Őszi bajnok a Csepel DSE felnőtt női kézilabda-csapata

Csepeli Hírmondó

Veretlenül, jócskán megelőzve üldözőit végzett az NBII déli csoportja őszi bajnokságának élén a Csepel DSE felnőtt női kézilabda-csapata, miután szombaton a Rákosmenti KSK együttesét meggyőző fölénnyel, 35-16 arányban legyőzte a Laurencz László Sportcsarnokban.

Varga Márta vezetőedző előzőleg azt kérte játékosaitól, hogy a korábbi mérkőzésekhez hasonlóan maximálisan koncentráljanak és diktáljanak nagy iramot. Ennek meglett az eredménye, a meccs után pedig az ünneplés és egy meglepetés, amire a lányok sem számítottak.

A Csepel DSE csak a Cegléddel döntetlenül megvívott első összecsapásán veszített el egyetlen pontot balszerencsésen, utána végigverte a teljes mezőnyt. Nem számított, hogy idegenben vagy hazai pályán játszottak, végiggázoltak a csapatokon. Voltak szorosabb eredmények, de ahogy egyre jobban belelendültek a játékba, a gólkülönbség is nőtt a Csepel javára. Minden mérkőzésen lelkesen, az utolsó percig küzdöttek a játékosaink. Ha netán rosszabb napot fogott ki valaki vagy sérülés miatt kellett pótolni egy hiányzót, a cserepadról akadt más, aki belőtte a fontos gólokat. Szerencsére meghatározó játékosok gyógyultak meg sérüléseikből, akik újra az együttes legjobbjaiként szerepelnek. Több újonc is lehetőséget kapott, akik szintén helytálltak.

A csapat egyik erénye, hogy egységes, a társak segítik egymást és a közös cél lebeg a szemük előtt: tavasszal megnyerni a bajnokságot és egy osztállyal feljebb folytatni a következő idényben. Az együttes tagjainak túlnyomó többsége csepeli, nyolc-tíz éve együtt játszanak. Most látszik beérni az igyekezet, hogy Csepelnek újra egy erős, országosan jegyzett sportcsapata legyen.

A kézilabdás lányok a múlt héten az Inárcs együttesét verték 44-20 arányban. Most a Rákosmenti KSK csak abban bízhatott, hogy kisebb arányban szenved vereséget. A járvány miatt zárt kapuk mögött, nézők nélkül játszották le a meccset. A csarnokban a mérkőzés lefújása után a csepeli lányokról még közös fotókat készítettek, amikor a szurkolók egy kis csoportja meglepetésként fáklyás örömtüzet gyújtott odakint az őszi szezon nagyszerű lezárásaként. Néhány percig tartott a jelenet, amikor a lányok bentről, az ablaküvegen keresztül köszönték meg meghatódva a biztatást.

Forrás: Csepeli Hírmondó

Egy hozzászólás “Őszi bajnok a Csepel DSE felnőtt női kézilabda-csapata” bejegyzésre

  1. Hozzászóló szerint:

    Nagyon szép eredmény! Csak így tovább!

Itt lehet hozzászólni !