Eltüntették a DK oltásellenes petícióját

Magyar Nemzet

Hirtelen eltűnt Gyurcsányék nagy dérrel-dúrral elindított petíciója, amellyel a keleti vakcinák alkalmazása ellen hergeltek.

A Gyurcsány-párt ezt az évet is azzal kezdte, hogy igyekezett keresztbetenni a járványügyi védekezésnek azzal, hogy a keleti vakcinák ellen hergelt. Sőt: online petíciót indított, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.

Minderről Varga Zoltán, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának szóvivője beszélt a Facebookon közzétett videójában január 16-án, és azt is hozzátette, hogy a vakcina körüli bizonytalanság (amit mindvégig ők gerjesztettek…) okozza az alacsony oltakozási kedvet – olvasható a 888.hu-n.

Azóta tudjuk, hogy szerencsére a DK hazugságai nem érték el az általuk kívánt hatást. Bár erre láthatóan ők is rájöttek, de bocsánatkérés helyett szép csendben eltüntették a DK honlapjáról a petíció szövegét.

Forrás: Magyar Nemzet

Két politikusuk halt meg a járványban

A baloldal áskálódásának egyik szomorú szimbólumává vált, hogy az oltásellenességben élen járó DK két politikusa is elhunyt a járványban, egyikük pedig maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában. A jelek szerint Penz András a saját pártja hatására utasította el a vakcinát, ami megmenthette volna az életét.

Bár a baloldal mára sértődötten kéri ki magának az oltásellenesség vádját, a Magyar Nemzet összeállításából kiderül: az ellenzék a járvány kezdete óta a legalantasabb vádaskodásokkal, szemenszedett hazugságokkal támadta a kormány valamennyi védekezési intézkedését, így azt is, hogy nem csupán Brüsszelre támaszkodva szervezete meg a vakcinák beszerzését.

Végképp eltörölné a múltat a baloldal, mióta egyértelművé vált, hogy az Orbán Viktor vezette kormány jól döntött akkor, amikor nemzeti hatáskörben, nem csupán Brüsszelre támaszkodva szervezete meg a vakcinák beszerzését. A legfrissebb adatok szerint ugyanis már több mint 2,3 millióra nőtt a beoltottak száma, azaz a magyar lakosság 22,9 százaléka élvez ilyen módon védettséget szemben az uniós 12 százalékos átlaggal. Köszönhető mindez annak, hogy Magyarországon tavaly december 26. óta folyamatos az oltás, és a többi uniós tagállammal ellentétben nemcsak három, hanem öt vakcinával is tudunk oltani: a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca mellett a magyar lakosság számára biztosított a Sinopharm és a Szputnyik oltóanyag is.

Hazánk így már márciusban a második volt az uniós beoltottsági ranglistán. Mindezek tükrében nem csoda, hogy a baloldal mára sértődötten kéri ki magának az oltásellenesség vádját, és letagadná azt, hogy a járvány kezdete óta, a legalantasabb vádaskodásokkal, szemenszedett hazugságokkal támadta a kormány valamennyi védekezési intézkedését.

Penetráns uszítás baloldali módra

A baloldal segítségnyújtás helyett elsőként a kormányzat felelős döntéshozóit próbálta meg bemocskolni, hitelességüket aláásni. „Koronavírusra egy békemenet, megelőzésre egy miatyánk? A hülyeségvonaton nincs fék, Kásler Miklós többszörösen bizonyította tudatlanságát és a kormány felkészületlenségét a járványhelyzetre. Itt az ideje, hogy Kásler Miklóst eltávolítsák pozíciójából, a 10 parancsolat olvasgatása helyett pedig haladéktalanul kezdjék szervezni az egészségügy megfelelő felkészítését a járványra” – írta közleményében a Jobbik.

Szabó Tímea pedig úgy fogalmazott a miniszterről, hogy „ilyet épeszű ember nem csinál, csak egy hentes – Orbán Viktor ezt pontosan tudja, de semmi máson nem jár az esze, mint a járványkezelés alatt is a lopáson, és hagyja, hogy az ilyen szervilis, hozzá nem értő ostoba emberek, mint Kásler Miklós végezzék ezt a hentesmunkát” – jelentette ki a Párbeszéd politikusa. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó pedig úgy fogalmazott, „én nem 133 bátor embert látok itt, hanem 133 aljas embert, aki ezt végig tudja csinálni. […] Hány ember fog abban meghalni Magyarországon, hogy nem jutott hozzá az alapvető egészségügyi ellátáshoz?”

