Folyamatos az érdeklődés a lakhatási támogatás iránt

Csepel.hu

A szociális rászorultság alapján megállapítható pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló rendelet módosítását tavaly novemberi ülésén fogadta el a képviselő testület, amelynek értelmében 2022. december elsejétől a lakhatási támogatás összege a korábbi havi ötezer forintról tizenötezer forintra emelkedett.

Nemcsak az ellátás havi összege emelkedett, hanem a jövedelemhatárok is, így bővülhet a támogatottak köre. Egyedülálló személyek esetében a jövedelemhatár 108 300 forintról 114 ezer forintra, 70 év feletti egyedülálló személyek esetében 128 250 forintról 133 950-re emelkedett.

A családban élőnél 94 050 forintról 99 750 forintra, a 70 év feletti házastárssal, élettárssal, fogyatékos gyermekkel élőnél pedig 108 300 forintról 114 ezer forintra nőtt. Tamás Judit, a Családtámogatási Iroda vezetője a Csepeli Hírmondónak elmondta, a rendelet hatálybalépése óta összesen 46 kérelmet adtak be, amelyből kilenc ügyben történt megállapítás. „Az ügyintézési határidő hatvan nap, azért ilyen hosszú, mert a kérelmező jövedelmi és vagyoni helyzetét is vizsgáljuk” – mondta Tamás Judit. A támogatás feltétele, hogy a lakásfenntartás havi költsége elérje vagy meghaladja a háztartás összjövedelmének 20 százalékát. Továbbá sem a kérelmezőnek, sem a vele egy háztartásban élőnek nem lehet vagyona. Nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben a kérelmező életvitelszerűen él, illetve a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű. „A téli igazgatási szünet alatt nem volt ügyintézés, ez is az oka annak, hogy csak kilenc esetben állapítottuk meg a támogatást. Az érdeklődés folyamatos, naponta többen felkeresik irodánkat a nyomtatványok miatt, és naponta érkeznek újabb kérelmek is” – tudtuk meg a Családtámogatási Iroda vezetőjétől.

A lakhatási támogatás célzottan jár, azaz azt nem a kérelmező, hanem a közműszolgáltató kapja, így az biztosan a rezsiköltségek csökkentésére fordítódik. Ezért a kérelemben meg kell jelölni, hogy a lakhatási támogatást melyik közműszámlára kívánja az igénylő fordítani. Ez lehet bármelyik közmű – Főtáv, MVM, Díjbeszedő Holding Zrt. – vagy közös költség esetén a társasházkezelő cég. A szolgáltató a kérelmező számlájában érvényesíti a kedvezményt, és a csökkentett összegről küld számlát a kérelmezőnek, akinek csak a fennmaradó összeget kell kifizetnie. A támogatást egyéves időtartamra állapítják meg, amely a kérelem benyújtását követő hónap első napjától jár. Ha a kérelmező a lejárat hónapjában új kérelmet ad be és ismét megfelel a feltételeknek, akkor további egy évre jogosult lesz a támogatásra.

Forrás: Csepel.hu

19 hozzászólás “Folyamatos az érdeklődés a lakhatási támogatás iránt” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    Mi ez az Erdősor utcai kép…- zsidesz sakálok? Azt hiszitek, hogy megúszhatjátok a számonkérést?!
    Rettegjetek haszonélvezők és kollaboránsok!!!…- mert a haláli játék csak most kezdődik igazán!!!
    http://web.t-online.hu/apuska/media/5/04__Farizeus_bal_mix.mp3

  2. Mónika L. szerint:

    Kussoljál már b+, tuti valami pszichopata vénember vagy pélóstrend….

  3. Gary Ridgway szerint:

    Ez a Cirmos sétány 4-16. Itt rugták ki a sámlit az öreg Közös képviselő alól, hogy az Önkori ossza a lapot. Aki ott él írhatna a szagszerű munkáról. 🤣☝

  4. László szerint:

    A parlamenti képviselőknél is nagy sikere van a lakhatási támogatásnak. Lakásbérlésre a jelenlegi 460 ezer helyett márciustól havonta 540 ezer forintot kapnak. Többen ki is használják budapesti lakcimmel is. Nincs itt semmi látnivaló…

  5. Blabla szerint:

    Még mindig baloldali libsi komcsi gyurcsány lenne hatalmon ebben az országban? Vagy netán a fidesz csak 1-2éve lenne kormányon? Vagy micsoda?! Miért van ilyenre szüksége bárkinek is ebben az országban, ha az egész Világon itt a legjobb az élet? Le lennék maradva???!!!

