Orbán Viktor: Nemzeti konzultációt indítunk

888.hu

Orbán Viktor elmondta, a kormány első sorban az energia kérdésével foglalkozik.

„Az energiaszankciókat Brüsszel ráerőltette a tagállamokra és azóta az energiaárak az égben vannak. Amikor ez megtörtént Brüsszelben azt ígérték, hogy a szankciók véget vetnek a háborúnak és jobban fognak fájni az agresszornak, mint az Európai Unió tagállamainak” – fogalmazott.

Felhívta a figyelmet: ehelyett ma Európa minden polgára szankciós felárat fizet az energiáért.

Orbán Viktor kijelentette: Nemzeti konzultációt indítunk a szankciókról, mindenkit kérek, hogy mondja el a véleményét, mert csak közös fellépéssel tudunk véget vetni az energiaárak emelkedésének.”

Forrás: 888.hu

28 hozzászólás “Orbán Viktor: Nemzeti konzultációt indítunk” bejegyzésre

  1. László szerint:

    “Magyarország az európai piaci árnál ötször olcsóbban vásárol orosz gázt.” – Putyin még februárban. Az 1995-ben kötött szerződésnél sokkal előnyösebbet kötöttünk az oroszokkal – mondta Szijártó. Érezzük is bőrünkön, köszönjük.
    Májusi Mandiner cikk: “Olaf Scholz megérti, hogy Magyarország mentességet kért az olajembargó alól” – azóta meg is kaptuk azt a mentességet. Akkor mi ez a drágulás? A 27 tagállamból egy nyekereg, közben pénzért kilincselünk, szerintem nyert ügyünk van. Konzultál a farhátas nyugdíjas, kikérik a véleményem! 🤣

  2. pl szerint:

    Megjöttek a pótkérdések:
    -egyetért vele, hogy egy EUR 424 forint legyen? (14:38)
    -egyetért vele , hogy egy USD 436 forint legyen? (14:38)
    -egyetért vele, hogy a egy CHF 443,25 forint legyen? (14:38)

  3. Gyula ↸⨌ szerint:

    Ön tudta, hogy a szankciókat Orbán Viktor államfő is megszavazta? 😎

  4. kormánypárti szerint:

    A szankciók nem örök időre szólnak, hanem csak fél évre. Azért szükséges egyeztetni a választókkal, hogy közösen eldöntsük, továbbra is jóváhagyjuk e Brüsszel értelmetlen szankciós politikáját. A mindenre elszánt háborúpárti brüsszeliták befagyasztották országunk jogos járandóságait, ezzel próbálják zsarolni a magyar kormányt. Azt hiszik az ostobák, hogy képesek a magyar közvéleményt a kormány ellen fordítani. Gyurka bá minden erre fordított dollárja ablakon kidobott pénz volt eddig. Csakhogy most a magyar nép veszi át a kezdeményezést, saját kezébe veszi a maga sorsát. Eljött a történelmi lehetőség, hogy megállítsuk Brüsszelt és véget vessünk a gazdasági háborúnak!

  5. László szerint:

    Fél év múlva vége lesz a “különleges műveleteknek” ? Putyin haláláig szólnak azok a szankciók.

  6. Nagyapó szerint:

    A moslékkoalíció örül a szankcióknak és támogatja azokat.
    Mennél rosszabb a lakosságnak, az annál jobb nekik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Hozzászóló szerint:

    Nem lenne szabad most propagandára egy forintot sem költeni. Kidobott pénz az ablakon. Értelmetlen az egész, hiszen amíg intézmények sorát kötelezik spórolásra, addig a kormánynak is példát kellene mutatnia, hogy nem szórja el a pénzt több millió kinyomtatott és postázandó kérdőívre.

