Ezermilliárdos hazugságok

A KSH végre nyilvánosságra hozta az EU-nak elküldött adósság- és hiányszámokat

Mno.hu

Trükkök százai és hazugság reggeltől estig: ezt megcsinálták

A bíróság által közérdekűnek nyilvánított, így most kényszerűségből nyilvánosságra hozott államháztartási jelentésekben döbbenetesen nagy, olykor ezermilliárd forintos eltérések vannak a tervezett, előzetesen bejelentett és a valós hiányadatok között. Természetesen végül mindig a valós hiány lett a magasabb – olvasható a keddi Magyar Nemzetben.

Alapos oka volt annak, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) eddig titkolta az Európai Uniónak elküldött eredeti jelentéseit hazánk államadósságáról, a költségvetés hiányáról és a kormányzati szektor hitelfelvételéről. A Fővárosi Bíróság jogerős ítélete által közérdekűnek nyilvánított, így most kényszerűségből nyilvánosságra hozott dokumentumokból egyértelműen kiderül: az EU joggal fejezte ki több alkalommal kételyét a magyar kimutatások hitelességét illetően, hiszen 2003 óta a valós hiány a legtöbb esetben több száz-, olykor ezermilliárd forinttal haladta meg a tervezett, illetve az előzetesen bejelentett deficit mértékét.

A tervszámok egyetlen évben sem teljesültek, sőt két esztendőben a végleges hiány duplája lett a Brüsszel számára jelzett terveknek.

A negatív rekordot a 2006-os választási év tartja: erre az esztendőre az EU-nak 1156 milliárd forintos túlköltekezési tervet küldtek el a magyar hatóságok, a valós deficit azonban csaknem ugyanennyivel, 1056 milliárd forinttal lett magasabb.

Érdekes változáson mentek keresztül a 2005-re vonatkozó kimutatások is. A terv itt 802,3 milliárd forintos mínuszt tartalmazott, ám az előzetes adatokat mutató későbbi jelentések évről évre nagyobb deficitet adtak meg az uniós illetékesek számára.

A túlköltés valós mértéke, mint az egy évekkel későbbi jelentésből kiderül, végül ennek több mint duplája, 1737,2 milliárd forint lett – írja a keddi Magyar Nemzet.

Forrás: Mno.hu

36 hozzászólás “Ezermilliárdos hazugságok” bejegyzésre

  1. diák szerint:

    Hát Uraim, gratulálok!

    Miért nem érthető a képlet, pedig olyan egszerű?! Ha nem akartak volna rövid időn belül mégtöbb pénzt összeharácscolni maguknak, akkor a népnek sem kellett volna ennyit szenvedni.
    Ha látja a nép a fejlődést, és nem érzi úgy, hogy nincs tovább, akkor nagy eséllyel ők maradnának hatalmon, így esélyük sincsen!
    Legyen ez intő példada számukra, és mikor a pénzük felét ügyvédekre költik és életük megkesereedett, akkor vissza fognak majd gondolni, hogy másképp is lehetett volna!
    Nyílván való tény, hogy a mézescsupor mellett állók többet kapnak, de ha a többieknek is marad elég, akkor ott marad és oszthatjá tovább a mézet.

  2. nem jani szerint:

    Ezt is megmagyarázzák, mint eddig mindent!)

  3. csepeli szerint:

    A KSH közleményéből éppenhogy az derül ki, hogy pontos előrejelzéseket küldött a KSH az Eurostatnak, és csak kisebb korrekciók voltak:
    http://portal.ksh.hu/pls/portal/url/ITEM/7ABFCC410CD730BEE04400156004451E

    Az meg, hogy a terv és a tény eltér egymástól, természetes dolog. Ha eltervezek valamit, aztán nem annyi lesz, az nem hazugság, hanem rosszul terveztem, vagy váratlan dolgok jöttek közbe, amiket nem láttam előre, vagy nem voltam elég fegyelmezett és nem tartottam magam szorosan a tervhez.

  4. diák szerint:

    Nem Jani:

    Egyetértek! Eddig is kimagyarázták, hogy a be nem tartott ígéretek miért nem rajtuk múltak!

  5. Manitu szerint:

    csepeli, még a főnököd a főhazug is elismerte, hogy nem csináltak semmit és hazudoztak, trükköztek. e vagy maradva. Legalább készítettél prt sc-t a hozzászólásodról? Le ne maradj a szegfűs bögréről!