  6. Nagyapó szerint:

    László! Csak nem Jakabra, vagy Szabóra gondolt?

    Blabla! Ha “Még mindig baloldali libsi komcsi gyurcsány lenne hatalmon..” akkor semmi kiegészítés nem lenne, mert a dolgozók támogatása nem feladata az ellenzéki pártoknak! A baloldaliság csak a kormánytól várható!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Gary Ridgway szerint:

    Fater! Jut itt eszembe Palitok.
    Gondolom, hogy a brüsszeli pénzekért legalább őt beáldozzátok? 🤣

  8. László szerint:

    Nagyapó! Parlamenti képviselőkről beszéltem nem a dolgozókról. Palikát megvédi majd a Varga Judit. Kénytelen lesz, sűrűn emlegették a lehallgatott telefon beszélgetéseken.

  9. Blabla szerint:

    Nagyapó! Örülök, hogy átment amit írtam… De komolyan, tetteted, hogy buta vagy vagy tényleg az vagy? Nem az a lényeg, hogy a baloldal elvette volna, vagy meg se adta volna a támogatást, hanem az, hogy a fidesz miért ad ilyet, ha dübörög a gazdaság? Akkor tök felesleges bármi ilyen támogatás! De tudom, a háború tehet erről…is…

  10. Gary Ridgway szerint:

    Volt már?

  11. László szerint:

    Hiába van, volt, nem jut el a hívekig. Brüsszelezés, a zellenzék a zoka mindennek. Legyen béke már, de mintha az ukrán lőné Moszkvát. Putyin meg mintha nem is létezne vagy ha meg is említik, ő az aki menti a lakosságot.

  12. Gary Ridgway szerint:

    Itt minden fordítva van, László!
    A “nyúlam-bulam” meg itt ki van vesézve.ű
    Ezen a szellemi szinten erre van igény.
    https://youtu.be/iXqOuZrEs_0?t=1293

  13. PáLoS TReND szerint:

    ORBÁNIG CSUROG a DEVIZACSALÁS ÁLDOZATAINAK VÉRPATAKJA!!!
    ELRETTENTŐ és FÉLELMETES, HOGY KÖZEL 10.000, azaz TÍZEZER ÖNGYILKOSSÁGBA MENEKÜLT ÁRTATLAN EMBER HALÁLA UTÁN is GYŐRI GÁBOR = ORBÁN VIKTOR MAGYARORSZÁGI MINISZTERELNÖKNEK LÁTSZÓDÓ NÉPIRTÓ LEHET a MAGYAROK HOLOKAUSZTJÁNAK FOKOZÓJA MÉG 2023-ban IS!!!
    … AKIT AMA SOKAT SZIDALMAZOTT GEORGE SOROS KÉPZETT KI KETTŐS FELOLVASÓ CION-BOLSEVIK ÜGYNÖKKÉ!!!
    …VISZONT a ZSIDESZ HÍVEK és ÓCSKA SAJTÓS HIÉNÁIK NEM EZT a KÉMSÉGES ŐRÜLETET FESZEGETIK és JÁRNAK UTÁNA…- FŐNI ZŰRÖS MÚLTJÁNAK és JELENÉNEK!!!…- HANEM SZÁMON KÉRIK MONDJUK LILI APJÁT, HOGY JÓ PÉNZÉRT (NEMZETÜNK VÉDELMÉBEN!?) AKÁR FEJBE is LŐNÉ az ÁTKOZOTT ORSZÁGRONTÓ és FORINTINFLÁLÓ BELSŐ ELLENSÉGET!?
    MINDEZ AZÉRT MERŐ AGYRÉM, MERT ORBÁN a FENYŐ JÁNOST KIVÉGZŐ PINTÉRREL NAPONTA KERGET MAGYAR APÁKAT és ANYÁKAT ÖNGYILKOSSÁGBA és LAKOLTAT KI TÖBB EZER CSALÁDOT ÉVENTE!!!…- EDDIG BÜNTETLENÜL!!!
    ÚGYHOGY EZ a LEGKEVESEBB, AMIT TEHET 1 HAZÁJÁT és a CSALÁDJÁT is FÉLTŐ EMBER, HOGY HÓHÉRAIT NEVÉN NEVEZI és EGYENLŐRE CSUPÁN „ELMÉLETBEN”, DE LIKVIDÁLJA ŐKET!!!…- UGYANIS ÉPPEN 33 ÉVVEL ÉLŐSKÖDÖTT TOVÁBB RAJTUNK és a NEMZETEN EME FELCSÚTI PIÓCA/POJÁCA, MINT AHOGYAN azt NORMÁLIS DEMOKRÁCIÁKBAN TEHETTE VOLNA FAJIDEGEN NOTÓRIUS HAZUDOZÓ POLITIKUSBŰNÖZŐKÉNT!!!
    JÓ HÍR AZONBAN, HOGY PUTYIN és OROSZORSZÁG ELÁRULÁSÁVAL MÁR NEM a SZÁJKARATÉS ÉDESAPÁKTÓL s UTÓDAIKTÓL KELL FÉLNIE CIGÁNY-HITLERÜNKNEK (Orbán Viktor a háborút elemezve azt mondta, nem lehet abban reménykedni, hogy Putyin előbb-utóbb feladja, mert a háborús vesztesek nem nyernek választásokat, még manipuláltakat sem…), HANEM a NYÍLÁSZÁRÓK KÖZELSÉGÉTŐL és/vagy a GÉPJÁRMŰVEKRE “SZERELT” POKOLGÉPEKTŐL!!!
    http://web.t-online.hu/apuska/media/5/04__Farizeus_bal_mix.mp3