  8. László szerint:

    Nagyapó! Mivé változzak? Ha teljes mértékben támogatom ezt a kormányt jobb lesz bármi is? Amúgy elcsendesült a Continentál gyár is, nem sztrájkolnak már. Elképzelhető hogy A Nemzethy Kormány segítségével megoldották a problémákat? Úgy is lehet mondani. A magyarok lecserélődtek Indonézekre, szállás, rezsi fizetve nekik. Konzultáljunk inkább…

  9. pl szerint:

    Ez a Demens Noé egyre aljasabb…

  10. Gyula ↸⨌ szerint:

    Mikor nem volt az? 🤣👍
    Mindekötben:
    “A boszniai szerb elnök úgy véli, az orosz népszavazás jó precedenst teremt saját nacionalista céljainak a megvalósításához, tehát a népszavazás alkalmas arra is, hogy eldöntsék a Boszniai Szerb Köztársaság státuszát. Dodik évek óta hangoztatja azt, hogy a maximális önállóságot a referendum révén kell kikiáltani, ami nem változtatna a Szerbiával való jó kapcsolatukon. ”
    Tehát a “nácitlanítás” ordas kamu volt? Vucic is veszíthet még egy kis telket? 🤣👏

  11. pl szerint:

    K.anyád, patkány!

  12. László szerint:

    K. = kedves ? 😀

  13. PáLoS TReND szerint:

    Na!?- ELÉGGÉ EGYÉRTELMŰ MÁR, HOGY KIT, KIKET is KÉPVISEL/NEK VALÓJÁBAN a FELCSÚTI ENERGIAVÁMPÍR és NER-es (D)ROGÁNJAI?
    A magyarországi kormány „idegen, de ellenséges tevékenységet folytató szervezett bűnözői csoport”, amely „beépített ügynökein keresztül törekszik a nemzetközi bűnszervezet teljes hatalomátvételre”.
    Célja, hogy cionista hatalomátvétel segítségével a nemzettestbe oltsák a cionista zsidó és a degenerált cigány etnikumot, „felszámolva ezzel az ősi rend, hun-szkíta fajunk, kultúránk, örökségünk alapjait”.

  14. Gyula ↸⨌ szerint:

    Amikor elgurul a gyógyszer?

  15. Gyula ↸⨌ szerint:

    Kormányos!
    Erre milyen gombot varr a gazdád?
    “A Gazprom az utolsó, Magyarországra tartó gázvezetékét is leállíthatja”
    https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/a-gazprom-az-utols%C3%B3-magyarorsz%C3%A1gra-tart%C3%B3-g%C3%A1zvezet%C3%A9k%C3%A9t-is-le%C3%A1ll%C3%ADthatja/ar-AA12r2sY?ocid=msedgntp&cvid=77dc56c010dc4a6eb6f27f9c483bd246
    Már érdemes volt pippantani Putyler répáját.

  16. apostolos szerint:

    A lényeg a feszkó. A neobolsevikok szankciózni akarták a medvét, most megkapják. Mit ajvékolnak?

  17. Gyula ↸⨌ szerint:

    Mi is, ha jól olvasok még. Ugye? 😛

  18. László szerint:

    Tulajdonképpen nem oszt, nem szoroz. Holland tőzsdei áron máshonnan is megkapjuk, ha adnak. A hívek elhiszik hogy minden a szankciók miatt van. Nyugdíjasotthont költöztetnek ki azzal az indokkal hogy Brüsszel. A nép megkajálja…

  19. kormánypárti szerint:

    László, takarodjál dolgozni, elég legyen az élősködésből!!!

  20. László szerint:

    Szombat van Sábesz, ilyenkor dolgozni? Meg amúgy is?

  21. László szerint:

    A Magyar Posta is előre megy, nem hátra…
    Csepel 2 posta (1214 Budapest XXI. Kossuth Lajos utca 111–113.) – OKtóber 7. Péntek tavaszi hóolvadásig bezárva.

  22. pl szerint:

    Szerintem Orbán adott utasítást az Északi Áramlat felrobbantására.

  23. Gyula ↸⨌ szerint:

    László!
    Máshol szóvá tettem, hogy miért nem a 3-as? Ott gázfűtés van és forgalom is semmi, az épület energiahatékonysága meg nulla. A 2-es posta központban van és távhős az épület, így is-úgy is megy be a kraft. 🤣✔ Állami cég, így tovább nem kerestem logikát. ✔

  24. László szerint:

    Látnád egy logisztikai központban milyen logika szerint megy a küldemény szortirozás. Arról nem is beszélve a legtöbb a csomag ott sérül le.

  25. Gyula ↸⨌ szerint:

    Bevallom, hogy GLS párti vagyok, de az MPL-lel sem volt eddig semmi gondom, lehet mákom volt? 🤣

    Mindeközben:
    Ki tudta?
    https://forgokinpad.blog.hu/2022/09/30/bencsik_andras_es_a_torok_aramlat

Itt lehet hozzászólni !