Külföldre menekül?
HVG, Mno.hu
A BKV-botrányokban érintett Hagyó Miklós a minap lánya nevére Ãratta át két budapesti ingatlanját, melyek korábban a volt szocialista fÅ‘polgármester-helyettes tulajdonában álltak – tudta meg a hvg.hu. Hagyó Miklós szerint ebben semmi különös nincs.
Lányának ajándékozta két budapesti ingatlanját Hagyó Miklós, a földhivatali dokumentumok szerint március 5-én, azaz múlt hét pénteken – tudta meg a hvg.hu. A szóban forgó ingatlanok Hagyó vagyonnyilatkozatában is szerepelnek, mindkettÅ‘ a XII. kerületben, a Rege úton található.
A tulajdoni lap tanúsága szerint a budai ingatlanok immár Hagyó lányának nevén vannak, a politikus ugyanakkor haszonélvezeti jogot élvez. Mindkét ingatlan szerepelt a politikus vagyonnyilatkozatában. Telefonon kerestük Hagyó Miklóst is az ügyben, de nem értük utol. A Népszavának a politikus azt nyilatkozta: semmi különlegeset nem lát abban, hogy lányának ajándékozta a két ingatlant, amely közül ráadásul csak az egyik “valódi” ingatlan, a másik a külön tulajdoni lapon feltüntetett, a társasházi lakáshoz tartozó kerti kocsibeálló.

Van, akinek van ötlete, hogy mit kellene tenni most…
Mint ismeretes, a BKV korrupciós ügyeiben voltak, akik állÃtólag Hagyó Miklósra tettek terhelÅ‘ vallomást. A politikust azonban még nem hallgatták ki, de nem is tudnák: képviselÅ‘ként ugyanis mentelmi jogot élvez. Bár párttagságát felfüggesztette, nem mondott le mentelmi jogáról és erre az MSZP nem is kérte.
A sietÅ‘s ajándékozás mindenesetre arra utal, Hagyó számÃt arra, hogy ha a választások után elveszÃti a mentelmi jogát, Å‘ is gyanúsÃtott lesz. Bár az MSZP hisz Hagyó ártatlanságában, a politikus körül látványosan fogy a levegÅ‘: a BKV korábbi megbÃzott vezérigazgatója a minap a nyilvánosság elÅ‘tt illette súlyos vádakkal. Balogh Zsolt azt állÃtotta: rajta keresztül hetvenmillió forint korrupciós pénz vándorolt Hagyóhoz. Balogh azt mondta: Hagyó Miklóstól kapott utasÃtásokat elÅ‘nytelen szerzÅ‘dések megkötésére és minden egyes személyügyi és szervezeti kérdésrÅ‘l egyeztetnie kellett vele tanácsadóján keresztül. A pénzt Balogh szerint a BKV-nál adták össze a Hagyóhoz közel álló vezetÅ‘k, Å‘k pedig BKV-körüli cégektÅ‘l szerezték.
A BKV-ügyeknek eddig összesen immáron tucatnyi gyanúsÃtottja van, a nyomozás pedig több szálon folyik: egyrészt a nagyösszegű végkielégÃtések és egyéb személyi juttatások, valamint az indokolatlan tanácsadói és kommunikációs szerzÅ‘dések ügyében. A repülÅ‘téri rendÅ‘rség pedig a Budapest Airporthoz köthetÅ‘ ügyekben nyomoz, amelyben a BKV volt jogi és informatikai igazgatója is gyanúsÃtott.
Forrás: HVG
Külföldre menekülne Hagyó?
Még az MSZP-n belül is megütközést keltett, hogy Hagyó Miklós – a Balogh Zsolt volt BKV-vezérigazgatóval készült leleplezÅ‘ interjúnk múlt szombati megjelenése elÅ‘tt egy nappal – lányára Ãratta értékes XII. kerületi ingatlanjait – Ãrja a Magyar Nemzet.
FélÅ‘, hogy a parlamenti képviselÅ‘sége kivételével minden pozÃciójáról lemondott, mentelmi jogot élvezÅ‘ volt fÅ‘polgármester-helyettes külföldre menekülhet a BKV-s büntetÅ‘eljárásban vélhetÅ‘en rá váró gyanúsÃtás elÅ‘l.