Gyurcsány Ferenc pedig arról értekezett, hogy Orbán Viktor a bosszú embere. „Itt állunk a járvány közepén. Ezer milliárdok kellenének hatásai kezeléséhez. Neki meg mi jut eszébe? Elvenni a pártoktól pár száz millió forintot. […] Itt áll előttünk egy kicsinyes gazember. Politikust játszik. Államférfiúi szerepben tetszeleg. Közben csak egy görcsrángatta útonálló” – jelentette ki. De a penetráns gyűlöletkeltésből kivette a részét a Momentum elnöke is. „Az elmúlt napok tükrében sajnos egy ilyen ember Orbán Viktor is, a járvány vámszedője, aki arra használja fel a koronavírust, hogy beszüntesse a magyar parlamentet, és a kétharmados mameluk többségét még utoljára felhasználva egy személyben kormányozhasson” – uszított Fekete-Győr András.

Álhírgyártás nagyüzemben

A baloldalnak azonban nem volt elég a puszta gyűlöletkeltés, hanem módszeres álhírgyártásba kezdett, tette ezt valósággal nagyüzemi módon. Ennek egyik „ikonikus” esete volt, amikor az MSZP-s Korózs Lajos álmentőssel készített kamuvideóval támadta a járvány elleni védekezést. A felvételen szereplő Németh Athina azt állította, hogy a kórházak kiüresítése miatt a hazaszállított betegek kilencven százaléka meghalt. Némethről azonban kiderült, hogy beteges hazudozó, aki sohasem volt mentőápoló, kuruzslásért viszont korábban elítélték már. Szabó Tímeát azonban ez sem gátolta meg abban, hogy az álmentős hazugságait az Országgyűlésben is megismételje azzal az összegzéssel, hogy „Orbán Viktor és Kásler Miklós ezek szerint, szó szerint a halálba küldenek sajnos embereket”. De ugyancsak Szabó volt az, aki a parlamentben teljesen alaptalanul állította, hogy az egész világon Magyarországon halnak meg a legtöbben a koronavírus-járványban. Mindeközben a DK azt az álhírt terjesztette, hogy a védekezésben és tesztelésben részt vevő orvostanhallgatók nem kapnak megfelelő védőfelszerelést, és krónikus beteg hallgatókat köteleznek Covid-védekezéssel kapcsolatos szolgálatra. Gyurcsányék tették ezt úgy, hogy a valóságban az egyetemisták minden szükséges felszerelést (plexi arcvédő pajzs, FFP2 maszk, gumikesztyű, védőköpeny) megkaptak, a részvételük pedig önkéntes volt. A DK továbbá lejárató videót is készített Orbán magára hagyja a magyarokat címmel, amiben többek között azt állították, hogy nincsenek lélegeztetőgépek. Gyurcsányék ezt annak ellenére hazudták, hogy a kormány az akkor szükségesen felül még több ezer lélegeztetőgépet vásárolt arra az esetre, ha a fertőzések száma hirtelen jelentősen megnőne.

Oltásellenes kampány teljes mellszélességgel

A baloldal a rágalomhadjárattal párhuzamosan kezdett bele az oltásellenes kampányba, amelynek élére kétségkívül Gyurcsány Ferencék álltak. A DK ugyanis petíciót indított „a szabad vakcinaválasztásért”. – Mi, európai magyarok követeljük, a kormány tegye lehetővé, hogy az emberek eldönthessék, milyen készítményben bíznak meg. A 133 bátor ember pedig nyugodtan adassa be magának az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett, ellenőrizetlen kínai vakcinát, ha annyira bíznak benne – jelentette ki Arató Gergely. A DK később a közösségi térben is azt hangoztatta a keleti vakcinákkal kapcsolatban, hogy „Orbánék ne a magyar embereken kísérletezzenek”, egyúttal követelték, hogy „ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség”. Mindeközben Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa egyenesen „emberkísérletnek” nevezte az orosz vakcinák használatát, Vadai Ágnes pedig Szlávik János infektológus szakorvost támadta a Facebookon. „Kérdéseink vannak: 1. Mikor lesz európai engedély? 2. Tényleg jó-e mindenkinek? 3. Valóban biztonságos-e? 4. Volt-e politikai nyomás a magyar hatóságokon az engedélyezés során?” – írta Vadai.