  6. Vátesz szerint:

    ADMIN! A címoldal letöltésekor, frissitésekor, más oldalról visszalépéskor alul a képernyőn írja ki a letöltött oldalakat, elsőnek a csepel.info-ét, majd mindenféle tabutv.hu, különféle hirdetési oldalak, havashenrik.hu, stb. Jelentősen lelassítja a kívánt címlap elérését, de azok az oldalak sehol sem jelennek meg. Ti csináljátok vagy valaki manipulálta a rendszereteket? Más honlapnál nem tapasztalom, csak itt.

  7. Demeter J szerint:

    A képen látható árnyalak, blogjában a FIDESZ sorozás bevezetésével riogat.
    Nem ismerem a Honvédség eszköz állományát, de úgy gondolom, amit lehetett már széthordtak. A sorkatonaság feltételei már nincsenek meg.

  8. admin szerint:

    Igen, valóban.

    Egyszer már volt hasonló, akkor a Fidesz.hu-t írta ki alul a böngésző. Azonnal megkaptuk, hogy a Fidesz központból töltik fel a honlapunkat, pedig csak egy sajtótájékoztató-videó volt a hírek között.

    Most is ez az oka, pl. az egyik Tabániról szóló cikknél a Tabu TV felvétele van beszúrva.

    Úgyhogy köszönjük, de nincs gond.

  9. Lexon szerint:

    Demeter J: ugyanez a Jobbik programjában is benne van, persze körmönfontan megfogalmazva.

  10. fanthomas szerint:

    Ha hazudok és is kapok érte pénzt?
    …max. anyámtól leszídást, hogy nem így nevelt engem!

  11. kispajtás szerint:

    admin:
    Betöltéskor a szexneked.hu-t is kiírja, onnan mit szúrtatok be? 🙂

    törölheted!

  12. admin szerint:

    Mi ilyet nem láttunk. Nem onnan kattintottál ide? 😉

  13. kispajtás szerint:

    admin:
    Ok. Értem, ha valami jóra van sansz, ígérem szólok! 🙂

  14. baniko21 szerint:

    Csepeli!
    Van családod? Van feleséged? Csak azért kérdezem, mert nálunk az a
    szokás, hogy az egész havi bevételről és kiadásról szoktam költségve-
    tést csinálni. Látom mennyi a bevételem és a kiadásaimat ahhoz igazitom.
    Ja, és nem szoktam,- mivel én vagyok a pénzügyminiszter – magamnak
    vagy a család valamelyik kedvencének megtömni a zsebét. (lásd bkv,
    máv, képviselők, miniszterek számla nélküli költségtéritése,baromi nagy
    végkielégitések, stb) Sőt hazudni sem szoktam nekik, hogy sok a hiány,
    semmire nem telik, ezért legyenek szivesek valahonnan kölcsön adni,
    vagy különben adókat vetek ki rájuk, addig amig bele nem szakadnak.
    Temészetes, hogy a család, ország bevétele a dolgozók fizetéséből, adóiból tevődik össze, de ahhoz, hogy több legyen a bevétel, mondjuk munkahelyekre lenne szükség. Nem is kevésre. Nem akkora áremele-
    lésekre, hogy még az Európai Uniós áraknál is magasabb, annak ellenére,
    hogy a fizetéseink a bányászbéka popsija alatt van egy méterre.
    Remélem elvakultságodban nem akarod a fenti tényeket elvitatni?

  15. miska72 szerint:

    Na ehhez mit szoplnak a maszoposok?
    mindjárt jön csepeli. 🙂 🙂 🙂
    Itt az igazságbeszéd!

  16. miska72 szerint:

    ezek vagytik ti!

  17. miska72 szerint:

    mekkora igazság! Tud valamit ez a Pálffy István.
    http://www.youtube.com/watch?v=PpHPXyL4cHg
    Na mivan maszoposok?
    Dörzsöljétek már ki a csipát a szemetekből!

  18. Papi szerint:

    csepeli!
    A te hozzászólásodról egy vicc jut eszembe:
    Felröppen az a hír, hogy Moszkvában cukrot osztogatnak! Aztán kiderül, hogy nem osztogatnak hanem fosztogatnak és nem Moszkvában hanem Leningrádban!
    Ne ilyen vagy te is beszélsz hülyeséget csak azért, hogy hallasd magad. Bölcsebb leszel ha hallgatsz! 🙂
    Ez és az előző (GYF) kormány még életében nem mondott igazat!

