Pedofil bűncselekmények: őrizetbe vették a Jobbik politikusát

Pesti Srácok

Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu.

H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották.

A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Az első hírek alapján csak annyit lehetett tudni, hogy valamit találtak a férfi számítógépén és vélhetően pedofil bűncselekmény lehet a háttérben. H. László, vagy Laci bácsi, ahogy a gyerekek szólítják, több évtizeden keresztül foglalkozott gyerekekkel, edzőként és iskolai oktatóként is. Saját képviselőjelölti bemutatkozása szerint a karate mellett vívást és teniszt is oktatott, valamint huszonöt éven át tanított az egyik helyi iskolában önvédelmet.

A Pesti Srácok egyik gyulai forrása szerint régóta beszélték, hogy Laci bácsi máshogy néz a gyerekekre, edzés közben gyakorta fogdosta őket,

de senki sem lépett, nem lett ügy, egészen mostanáig, amikor a férfi már nyugodt nyugdíjas éveit töltötte otthonában. Illetve azért mégsem annyira nyugodt az az élet: napi szinten foglalkozik politikával, a kormány kritizálásával és osztja, terjeszti a Jobbik, illetve jobbikos politikusok posztjait. Ennyi maradt neki, meg az önkénteskedés, miután a 2019-es önkormányzati választáson nem nyert mandátumot.

Pikáns, hogy megosztásai között moralizál, sőt kaletázik. Korábban arról is posztolt, hogy milyen nagy szükség van nagyszerű tanárokra, edzőkre, akik különlegesek, és ez mekkora kihívás.

NEM CSAK KÉPEKET NÉZEGETETT

A Pesti Srácok megkeresésére a BMRFK azt válaszolta, hogy kérdésüket az ORFK-ra továbbította. Ugyan az ORFK bármikor magához vonhat bármilyen nyomozást, de sajnos a gyermekpornográf ügyek annyira gyakoriak, hogy ez még nem indokolná a vizsgálat áthelyezését.

Az ORFK válasza már beszédesebb: kérdésükre azt írták, hogy az NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya folytatja a nyomozást, szakértők bevonásával, pornográf felvétel készítése bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ide, az NNI Életvédelmi és Célkörözési Osztályához tartoznak az úgynevezett döglött akták is. A Pesti Srácok szerint a nyomozás hónapok óta folyt a gyulai pedofil után a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon, onnan tették át az ügyet az NNI Életvédelmi Osztályára.

Úgy tudják, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is mostanában nyitották újra, ugyanott.

Portáluk értesülése szerint az NNI jelenleg ismeretlen tettes ellen folytat vizsgálatot.

Hogy az egyezés a véletlen műve-e, nem tudhatjuk. Mindenesetre a gyulai Facebook-csoportokban is arról írnak, hogy a pedofil elfogásával egy régi ügy oldódhat meg. Az ORFK Kommunikációs Osztályát megkérdezték, hogy összefüggésbe hozták-e a most elfogott gyulai férfit a Szathmáry Niki-üggyel, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszoltak a kérdésre.

A lap megkereste a Békés Megyei Főügyészséget, akiktől azt kérdezték, hogy Szathmáry Nikolett megölésével összefüggésben folyik-e jelenleg nyomozás a felügyeletük alatt.

Az eljárás folytatását a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2021. március 22. napján rendelte el. Az országos rendőr-főkapitány utóbb a nyomozás lefolytatására a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki. Az ügyben gyanúsított felelősségre vonására nem került sor

 írta válaszában B. Nagy Barbara szóvivő, főügyészségi ügyész.

Ami a válaszokból következtetésként levonható, hogy a gyulai pedofil ügyében is Békés megye nyomozott és a Szathmáry Niki ügyében is ők rendelték el a vizsgálat folytatását. Erre általában akkor kerül sor, ha valamilyen új információ, korábban nem ismert adat, bizonyíték kerül elő. A pedofil ügy is az NNI Életvédelmi Osztályára került, ahogy az újraindult Szathmáry Niki-ügyben is az NNI Életvédelmi Osztályát jelölte ki a nyomozás lefolytatására az országos rendőrfőkapitány.

