Csepelre költözik a Barba Negra

Welovebudapest.com, Csepel.info

A Barba Negra csapata a közelmúltban már többször is utalt rá, hogy rövidesen nagy változások jönnek a koncert- és rendezvényhelyszín életében, és most meg is érkeztek a részletek: októberben új, hiánypótló helyszínnel bővülnek a XXI. kerületben, januártól pedig már mindkét színpaduk a csepeli Szállító utcában fog üzemelni, távol a sűrűn lakott területektől. Az új helyszín miatt javulhat Csepel éjszakai megközelítése, közlekedése is.

Friss Facebook-posztjukból kiderül, hogy miután kinőtték a Prielle Kornélia utcai klubot, már 2018-ban megszületett a döntés arról, hogy egy helyre költöztetik mindkét színpadukat, ám a koronavírus-járvány keresztülhúzta a terveket. Miután enyhültek a korlátozások, a Rákóczi híd budai hídfőjénél, a Barba Negra Trackben felhúztak egy kisebb színpadot is, ez azonban csak átmeneti megoldás volt.

Ahogyan az most kiderült, a XXI. kerületi Szállító utca 3. alá költözik rövidesen a teljes komplexum. Elsőként októberben nyílik meg a Barba Negra Red Stage, amely a fesztiválok nagyszínpadaihoz hasonló mérettel és technikai felszereltséggel várja majd a fellépőket, a küzdőtér befogadóképessége pedig 3000+ fő lesz. Mivel a színpad egész évben működik majd, nagy űrt tölthet be a hazai koncerthelyszínek között, hiszen a kényszermegoldásokon kívül (pl. a Sportaréna lefelezése) sokáig nem volt olyan hely az őszi/téli szezonban, amely a közepes méretű eseményeket be tudta volna fogadni.

A kisebb színpad, a Barba Negra Blue Stage kicsit később, januárban költözik a Szállító utcába, addig marad a jelenlegi helyszínen, a posztban azt is külön kiemelték, hogy egyetlen koncert sem fog elmaradni a változások ellenére sem.

A posztban továbbá arról is szó esik, hogy a XXI. kerületi lakosoknak több alkalommal is ingyenes lesz a belépés, de a XI. kerületiekről sem fognak megfeledkezni, valamint a fogyatékkal élők is továbbra is ingyenesen látogathatják majd a Barba Negra rendezvényeit.

Az új helyszínt a H7-es HÉV-vel, a 179-es, a 35-ös, a 36-os, a 148-as és a 151-es busszal lehet elérni a legkönnyebben, míg éjszaka a 948-as, a 979-es és a 979A járat áll meg a közelben.

Forrás: Welovebudapest.com

12 hozzászólás “Csepelre költözik a Barba Negra” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Netán a lakosság nyekeregne a zaj miatt. Ingyen kapjátok, mi bajotok van…

  2. Mónika L. szerint:

    Jeeee

  3. László szerint:

    ” a leggyorsabbaknak regisztrációs jegyekkel garantáljuk az ingyenes bejutást….” – tehát majdnem mindenkinek. Elnézve a szabadtéri képet, háttérben híddal Tarlós jöhet majd decibelt mérni.

  4. pl szerint:

    Védhetetlen közbiztonság, koncerttől koncertig tartó csövezés, a Francia öbölnél, és végig amerre a csöves gyilkosságok voltak. Ez valami kormányzati hátszél, és a megépítendő Kínai egyetemre, meg a hallgatói szállásokra épít…
    Persze a Barba meg lesz, de azok az építkezések, és a terület rendezések (amikkel büszkélkedett a polgi) csak soha napján, kiskedden, hisz az ország kiganézva…
    Nem hinném, h véletlen, amit “csepelünkkel” művelnek

  5. Proli szerint:

    Tényleg nagyon távol van minden sűrűn lakott területtől, pl az Árpád utcától is majdnem 1500 méter távolságra van.

  6. Gyula ↸⨌ szerint:

    Ott van “zajvédőfalnak” az Ady! 🤣👍

  7. zsa szerint:

    Fel nem foghatom, hogyan engedhették ezt meg? Itt családok élnek, gyerekek…állandó, kibírhatatlan zaj lesz ezután? az egyéb problémákról nem is beszélve. Mélyen elkeserítő ez az egész

  8. Proli szerint:

    Nincs mitől tartani, az Ady is közel 750 méterre van a Szállítótól. Kizárt hogy az ott élő családoknak egy combosabb hifi zajterhelésénél többel kelljen megküzdenie péntek éjjelente!!

  9. Gyula szerint:

    Zsa, a Szállító utcában nem élnek családok meg gyerekek sem és általában 10 óráig szoktak tartani a koncertek úgyhogy biztos hogy nem lesz “kibírhatatlan zaj” Amúgy mg, ha nem tetszik akkor fel lehet mondani az albérletet és el lehet húzni innen!

  10. Mónika L. szerint:

    Ja, költözz át a Magyar utcába Zsa a fajtársaidhoz, ott majd nem lesz kibírhatatlan zaj!

  11. Mónika L. szerint:

    Csepelre jön a Machine Head, ez egy kis szar falu volt amikor én gyerek voltam most meg már egy világ városrész lett, sose gondoltam volna ezt! 😀

  12. Gyula ↸⨌ szerint:

    Anyád nevében írogass már, te gyökér!

Itt lehet hozzászólni !