Száz rászoruló családnak osztottak adományt egy gyűjtésből

Csepel.hu

Kormos Péter helyi vállalkozónak és Dombi Soma barátjának köszönhetően, valamint a Humán Szolgáltatások Igazgatósága (HSZI) munkatársainak közreműködésével száz csepeli családnak osztottak szét ajándékokat, élelmiszert, tisztálkodási szereket a Csete Balázs utcában található családsegítő irodában december 13-án.

Kormos Péter és Dombi Soma négymillió forint értékű adományt gyűjtött össze, így egy-egy család mintegy negyvenezer forintos ajándékcsomaggal távozhatott. Az adományosztásnál megjelent Borbély Lénárd polgármester, aki köszönetet mondott Kormos Péternek és segítőinek.

Közösségi oldalán megosztotta: „Nagy öröm számomra, hogy vannak olyan vállalkozók Csepelen, akik az önkormányzatunkhoz hasonlóan szívügyüknek tekintik a rászorulók támogatását. A pénzből tisztítószereket, tartósélelmiszereket, a nehéz helyzetben lévő gyerekeknek pedig játékokat vásároltak, majd mindezt felajánlották az önkormányzatnak. Az adományok minden bizonnyal szebbé teszik a rászorulók karácsonyát, mi pedig nem tehetünk mást, mint szívből megköszönjük a nagylelkű támogatást.”

Kormos Péter lapunknak elmondta, hogy szegény családban nőtt fel, és nem felejtette el sem a nélkülözést, sem azt, milyen jól esett gyerekként ajándékot kapni. Feleségével, Anitával és Dombi Soma barátjával máskor is szoktak adományokat gyűjteni különféle célokra, jelenleg például állatmenhelyeket is támogatnak. A mostani csepeli karácsonyi gyűjtés abból az ötletből fakadt, hogy a kerületben is élnek rászoruló családok. Felvették a kapcsolatot Nagyné Kovács Tímeával, a HSZI intézményvezetőjével, aki támogatóan vett részt a gyűjtésben és az adományok szétosztásában. Magánszemélyek, cégek ajánlottak fel élelmiszert, játékokat, vagy pénzbeli támogatást nyújtottak. Minden család négyféle csomagot kapott, a játékok közül pedig válogathattak a gyerekek.

Juhász Éva hatéves kisfiával, Tamással érkezett az adományosztásra, és ezt mondta nekünk: „A Szúnyog utcai óvodában értesítettek a lehetőségről. Kéthónapos kislányom most otthon maradt, de Tamás kedvére válogathatott a játékok között. Két szívmackót, egy csörgőelefántot választott, meg látom, más is a kezében van. Örülök az élelmiszercsomagnak, mindennek, mert jól jön karácsony előtt. Otthon szép fenyőfát állítunk majd, lesz ajándékozás, ünnepi vacsora.”

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Száz rászoruló családnak osztottak adományt egy gyűjtésből” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Respect a gyűjtőknek!
    De mi köze van BL-nak a sztorihoz?
    Dobott bele lét?

Itt lehet hozzászólni !