TE MAGAD LÉGY A VÁLTOZÁS, AMIT A VILÁGBAN LÁTNI AKARSZ!”

  20. csepeli szerint:

    Mekkora poén lett volna pedig, ha Orbán nemet mond! 😀

  21. csepeli szerint:

    Ja, egyébként a cikk hülyeség, ugyanis Sólyom nem kérte fel Orbánt a kormányalakításra. Ilyet ugyanis jogilag nem tehet.

  22. Dadus szerint:

    Kedves Iványi Gabi!

    Számomra Te vagy itt a kifejezetten értelmes hozzászoló,egyben az egyik tiszteletre méltó kivétel amit korábban említettem.Köszönöm a hsz-aidat.

    Kedves Ditte:igyekszem.

    Kedves”?!”:Szerinted most mit lehetne tenni az ellen ami megtörtént?

  23. Csepeli XXI szerint:

    “MTI
    2010. április 28., szerda 10:38 | Frissítve: 11 órája
    Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét kérte fel kormányalakításra. Orbán Viktor eleget tesz az államfő kormányalakításra vonatkozó felkérésének.

    Ahogy várható volt, Sólyom László Orbán Viktort kérte fel arra, hogy kezdje meg a kormányalakítási tárgyalásokat. Orbán Viktor elfogadta a felkérést.”

  24. nagyapó szerint:

    Megdöbbentő számomra az az éjszakai sötétség, ami nappal árad – az igazi lumpenproletár attitűdi – Lora :):- ból. Az általa említetteken kívül, Schmidt, Pálinkás mellett lehet Vizi E. Lovász (gy.k. matematikus) és még sok kiváló elme, akiket szintén megpróbálhat a saját kocsmai szintjére vinni.
    Nyugodjon meg, a polgári oldal megfelelő jelöltet fog találni, nem olyat, mint Árpi bácsi,akinek első ténykedése volt, hogy saját gyenge darabjának bemutatójára (államköltségen) Amerikába repüljön.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. Iványi Gabi szerint:

    Dadus!

    Köszönöm szépen…Tudod vallom: Összefogással sokat tehetünk a korrekt, kommunikáció érdekében….mert lehetnek vélemény-különbségek, de őrizzük meg emberi méltóságunkat. Pártállástól függetlenül, ideje már tisztelnünk egymásban az EMBERT!

  26. Csepeli XXI szerint:

    Előre ország népe, harcra
    Ma győzelem vár, hív hazánk!
    Ellenünk tört a kény uralma,
    Vérben áztatja zászlaját,
    Vérben áztatja rút zászlaját.
    Halljátok! Már küldi a zsarnok
    Vad, bősz ölni kész rab hadát,
    Letörnek népet és hazát,
    Bosszút állnak ifjon gyönge lányon,

    (Refrén:)

    Hajrá, fegyverbe hát!
    Ma harcra hív hazád!
    Csak jöjj, csak jöjj, öntözze hát
    rút vérük a határt!
    Fegyverbe hát!

    Nem ül a zsarnok kénye rajtunk,
    pokolra mind, a hitszegőt!
    Boldog országot vív a harcunk,
    boldog országban a jövőt,
    Boldog országban a szebb jövőt!
    És hogy ha kell, mind sorban állunk,
    bár hív a dicső, hős halál,
    Lesz újra majd ki sorba ál,
    ellened, zord önkény úgy csatázunk!

    (Refrén)

    Érintsd a kardunk, ősi szent lány,
    ma győzni minden ellenen!
    Szállj közénk drága szent szabadság,
    várva várt harci győzelem,
    Várva várt harci nagy győzelem!
    Csatákkal írd föl zászlainkra,
    írd föl századunk jelszavát,
    Hadd lebegjen a világon át:
    „Győz a lélek, s győz a hősi munka!”!

    (Refrén)

  27. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Csepeli 21,45: rossz az információd, (ja és a rosszindulatú májad), mert minden hírportál írja, hogy ma délelőtt Sólyom László köztársasági elnök úr fogadta Orbán Viktort és felkérte az új kormány megalakítására. (jogilag biztosan ezt nem teheti meg irtad, vitatkozz az állami jogászokkal !)

  28. csepeli szerint:

    Anikó Krizantém utcából: hát épp ez az, minden hírportál hülyeséget írt!

  29. zed szerint:

    “Érintsd a kardunk, ősi szent lány”

    Lány?! Nem láng? Bár igaz, hogy a művészek gyakran női alakként ábrázolják a szabadságot, lásd a franciák által százéves függetlensége alkalmából USA-nak ajándékozott Szabadság-szobor, de megjegyzendő, a nőként ábrázolt Szabadság fáklyát tart a jobbjában, ami a szabadság lángját szimbolizálja. Nekünk csak egy megviselt sörnyitó asszonyunk van, amit a galambok összesz@rnak, és ha nem cserélik ki fényes Orbán-szoborra, még így is megfelelően fogja jelképezni az elkövetkező évek magyar demokráciáját. Azért bízzunk benne, nem jönnek annyira komisz évek, hogy az kilátástalanságból Amerikába menekülő honfitársaink arra vetemedjenek, hogy magyar zászlót tűzzenek ki a New York-i Szabadság-szobor tetejére a világ figyelmének felhívása végett.

  30. kispajtás szerint:

    Ja, minden hírportál hülyeséget ír, csak a CsIP írja a frankót!? Nektek, két elmebeteg, idióta

  31. zed szerint:

    A CsIP a csepeli ügyek korrekt, kiegyensúlyozott tájékoztatásáért jött létre.

  32. kispajtás szerint:

    Ja, ja a beutaltaknak! 🙂

  33. ... szerint:

    zed: lehet, hogy azért jött létre, csak a szerkesztőit erről elfelejtették tájékoztatni.

  34. ződ szerint:

    Hajlandó Ön a kormányzásra kedves Orbán Viktor? Ha már így erőlteti az Elnök úr, csak határozott igennel válaszolhatok! (Ősrégi: Leülhetek ide melléd Julis? Meg hát!!!)

  35. anticsóka szerint:

    Forever Borbély – forever Németh – forever Fidesz – forever Csepel!!!

Itt lehet hozzászólni !