Ingatlanadó: Az MSZP most saját tervétől védené meg az országot

Csepel.info

Ismerjük már a szocialista “Nem lesz…”-t

Még csak pár napja törölte el az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal az ingatlanadó bevezetéséről szóló szocialista törvényt. A kormányzó párt azonban máris úgy tesz mintha az elmúlt években semmi közük se lett volna az ország közvéleményét joggal felháborító intézkedéshez.

Nyakó István pénteken kijelentette: „MSZP álláspontja egyértelmű az ingatlanadóval kapcsolatban: ilyen adó nincs és nem is lesz. Amennyiben rajtunk múlik: nem lesz ingatlanadó. (…)Legyen nagyon világos: mi nemet mondunk az ingatlanadóra. Sem ebben a ciklusban, sem a következőben nem vezetjük be.” Majd a Fideszre utalva hozzátette: “Ennél egyszerűbben ezt nem lehet mondani, reméljük, Szijjártó Péter is megérti”.

Már csak az a kérdés, hogy legalább a szocialisták képesek-e kiigazodni saját magukon. Mindenesetre Nyakó István kedden még szűkszavúan csak annyit nyilatkozott az Ab döntése kapcsán, hogy szakértőik tanulmányozni fogják a döntést.

Emlékezetes: Bajnai Gordon korábban úgy próbálta tompítani az ingatlanadó tervezete miatti közfelháborodást, hogy kijelentette: “Azt az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani.”

csepel.info

34 hozzászólás “Ingatlanadó: Az MSZP most saját tervétől védené meg az országot” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    “Azt az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani.”
    “Akinek nem tetszik, elmehet, elmehet Szlovákiába, akárhová.”
    Csepeli, zed eladhatja villáját, költözhet panelbe.
    Ez a Nyakó rém buta. Az, hogy hülyének nézi párttársait, rendben van, de hogy mindenkit? Vannak polgárok is, akik emlékeznek.

    “Azt az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani.”

  2. Gordon szerint:

    Mondjuk az ország egykori kvízmestere szerint 2002 óta a Fidesz irányítja ezt az országot. A következő az lesz, hogy a fidesz vezette be idén januárban az ingatlanadót és nem az Alkotmánybíróság, hanem a dárga, jó, és szociálisan rendkívül érzékeny mszp törölte el.

    Nyakónak és bögrekommandójának üzenném, hogy a hülyék a túloldalon vannak.

  3. Iványi Gabi szerint:

    Négy évig tanulmányoztak mindent…elszaladt az idő…eredmény csak az egyéni zsebekbe jutott…
    A téma ugyanaz…csak megállt az idő…Elvtelen köpködés, alaptalan fidesz-vádak…kisemmizettek országa lettünk…Jól berántották a polgárokat a szavazóhelyiségbe…Most, újabb hazug ígéretek…az mszp részéről…apropó…Podolák, Avarkeszi lelkiismeretét most belepi a hó?

  4. Gordon szerint:

    Ami nincs azt nem lepheti be a hó. 🙂

  5. Iványi Gabi szerint:

    akkor ilyen szemlélet alapján hómentesítik a csepeli utakat is:-)

  6. Iványi Gabi szerint:

    ,,mi azt mondjuk, hogy nem esik a hó..akkor nem esik…úttisztítás..mszp módra!

  7. Gordon szerint:

    Tudok jobbat. Az ingatlanadós story mintájára hétfőn kiáll Szenteczky, Podolák, és Avarkeszi és egymásnak adva a szót elmondják, hogy: “a helyi mszp teljes erején azon van, hogy a csepeli utak havazás esetén is járhatóak legyenek (mint ahogy arra ’94 óta jogos panasz nem érkezett soha), de a helyi Fidesz megakadályozta a takarítógépek és az munkások elindulását, mert a hólapátolással akar kampányolni.

    És egyébként is a helyi Fidesz destruktív viselkedése és ármánykodásai miatt béna kacsa a Csevak.

    A helyi mszp elítéli a havazás kampánycélokból történő említését, és minden a sajátjukhoz hasonló sajtótájékoztatót.

    A konstruktivitás, az összefogás, és a megbékélés jegyében pedig közös hóemberépítésre hívja a Fideszen kívüli ellenzéki pártokat.”

  8. codec szerint:

    Hozzá vagyunk szokva a Nyakó féle következetességhez.