Magukat soron kívül oltatták be

A keleti vakcinák elleni hergelésből persze a többi baloldali párt sem maradt ki. „Ahogy a kínai vakcina esetében, úgy valószínűleg most is »odaszólt« azért a miniszterelnök, hogy érdemes lenne minél előbb engedélyezni a magyarországi felhasználást. Veszélyes, és a védőoltásokba vetett általános bizalmat is rombolja, hogy Orbán Viktor így próbál baráti gesztusokat tenni Vlagyimir Putyinnak” – írta közösségi oldalán Fekete-Győr András. A Jobbik elnöke, Jakab Péter pedig úgy fogalmazott, hogy „Orbán Viktor mivel akarja oltatni a magyar embereket? A kínai, elavult technikájú, ki tudja milyen eredetű vakcinával”. Hasonló húrokat pengetett az MSZP elnöke, Tóth Bertalan is, aki szerint „egy teljesen vizsgálat nélküli, szakemberek által meg nem erősített hatékonyságú oltóanyagról bejelentik, hogy több millió idős ember beoltására alkalmas”. A baloldal gátlástalanságát mutatja, hogy miközben a keleti vakcinák ellen kampányolt, számos politikusuk, így Hiesz György Gyöngyös, illetve Újbuda DK-s polgármestere, László Imre is soron kívül oltatta be magát, de a napokban jutott vakcinához Gyurcsány Ferenc is.

Szomorú szimbólum: Penz András halála

Bár a baloldal immár szemrebbenés nélkül letagadná az oltásellenes kampányát, Dobrev Klára még a napokban is arról írt a Facebookon: azt tanácsolja mindenkinek, hogy csak valamelyik uniós engedéllyel rendelkező vakcinával oltassa be magát. Ismert: Gyurcsány Ferenc felesége, aki a baloldal egyik lehetséges miniszterelnök-jelöltje is, a járvány kellős közepén indult országjárásra, és miután hazudott arról, hogy találkozói során maszkot viselt, kénytelen volt bejelenteni, hogy elkapta a koronavírust.

A betegségéből éppen csak kilábaló Dobrev magatartását különösen szomorúvá teszi, hogy már két DK-s politikus is elhunyt a járványban, egyikük, Penz András maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában. Penz a Facebookon január 20-án osztotta meg a DK-nak a kínai vakcina ellen indított petícióját, annak aláírására buzdítva ismerőseit. Később, február 3-án is azt sugallta egy bejegyzésében, hogy gond lehet a keleti vakcinákkal, mert gyártóik nem kérik azok európai engedélyeztetését. Mivel Penz András veszélyeztetett korú volt, hamarabb jogosult lett volna oltásra, így akár az is lehetséges, hogy megmenekülhetett volna, ha beoltatja magát. A Facebookon március 2-án ugyanis azt írta, hogy nincs beoltva, felesége viszont már megkapta a vakcinát, mégpedig éppen a kínait. Ez alapján akár az is feltételezhető, hogy a DK politikusa saját pártjának hatására utasította el az oltást, ami megmenthette volna az életét.

Hiteltelen pálfordulás

Szorult helyzetbe került a baloldal a vakcinaellenes kampánya miatt, mivel egyre inkább bebizonyosodik, hogy a védőoltás az egyedüli út a koronavírus-járvány legyőzéséhez. A szivárványkoalíció tagjai közül a legagresszívabb oltásellenes kampányt folytató DK tegnapra eltávolította a Facebook-oldaláról a kínai Sinopharm-oltóanyag elleni petícióját, amivel párhuzamosan Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán olyan bejegyzést tett közzé, amelyben azt hangoztatja: az oltást tartják a Covid–19 legyőzése egyetlen módjának. E pálfordulás hitelessége azért is kérdéses, mert Gyurcsányék még néhány napja sem vették figyelembe, hogy életek kerülhettek veszélybe, amennyiben hallgattak a baloldal keleti vakcinákat lejárató kampányára. A DK-s politikus Penz András – aki maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában – is elhunyt a járványban, s feltételezhető, hogy miközben a Gyurcsány-párt kistarcsai önkormányzati képviselője elutasította a kínai gyártmányú oltást, az megmenthette volna az életét.

