Csepel.hu
Egy olvasónk saját írását, egy kedves karácsonyi történetet juttatott el szerkesztőségünkhöz. Fogadják szeretettel!
A szerzőről: Márkuszné Joódy Anna a Győr-MosonSopron megyei Farádon töltötte gyermekkorát. Tizenhét évesen Budapestre költözött, ápolónő lett. A munka mellett tanulni kezdett, leérettségizett, majd főiskolát végzett. Egész életében foglalkoztatta az írás, hajtotta a közlési vágy, úgy érezte, mondandója van az emberek számára.
Folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy elmélyítse tudását, csiszolgassa íráskészségét. Külsősként a Magyar Rádióban dolgozott, majd hosszú évekig az Egészségügyi Dolgozók lapjában írt. Negyven évet a közszolgálatban töltött, sokáig a nyugdíj mellet is dolgozott, az írás azonban már nem volt állandó része az életének. Három éve visszatalált az íráshoz, újra rendszeresen tollat ragad. Húsz éve Csepelen él.
Dió Dóri – avagy út a halhatatlansághoz „
Nézd, nagyi, mit találtam!” – kiáltott fel a kislány. „Jé, ez egy dió!” – mondta a nagyi, és zsebre tette az új kincset, az előbb felszedett fura kavics és fenyőtoboz mellé. Otthon kiürítették a zsebeket és egy nagy dobozba rakták a tartalmukat, hogy később játszhassanak vele. A nagyi a diót a saját szekrényének fiókjába tette.
Egyik nap, amikor a nagyi már végzett az esti teendőkkel, ránézett a naptárra. Igen, itt az ideje a készülődésnek, gondolta. Elővette a diót a fiókból, egy kés hegyével óvatosan szétfeszítette, kiszedte a finom gerezdeket és simára tisztította a belsejét. Kincsesládájában megtalált mindent, amire szüksége volt. Először keresett egy pici fagolyót. Sárga fonalból göndör fürtöket ragasztott rá. Kék szemet, orrocskát rajzolt neki. A pici mosolygós, piros szájat sem felejtette el. Egész csinos lett! Amikor elkészült, előkerült egy kisméretű parafadugó – valamikor finom illóolaj üvegcséjéhez használták, de már nem volt rá szükség. Itt viszont jó szolgálatot tett. Nagyi erre ragasztotta a fejecskét, majd az egészet betekerte egy vidám pöttyös rongydarabbal. A fő dióhéjat puha vattával vékonyan kibélelte, ebbe ültette be az elkészült babát. Csak a feje látszott ki. Elégedetten nézett végig az alkotáson. Miután a megfelelő méretű dobozt is megtalálta, becsomagolta a kis jövevényt, majd a fiókban elrejtette. Mikor Dóri – mert így hívták a kislányt – meglátta az apró dobozt a karácsonyfa alatt, izgatottan kezdte bontogatni. Még a lélegzete is elállt! „Ilyen gyönyörű ajándékot fogadok, hogy senki nem kapott! Mit fognak szólni a többiek, ha elmesélem a talált dió történetét?” Dóri egész este nem engedte ki a kezéből az apró babát. Mikor elaludt, az édesanyja alig bírta lefejteni ujjait a dobozról. Ettől a naptól kezdve minden mese Dió Dóriról szólt – mert így nevezték el a kis csodát.
A diófa, mintha megérezte volna, hogy ez az ő életének is fontos eseménye, kikandikált téli álmából, és boldogan beintegetett az ablakon. Tudta, hogy már az ő kívánsága is teljesült. Vele most már bármi történhet, a Dió Dórimeséken keresztül halhatatlan lesz.
Forrás: Csepel.hu