    Jeles parlamenti képviselőnk karácsony előtt büszkén jelentette be, hogy megszűnik az eredetvizsgálat. Ilyenkor mindig rosszat sejtek, hol vernek át már megint a népért fáradozó derék szocialisták.
    “Bal” sejtelmem beigazolódott.
    A műszaki vizsga idején fizethetek további 17 ezret az általam újonnan vett személygépkocsimért.
    Mert ugye gyanús vagyok. Az ország kizsebelői szemében.

  9. Iványi Gabi szerint:

    azt is mondhatják:

    Ne hazudj Szilárd! Nem is esett/esik a hó!

    (Az utóbbi egy héten..minden második szava az mszp-nek, hogy hazudik a fidesz!…közben már azt sem tudják…kinek, mit mondtak!..lásd nyugdíj)

  10. miska72 szerint:

    HAJRÁ JOBBIK!

  11. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Jókat írtatok valamennyien, jó volt olvasni, igen az mszp mást nem csinál csak minden rosszat az ellenzékre fidesz-re akar hárítani, meg kenni, nézzenek már a baloldali elvtársak a tükörbe,mit tettek Csepelért ?? ( Tóth Mihály, Podolák, Avarkeszi és a többi) bár nem volt nekik elég a 8 év, hogy tönretették az országot. Hajrá Fidesz !!!

  12. LB szerint:

    Anikó (Krizantém utcából)! Csepelen nem 8, hanem 16! 🙁

  13. Gordon szerint:

    Pedig ezekből 16 perc is sok, nemhogy 16 év.

  14. Iványi Gabi szerint:

    Mit szóltok? ..Csak-csak vizsgálják Hagyó Miklóst is…Antal is, Balogh Zsolt is terhelő vallomása alapján……Tessék..ugye, hogy nem mende-monda?….Valaki lépjen már Csepelen is…Podoláknak a megkésett vallomása..vagy megkésett beszédfejlődése van?

  15. Iványi Gabi szerint:

    Az atv.hu információi szerint Demszky Gábor főpolgármester már a héten értesült arról, hogy a korábbi BKV-vezérigazgató terhelő vallomást tesz Hagyó Miklósra, ezért is nyilatkozta a sajtónak, hogy ő korábban figyelmeztette Hagyót arra, hogy amit tesz, az nem helyes.

    Elnézést…hogy bekopiztam ide is…

    Nem értem! Mi az, hogy Demszky figyelmeztet valakit, hogy nem helyes a cselekedete…!!!!! Itt az szdsz, az mszp…külön törvények alapján működik 8. éve? Demszkynek azonnal eljárást kellett volna kezdeményezni, feljelentést, vizsgálatot….ugyanaz a helyzet, mint a kettős gyilkosság körüli mulasztások…csak itt Csepelen két ember életét követelte a hallgatás…

    Podolák úr mikor megy a rendőrségre?

  16. hehehehe szerint:

    “Terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra két korábbi BKV-vezér, Antal Attila és Balogh Zsolt az atv.hu értesülései szerint. Antalt a héten vették őrizetbe, de Baloghot eddig csak tanúként hallgatták ki. A Hagyó elleni vizsgálatról egész héten pletykáltak, az MSZP vezetői állítólag még a hétvégén tárgyalnak vele.”

    és még mindig rejtegetik, pont mitn cusit, akinek szólt a miniszter, hoyg lehallgatják, bejárhatott lendvaihoz egyeztetni, és bőszen nincs cuslagügyeztek.

    itt is volt szó hagyó visszahívásáról, listáról való levételéről, aztán összezártak a bűnözők.

    de így a jó. sokkal nagyobb blama, ha majd az ügyészség szedi le a listáról. az MSZP immáron láthatóan egy bűnözőpárt.

    aki az MSZP-re szavaz, az elmebeteg vagy hazaáruló. más lehetőség nincs.

  17. Iványi Gabi szerint:

    http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/a-fidesz-hagyo-miklost-is-menesztene.html

    csak, hogy azóta eltelt 6 hónap….ez már politikai felelősség is…

  18. Csepeli XXI szerint:

    Az MSZP a maffiózók,tolvajok,csalók,gyilkosok pártja.
    A támogatói pedig szintén cinkosok.

