Reform: eltünt ötszáz skizofrén

Origo.hu

 

Hangokal hallanak

Hangokat hallanak

Több száz pszichiátriai beteg eltűnt az orvosok elől a pszichiátriai intézet tavalyi bezárása óta – számolt be az RTL Klub Híradója. Skizofrénekről van szó, akiknek továbbra is szükségük lenne kezelésre, mert soha nem gyógyulnak meg.

A kórházreform részeként megszüntetett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet – vagy ahogy legtöbben nevezték: a Lipót – tavalyi bezárása után 500-600 skizofrén beteg eshetett ki az ellátási rendszerből. Németh Attila pszichiáter az RTL Klub Híradójának azt mondta, hogy ezek a betegek nem mennek el új orvoshoz, új kórházba, és sokan vannak közöttük, akik közben hajléktalanok lettek, ezért megtalálni sem lehet őket.

Ez az eddig kezelt skizofrének 1-2 százalákát jelenti, akiknek továbbra is kezelésre lenne szükségük, mert sohasem gyógyulnak meg. “A skizofrén betegeknél nem alakul ki a betegségtudat, így ha kezelés nélkül marad, visszatér, hogy hangokat hall, és jönnek a téveszmék” – mondta Németh Attila. Az orvos szerint a pszichiátriai osztályokon nagy a zsúfoltság, és sokat kell várni, mert csökkent az orvosok és a férőhelyek száma is.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai azt mutatják, tavaly nagyjából 1-2 százalékkal kevesebben és körülbelül 10 százalékkal kevesebb gyógyszert váltottak ki. “A 2007-es adatok birtokában kell elvégezni azt a vizsgálatot, amely cáfolja, vagy alátámasztja ezt, vagy kimutatja, hogy kik azok, akik kimaradhattak az ellátásból” – mondta Molnár Márk, az OEP gyógyszerügyi főosztály-vezetője az RTL Híradójának. Az OEP ígérete szerint néhány héten belül befejeződik a vizsgálat.

6 hozzászólás “Reform: eltünt ötszáz skizofrén” bejegyzésre

  1. galvániszap szerint:

    Ma az alábbi e-mailt kaptam:

    Mindenki figyemébe!

    Kedves Barátaink!

    Most jöttem a könyvvizsgálói továbbképzésről, ahol a
    társadalombiztosítás
    2008-as
    változásáról tartottak előadást. FELHÁBORÍTÓ VÁLTOZÁSOIKAT
    HAJTOTT
    VÉGRE A
    KORMÁNY!

    A nyugdíjjárulék és
    egészségügyi járulék az alábbiak szerint változik:
    A munkaadók által befizetett járulék: nyugdíjkasszába a
    mostani 18 %-ot
    24%-ra emelik
    egészségügyi kasszába 11 %-ot 5%-ra csökkentik.
    Munkavállalók
    járulékai: nyugdíjjárulék 8,8 %-ról 9,5%-ra nő, egészségügyi
    jár. 7%-ról
    6%-ra
    csökken.

    Mit jelent
    mindez?????

    Lerázza kormány
    magáról az egészségügyet, az elvonást átterelik a
    szintén
    hiányos nyugdíjkasszába.
    Majd megemeli a járulékot a privatizált EÜ
    kassza!
    Ezért már
    őt fogják szidni! Kérdés, hogy lesz-e egy 7%-kal
    csökkentett
    bevétel mellett is
    jelentkező? EZ UGYEBÁR, HA JÓL SZÁMOLOM MINIMUM TOVÁBBI
    120 MILLIÁRD Ft kivonást jelent az egészségügyből. Kérdésem,
    hogy hol volt
    a
    parlamentből az
    ellenzék? Miért nem hangos a sajtó az övön aluli
    ütéstől?

    MI LESZ VELÜNK,
    VÁLASZTÓPOLGÁROKBÓL, HA BETEGEK LESZÜNK? HÁNY ORVOST
    FOGNAK
    ELBOCSÁTANI ÉS HÁNY ÚJABB KÓRHÁZAT ZÁRNAK
    BE?

    Kérem továbbadni, mert végső
    soron a mi bőrünkre megy a minden mértéket
    meghaladó aljasságuk!