  19. csepeli szerint:

    A KSH alelnöke cáfolta a Magyar Nemzetben szereplő állításokat, és helyreigazítást fognak kérni:
    http://klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=102055

    Ahogy az elnökhelyettes mondta: a Magyar Nemzet cikke teljes zűrzavar, összekeverik a prognózist a tényadatokkal, összekevernek különböző éveket, stb.

    Én úgy fogalmazok: hazudik a Magyar Nemzet, a csepelinfó pedig átveszi a hazugságokat.

  20. zed szerint:

    Csatlakozom csepelihez. A csepel.info már megint hazugságot közvetít. Reméljük majd a helyreigazító közleményt is átveszi a Nemzettől.

  21. Iványi Gabi szerint:

    Mi van csepeli? cáfolunk,cáfolunk? Már rosszul fizetnek a helyi gazdáid? magasabbra törsz? A KSH elnökhelyettese mond amit akar…A különböző tényadatok elferdítettek…Ez éppen olyan, mint a svéd rendszerű nyugdíj félremagyarázása…amit azért, mert nem veszitek a fáradtságot arra, hogy végig kövessétek a tényeket, vagy azért mert nem értitek…kiemeltek elemeket a fidesz híreiből…és azon lovagoltok…Nem összefüggésében követitek a dolgokat….Nem véletlen, hogy a te stílusod itt, éppen ugyanolyan..mint bármelyik mszp-s jómadáré!

  22. zed szerint:

    Miről beszélsz, Iványi? Te vagy elferdülve, és ez ferdítetlen tény! 😉

  23. izmos szerint:

    Van kérdés? Ezek szerint nincs…

  24. Iványi Gabi szerint:

    zed: ha a ti érveléseteket fogadnám el, akkor még igazad is lenne…de akkora blődségekkel jöttök elő, hogy maximum megállapíthatom a ti ferdítéseiteknek a tényét!

  25. Nagyapó szerint:

    Én meg úgy fogalmazok! Csepeli egy igazi komcsi, aki hazudik és rágalmaz.
    Számomra a keresztényellenes, szélsőbalos Klubrádió nem hiteles hírforrás.
    A KSH vezetése először a nyomozóknak, majd a bíróságon adja elő érveit (Olyanok, mint Kolompár. Öt is rágalmazzák)!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. zed szerint:

    Nagyapó, te kommenista! 😉

  27. lolka szerint:

    Sajnos nem úgy müködik ahogy gondoltam, az a lényeg, hogy a dátum nál a 18.-a 18.03-ra kell nyomni és akkor jőn az érdekes beszélgetés…

  28. lolka szerint:

    admin:
    Nem a szót szeretném szaporitani, de kb. 2-napja télleg van valami az ‘info-val, csak azt hittem nálam van valami. Az egér nyil mellett ugrál a homokóra, alul azt irja a lap kész, de hibás…(de azért használható)

  29. admin szerint:

    Nem tudjuk mi lehet az oka. Ha pár napon belül elmúlik, akkor valamelyik kép vagy videó.

  30. lolka szerint:

    Köszi!

  31. Papi szerint:

    Itt olvasva csepeli és Zed írásait egyszerűen megdöbbentő, hogy felnőtt emberek ennyire hogy lehetnek a hazugság foglyai! Több száz és ezer milliárdos hazugságra azt mondani, hogy csak egy egyszerű tévedés ez egy nagy fokú primitív butaság és szellemi alacsony szint. Még három elemivel is észre lehet venni, hogy ez egy nagyon aljas gazemberség!

  32. csepeli szerint:

    Papi, sejtettem, hogy három elemid van, nagyon meglátszik a hozzászólásaidon. És még te beszélsz alacsony szellemi szintről! De hát hiába, minél hülyébb valaki, annál kevésbé ismeri fel, hogy mennyire ostoba.

    A Magyar Nemzet valótlanságot állított, ez teljesen világos, nincsen semmiféle ezermilliárdos hazugság, a Magyar Nemzet összekutyulta az adatokat, persze ne gondoljuk, hogy véletlenül. A Magyar Nemzet újságírói szándékosan csaltak, hogy megtévesszék a közvéleményt.

    Még egyszer belinkelem a KSH közleményét:
    http://portal.ksh.hu/pls/portal/url/ITEM/7ABFCC410CD730BEE04400156004451E

    Ebből teljesen világosan kiderül, hogy a legnagyobb korrekció 90 milliárd forint volt.

  33. lolka szerint:

    admin:-jó az oldal…

Itt lehet hozzászólni !