  14. Nagyapó szerint:

    Blabla péntek – 12:41! Sajnos tényleg le van maradva, mert még mindig azt hiszi, hogy a szocik alatt jólét volt, szemben a jelennel!
    Blabla: szombat – 11:29 Hála a magyar népnek, hogy 2/3-dal nem komcsi, hanem polgári kormány vezeti az országot. (Szeretném megjegyezni, hogy csak olyanokkal tegeződöm, akik megérdemlik. Nem vagyok ütődött Árpi bácsi, aki mindenkit tegezett.)
    Miután a Gyurcsány(i) kormány elvette a 13. havi fizetést a közalkalmazottaktól, meg a nyugdíjasoktól, csökkentette a gyermekek utáni támogatásokat. égbe emelte az adósságot, stb., tényleg mélyről indultunk. Ezért emelték a minimálbért és adtak – Orbán ígérete szerint – 1 millió embernek munkát, hogy kevesebb ember maradjon az út szélén. Ők kapnak most az Önkormányzattól emelt támogatást.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

    😀😀😀

  15. Nagyapó szerint:

    László! Jakab, vagy Szabó nem országgyűlési képviselők?
    Igaz, hogy az alja, de mégis azok! 😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. László szerint:

    Akkor kezdhet rettegni! Kocsis-Cake olivabogyó átigazolt a dékához. Gyurcsányiék valamire készülnek. 1 milió embernek munka? 400 ezerrel kevesebben vagyunk, nem jön ki a matek fater. Írtam már a magyar fiatalok elégedetettek mindennel, van már jövőképük, bátran terveznek előre! Mindezt Ausztriában dolgozó magyar fiatalok mesélték. 🤣🤣🤣

  17. Gary Ridgway szerint:

    Öreg koszfészak!
    Családi pótlék összegét kihagytad, szakadj meg! 🤣🙏

  18. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Semmi gond, az árnyékminiszterelnök dolgozott. Megoldotta a Dunai Vasmű dolgozóinak, 5000 ember, plusz a bedolgozók gondját! Ja nem, hanem azt a Zorbán kormány tette!😀
    Akkor min dolgoznak? Talán csak nem a brüsszeli rendőrségtől kiszivárgott adatokat figyelik és analizálják?😀😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. László szerint:

    Látja fater, csak rájött valamire. Az idetelepült összes gyárnak a magyar kormány fizeti a dolgozók bérét hosszú évekig. Mit gondol miért jönnek ide? Miért minket választanak? Képzett munkaerő mi? Hát éljen ebben a tudatban. Majd az árnyékminiszterelnök fizeti azt amit Orbán elbaxott mi? Fizetik az adófizetők, jobb ez így. 🤣🤣🤣

Itt lehet hozzászólni !