Zebráért akcióznak a csepeli kétfarkúak

Csepel.info

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt önkéntesei a csepeli hat- és nyolclábú polgárok lakhatási szegénységének megoldása után a kétlábúakra is gondoltak: zebra építését kezdeményezik az Erdősor utca – Szabadság utca sarkánál – értesült a Csepel.info.

Lehet, hogy ezzel nagyobb fába vágták a fogukat, mint ami legutóbbi akciójuk volt:

“Nemrégiben rovarhotelt építettünk az Erdősor utca és a Szabadság utca sarkán és a rettenetes forgalmi helyzetet látva elhatároztuk, hogy búcsújáróhellyé tesszük a kereszteződést. Ennek a folyamatnak a következő lépéseként jól látható módon kijelöltük a szükséges gyalogátkelőhelyek jövőbeni helyét a kereszteződés sarkain. Nem kell aggódni, nem ez volt az utolsó mozzanat amivel felvirágoztatjuk a mi kis kereszteződésünket, hamarosan jön a folytatás!”
– írják önkénteseik a Facebook oldalukon, ahol már most bárki csatlakozhat a csepeli rovarok lakhatási szegénységét fél nap alatt megoldó szorgos kétfarkúak kerületi falkájához.

Csepelen nem ők az egyetlenek, akik okkal-joggal zebrát szeretnének. Budapesten forgalmi változásokat, így átkelőhelyek, közlekedési lámpák telepítését kizárólag a BKK engedélyezheti és tervezheti. A csepeli önkormányzat évek óta lobbizik például azért, hogy a rendkívül forgalmas II. Rákóczi Ferenc úton több zebra legyen, ahogy számos veszélyes kereszteződésnél is kérik közlekedési lámpák telepítését.

Az elmúlt években se a BKK, se Karácsony Gergely nem mozdította a kérésekre a füle botját sem. Az utolsó csepeli zebra az Ady Endre úton került kiépítve a közelmúltban, ám azt még Tarlós István főpolgármestersége alatt tervezték meg.

Csepel.info

13 hozzászólás “Zebráért akcióznak a csepeli kétfarkúak” bejegyzésre

  1. Előd Erika szerint:

    Mi gyalogosok bárhol a városban (Budapesten, Csepelen) szeretjük a zebrákat, a jelzőlámpás megoldásokat. Én is tudnék egy-két helyet javasolni. Jók azok a jelzőlámpás átkelőhelyek, ahol csak akkor vált a lámpa, ha megnyomunk egy gombot, mert szeretnénk átmenni az úttesten. Így csak szükség esetén állítjuk meg a forgalmat.

  2. kormánypárti szerint:

    Az álfüggetlen Szabóka ebben az ügyben sem csinál semmit. Amikor a főváros felé kéne eljárni a csepeliek érdekében, nincsen mondanivalója.

  3. Dórika szerint:

    Na végre valakinek eszébe jutott hogy kéne még egy kiba**ott zebra az Erdősor utcára! Egyszer betelefonáltam emiatt és azt mondták hogy nem lehet, mert 8 millió forintba kerülne….

  4. admin szerint:

    Egy zebra kiépítése tíz évvel ezelőtt került 3 millió forintba, így a nyolcmilliós összeg reális lehet. A főváros sok-sok milliárd forintot vont el Csepelről, és tette át más kerületekbe, tehát tucatnyi zebra ára is eltörpül a leállított fejlesztések mellett – például, hogy nem épülnek meg a P+R parkolók, elmarad a fővárosi utak felújítása stb.

  5. Horváth János szerint:

    Na hazudjál még!

  6. László szerint:

    A kormány kétszer is adott pénzt idén KÜLÖN Csepelnek hogy végre átlépjen a 19.századba, megszüntesse a földutakat…

  7. Betke szerint:

    Szeretnék egy kivitelezési leírást természetesen bekerülési költséggel, hogy jön ki a 8milla! Hogy jött ki a 3 millió pár éve?

  8. Zsivány szerint:

    Admin, ez butaság, én kiszámoltam!

    Tervezési költség: 500.000 ft
    Táblák költsége oszlopokkal: 400.000 ft
    Útburkolati festék anyagköltsége: 50.000 ft
    Járdaszegélyek: 100.000 ft
    Segédanyagok (beton, aszfalt, stb.): 250.000 ft
    Élőerő munkadíja: 700.000 ft
    Logisztikai költség, szállítási díj: 250.000 ft
    Gépek, szerszámok energiaigénye, amortizációja: 100.000 ft
    ÁFA: 650.000 ft
    Összesen: 3.000.000 ft

    Valamit alul áraztam vagy kimaradt volna?

  9. Gyula szerint:

    A főváros vont el tőled? Te ennyire hülyének ne nézz már egy társadalmat.

  10. Betke szerint:

    Zsivány, ez a jelenlegi kalkulációs összeg ugye?

  11. csepelikerdezo szerint:

    Zsivány,
    nem butaság amit ábel Attila ír. A három millió és a 8 millió közötti részre igény van a polgármesteri hivatalban egy-két szobában…

  12. Zsivány szerint:

    Attól még valahogy le kell papírozni a tényadatokat, a tételes költségkimutatást. Szerintem már az én számaim is túlkalkuláltak. Vagy odaírják jogcímként, hogy “alkotmányos költség: 5 millió HUF”?
    Nem volt akkora mértékű infláció az utóbbi tíz évben, ami ilyen mértékű, több mint 2,5-szeres drágítást indokolttá tenne, a 8 millás összeg ezért sem reális.

  13. kismiska szerint:

    Látom az Ábelnek nagyon megtetszett a a “csepeli hat- és nyolclábú polgárok” jelző-ha már másodszor használja- ,de kifejtené mikre gondolt a nyolclábúakkal?
    Csak mert a kétfarkúak darázsgarázst és méhecskehotelt építettek,hangyavárat és pókfarmot nem…

Itt lehet hozzászólni !