Színésznek nézték az SZTK braziljait

Szigetszentmiklós helyett az etyeki stúdióba filmforgatásra fuvarozták a futballistákat

Nemzeti Sport

André (balra) és Vinicius rossz autóba szállt be (fotó: Veres Viktor)

A történet banális. Vélhetően ilyen valóban nincs is, de mégis megtörtént. Két brazil labdarúgó próbajátékra indult Szigetszentmiklósra, az NB II-es SZTK-Erimához, ám néhány véletlen egybeesés miatt csaknem az etyeki filmgyárban találták magukat, és közel álltak ahhoz, hogy egy reklám szereplői legyenek.

A történet mintha brazil szappanopera lenne. Két brazil fiatalember, Vinicius (korábban a Kaposvölgye játékosa volt) és André (szerepelt már a Vasasban, a Haladásban és a Győrben is) szerda reggel fél nyolckor dideregve álldogált a budapesti Moszkva téren, és várták a Szigetszentmiklós támadóját, Tóth Mihályt. A csatárnak az volt a feladata, hogy a próbajátékra érkező futballistákat fekete Volvójával (a színnek és típusnak nagy jelentősége van) szállítsa a Pest megyei városba. A megbeszélt időpontban a jármű meg is állt az egyik buszmegállóban, a sofőr intett a légiósoknak, akik beültek a kocsiba, és elindultak. Azt hitték, jó autóban ülnek, és jó irányba mennek.

A szín és a típus stimmelt, csak a sofőr nem, ugyanis nem Tóth Mihály mellé szálltak be.

A csatár háromnegyed nyolcig várt, majd jelezte, hogy nincsenek a megbeszélt helyen a játékosok.

Ekkor derült ki, hogy fatális véletlenek sorozata miatt a dél-amerikai játékosok egészen más irányba és helyszínre tartanak. Pete Gábor, az SZTK-Erima klubtitkára hívta Andrét, hogy merre vannak, s megdöbbenve hallgatta a választ.

– Ülünk az autóban, és megyünk Etyekre.

– Hova?!

– Azt mondta az úr, hogy értünk jött, és Etyekre visz minket.

Pete Gábor a sofőrtől megtudta, hogy valóban a Fejér megyei településre viszi a fiatalembereket.

– Kérem, nekem reggel fél nyolckor a Moszkva téren fel kellett vennem két brazilt, és Etyekre vinni őket, mert egy reklámfilm szereplői.

– Elnézést, de hozza őket vissza, mert ők futballisták, és edzésre kell jönniük.

– Bocsánat, de nekem csak a főnökeim mondhatják meg, hogy kit és hova vigyek.

Miközben az autó Etyek felé robogott, Szigetszentmiklósról hívták a filmgyárat, hogy visszaszerezzék a játékosokat. Közben a járműben is kiderült, hogy a fiúk még véletlenül sem színészek, az autó vezetője pedig utasításba kapta, hogy vigye vissza valameddig a játékosokat, és a „saját” braziljait szállítsa Etyekre – ha nem fagytak meg a mintegy háromnegyed órás várakozás közben.

Az edzés közepén befutott Szigetszentmiklósra a két brazil. Nem a színészek, zsonglőrök, mert még a fülükön is táncoltatták a labdát – bár erre hazájukban talán mindenki képes –, és volt náluk stoplis futballcipő is.

Ez a történet csak annyiban különbözik egy dél-amerikai sorozattól, hogy minden szava valóság.

A történet amúgy filmért kiált, hiszen van abban valami diszkrét báj, amikor a sofőr nem kérdezi meg, hogy a felvett fiatalok valóban a filmforgatásra mennek-e.

A délutáni edzés után megköszönték Andrénak és Viniciusnak, hogy részt vettek a két foglalkozáson, ám többet nem kell jönniük.

A futballisták talán jobban jártak volna a filmgyárral – a reklámszereppel legalább némi pénzt is kereshettek volna…

nso.hu

5 hozzászólás “Színésznek nézték az SZTK braziljait” bejegyzésre

  1. zed szerint:

    Tóth Mihály Volvo-val jár? 😉
    A címet olvasva először arra gondoltam, hogy a betegek néztek színészeknek SZTK dolgozókat a bőrszinük miatt. SZTK, úgy mint Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ.

  2. Földhözragadva szerint:

    Máris uborkaszezon van? Téli álmot aludtam…:)

  3. ződ szerint:

    Piszok szerencséjük, hogy nem szadó- mazó színésznek!

  4. zed szerint:

    Szerintem ez a hír benne lesz a vasárnapi Heti7esben. 😉

  5. ződ szerint:

    zed! Már elküldtem nekik!

Itt lehet hozzászólni !