Lányának ajándékozta két budapesti ingatlanját múlt pénteken Hagyó Miklós – derült ki kedden a március 5-én kelt földhivatali dokumentumokból. A Hvg.hu cikke szerint a BKV-s botrányok miatt korábbi pozÃcióitól megválni kényszerülÅ‘ MSZP-s politikus széljegyben rögzÃtette lányának tulajdonjogát értékes XII. kerületi ingatlanjain, amelyeken azonban haszonélvezeti joga van.
Mint arról a Magyar Nemzet még február elején beszámolt, Hagyó vagyonnyilatkozatában feltüntetett egy 240 négyzetméteres házat, száz négyzetméteresnél is nagyobb terasszal, és egy több mint kétezer négyzetméteres telket a Hegyvidéken, Budapest egyik legfrekventáltabb részén, a Rege úton. A BKV-nál zajló nyomozások eddigi adatai alapján a bűncselekmények elkövetése idején, 2007-ben szerezte meg mindkét ingatlanját.
Ez azért fontos, mert Balogh Zsolt, a közlekedési társaság volt megbÃzott vezérigazgató-helyettese lapunknak adott interjújában azt mondta, hogy a korrupciós pénzekbÅ‘l rajta keresztül csaknem hetvenmillió forint juthatott el Hagyó Miklóshoz ebben az idÅ‘szakban – olvasható a Magyar Nemzetben, melybÅ‘l további részleteket is megtudhat.
Forrás: Mno.hu


Ezzel bonyolultabbá teszi a vagyonelkobzást, de elvileg meg nem fogja akadályozni. Legalábbis remélem.
Jól tette! Nehogy azt mondja már valaki, hogy csak a zavarosban halászó, viszont nem politikusi kategóriába tartozó ügyeskedő teheti meg büntetlenül, hogy nincs semmi a nevén. Legalább szereti a családját!
Balogh igazgató meg elmegy a sunyiba! Kicsit ráförmednek és már megy is a házipénztárba milliókért, meg nokiás dobozért mert félti az állását. Jó kezekbe volt a vállalat,… akkor is!
Azt csinálta amit a többi.
Krumplibogarat én úgy Ãrtom, hogy összeszedem a kifejlett bogarakat és az imágókat, a levél alján levÅ‘ petecsomókat meg szétpaszÃrozom.
Menti, ami menthető, (még időben) milyen érdekes, mikor éppen számonkérik tőle a közpénzek elherdásálát. Nem fogja megúszni reméljük a számonkérést ő sem, mint a többi hasonszörű vezetőtársa ! Lehet neki majd bizonygatni, hogy mennyire becsületesen van a vagyona !!
Vagyonnyilatkozatában úgyis csak Trabantja van ! Szegénykém !
Vátesz! Túl messzire mentél! Gondolkozz, mielőtt bármit kilöksz a szádon, bocsánat, a kalviatúrádon.
Látod, amit leÃrtál, mellesleg szerintem te sem gondolhatod komolyan, ez is baj a Jobbikkal. Ez a gusztustalan, meggondolatlan, arrogáns és egyébként a törvényesség határait feszegetÅ‘, fenyegetÅ‘zés! Szégyelld magad, szégyelljétek magatokat!
Magyartanár! Ebben a hozzászólásban semmi kivetnivalót nem találna egy mezőgazdász!
Rossz, aki rosszra gondol! HONY SOIT QUI MAL Y PENSE!
Hagytak rá elég idÅ‘t neki, hogy megsemmisÃtse, amit lehet, javÃtgassa amit kell és a vagyonát is megments Attól tartok, meg fogja úszni.
Ankó, minden szavad igaz ! remélem elkoboznak mindent tÅ‘le, mert et.-ik is tették a nagyszüleinkkel ! Padlás-söprés, tsz… stb!!!!!
Kedves Tóth Mária!
Ha elkoboznak mindent, mi lesz a 10 éves kölyökkel két drága budai ingatlan nélkül???
Remélem a megérdemelt helyen végzi,Pl a sitten,gusztustalan jellemtelen alak a többi mocsok politikussal az élen.:(
Kedves én szerint:
kit érdekel a leánykája /bár ő nem tehet arról, hogy bűnöző az apja/,
engem sem kérdezett senki, amikor a nagyszüleimet kifosztották! majd teremt magának egzisztenciát, mint sok más elszenvedő ember, szorgos munkával !