Kiderült, mikor jöhetnek az új Mol Bubi kerékpárok

Portfólió

Szerdán aláírták a Mol Bubi megújításáról és üzemeltetéséről a szerződést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezetői.

Szeptemberben írtak ki nyílt közbeszerzést a fővárosi közbringarendszer fejlesztésére, üzemeltetésére, és a tenderen novemberben a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. ajánlatát hirdették ki nyertesnek.

Mivel az eredménnyel kapcsolatban nem érkezett kifogás a pályázóktól, a törvényeknek megfelelően Fendrik László, a Budapesti Közlekedési Központ megbízott vezérigazgatója és Klimon Péter, a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója aláírta az öt évre szóló szerződést – tudatták.

A megbízott vezérigazgató szerint hat év után elérkezett az ideje, hogy alapjaiban újuljon meg a Mol Bubi. Mivel az elmúlt időszakban jelentősen megváltoztak a felhasználói igények és szokások, valamint a technológiai lehetőségek, hatékonyabbá és korszerűbbé kell tenni a közbringarendszer működését.

A BKK tájékoztatása szerint az öt évre szóló szerződés tartalmazza 1200, egyenként 21,4 kilogrammos, fújt gumikkal felszerelt kerékpár beszerzését, 158 gyűjtőállomás üzemeltetését, illetve az új gyűjtőállomások tervezését, engedélyeztetését, a gyűjtőállomások áthelyezését, új központi szoftveres háttérrendszer kiépítését, valamint egy új, felhasználóbarát mobilapplikáció fejlesztését.

Várhatóan jövő tavasszal már modernebb, fenntartható Mol Bubi-rendszert használhatnak a fővárosban közlekedők.

Forrás: Portfólió

Itt lehet hozzászólni !