Magánterületen is pótolni kell a kivágott fákat

csepel.hu

A májusi képviselő-testületi ülésen elfogadott új rendelet értelmében 2022. július 1-jétől a magánterületen kivágott fákat pótolni köteles a tulajdonos – a gyümölcsfák és a 4 cm-nél vékonyabb törzsű fák kivételével –, a magánterületen történő kivágások esetén pedig előzetes engedélyt kell kérni a polgármesteri hivataltól. Az élet-, egészség- vagy vagyonvédelmi okból történt kivágást ugyanakkor be kell jelenteni 3 napon belül.

Lehetőség van pénzbeli megváltásra, amit az önkormányzat zöldterületi fejlesztésekre fordít. A kérelemhez, bejelentéshez szükséges formanyomtatványok az önkormányzat honlapján elérhetők. A kivágáshoz szakértői vélemény is szükséges, a jegyző továbbá ilyen esetekben a fás szárú növény pótlására kötelezi az érintettet. A pótlás helyszíne elsősorban az adott magánterület, másodsorban pedig – ha erről így nyilatkozik – a kötelezett másik XXI. kerületi magánterülete.

Fontos tudnivalók

Fapótlás során az újonnan ültetett fák együttes törzsátmérőjének el kell érnie a kivágott fa törzsátmérőjét, ha viszont a kivágásra élet-, egészség- vagy vagyonvédelmi, illetve növényegészségügyi okból van szükség, akkor csak a kivágott fák számával egyező mennyiségű fát kell ültetni. Cserje esetén a kivágott cserje által borított területtel azonos méretű területen kell a cserjét pótolni. A kötelezett a kivágást követő egy éven belül lesz köteles a növény pótlásáról gondoskodni, cserje esetében továbbá három éven belül kell biztosítani a legalább azonos területi borítást. A pótlás teljesítését a polgármesteri hivatal ellenőrzi. Ha a pótlásra nincs megfelelő terület, vagy ha a kötelezett a pótlást nem megfelelően teljesíti, a jegyző a pótlás pénzbeli megváltására kötelezi. A pótlás mértéke a törzsátmérővel számított fapótlások esetén 4 centiméterenként, a darabszám szerint számított fapótlási kötelezettség esetén pedig darabonként 63 500 forint. Cserje esetén a megváltási összeg négyzetméterenként, kis növekedésű cserje esetén 31 750, közepes növekedésű cserjénél 63 500, míg nagy növekedésű cserje esetében 95 250 forint. A pótlás és a megváltás mértéke kapcsán különös méltánylást érdemlő esetekben a kötelezettség csökkentésére is van mód. Amennyiben azonban a kivágásra jogellenesen (például engedély nélkül) kerül sor, akkor az újonnan ültetett fák együttes törzsátmérőjének a kivágott fa törzsátmérőjének háromszorosát kell majd elérnie, cserje esetén pedig az addigi terület kétszeresét. Jogellenes kivágásnak minősül a növény pusztulásához vezető egyéb károsítás is.

Zöldterületek védelme

Az új szabályokkal a kerület lakosságával együtt sokat tehetünk a környezet nagyobb fokú védelme érdekében. A fentiekhez hasonló önkormányzati szabályok egyébként eddig már a közterületekre is léteztek, az új magánterületi szabályok lényegében ezekkel párhuzamosan érvényesülnek a jövőben. A pótlásokkal folyamatosan biztosíthatjuk a zöldterületek védelmét és megújítását, a befizetett megváltási összegeket pedig az önkormányzat a közterületeken és más közhasználatú területeken megvalósuló zöldfelület-fejlesztési feladatokra használja majd fel.

csepel.hu

Egy hozzászólás “Magánterületen is pótolni kell a kivágott fákat” bejegyzésre

  1. Ez mi Ez szerint:

    Szép, szép. Csak éppen nem reális. Nyilván a pénzbeli megváltás a legegyszerűbb, hiszen az előírt pótlás egy magánkertben gyakorlatilag lehetetlen; pl kivágatok 2 nagy akácot, akkor utána a teljes kertet tele kell ültetni csemetékkel. De a megváltás se semmi összeg, 4 cm-kénti átmérő díjjal számolva is sok százezer Ft.

    Egy biztos, a kertembe fát, bokrot ezután semmilyen körülmények között nem ültetek!

Itt lehet hozzászólni !