Nem éppen megnyugtató, hogy Nagy Attila Tibor baloldali politikai elemző a Pesti TV-ben kívánatosnak nevezte, hogy az ellenzék a politikai céljaira használja fel a hozzátartozójukat elvesztő gyászolók fájdalmát. Közben Karácsony Gergely főpolgármester is felvette a vakcinát, oltáspártinak nevezve magát. Ám azon kérdésünkre lapzártánkig nem válaszolt, hogy miért nem emelt szót szövetségese, a DK vakcinaellenes kampánya ellen.

Forrás: Magyar Nemzet

8 hozzászólás “Eltüntették a DK oltásellenes petícióját” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Az oltásellenes kampány megszüntetése kevés. A bocsánatkérés nem puszta formalitás, mert a megtévesztett embereket a helyes útra kell terelni. Sajnos vannak, akiket már nem lehet visszafordítani. Túl sokan haltak meg, a felelősség kérdése tisztázásra vár. Ha valaki nem bízik az orvosokban, az orvostudományban az nagy baj. A tömegkommunikációnak hatalma van a társadalom felett, ezt a hatalmat alá lehet rendelni jó és gonosz érdekeknek is. Aki gonosz célok szolgálatában Istent játszik, annak a Jóistennel kell majd elszámolnia.

  2. Horváth János szerint:

    Ugyanúgy hülyeségeket beszélsz mint ez a jobb napokat látott újság!

  3. Nagyapó szerint:

    A múltat végképp eltörölni! Ez a moslékkoalíció jelszava, azaz amit mondtak el kell felejteni, most mást hazudnak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. kormánypárti szerint:

    Hisz te is aláírtad a petíciót, Jánps! Javaslom, reklamálj, hogy neked továbbra is változatlan az álláspontod. Ez mégis miféle eljárás, hogy az emberek támogatását kérik egy fontos társadalmi ügyben, majd amikor terhessé, politikailag kényelmetlenné válik az ügy képviselete (értsd: népszerűségcsökkentő hozadéka van), csendben elkaparják, mint eb a sz@rát és többet nem beszélnek róla.

  5. Horváth János szerint:

    Ez a ti keservesen összekapart kényszerképzetetek. Azt csak az idióták állítják, hogy az
    a petíció oltásellenes! Te meg az elvbarátaid tapsoltok az emberkísérletekhez, s lassan
    már az ellenzék lesz a hibás, hogy qrva drágán megvették ezt a papírok nélküli kínai
    anyagot.

  6. Nagyapó szerint:

    Horváth János! Lemaradt egy brosúrával!😀 A piás főnöke már megint fordult. (Nincs igaza a cikknek, mert ez nem pálfordulás, mivel pörög, mint a búgócsiga.)
    Horváth János újra el kell magyaráznom, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) magától NEM INDÍT vizsgálatot. A forgalombahozatali engedély iránti kérelmet valakinek kezdeményezni kell. Vagy az eladónak, vagy a vevőnek. A Sinopharm és a Szputnyik V esetében sem az EU nem kért (politikai okból), sem az eladók (sok vevőjük van) nem kérték a vizsgálatot. ÉRTI?
    M.O. vásárolni akart, így – a gyorsabb intézkedés miatt – a magyar intézethez fordult (a moslékkoalíció szerint a hazai intézetben nincsenek szakemberek😀). Ezért tudtunk vásárolni, ezért gyors és hatékony a magyar oltásrendszer!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Az a magánügye, hogy a feje a Simicska keresztgyerekének a seggében van, de miért
    gondolja, hogy más is hasonló élvezetekre vágyik?
    Forgalombahozatali engedély feltételezem korrekt dokumentálás alapján lehetséges,
    ilyen dokumentációja a vevőnek nincs, épeszű gyártó nem adja oda csak úgy puszira.
    A magyar intézet kezéből kivették a döntés jogát azzal, hogy kormányrendeletben rögzí –
    tették engedélyezési feltételként, hogy 1 millió embert már beoltottak Ez nem szakmai
    engedély, ez diktátum, semmi köze a magyar szakemberek tudásához!

  8. Gyula szerint:

    Nagyapót most még az offshore háttér sem zavarja.

Itt lehet hozzászólni !