Minden baloldali pártnak úgy kell ugrálnia, ahogy Gyurcsány fütyül

Gyurcsány Ferenc bejelentése, miszerint Gyurcsányné Dobrev Klárát szeretné közös baloldali miniszterelnök-jelöltként látni, nem meglepő fordulat, erre már évek óta számítani lehetett – mondta Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Magyar Hírlapnak.

Deák Dániel felidézte: az EP-választási kampányban már tudatosan építette Gyurcsány a feleségét, kizárólag ő szerepelt a DK választási plakátjain.

A bukott miniszterelnök vélhetően már ekkor belátta, hogy személye olyan komoly konfliktusokat eredményez a baloldali pártok között, amellyel nem tudná a DK-t a közös lista vezető erejévé tenni, így egy rövid időre a háttérbe vonult – mutatott rá a politológus.

Az interjúban Gyurcsány érzékeltette, hogy a többi baloldali pártnak azt kell csinálnia, amit ő megfelelőnek tart, egyértelművé tette, hogy övé a vezető szerep. Az idő Gyurcsány taktikájának sikerességét igazolja, az ő pártja lett a baloldal vezetője, most pedig már annyira magabiztosnak érzi magát, hogy ismét a reflektorfényben tündököl, és nyíltan ki meri mondani, Gyurcsányné Dobrev Klárát szeretné a baloldal miniszterelnök-jelöltjeként látni.

Ez egy szépen felépített stratégia, amit a többi baloldali párt nem ismert fel időben

– jelentette ki Deák. Szerinte emiatt Gyurcsány harapófogójába kerültek: miközben jelentősen csökkent a támogatottságuk, és szinte teljesen elvesztették az identitásukat, már nem tudnak kihátrálni a Gyurcsányék vezette közös baloldali lista mögül.

A DK-elnök demokráciáról alkotott nézeteiről sokat elárul, hogy a listás előválasztást feleslegesnek tartja. „Ne bonyolítsuk feleslegesen ezt a beszélgetést, mert tényleg olyan dolgokba megyünk bele, amelyek hazánk és hogy továbbmenjünk, a választók számára és nekem is érdektelenek” – mondta.

A baloldali folyamatok Gyurcsánynak kedveznek, a baloldali előválasztáson – mivel a DK a legerősebb ellenzéki párt – jó eséllyel a felesége győzne, így már hivatalosan is ő és a felesége irányíthatja a baloldalt.

Ez ugyanakkor az összefogásra nézve előnytelen, hiszen ugyan a baloldalon belül a relatív többség a DK mögött áll, a teljes népességen belül Gyurcsányéké a legelutasítottabb formáció.

Így Gyurcsányné vezetésével nemcsak a bizonytalan szavazókról, de a baloldali választók jelentős részéről is lemondhatna az összefogás. Korábban a Momentum elnöke is ugyanerről a veszélyről beszélt egy interjúban – idézte fel Deák Dániel.

Forrás: 888

17 hozzászólás “Minden baloldali pártnak úgy kell ugrálnia, ahogy Gyurcsány fütyül” bejegyzésre

  1. Várkonyi András szerint:

    Ez a cikk alulmúlja még az eddigi csepel.info politikai cikkeit, ikommentárjait is. Gratulálok!

  2. Nagyapó szerint:

    Gyurcsány feleségét Klárát kívánja miniszterelnöknek. Igaza van. Kell már miniszterelnöknek egy nő, különösen, mivel tetszik, mert hasonlít kedvenc élőlényemre, a denevérre, ami szép, nagy füleivel mindent meghall. hegyes orrával mindent kiszagol, csengő hangjával kijelöli az utat.😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Attila szerint:

    Dk választási plakátján ki legyen kiflicsücsök Selmeczi? DK=Gyurcsány. Meglepő dolog.

  4. robi szerint:

    Hogy mondta Tölgyessy?
    Ha Orbán bukik, vele bukik az ellenzéke is.

    Gyurcsányt a jobb oldali lapok azért tartják napirenden, mert amíg ő politizál, nagy baj nem történhet.

