A “három csapás” törvény a Fidesz első intézkedései között

InfoRádió, Csepel.info

A három csapás törvény benyújtása a Fidesz első lépéseinek az egyike lesz új Országgyűlésben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt elnöki stábjának a vezetője. Szijjártó Péter hozzátette: készen van a kisebb Parlamentre vonatkozó indítványuk is, és a rendőrségi törvény módosítását szintén mihamarabb be szeretnék nyújtani.

Amikor feláll az új parlament, de még nincs új kormány, akkor a fideszes képviselők már nyújtanak be törvényjavaslatokat – mondta Szijjártó Péter.

A párt szóvivője megjegyezte: ezeknek egy része már készen van, és akad, amit már többször is az Országgyűlés elé vittek, de a szocialisták mindig lesöpörték azokat az asztalról.

Ezek közé tartozik például a három csapás törvény, ami az jelenti, hogy ha egy bűnöző háromszor követ el erőszakos bűncselekményt, akkor a harmadik után mérlegelés nélkül kaphasson életfogytig tartó börtönt – taglalta Szijjártó Péter.

Készen áll a kisebb parlamentről szóló javaslat is, de ezt korábban még napirendre sem tudták tűzni – folytatta a Fidesz elnöki stábvezetője. Hozzátette: ennek egy melléklete a választójogi rendszerről is rendelkezik.

A Fidesz már 2006-ban javasolta a megyei önkormányzatok létszámának felére csökkentését is, és ha meglesz a megfelelő támogatás ehhez, akkor mielőbb el kell fogadni, hogy az őszi helyhatósági választásokra érvényes legyen – közölte Szijjártó Péter.

A szóvivő közölte: mindezek mellett a rendőrségi és más közigazgatási törvények módosítását is be kell nyújtani, hogy az országban a hatóságok a józan ész, és ne más érdekek szerint működjenek.

Hanganyag: Exterde Tibor

inforadio.hu

Előzmények:

Szigorúbban büntetné a visszaeső bűnözőket a Fidesz

16 hozzászólás “A “három csapás” törvény a Fidesz első intézkedései között” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    Azt jól teszik ! Rendnek kell végre lenni, elég volt a törvényen felüliekből!

    Tudnék néhány nevet felsorolni, akiknek már régen börtönben lenne a helyük.

  2. csepeli szerint:

    Az idiotizmus sugárzik abból is, hogy “három csapás”-nak nevezik a tervezett intézkedesét, holott “három dobás” lenne a helyes megnevezés.

    Ebből is látszik, hogy a Fidesz tele van Szíjjártó-szerű, nyáladzó elmebetegekkel.

  3. Tóth Mária szerint:

    nem mindegy hogyan nevezik, a lényeg a lényeg!

  4. Manitu szerint:

    Nyugi csepeli. Akit ér, annak csapás lesz az.

  5. manó szerint:

    Ba…dmeg Gulyás,akkor neked annyi…

  6. Nagyapó szerint:

    cepeli!
    Nem három dobás, hanem három csapás a törvény neve, mivel így történt rá aláírásgyűjtés, így terjesztették be. A csepeli et-ak is, jó ha megjegyzik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. zed szerint:

    Három a magyar igazság! 🙂

  8. Attila szerint:

    Ez inkább 3 esély…ha legyilkolnak egy családot, anyát, vagy apát, ne adj Isten gyereket, ez mire megoldás?

  9. Hugi szerint:

    Attila, az életfogyt után szerinted van egyáltalán második esély? Ne is mondd, Te vagy a jobbikos!

  10. Sphere szerint:

    Egy börtönben dolgozó ismerősöm szerint aki először bukik be,azt 3 hét után haza kéne zavarni. Aki másodszor,az ülje le amit kiszabtak neki.
    Akik harmadszor kerülnek be azok közül a hétfő reggeli sorakozón minden héten egyet kisorsolnának és főbelőnék a díszes csapat előtt…Nem lenne sok visszaeső.

  11. Attila szerint:

    Hugi!

    Ezzel az a baj, hogy aki életfogytiglant kap, az nem biztos, hogy életfogytig szól. Arról nem beszélve, hogy egyáltalán kap-e annyit. Sokszor 5-10 év között megússzák a dolgot.
    Nem a visszaesést kellene büntetni, hanem a bűnbeesést.
    Ha az elítélt minden jogát elvesztené, ideje nagy részét kényszermunkával töltené, és pihenő időben sem lenne mással kontaktus, akkor nem sokan szeretnének bekerülni. Pláne, ha lenne halálbüntetés is.

  12. Jeniszej szerint:

    Komfortos sittek.
    …….. zárkaépület öt körletrészletből áll. A felújítás befejeztével az épület több korszerű követelménynek felel meg: többek között: a zárkákban kialakították a hideg-melegvíz szolgáltatást, a WC-helyiségek fallal történő leválasztását. Minden zárkában központi TV-antenna van, továbbá a személyi állománnyal való kommunikációt lehetővé tevő beszélőkészülék. A zárkaépület egyes körletrészleteinek építészeti megoldásaiban érvényesülnek a klasszifikáció szempontjai. A félig nyitott körletrészek mosókonyhával, étkezővel rendelkeznek, a zárkaépületben fogvatartottak szabadidejének eltöltését szolgáló szakköri helyiségek, közösségi szobák, telefonbeszélgetés lebonyolítására alkalmas fülkék lettek kialakítva. A zárkaépületben kialakítottak 2 db. mozgáskorlátozottaknak alkalmas zárkát, illetve látogatóhelyiséget, és megvalósították a helyi orvosi rendelő, továbbá a beszélő-helyiség akadálymentesítését. További oktatási-, pszichológusi és 2 db. informatikai kabinetet is kialakítottak a fogvatartottak számára.

  13. Attila szerint:

    Ezt mondom, ennek aztán tényleg nagy a visszatartó ereje. Ilyen háttérrel lehet őket csapkodni, akár négyszer is, nem lesz hatása.

  14. Jeniszej szerint:

    Folyik még az országban valahol kőfejtés? Az elitélteknek TV nézés helyett lehetne munkahelyet biztosítani!
    Rögtön oka fogyottá válna a büntető intézetekben a kondi termek és a szaunák kialakítása.
    A sok kihízott elitélt könnyedén megszabadulhatna súlyfeleslegüktől.

  15. Attila szerint:

    Így van!

  16. Jeniszej szerint:

    Kicsivel kevesebbet ide, többet a szoc. bérlakásokra!
    Az ország mintabörtönének tartják a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetet, ahol 800 fogva tartott tölti kiszabott vagy előzetes büntetését. Sportpályák, padlófűtés, tiszta falak, sportolási lehetőségek, agyagszakkör és tévé – a börtön állapotát és felszereltségét egy átlagos szanatórium is megirigyelné. Az intézet dolgozói szerint a környezetnek a társadalomba visszaszoktató hatása is van. Az [origo] az ombudsman által is megdicsért börtönben járt.

Itt lehet hozzászólni !