Még a sajátjaiknak is csak hazudni képesek a győzelemért

A majdnem megindult előválasztást  megelőzte a miniszterelnök-jelölti jelöltek start előtti nagyotmondó versenye, amelynek keretében továbbra is hülyének nézik saját szavazóikat.

A nagyotmondó verseny központi kérdése, hogyan tudnak feles felhatalmazással kétharmados mandátumot igénylő Alaptörvény-módosítást végrehajtani és hogy tudják a szintén kétharmadot igénylő sarkalatos törvényeket a kukába dobni. Dobrev Klára és Karácsony Gergely beszédéből az csendült ki: gyakorlatilag sehogy, mert még véletlenül se merült föl egyiknél sem, hogy talán kétharmaddal is győzhetnének az áprilisi választáson.

Ez nem csoda, hiszen még azzal sem tudtak megbirkózni, hogy technikailag zökkenőmentessé tegyék a szavazás megindítását. Bár hónapok óta erre készülnek, az informatikai rendszerük annyira megadta magát, hogy az eredetileg kétórásra szánt felfüggesztést két naposra kellett kitolni. Garancia persze nincs rá. Ennyit a baloldal képességeiről. Egy dolog, amit a szájkatare küzdelmei megkívánnak, s egy másik, hogy mit tudnak ebből megvalósítani.

Komoly esély van rá, ha netán odáig jutnak és Gyurcsányné „számítógépes rendszerét” kell majd egy egyszerű többséggel megszerzett választási győzelem után működésbe hozni, akkor szintúgy fel kell majd függeszteni a kormányzást, ahogy ma a technikai hátteret.

Az előválasztási nagygyűlésén ugyanis Dobrev Klára szinte belesulykolta a hallgatóság agyába, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek még akkor is, ha nincs kétharmados felhatalmazásuk. Ez nem más, mint az erőszak, a polgárháborús helyzet tudatos és szándékos előállítása. Arra hivatkozva, hogy a meg nem szerzett, de a bolsevik tempó alapján mégis alkalmazni akart kétharmados felhatalmazás nélkül nem tudnak kormányozni. Ennél aljasabb készülődést nehéz elképzelni. A nagygyűlés résztvevői elősorban ugyanis azért tapsoltak az egyes felvetéseknek, mert a jogban többnyire járatlanok. Ezt használja ki Dobrev Klára, hogy már most megkezdje a seregek toborzását az választások utáni helyzetre, amikor mint mondta, nem fog megremegni a keze.

Jakab Péter ugye csak egyetlen napot hagyott a választás után Polt Péter legfőbb ügyésznek, mert ő már másnap börtönbe akarja őt küldeni. Dobrev ezt szombaton megerősítette, mondván a kétharmados felhatalmazással kinevezhető és leváltható Polt Pétert ők „feles többséggel is eltávolítják.” De ugyanígy fognak intézkedni a teljes Médiatanáccsal, a Költségvetési Tanáccsal. De a DK jelöltje egytől-egyig kukába dobná a kétharmados törvényeket is, mint ahogy kirugdosná azokat a fideszes intézményvezetőket is, akiknek elmozdításához szintén nem lenne kétharmados felhatalmazásuk.

Szóval – legalábbi szavakban – Dobrev valóban nem riad vissza a leggyalázatosabb polgárháborús helyzet előidézésétől sem, amilyen még nem volt a szabad választások óta Magyarországon.

A verebek azt csiripelik, hogy Karácsony ennél óvatosabb volt a háttértárgyalásokon. Háborúskodás helyett a főpolgármester inkább előrehozott választásokkal akarna túllépni egy-egy felhatalmazási problémán. A szombati választási nagygyűlésen ennek azonban még véletlenül se adott hangot. Érdekes módon a jogállam tiszteletben tartása mellett kiállt, miközben korábban ezer és egyszer azt is tagadta, hogy a jogállam egyáltalán létezik-e Magyarországon. A kis hazudós Karácsony tehát ezúttal is bizonyította, hogy jellem dolgában egyáltalán nem különb a DK bibliai Belzebubjánál, akinek volt bőr a képén hazugságok sorozatával tüzelni a jogban járatlan keménymagjuk tagjait. A néphülyítés tehát tovább folytatódik.

Szomorú, hogy a jelöltek „számítógépes rendszerének” meghibásodását csak az áprilisi választások eredményeinek ismeretében tudjuk fehéren-feketén megállapítani.

De azt már azért most is sejthetjük, hogy milyen bizonyítványra számíthatnak azok, akik a sajátjaiknak is csak hazudni képesek a győzelem érdekében. Nemhogy a kétharmadért, de még a felesért is.

Forrás: 888

5 hozzászólás “Még a sajátjaiknak is csak hazudni képesek a győzelemért” bejegyzésre

  1. Attila szerint:

    Pegasus-ügy: leszavazták a ténymegállapító vizsgálatot, 2050-ig titkosítottak az elhangzottakat… forrás: nem 888

  2. kormánypárti szerint:

    Ez egy nemzetközi ügy, ami az EU és Izrael érdekeit érinti. Majd ők lefocizzák egymás között, jobb ha ebbe mi nem folyunk bele, nekünk kevés közünk van hozzá és nincs szükségünk diplomáciai feszültségre. A vizsgálatok zavartalan lefolytatását szolgálja a titkosítás, ami egyébként bármikor feloldható, amennyiben már nem indokolt.

  3. Attila szerint:

    Azt hittem eddig hogy az Eu-ban mi is benne vagyunk.

  4. Májkrém szerint:

    Ó, a Vitya aztán nem hazudik! 😀 Régen: “Ruszkik haza!” Meg “Én anti-kommunista vagyok!” Ma meg már a ruszkikkal haverkodik és Kínával! 😀 Fantasztikus, kicsit sem képmutatás, á ugyan már! 😀 Hogyha holnap azt jelenti be, hogy mindenki b*zuljon és fogadjon be egy iszlamistát a saját házába, simán lenyelik a hívei, hiszen nehogy már ellenkezzenek a nagy messiásukkal! 😀

  5. Gratulálok szerint:

    Ha bebizonyítják hogy az Alaptörvény alkotmányellenes részeket tartalmaz, megy a kukába az egész, s az ezen alapuló törvények is! Különben is Orbán nem merte népszavazásra bocsátani az Alaptörvényt, hát úgy járt!

Itt lehet hozzászólni !