    A több-biztosítós törvénytervezet diszkrét
    bája

    Azt eddig is gyaníthatta
    mindenki, hogy az idősebb, krónikus
    betegség(ek)ben
    szenvedő ügyfelekért nem fognak kapkodni a profitorientált
    magánbiztosítók
    (a mellékelt cikk
    szerint Hollandiában ‘Arany Kézfogással’ – egy nagyobb
    összeggel – veszik őket rá, hogy feladják a biztosításukat.
    Ezzel az
    erővel
    akár el is
    altathatnák őket…), de nehogy az képzelje bárki is, hogy
    az
    aktív korosztály sorsa nem lesz
    ugyanígy megpecsételve. A cikk szerint
    nyilvánosságra került törvénytervezet szerint a
    magánbiztosítók csak
    természetbeni
    betegellátást fognak finanszírozni, táppénzt nem
    fizetnek.
    Ezt
    lovagiasan
    áthárítják a munkáltatókra! Vagyis a táppénzt, amit eddig
    a
    társadalombiztosítás fizetett a
    szép, új szadeszes világban a
    munkáltatónak
    kell fizetnie. (Csak halkan kérdezem: – akkor mi a fenének
    kellenek a
    magánbiztosítók?)

    Gondoljátok meg, proletárok, mi következik ebből! Egy olyan
    országban,
    ahol
    a
    munkavállalók többségét a magánszektor foglalkoztatja. Meddig is?
    Amíg
    egészséges. A lehetséges
    következményeket mindenkinek a fantáziájára
    bízom.

    A
    magánbiztosítók extraprofitját tehát a munkáltatók fogják
    megtermelni.
    Képzeljük csak el, mi
    történik egy kis vagy közepes vállalkozásban egy
    kiadósabb influenzajárvány idején? Nem elég, hogy kiesik az a
    bevétel,
    amit
    a
    lebetegedett alkalmazottak nem tudnak megtermelni, és ebből a
    negatív
    bevételből még táppénzt is
    fizessen nekik. Munkahelyi balesetről, tartós
    betegségről már ne is beszéljünk. És vajon milyen
    létbizonytalanságba
    taszítja ez a
    tervezet azt a rengeteg magánvállalkozót, aki önmagát
    foglalkoztatja? Ez a réteg eddig kapott táppénzt, ha
    lebetegedett, ezentúl
    majd magának
    fizet. Miből is? És egyáltalán akkor miért is fizetünk
    TB-t?
    Ez
    az egyik olyan Achilles-sarka a magánbiztosítós rendszernek,
    ahol a
    legsikeresebben lehetne
    megtámadni. Ez a megoldás ugyanis csak maguknak a
    biztosítóknak lenne bomba üzlet, magánemberként még a
    legdoktrinérebb
    liberálisoknak sem
    lehet érdeke, az MSZP sakkban tartott képviselőiről nem
    is beszélve. Őket leszámítva lényegében az egész társadalom
    véd-és
    dacsztövetségbe állhatna,
    hiszen végre volna egy olyan kérdés, amiben a
    munkaadók és a munkavállalók is egy oldalra
    kerülnének.

    A rendszer ajándéka
    – legtöbb, mi adható – a totális létbizonytalanság az
    egész társadalomnak. Ez bizony a szolidaritáson
    alapuló
    társadalombiztosítás
    halálos ítélete. Nem érdemli meg a homo sapiens nevet az, aki
    ezt az
    embertelen, ördögi tervet
    kieszelte: nem hiszem, hogy anya szülhet ilyen
    kreatúrát, csak a sátán klónozhatta azokat, akik az
    emberi
    kiszolgáltatottságból akarnak
    profitot termelni.

    Csináljon a
    Szabad Demokrata Romboló Páholy saját tagjainak olyan
    Magánbiztosító rendszert, amilyet akar, de nekünk nem
    kellenek sem ők, sem
    embertelen
    rendszerük. Ideje lenne őket véglegesen leszázalékolni!
    Terjesszétek, proletárok! Már nemcsak a láncaitokat
    veszíthetitek! Az
    ÉLetetekről van
    szó!

    Alkotmányellenes
    biztosítási reform

    Az SZDSZ az
    általa a holland rendszer mintájára megvalósítani
    szándékozott
    egészségbiztosítási
    reformot már részben végrehajtatta az MSZP-t képviselő
    pártelnök-kormányfővel és egészségügyi tanácsadóival, akik
    szintén inkább
    liberális, semmint
    szociális beállítottságúak. A kormányfő és a kisebbik
    koalíciós párt által elképzelt társadalombiztosítási reform
    egyik részét,
    a
    kórházi
    kezeléshez kötött egészségügyi szolgáltatásokat érintő
    kórházreformot a kórháztörvény módosításával még a nyáron a
    társadalom és
    az
    egészségügyi
    szakma, valamint érdekvédelmi szerveik megkérdezése
    nélkül
    oldották meg. Mára
    egyértelművé vált, hogy rosszul.