  19. LB szerint:

    Ajánlom mindeki figyelmébe!

    Civil kezdeményezés a választási ígérgetés ellen
    2010. január 26. kedd, 12:39

    “A felelős ember ad magára, alaposan megvizsgálja az ígéretek és az ígérgetők hitelességét.” 2006-ban és 2010-ben is ezzel hívta fel a választók figyelmét a parlamenti pártok programjaink fontosságára Sólyom László köztársasági elnök újévköszöntő beszédében. Mit ígérnek? néven most új honlapot indít egy közgazdászokból álló civil társaság a mérlegelés megkönnyítésére. A tagok elfogulatlanul, egységes módszertan alapján elemzik a pártok programjait, és eredményeikről közérthető módon számolnak be a választásokig a mitigernek.hu honlapon.”

    http://mitigernek.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=13&Itemid=18

  20. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    LB: Bocs’ biztosan igazad van, hogy Csepelen nem 8, hanem 16 éve van mszp vezetés, látszik is ! (Reméljük utoljára !) Mit tudnak az elvtársak ebből felmutatni, mit tettek Csepelért, a kiárúsításokon, a zsebük megrakásán kívül ? (Csepeli érdekeltségek leszavazása a Parlamentben !!)
    Remélem, ill. reménykedjünk, hogy a választásokkal ennek a hegemóniának itt Csepelen is vége lesz ! Olvastam az egyik hír honlapon, hogy az mszp már számolgatja, hogy esetleg itt a fővárosban (a nagy mszp bázisukon), hol tudnak nyerni ?

  21. Szigetország szerint:

    Milyen furcsa sehol nem látom zedet és csepelit :). Pedig srácok ez már tényleg kihívás lenne, ebben a témában harcolni a bögrékért :D.

  22. Gordon szerint:

    Ha itt valami részsikert el tudnának érni az említett kommentelők, akkor az már nem is kampánybögrét, hanem kampányminibográcsot érne. 🙂

  23. Iványi Gabi szerint:

    összetörtek a kampánybögrék….ha így haladnak, akkor a kampányminibográcsokon (is)..fene nagy lyuk keletkezik!

  24. Gordon szerint:

    Addig jár a kampánybögre a kútra, míg el nem törik.

  25. ződ szerint:

    Szigetország! Nekem pedig a nagy dakota főnök hiánya tűnik fel leginkább, Akinek mégiscsak nagyobb szerepet szánnának a politikában mint a fentebb említett uraknak! Mi lesz így az utóbbi évek legmocskosabb kampányával, amire állítása szerint készül a fidesz? Vagy esetleg ősi fészkében készül valami értékelhető dolgot keresni, amit pártjának mentségére felhozhat az elmúlt év válságkezelő programjában részt nem vételéért?

  26. én szerint:

    Nem lesz MSZP!

    2010. április 12.

  27. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    “Ződ” elv-társ! már megint a másik oldalra megy a mutogatás, a saját kormánypártodat kritizáld, annak a kampányát, hogy ők mit is költenek mi adófizető polgárok pénzéből, abban keresd a hibákat, mit is mondtak Őszödön, hogy mennyit hazudtunk éjjel, nappal ?? Most is azt teszik !!

  28. Gordon szerint:

    ződ megint nem a témáról beszél.

  29. Zolika szerint:

    Maszop=hazugsággyár.

  30. nagyapó szerint:

    Szigetország!
    Ne bántsa az et.-akat, mert eredeti foglalkozásukat üzik, kommunista vasárnapot tartanak, és hányják a havat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  31. Iványi Gabi szerint:

    nagyapó:

    javítalak: összehordanak hetet-havat…mindig ellenkezőleg cselekednek!

  32. Huba szerint:

    ződ!
    Most – is – nagyon nagy ződ-et mondtál. Tudsz mást is?

  33. Nagyapó szerint:

    blőd ződ!
    Az utóbbi évek legmocskosabb kampányát az elvtársai végzik, kezdve a 23 millió románnal, a köteles beszéddel, az öszödi beszéddel, folytatva Nyakóval, és a többi jelenleg regnáló többi et.-sal.
    Milyen válságkezelő programról beszél? A libás Bajnai felvett egy nagy halom kölcsönt, amit gyermekeink, unokáink fizetnek meg, és ezt nevezik VÁLSÁGKEZELÉSNEK?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !