Csepel.info

Index

Az Országos Kriminológiai Intézet kutatása szerint a tartós mélyszegénységben élő emberek sorsáért nem csupán a körülmények felelősek, de jelentős mértékben maguk is tehetnek arról, hogy megragadtak lesújtó helyzetükben. Ez a megállapítás a cigányokkal foglalkozó kutatók és kisebbségi ügyek jogvédői körében vihart kavart.

“Az volt a célom a kutatással, hogy megnézzem, hogy élnek, hogyan gondolkodnak a telepen kirekesztettségben élő emberek” – mondta az Indexnek Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet szociológusa, aki a Polgár Alapítvány finanszírozásával másfél éven keresztül szegregált telepeken élő romák életét vizsgálta mélyinterjúkon keresztül.

Többgenerációs nyomor

Az átfogó kutatás alapján készült tanulmány a vizsgált telepeken, tartós szegénységben élő romákról és életükről lesújtó képet rajzol. A kutatásban meginterjúvolt személyekről a tanulmányból az
derül ki, hogy rendszertelenül élnek, számtalan problémát okoz körükben az alkoholizmus, tipikus napjaik a gyerekek körüli tennivalókkal, házimunkával és tévéshow-k követésével telnek. Sokan éheznek, nem tudják beosztani a pénzüket, sokszoros kamattal bíró uzsorás pénzeket vesznek igénybe a megélhetéshez, gyakoriak körükben a verekedések, egymás irigyei és gyakran hivatkoznak tehetetlenségükre és arra is, hogy nincs lehetőségük helyzetük javítására.

“Az idegennel szemben nagyon erős az elzárkózás és ilyen értelemben vett összetartás, azonban a szolidaritás a mindennapokban nagyon alacsony fokú. Az emberek között folyamatosan rivalizálás, méricskélés van, akinek több van, azt kirekesztik, akinek semmije nincs, azt éppúgy. Az alapvetés, amellyel csaknem mindenütt találkoztunk, hogy a mélyszegénység egy olyan állapot, amelyből nem lehet kimozdulni. Aki olyat tesz, ami ennek a cáfolataként értelmezhető (pl. hosszú távon alacsony presztízsű munkát is elvállal, takarékoskodik, gyermekeinek a továbbtanulását támogatja és következetes nevelési elvei vannak), az veszélyes és ezért megtorlandó” – írta a mélyinterjúk és a tereptanulmány tapasztalata alapján Solt Ágnes, és amellett érvelt, hogy többek között ez a kommunikációs- és konfliktusmegoldási gyakorlat konzerválja a mélyszegénységben élő telepiek gyászos helyzetét.

Szelényi Iván és Ladányi János szociológusok korábban több tanulmányban is kifejtették, hogy Magyarországon 7-800 ezer ember él tartós mélyszegénységben. Szerintük ez az állapot azonban nem elsősorban cigány probléma, a szociológusok becslése az, hogy a mélyszegénységben élők csupán harmada roma származású. Ebben a körben végzett felmérést Solt Ágnes, aki másfél évig országszerte tizenhat olyan telepen járt, ahol 85 százalék feletti a roma származásúak és 80 százalék feletti a munkanélküliek aránya. Tanulmányát 117 interjú tartalomelemzése, helyi megfigyelés, illetve a nem roma lakosokkal készített interjúk alapján készítette. Mint az Indexnek elmondta, a terepmunkában Gosztonyi Mártonnal, kulturális antropológus kollégájával együtt nagyjából 250 emberrel beszéltek.

Az előre meghatározott témakörökről (család, napirend, konfliktusok, közösség, életút, munka) átlagosan 25-30 perces interjúkat készítettek, az interjúkat rögzítették, legépelték, majd tartalomelemző program segítségével azonosították a tipikus témaköröket, az interjúkból kirajzolódó jellegzetes narratívákat.

A tanulmány olvasói számára a cigányokkal kapcsolatos, (a negatív előítéletek előszobájaként is) ismert sztereotípiák vissza-visszaköszönnek az illusztrációként összegyűjtött interjúrészletek és az összegző megállapítások között, a kutató azonban azt mondta, ő saját értékrendszerét semmilyen módon nem illesztette a kutatásba. “Az általam alkalmazott módszer elméleti kerete, az úgynevezett megalapozott elmélet nem is ad lehetőséget arra, hogy saját értékrendszeremet vigyem a kutatásba. A kutatás középpontja nem valamilyen objektív valóság feltárása, hanem a vizsgált célcsoport szubjektív valóságának megismerése. Nem hoztam be külső értelmezési keretet, azokat a válaszadók jelölték ki a beszélgetések során, és a gyakori fogalmak, témák mentén alakultak ki a típusos jellemzők. Valóban fellelhetőek a sztereotípiákhoz hasonló megállapítások, azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ezek a közgondolkodás részét képezik, ennek megfelelően alakítják is a közösséget. Attól, hogy valami sztereotípia – és éppen azért, mert az -, nagyban alakítja a közgondolkodást. Kell vele foglalkozni” – mondta az Indexnek. Solt Ágnes elmondta, a kutatása során tapasztaltak, a sokszor megrázó élmények és a személyes bevonódás hatására egyelőre nem is akar a továbbiakban ezzel a témával foglalkozni.

Tanulmánya élénk visszhangja kapott. Például a Népszabadságban előbb kriminológus szaktekintélyek méltatták a dolgozatot, majd szintén a napilapnak nyilatkozó Fleck Gábor szociológus és Szuhay Péter antropológus és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédői is támadták a vizsgálatot, mert véleményük szerint az hibás módszertanra épül, hamis megállapításokkal teli és ezzel a cigánybűnözés tudományos alapját keresgélők számára hivatkozási alap lehet.

Solt Ágnes bár egyetért azzal, hogy a tanulmányának megállapításai a romák és nem romák mai magyarországi helyzetében kockázatos lehetnek, de mint mondta, véleménye szerint a mélyszegénységben élő, kirekesztett romák gondolkodásának, szubjektív valóságának megismerése önmagában nem lehet káros.

Négy ütköző vélemény

A tanulmány vihart kavart, de ezzel nem egyedülálló a nagy szegénységben élőkkel kapcsolatos kutatások, szakpolitikai egyeztetések, közbeszéd és hétköznapi beszélgetések sorában sem.

A mélyszegénységben élő emberek helyzetének megítélésében, a megoldási javaslatok között rendszerint négy nagyobb álláspont szokott felmerülni, na és persze mind a néggyel szemben élénken ütköző érvek is.

Az egyik lehetséges vélemény szerint a tartóssá vált munkanélküliség a rendszerváltás során bekövetkezett gazdasági átalakítás következménye. Ez az álláspont a demokratikus állam felelősségét hangsúlyozza, azt mondja, az államnak taktikus gazdaságpolitikával, versenyképes ágazatokban alakított állami beruházásokkal teremtett munkahelyekkel, átképzési programokkal, okos segélyrendszerrel megoldhatná a mélyszegénységben élők rettenetes helyzetét. Akik ezzel a véleménnyel nem értenek egyet, rendszerint azzal érvelnek, hogy a hátrányos helyzetűek köre már a rendszerváltás előtt is ugyanilyen szerkezetű volt, így minden olyan, például kizárólag a romák munkaerőpiaci integrációját támogató program haszontalan, és csak növeli a kisebbség elkülönülését a többségtől.

Egy másik vélemény szerint az áldatlan helyzet megoldásában a magángazdaság szereplőinek volna kiemelkedő szerepe. Őket ösztönözhetné az állam azzal, hogy mérsékli a foglalkoztatást terhelő járulékokat, és a jelenleginél több munkahelyteremtő kedvezményt adhatna nekik. Az ezzel ütköző nézet szerint a piaci szféra képtelen megbirkózni a sok százezer embert érintő szegény közeggel, pláne, hogy az állam nem is igazán segít neki.

A harmadik vélemény rendszerint a társadalom felelősségét taglalja, és azt mondja, hogy minden sokkal jobb volna, ha a közösségi szolidaritás jobban működne az országban. Ha több szó esne a tartós munkanélküliség problémájáról, a ha roma és nem roma civil szervezetek többet és okosabban beszélgetnének egymással és ha részt vennének az állami oktatás- és foglalkoztatáspolitika kialakításában. Ha. Ennek a nézetnek a kritikusai szerint ez kevés, a mélyszegénységben élő tömegeknek a szavaknál kézzelfoghatóbb megoldás kell.

A vélemények között a negyedik az egyén felelősségét firtatja. Ez az álláspont azzal érvel, hogy az ügyesek, rátermettek igenis megtalálják a szerencséjüket, tehát a boldogulás elsősorban az egyéntől függ. Hangoztatói szerint ezért a tartós munkanélküliek körében a megoldást a magabiztos fellépést javító tréningek, a jogi ismeretek és érdekérvényesítési képességek erősítésének, a tanácsadó szolgáltatásoknak és a problémát helyben javító közösségi programoknak van helye. Akik ezzel az érvvel szemben állnak, rendszerint azt mondják, hogy az egyéni felkészítés hatásfoka ilyen mértékű probléma esetében nem lehet hatékony, és hogy a romák közül sokan már olyan régóta munkanélküliek, hogy nincs tapasztalatuk a munkavégzésben. Ezért a megoldás szerintük a szegénységet valamelyest enyhítő, a kenyérkereset rutinjához visszavezető közmunkák jelenthetik a megoldást.

Az ütköző vélemények keresztmetszetében csupán egyetlen dolog, ami biztos, és az az, hogy a rendszerváltást követő több mint húsz évben egyelőre a négy álláspont közül egyiknek sem sikerült alkalmas választ találnia a tartós szegénységben élők helyzetére.

Forrás: Index

This entry was posted on 2010. január 15. péntek at 15:16 and is filed under Nemzeti és etnikai kisebbségek, Társadalom. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.