    Az egészségjog sérül

    Kórházakat zártak be vagy a korábbi gyógyító jellegüket
    elvonva elfekvő
    intézményekké
    alakították át, ahelyett hogy a gyógyító intézmények
    változatlan fenntartása mellett csak a felesleges
    ágykapacitást vonták
    volna
    el, és így
    a kórházbezárásokkal kialakuló új körzetbeosztás miatt
    a
    betegek
    túlnyomó többségét messziről kell a körzetének megfelelő
    kórházba
    szállítani. Az ezzel járó
    hosszabb szállítási idő a beteg állapotának
    rosszabbra fordulását okozhatja, sőt életét is
    veszélyeztetheti. Részben a
    kórházak
    és a kórházi ágyak csökkentése és az egészségügyi
    személyzet
    radikális leépítése miatt
    nemcsak a késedelmes kórházba kerülés
    veszélyeztetheti a beteg életét és egészségét, hanem a műtéti
    várólisták
    idejének jelentős
    meghosszabbodása is. Mindez egyértelműen sérti az
    alkotmány 70/D. paragrafusába foglalt, az egészséghez való
    jogot. Ugyanez
    a
    helyzet a
    szűkebb értelemben vett egészségbiztosítás terén is. Azzal,
    hogy
    a
    társadalmi szolidaritás és kockázatközösség elvén nyugvó
    állami
    egészségbiztosítási rendszert
    – holland és szlovák mintára –
    profitorientált
    egészségbiztosítássá akarja átalakítani a kormány az SZDSZ
    nyomására,
    ugyancsak durván sérül a
    szövegében már gyökeresen módosított, valamint az
    EU-konform magyar alkotmány előbb már hivatkozott szakasza.
    Nézzük, mi
    történt
    Hollandiában!

    Egy rókáról két
    bőrt

    Hollandiában azzal, hogy
    2006-ban megszüntették a szolidaritás elvén
    alapuló
    kétpilléres – államilag szervezett, de az állam, a
    munkáltatói és a
    munkavállalói,
    valamint a biztosítotti oldal részvételével
    önkormányzati
    alapon működő –
    egészségbiztosítást, átadva azt a nyereségorientált
    magánbiztosítóknak, a korábbi harminc euró összegű havi
    biztosítási
    járulék
    száz
    euróra emelkedett. Korábban a harminceurós járulék fizetése
    a
    munkáltató és a biztosított
    munkavállaló között feles arányban oszlott
    meg.
    Most a
    munkáltató a járulékfizetésben nem vesz részt. Ezért a
    munkavállaló
    és a vállalkozó
    egyaránt száz euró hozzájárulást fizet. Az új
    rendszerben
    a
    biztosítótársaságok betegségi és szülési segélyt, azaz
    táppénzt nem
    fizetnek. Ezt a
    munkáltatók kénytelenek fizetni maximum két éven át, az
    összeg az átlagkereset hetven
    százaléka.

    A táppénz kifizetése
    alól a munkáltató csak akkor mentesül, ha erre
    biztosítási szerződést köt. A magán biztosítótársaságok így
    egy rókáról
    két
    bőrt húznak
    le. A rendszer bevezetése után a biztosítótársaságok
    közölték,
    hogy a felemelt
    járulékfizetés ellenére sem rentábilis nekik a
    betegbiztosítás. Ezért állami hozzájárulást is igényeltek.
    Ugyanakkor a
    járulékösszegek több
    mint háromszoros emelése miatt mintegy háromszázezren
    maradtak ki a biztosításból. Ezért az állam rászorultság
    igazolása
    ellenében
    átvállalja tőlük a járulékfizetés egy részét. Az állam tehát
    duplán
    terhelődik. Hollandiában sem
    az állam versenyez a biztosítottakért.

    A magánbiztosító csak az egészségeseket fogadja szívesen, míg
    az instabil
    egészségi állapotúakat
    igyekszik távol tartani magától. Sőt az öregeket és
    a
    krónikus
    betegeket egy nagyobb összeg kifizetésével, úgynevezett
    ‘arany
    kézfogással’ veszik rá
    biztosításuk megszüntetésére. Ugyanezt teszik a
    szlovák magánbiztosítók is. Nem véletlen, hogy az új szlovák
    kormány a
    régi,
    szolidaritási alapú biztosítás visszaállítására
    törekszik.