HUSZONHÁROM ÉVE MEGOLDATLAN GYERMEKGYILKOSSÁG

Szathmáry Nikinek 1998. január 14-én veszett nyoma Gyulán. A kislány akkor hét és fél éves volt, néptánc-foglalkozásról tartott haza, de meg már nem érkezett. Eltűnését édesanyja az esti órákban jelentette a rendőrségen, addig barátokkal, családtagokkal keresték mindenütt az eltűnt gyermeket. A következő napokban, hetekben az egész ország megmozdult, kutató-mentő csapatok váltották egymást Gyulán, rendőrök százait vezényelték a Békés megyei városba az ország szinte minden pontjáról.

Niki még az Interpol legkeresettebb személyeinek listájára is felkerült. Eredménytelenül. Édesanyja és testvérei éveken át hitték, hogy élve előkerül, még akkor is, amikor a sajtó már arról cikkezett, hogy román vagy szerb szervkereskedők áldozata lehetett a kislány.

Szathmáry Niki maradványai három évvel az eltűnése után kerültek elő egy gyulai csatornánál.

Egy nádvágó talált egy zsákot, benne emberi, gyermek csontokkal 2001 februárjában. A műanyag zsákban a kislány sértetlen csontvázán kívül csak a felső ruházata és a zoknija volt. Iskolatáskája, nadrágja és a bugyija nem került elő. Akkor már az is felvetődött, hogy szexuális erőszak áldozata lehetett a halála előtt.

Több lehetséges elkövető szerepét is vizsgálták a nyomozók, de bizonyíték hiányában senkit nem gyanúsítottak meg, a vizsgálatot végül eredménytelenül zárták le. Mivel azonban egy emberölés soha nem évül el, a döglött ügyek osztályán az aktát időről időre előveszik és bármikor újranyithatják. Az utóbbi időben is több olyan eset volt, hogy évtizedekkel ezelőtt elkövetett emberölési ügyeket oldottak meg a rendőrség kiemelt nyomozói.

A PestiSrácok.hu megkereste a Jobbikot, hogy meggyanúsítása, letartóztatása miatt kizárják-e a pártból H. Lászlót – válasz egyelőre nem érkezett.

Forrás: Pesti Srácok

23 hozzászólás “Pedofil bűncselekmények: őrizetbe vették a Jobbik politikusát” bejegyzésre

  1. Kismadár szerint:

    KALETA GÁBOR!

  2. Kenobi szerint:

    SZÁJER JÓZSEF

  3. Nagyapó szerint:

    Kismadár! Kaleta Gábor MSZP nevelés, Gyurcsány(i) idején került a külügybe!😀 😀
    Kenobi! Szájer József kedvenc társuk, mivel LMBTXYW.. kedvelt!😀 😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Kenobi szerint:

    Ilyenkor persze megy a háritás, hogy nem a fidesz disznaja volt, pedig az volt.

  5. Nagyapó szerint:

    Jakab Péter szerint: „jöhetne a Jobbik által évek óta javasolt kémiai kasztrálás”, ez már a pártjánál kémiai eszköz nélkül sikerült!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Kenobi szerint:

    A fidesz is leirta magát azoknál, akik valóban becsületes fideszesek voltak.

  7. Rony szerint:

    Szánalmas ez a csepelinfo, Igazi fideszhátsó lett belőle.

