Ünnepi állománygyűlés a Királyerdei Művelődési Házban

Csepel.hu

A megjelenteket Borbély Lénárd polgármester köszöntötte, majd elismerésben és jutalomban részesítette a kerületben kiváló szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket és tűzoltókat.

Emlékeztetett rá, hogy immár hagyományosan megrendezik a közös rendvédelmi találkozókat.

Az önkormányzat és a rendőrség, valamint a katasztrófavédők között évek óta kiváló az együttműködés. Mindkét hivatás művelőiben óriási felelőségtudat és áldozatkészség van. Jutalmazásuk parancsnokaik előterjesztésére történt úgy, hogy ‒ az aktív munkatársak mellett ‒ három nyugalmazott rendőrt is elismerésben részesítettek. Az önkormányzat javaslatára kapott jutalmat Szilágyi Sándor rendőr alezredes, a csepeli rendőrkapitányság vezetője és Pistai Ferenc tűzoltó őrnagy, a csepeli tűzoltóság parancsnoka a kerület közbiztonságáért és közrendjéért végzett többéves munkájukért. Szilágyi Sándor ajándékot nyújtott át Borbély Lénárdnak: a hagyományőrzők egy Zrínyisisakkal lepték meg a polgármestert. A Zrínyi-sisakot az 1900-as évek elején rendszeresítették a rendőrségnél, előtte ugyanis kalapot hordtak a rend őrei.

Elismerésben részesülő tűzoltók: Füleki István zászlós, Janik Csaba főtörzsőrmester, Erdőhegyi János hadnagy, Csaba István törzszászlós, Fancsalszki Mihály főtörzsőrmester, Schmukker Norbert zászlós, Bödör Gyula László törzszászlós, Molnár János főtörzsőrmester, Ferling Ákos zászlós, Budai Zoltán törzsőrmester és Botos Lászlóné százados.

Elismerésben részesülő rendőrök: Stegner Beatrix alezredes, Harmatos Györgyi címzetes alezredes, Lassu-Balogh Fanni főhadnagy, Király István Zoltán főtörzsőrmester, Győri Ferenc főtörzsőrmester, Gódi István törzsőrmester, Bukovenszki Judit főtörzsőrmester, Szekeres Lászlóné őrnagy, Szép Virág őrmester. Továbbá: Szabadi Marianna rendvédelmi alkalmazott, Paládi-Zákány Mária rendvédelmi alkalmazott, Lőrinczné Barcánfalvi Nikoletta rendvédelmi alkalmazott, Tormásné Bánkuti Krisztina rendvédelmi alkalmazott, Bartosné Deli Kinga rendvédelmi alkalmazott, Csapó Erika Éva rendvédelmi alkalmazott, Szabó Erzsébet rendvédelmi alkalmazott, Debreceni Anita rendvédelmi alkalmazott, Vörösné Bettenbuk Gabriella rendvédelmi alkalmazott, Posta Dánielné munkavállaló, Turiné Oláh Anna Mária nyugalmazott közalkalmazott, Kádár Sándor nyugalmazott törzszászlós és Ádámku Miklós nyugalmazott főtörzszászlós.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !