Drogosok tartják rettegésben a Csepelre induló buszok utasait

Life.hu

A BKK azt ígérte, megerősítik a 9-es és a Csepelre induló 151-es buszokon a Fővárosi Közterület-felügyelet járőrszolgálatát, ugyanis a járatokat a kőbányai szakaszokon szinte elözönlik a drogosok, és az emberek félnek tőlük.

Ígéretet tett a Bors problémafelvetése után a BKK, hogy az érintett járatokat szigorúbban ellenőrzik, ugyanis drogosok hangoskodnak, lopnak azokon. Van, aki szerint bátorság kell ahhoz, hogy ezekre felszálljon valaki, különösen a kőbányai szakasz érintett.

A napilap munkatásai a kőbányai végállomáson inkognitóban több kerületi közterület-felügyelővel is szóba elegyedttek. Megtudták, ők nem szállhatnak fel a járművekre, csak a fővárosi kollégáik, ám így is van mit tenniük.

“Főleg reggel és este adnak sok munkát a kábítószer-felhasználók. Mi már a viselkedésük alapján megállapítjuk, hogy mit fogyasztottak. Sajnos errefelé a legolcsóbb, és egyben a legdurvább dizájnerdrogok a jellemzőek, hiszen a hajléktalanok vagy a szegényebb fiatalok csak azokat tudják megvásárolni. Persze Kőbányának vannak előkelőbb részei is, de az ott élők inkább minőségibb cuccokat tolnak”

– árulta el az egyikük.

Forrás:

6 hozzászólás “Drogosok tartják rettegésben a Csepelre induló buszok utasait” bejegyzésre

  1. Hozzászóló szerint:

    Kőbányai, kispesti régi haverok sok évvel ezelőtt gyakorta cukkoltak azzal, hogy csepeli vagyok. Cikinek éreztették és a saját kerületük frekventáltabb mivoltával kérkedtek. Ma már csöndben vannak. Ahol évtizedek óta laknak, ott szépen potyog a vakolat a házakról és ocsmány falfirkák hirdetik az odatévedőnek a gettósodás jeleit. Kőbánya és Kispest a kerületünk nívója alatt helyezkedik el. A kábszeres megtűrt réteg pedig csak ráerősít erre.

  2. kormánypárti szerint:

    Következő a probléma: a 151-es busz Kőbánya alsóról indul. Gusztustalan, undorító, totál lezüllött a környék (mint nagyjából egész Kőbánya): a vasútállomás és buszállomás környékén mindenütt szemét, hajléktalanok, drogosok, lopott holmival csencselők rossz arcú emberek, kéregetők, szotyolázva óbégató kisebbségiek, dülöngélő alkoholisták, lumpen elemek. Szinte mindenki bagózik, csikkek és rengeteg kula hevernek szanaszéjjel… Szopófantomra emlékeztek még? Az is ott történt!
    https://www.youtube.com/watch?v=OeMoC-ZMdlM

    A közelben van a Józsefvárosi piac tele bűnözővel és a Hős utca, amelynek a környezete a drogosok fő fészke:
    https://www.youtube.com/watch?v=-jQnoRp6XDw

    Egyszóval az jelenti alapvetően a problémát, hogy a 151-es járat no-go zónából indul. A legjobb megoldás az lenne, ha a végállomást áthelyeznék a Határ útra, a Kökihez vagy a Népstadionhoz.

  3. Hozzászóló szerint:

    Tökéletes helyzetértékelés, kormánypárti. A megoldás azonban nem a végállomás áthelyezése lenne, hanem a rendrakás. A választásokhoz közeledve ez a kőbányai polgármesternek is fontosabb lesz.

  4. Zsivány szerint:

    A csepeliek szempontjából tök mindegy mi van Kőbányán, azt majd megoldják a kőbányaiak. Az jelenti a gondot, hogy a kőbányai hulladékok a 151-es busszal eljönnek Csepelre is, például a csövesek felszállnak melegedni, aludni, a drogosok a buszon lövik be magukat, mert oda-vissza elég hosszú útvonala van a járatnak. Első körben első ajtóssá kéne tenni a felszállást és szigorúan ellenőriztetni az utazási szabályok betartását például fővárosi közterület-felügyelők bevetésével.

  5. Attila szerint:

    Felelős pintér sándor

  6. Bagoly szerint:

    Mi a probléma ? Csak elég lőszer ?

Itt lehet hozzászólni !