Emberi csontokat találtak egy lakihegyi telken

444, Mr.Gabee, Csepel.info

A feltöltés alatt álló területen gyepszőnyegüzem lesz a tervek szerint.Fotó: Olvasónk

Évek óta sérelmezik a környék lakói a Szigetszentmiklósi Lakihegyen, hogy egy a vízparthoz közeli, ártérben lévő telken rendre olyan munkálatok folynak, melyek zavarják az ott élők nyugalmát.

A magántulajdonban lévő ingatlan területén korábban sok, úgy 50 fát vágtak ki, és a telken folyó munkálatokhoz szolgalmi utat hoztak létre. A környéken közlekedő, hangos, és a port felkavaró billenős teherautók miatt a lakók már tavaly nyáron bejelentést tettek. A panasz szerint a nehéz teherautók 10 percenként jöttek-mentek, ezek hordták az anyagot a terület feltöltéséhez. A telken gyeptégla- és szőnyegüzem létrehozását tervezi a tulajdonos már legalább két éve.

Az önkormányzat arra hivatkozva, hogy a tarvágás károsítja a természetet, és problémát jelenthet árvíz esetén, bejelentést tett a Pest Megyei kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Bányafelügyeleti Főosztályához, akik azt továbbították a Katasztrófavédelemhez. Megkeresték a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságot is, akiktől tavaly novemberben kaptak választ. Eszerint
a hatóság nem talált földkitermelésre utaló jeleket, és arra jutottak, a tereprendezés nem veszélyezteti az árvízi biztonságot.

Fotó: Olvasónk

Az, hogy a telek tulajdonosa honnan és milyen földet hoz a tereprendezéshez, egyelőre nem tudható, arról a város polgármesterének, Nagy Jánosnak sincs információja. Az viszont biztos, hogy a környékbeliek közül többen is emberi csontokra emlékeztető maradványokat láttak a területen, volt, aki le is fotózta azokat. Az ügyben a polgármester feljelentést tett a rendőrségen. Megjegyezte, Szigetszentmiklós területén nem szüntettek meg temetőt mostanában, és olyan földet sem termeltek ki, amiből ilyen maradványok kerülhettek volna elő.

Emberi állkapocsnak látszó maradvány az ingatlan területén.Fotó: Olvasónk

Megkeresésünkre a polgármester, Nagy János azt válaszolta, a telek magántulajdonban áll, azért tett bejelentést, mert emberi csontokat találtak. A 444-nek a rendőrség azt a tájékoztatást adta, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a körülményeket.

 

Itt lehet hozzászólni !