Második lett a női futóversenyen a kétméteres férfi

Mandiner

Egy 195 centi magas ír diák második helyen végzett egy 5 km-es női futóversenyen, hogy bizonyítsa a főiskolája által képviselt nemi politika abszurditását.

A 22 éves Con Óg Ó Laoghaire azért jelentkezett – egyébiránt teljesen szabályosan – az egyetem éves futóversenyére, mert korábban látta, hogy egy Zuby nevű angliai férfi rapper megdöntött egy női súlyemelő rekordot azért, hogy megmutassa, milyen igazságtalan előnyt élveznek a férfinak született transznemű sportolók a női sportágakban.

 

A 195 centiméter magas diák azt nyilatkozta, nagyon könnyű volt bejutnia a versenyre.

„Regisztráltam az interneten, és rákattintottam arra, hogy nő vagyok. Amikor elmentem a Trinity Sportközpontba a versenyre, az ottani hölgy rám nézett, és azt mondta: »Szóval férfi vagy?«, majd elindult, hogy módosítsa a sorrendet. Erre kissé elváltoztatott hangon azt mondtam, hogy »Nem, nő vagyok«, és ez meg is oldotta a kérdést”.

A versenyen elért 2. hely megszerzése után Ó’Laoghaire elmondta, hogy a nézőkből és a többi sportolóból eléggé vegyes reakciókat váltott ki.

„Amikor a Pavilion Bárban megjelentem, hogy átvegyem a nőknek szóló ezüstérmet, bevallom még soha életemben nem láttam ilyen csendes helyet ennyi emberrel. Azt hiszem, egyesek értetlenkedtek, mások jól szórakoztak, a többiek meg egyszerűen le voltak döbbenve”.

Forrás: Mandiner

8 hozzászólás “Második lett a női futóversenyen a kétméteres férfi” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Az Ír Szabadság Párt akciója volt. Rámutat arra, hogy általában véve a felsőoktatási intézmények sorosista libsikeltetőkké váltak. Szerintem a hallgatók foglalkozzanak csak a tankönyvek bújásával, a biflázással, hogy jó szakember váljék belőlük miután lediplomáznak. A társadalomnak is érdeke a kiművelt emberfők kitermelése. Aki járt fősulira vagy egyetemre, az tudja, hogy milyen sok az elsajátítandó tananyag, a magolnivaló. Miközben a tudomány, a technika gőzerővel fejlődik, a politizálás elvonja a figyelmet a valóban fontos dolgokról. A tudásközpontokban leginkább a különféle tudományoknak van a helye és nincs keresnivalója a diákok politikai véleményének. A kritikák kifejezésével foglalkozzanak az oktatók, a személyzet, a szakszervezet.

  2. Horváth János szerint:

    A büdös lószerszámot! Amit te akarsz, az a rabszolgák serege.

  3. Zsivány szerint:

    Ez lenne a szabadság? Hol van a vége ennek az agyrémnek?
    A szabad illemhelyválasztás és öltözőválasztás joga is megillesse az embereket? Ha meztelen nőket akarok bámulni élőben, elég nőnek vallanom magam és mindjárt szabad bejárásom lesz a női öltözőbe? Ha én sem férfi, sem nő nem akarok lenni, hanem a köztes állapotot választom (transznemű egyed), akkor nekem alakítsanak ki külön nyilvános vécét pl. a munkahelyemen?

  4. Orlanda szerint:

    A versenysportnak ezzel egyelőre vége.
    Ha a női versenyzők – mindenekelőtt a világsztárok – nem kezdik tömegesen bojkottálni ezeket a versenyeket, végleg így is marad.
    (Az olimpiának már csak ezért is lőttek. A kutya nem fogja nézni, ha lesz is belőle valami szerencsétlenkedés.)

  5. 64675 szerint:

    A liberális elmebaj éppen kivégzi a női sportot. Aki nem tapsikol hozzá azt pedig transzfóbnak bélyegzik meg.

    Hol vannak a feministák ilyenkor?

  6. kormánypárti szerint:

    Gyurka bácsi csak azért fizet, ha fehér férfiak ellen kell fellépni, szóval ilyenkor a nők jogai le vannak sz@rva.
    Ugye milyen szép párt alkotnak Soros-birodalom koronahercege és a kedvese? 😉
    https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1804/2018041898.jpg

  7. 64675 szerint:

    Hogy jön ez ide?

  8. Hozzászóló szerint:

    Ide (is) vezet ez az erőltetett gender-őrület. Az abnormalitás, miszerint férfi izomzattal született lelki sérültek indulhatnak nőknek kiírt versenyszámokban, meg fogja ölni a női sportot.

Itt lehet hozzászólni !