  5. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Gyurcsánynénak lehetnek esztétikai hibái, de az még mindig jobb, mintha belülről rohadna, mint maga.

  6. zsák krumpli szerint:

    Nincs jobboldal meg baloldal! Ez már a múlté! Eltörölte a 30 évi zabhegyezés a “rendszerváltás” óta!

    Van a tolvaj Fidesz, meg azok akik ellene vannak!

    Nekünk nem okoz problémát BÁRKIRE szavazni, aki NEM ORBÁN ÉS NEM FIDESZ! Ilyen egyszerű! Na erre mit lép Orbán?

    Csókoltatom Várkonyi Andrást és Dobrev Klárát is, semmi kifogásom ellenük!

    Hogy nektek nem tetszik, tudomásul vesszük! Megszűnik a tanácsnoki tiszteletdíjatok is, meg a képviselői is! Remélem, váltás után az új parlament előrehozza az önkormányzati választásokat 2022 őszére! Hogy nem teheti? Miért ne, ti írathattatok új Alkotmányt/Tákolmányt/Alaptörvényt a kétes életű Szájerrel?

  7. kormánypárti szerint:

    Apróságokon nem szabad fennakadni, az előválasztáson én Klára asszonyra fogok szavazni! 😀

  8. zsák krumpli szerint:

    kormánypárti, semmire nem mész, ha zavarni próbálod az előválasztást! A lakosság nemfideszes része mindenáron való váltást akar! Nem érdekel bennünket, hány párt fog össze, mit hazudnak, a programjuk sem érdekel bennünket, csak az hogy Orbán megbukjon!

    Torkig vagyunk Orbánnal!

    Emlékeztetőül! Ahogy egy románnak elege lehet Romániából, úgy nekünk is elegünk lehet Orbánból meg a Fideszből!
    Sabin Gherman: Torkig vagyok Romániával (M-am săturat de România)
    http://www.oocities.org/ligatrb/torkig.htm

  9. kormánypárti szerint:

    Ebben az esetben a Hazafias Népfront kormányfő-jelöltjének javaslok egy zsák krumplit. 😉

  10. bagoly szerint:

    Csepeli baloldal !

    Ha ilyen és hasonló a tagságotok gondolkodása, mind az itt olvasható hozzászólóitoknak, akkor agyilag nagyon a béka segge alatt vagytok amihez szívből gratulálok !

  11. Horváth János szerint:

    bagoly mondja verébnek

  12. Betke szerint:

    Nagyapó, Ön sem egy “matyóhímzés”, legalább is a képe alapján és egész jó karriert futott be az utolsó önkori választásig!

  13. kormánypárti szerint:

    Bagoly mondja vérebnek. 🙂

  14. Nagyapó szerint:

    zsák krumpli! A moslékkoalíció előválasztás nevű cirkuszán javaslom Czeglédi, meg Legény indítását!😀 Jól jellemzik a demokrata baloldalt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Máriaterézia szerint:

    Nagyon szegényes, igénytelenek az ellenzéki kommentek. Valamire szavazunk és nem valami ellen. Sorsod alakulása és gyermekeidé, Európáé és Magyarországé, nem kis tét. A szürkeállomány hiánya lehet, vagy elfelejtettetek gondolkodni. Jó volna végre nemzetben gondolkodni. Látni kell a nyugati államokat, melyek elvesztették identitásukat, erkölcsüket, s talán hitüket is. FIDESZ tartja még magát, s bennünk a reményt – nincs minden veszve, de jaj, ha átveszi egy idegen kultúra a meglévő helyét.

  16. Horváth János szerint:

    Na hagyjál már a hülyeséggel!

  17. zsák krumpli szerint:

    Most van idegen kultúra a magyar nép nyakán! Indiából hozták évszázadokkal ezelőtt, mára elérte az állam csúcsát! A magyar soha nem volt tolvaj nép! Ma minket fosztogatnak!

Itt lehet hozzászólni !