Utazni akart, kórházba került

Keresik a káromkodó BKV-sofőrt is

TV2 Tények

A káromkodó buszsofőr: ő sem hoz újabb rajongókat a BKV-nak

Leteperték a földre és beletérdeltek a bordájába a BKV-ellenőrök, ezt mondta a Tényeknek egy férfi. Hónapokig is tarthat, mire meggyógyul, bocsánatkérést és kártérítést vár. De a BKV nem nyilatkozik. A rendőrség viszont súlyos testi sértéssel gyanúsítja a két ellenőrt.

Béma Gábor begipszelt kézzel, kontrollra megy a Baleseti Központba. Azt mondja, több, mint egy hete 2 BKV-ellenőr megverte, ütötték, leteperték a földre és beletérdeltek a bordájába.

– Éjszakánként nehezen alszom el, a bordáimnál annyira érzem a sérülést, hogy amikor megfordulok alvás közben, a levegővétel is nehéz.

Most a kórházban a gipszet ugyan levették róla, de gyógytornára kell járnia.

A Baleseti Központ szakmai igazgatója azt mondja, hónapokig is tarhat, míg teljesen meggyógyul. – Az elváltozásokat tekintve ezek származhatnak verekedésből, ütésből, ütődésből, megragadásból. – mondja Sárváry András

Béma Gábor azt mondta, január 20-án délelőtt a a Kálvin téri aluljáróban verték meg, úgy, hogy ő nem csinált semmit, csak szabályosan le akart menni a metróba. – Kilyukasztottam a jegyet, aztán a mozgólépcsőhöz mentem,ahol a BKV-nak a biztonsági őre elkérte tőlem a jegyet, majd azt mondta, hogy érvénytelen.

Ezután, szerinte teljesen alaptalanul elkezdték lökdösni, leteperték a földre. Felállt és újra lyukasztott jegyet egy ilyen 10-es jegytömbből, és ezt újra odaadta az ellenőrnek.

– Aki összetépte a 10-es tömböt, és közölte velem, hogy nem látta senki, hogy kilyukasztottam a jegyet. Majd ezek után ismét lökdösődés kezdődött, ismét letepertek oda a földre, majd pedig kivonszoltak egészen a kijáratig.

Azt mondja, az ellenőrök azért nem verték tovább, mert egy utas rájuk szólt. Hiába vérzett, hiába kért segítséget, a forgalmi ügyeleten elzavarták.

Ezek a biztonsági kamerák rögzíthették a verést. Azonban a forgalmi ügyeleten, ahol a kamera képei látszódnak, azt mondták, nem láttak semmi különöset.

Béma Gábort azóta ismeretlenek telefonon megfenyegették. – A BKV-tól egy bocsánatkérést várok, valamint kártérítést a fizikai és lelki sérülésekre, amit ez az egész megalázó történet okozott nekem.

A rendőrség vizsgálja, hogy pontosan mi történt az aluljáróban. Az ellenőrök akár 3 év börtönt is kaphatnak, súlyos testi sértéssel gyanúsítják őket. A BKV-nál azt mondták, hogy amíg tart a nyomozás, nem akarnak nyilatkozni az ügyről.

Forrás: TV2 Tények

7 hozzászólás “Utazni akart, kórházba került” bejegyzésre

  1. hlajos szerint:

    a káromkodó buszsofőrt letörölték youtube-ról, aki lemaradt volna, annak itt van: megaupload.com/?d=JEW8XI8A

    sima youtube rip, tehát értelmes médialejátszó kell hozzá (VLC, mplayerc homecinema, etc.)

  2. donquijote szerint:

    Szerintem ez kamu felvétel, ha igazi akkor meg hülye volt a sofőr,
    de mindenesetre érdekes hogy most hirtelen előkerült, biztos káromkodnak a kocsisék, hogy nem a sztrájk alatt látott napvilágot.
    Mondjuk szerintem ez nem nagyobb ügy annál amikor az alkesz MSZP Molnár Gyula polgármester szitkozódott, de hát nekik szabad.
    egyik gyöngyszem:

  3. miska72 szerint:

    Jaj de jó ez a videó. Pont most verte ki a BKV nálam a biztosítékot. Itt vannak ezek a Van Hool buszok, ezeknek a nevét megkellene fordítani Hool Van?-ra, metr úgy felb@sza a sarat a búsz egész oldalára, hogy nemlehet kilátni. Igy az ember nem tudja Holl Van? Az ajtónyitó gombot, nem lehet úgy megnyomni, hogy ne legyen piszkos (sáros) az ember keze.
    A búsz bellül meg kurvára kényelmetlen! KICSIK AZ ÜLÉSEK! A BKV vezetését lellene ilyennel szállítani! Egy ikyen Holl Van busz lehetne a szolgálati autójuk!
    BKV A QRVA ANYÁTOKAT!

  4. hlajos szerint:

    miska72: az csuklós busz első moduljában lévő motor, egy alacsonypadlós busznál pedig a röhej teteje. Régi Ikarusban még elmegy, de ott az a bazinagy kerregő doboz borzalmas.

    Amúgy igazad van, ha lenne fél deci tisztesség a BKV vezetésében, akkor busszal járnának dolgozni be. Mondjuk azt nem garantálom, hogy túlélnének két megállót is…

  5. lolka szerint:

    hlajos:

    2010. január 29. 11:04-most néztem meg…
    http://www.youtube.com/watch?v=3eE5wik7dEA

  6. lolka szerint:

    Szerintem a video alá más mondja a szöveget pl. az aki feltette…
    http://www.youtube.com/user/saber0799

  7. hlajos szerint:

    lolka: igen, újra felrakták, de az eredeti le volt törölve, mikor felraktam a linket.

Itt lehet hozzászólni !