  8. Gratulálok szerint:

    Nagyapó, Kaleta 2001-ben került a külügybe, akkor Fidesz kormány volt! “2001-ben felvételizett sikeresen a Külügyminisztériumba,[4] ahol kezdetben az Amerikai Főosztályon dolgozott. Ezt követően külszolgálaton kezdett dolgozni, 2007-2011 között Los Angelesben első beosztott és konzul, 2011-től az Amerikai Főosztály főosztályvezető-helyettese volt.[6] Ezt követően a Külügyminisztérium, majd az Igazságügyi Minisztérium sajtófőnöki pozícióját töltötte be. A sajtófőnöki pozíciót követően a Külgazdasági és Külügyminisztérium Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályán vállalt munkát.[4] 2017-ben kinevezték – a 2006-os bezárását követően újra megnyitott[7] – perui magyar nagykövetség élére,[8] majd 2018-ban – Magyarország limai nagykövetségének vezetésére kapott megbízása érintetlenül hagyása mellett – megbízták a bolíviai képviselet ellátásával is.[9] Mindkét megbízatása alól 2019-ben mentették fel.[10]” Forrás: Wikipedia, Kaleta Gábor szócikk.

  9. Rony szerint:

    Köszönjük az infot a Gratuláloknak és remélem a Nagypapi rájön, hogy egy bemagolt fidióta szöveget képes kisajtolni magából, igazi komcsi gondolkodás – mert a fidesz is egyfajta modern kádárizmus.

  10. Gary Ridgeway szerint:

    Rony!
    Egy “light China”!

  11. Májkrém szerint:

    Ó, és még hány Szájer és Kaleta-féle van ott a fityiszen belül atyaég… De hiába, bort isznak de vizet prédikálnak! 🙂

  12. Attila szerint:

    Nagyapó, nem az a lényeg milyen nevelés hanem Kaleta haza lett menekítve mielőtt ott kint megfogták volna a pöcsét. 30 ezer pedofil kép, felmentve, az ügy 10évre titkosítva. Ki van hatalmon? Csak nem a fidesz? Ostoba….

  13. Viszlát szerint:

    Drága csepelinfo oldal lakói😀

    Nagyon köszönöm, hogy itt lehettem és aprithattam a fideszes nyúlbélákat, de látom, hogy a csinfo facebook oldalán meglepően sok fidesz ellenes van, igy végleg átmegyek és végleg felhagyok ezzel az oldalal, hiszen igazából csak néhány fideszgép (kormánypárti, nagyapó…stb) van itt jelen. Mindekinek további kellemes szócsatát kivánok, és immár elhagyva az oldalt a facebookon folytatom az álszent fidesz gyomlálását.

  14. Nagyapó szerint:

    Attila! Igaz, egy profi diplomatának az adott kormányt kell képviselni. Ez rendben. Viszont minden ország igyekszik állampolgárait hazavinni és saját bírósága elé állítani. (Ezt a nagyhatalmak még hadihajókkal is nyomatékosítják) Ez megtörtént. A 19 000 kép tartásáért megkapta büntetését, a büntetőeljárás a nyilvánosság előtt zajlott.
    Attila! Mi van titkosítva? Mit akar tudni, min akar csámcsogni? Ja az Országgyűlés Külügyi bizottsága zárt ülésén elhangzottakat? Ott vannak nagytudású képviselőik, ők döntöttek.
    Amit Kaleta tett undorító, de milyen büntetés jár képek gyűjtéséért? Mi a büntetése annak, aki pl. Murillo puttóit fényképezi?
    Ezért kellett törvényt hozni, amit a maguk moslékkoalíciója nem szavazott meg! (Kivétel Jobbik)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

    „a büntetőeljárás az egy más kérdés, az a nyilvánosság előtt zajlik.”

  15. pl szerint:

    Viszlát… 🙂 sajnos engem onnan kitiltott a nyomi Ábel. Én itt szórakozom… 🙂

    “Profi diplomat”… itt? LOL

  16. pl szerint:

    Viszlát… 🙂 sajnos engem onnan kitiltott a nyomi Ábel. Én itt szórakozom… 🙂

    “Profi diplomata”… itt? LOL

  17. Attila szerint:

    Nagyapó itt a semmit nem érő törvénye:
    (1) Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló terméket kirakatban elhelyezni, közszemlére tenni tilos.