    Titkos
    tárgyalások

    Az
    egészségbiztosítás tervezett magyar reformja csak annyiban
    különbözik
    ettől, hogy a
    felállítandó biztosítótársaságokban 51 százalék lesz az
    állami
    és 49
    százalék a magántulajdon aránya. Ez azonban csak porhintés, mivel
    a
    tulajdonosi arány ellenére az
    irányítási jogosítványok a magántulajdonosi
    szférába csúsznak át. A helyzet így ugyanaz, mint
    Hollandiában vagy
    Szlovákiában. Sőt
    a kormány titkos tárgyalásokat folytatott már a
    magánbiztosítókkal, amelyek a kiszivárgott hírek szerint
    ‘megdöbbentően’
    magas követelésekkel
    álltak elő – a kormányváltás esetére is – a
    működésbiztonsági igényen felül. Ezzel a reformmal nálunk is
    megszűnne a
    szolidaritási alapú
    egészségbiztosítás, és a hollandhoz és a szlovákiaihoz
    hasonló antiszociális vonások jelennének meg. Ez szintén
    sérti az
    alkotmány
    70/D.
    paragrafusát. Mindezt alátámasztja a közzétett törvénytervezet,
    mely
    szerint az új pénztárak
    zrt.-ként működnének, és csak természetbeni
    betegellátást finanszíroznának, ‘táppénzt’ viszont nem. Ennek
    fizetését a
    kormány nálunk is a
    munkáltatókra hárítaná. Ezért, ha a tervezetből netán
    ebben a formában törvény lenne, azt az egészségügy
    átszervezésével
    kapcsolatos
    előírásokkal együtt az Alkotmánybíróság elé lell
    vinni.

    Prugberger Tamás,
    egyetemi tanár”

  2. galvániszap szerint:

    1. Európában van egy ország;

    2. Ebben az országban van egy város;

    3. Ebben a városban van egy ház;

    4. Ebben a házban van egy kislány;

    5. Ennek a kislánynak:

    – bezárták az iskoláját,

    – Az anyukáját kirúgták a munkahelyéről,

    – Az apukáját leszázalékolták, mert kilőtték a szemét a rendőrök,

    – a közeli kórházat megszüntették,

    – a városba vezető vasútat felszámolták.

    Melyik országban él a kislány???

  3. anti szerint:

    Kedves galvániszap!

    Amíg te itt az eszméid futtatod, tudod mi történt? A csepel.hu beszámolója szerint eltakarítják a névadód maradékát. Azért mert nem Németh Szilárd, Vörös Csepel vörös kakasa kukorékol róla, ti is mondhattok egy pár kedves szót az eseményről, vagy már csak egy miniszterrel karöltve vagytok hajlandók megszólalni?! Vagy még a Fidesz-központ nem adott engedélyt a hír közlésére? Na most vége lesz a galvániszap-bírkózásnak vagy folytatjátok?
    http://www.csepel.hu/modul.asp?name=cikk&file=article&sid=906
    Üdvözöl:
    Táncsics Antal
    a ti antitok

  4. anti szerint:

    Ja, most látom, a csepel.hu-n egy kérdőjelet is tettek a cím végére. Ti mit tudtok: most viszik vagy nem viszik? Az itt a kérdés! A Fidesz-központ mit mond? Illés Zoli most kit jelent fel? Csak nem a Németh Szilárdot?! A többiek már elfogytak…

  5. Bombi szerint:

    Addig nem szabad, hogy vége legyen, amíg az ügy felelősei nem kapják meg méltó büntetésüket. Remélem végére fognak járni a hatóságok.

    Ha meg Németh Szilárd és Illés Zoltán nem lenne, gyanítom, hogy mind a mai napig nem tudnánk az iszapról és egyre csak gyűlne, fertőzve mindnyájunk környezetét.

  6. Ábel Attila szerint:

    Kedves Antal!

    Ha Németh Szilárd 2004. decemberében nem kezd dolgozni azért, hogy a galvániszapot vigyék el innen, és ezt nem folytatja 2008-ig, most lehet, hogy nem 2.100, hanem 8-10.000 tonna galvániszap lenne azokon a telkeken. Ott, ahol Tóth Mihály polgármester kezdettől fogva tudta, hogy letették a mérgező hulladékot, és ezt 2003-tól kezdve elhallgatta a kerület lakossága elől.

    Remélem, hogy Tóth Mihály polgármester elpirult kissé, amikor 2008-ban, öt évvel a galvániszap letétele, elhallgatása és azok után, hogy az előbbiek miatt még a koalíciós társ SZDSZ környezetvédelmi minisztere is szégyellt vele együtt, egy társaságban megjelenni, elkezdett hirtelen aggódni kerülete polgáraiért!

    A vörös kakas pedig, kedves Antal, ott kukorékol az Ön koponyájában. De hiába kukorékol, mert az a fránya hajnal csak nem akar megjönni.

Itt lehet hozzászólni !