    – nincs betiltva….

    (2) Nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más hely bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termék nem forgalmazható.

    – nincs betiltva, 200 méteren túl már szabad….

    3) Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve, csak zárt csomagolásban forgalmazható.

    – tehát forgalmazható….

  18. Gary Ridgeway szerint:

    Öreg partizán!
    Milyen büntetés jár 19.000 gyerekpornó kép begyűjtéséért?
    Ha szerinted 500.000,- Ft pénzbírság, akkor te tényleg egy MongolFidióta vagy.

  19. pl szerint:

    Ez a törvény, még az utca mezei emberének is szégyen!
    -Mit jelent az öncélú ábrázolás? Ha irodalomban, filmben, színházban, képen, stb. erről szó van, nehéz lesz az öncélúságot ráhúzni… Mennyit akartok ti bíróságra járni, még ha nektek ingyé is van?!
    -“megjelenítő, illetve népszerűsítő” ez a két fogalom olyan messze van egymástól, amilyen messze csak lehet. Ezt összemosni? Még azt sem hinném, h volt a történelem folyamán olyan, h népszerűsítette volna, javasolta volna valaki az áttérést. Hülyék vagytok, ha azt hitetnétek el az emberekkel, h a szükő javasol áttérést.
    -Zárt csomagolás… ja, az sok mindentől véd.
    Nehéz nem azt gondolni, h a törvény t nem azért alkottátok, mert reszkettek, h még több fideszes buzul el, v kíván gyermeket meg. De legyetek biztosak abban, h azok sem a népszerűsítés miatt lettek olyanok, amilyenek, legfeljebb fideszdivatból… 🙂
    Azt a kérdést már csak rutinból teszem fel, h például a Csányi féle nagyon jópofa COMINGOUT-tal, v a szintén kedves MADÁRFÉSZEK-kel, TÚL A BARÁTSÁGON-nal, művészekkel, stylistekkel, stb., stb, mi lesz az elképzelésetek szerint?
    Magam részéről már azt sem értettem, amikor megtiltottátok néhány hónapja az anyakönyvezés megváltoztatását, miért nem borították a parlamentet a 133 igazán bátor gazemberre!!! Akkor lett volna időben a tiltakozás!!!

  20. A LIBERÁLIS és TALMUDISTA VÉGTERMÉKEKET JOBBAN AGGASZTJA az ELVETEMÜLT GYILKOS “JOGA”; – MINT AZ ÁLDOZAT HALÁLA❗️

  21. Nagyapó szerint:

    Mi van eetásak? Megint nem olvasnak, csak írnak? Horváth László nevű jobbikost gyanúsítanak pedofíliával és esetleg gyilkossággal. Ez nem fontos? Inkább fikázzák azt a gyermekeket védő törvényt, hogy gyenge az a törvény, amit nem szavaztak meg!!! Tehát maguk szerint rendben van az LMB… propaganda fiatalok közötti terjesztése? A kommunisták ezen a téren magasabb erkölcsi szinten álltak, mint a moslékkoalíció!
    Gratulálok, hogy ilyen rövid idő alatt áttanulmányozták a törvényt és végrehajtási utasítását (aug. 6.) és véleményt tudtak alkotni, persze hogy nem, csak szajkózzák a DK propagandát.
    Azt viszont feltételezni sem merem, hogy a csepeli ellenzek között ennyi buzi, pedofil, transzferszita, stb. szimpatizáns van!
    Viszont véleményüket kinyilvánítják a Nemzeti Konzultáció keretében!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. Attila szerint:

    Nemzeti konzultáció? Azt amit “gép” tölt ki több ezres példányszámban? Gyermeket védő törvény? Ugyanúgy lehet bxxzeráns könyveket árusítani csak a többitől elkülönítve (hogy könnyebben megtaláljuk) Dúró Dóra legalább ledarált egyet, az többet ért mint az egész törvény.

Itt lehet hozzászólni !