Fotókkal: autós koronavírus-tesztállomás nyílt Csepelen

Csepel.info

Első körben csütörtöktől vasárnapig működik az a koronavírus-tesztállomás, amely a Csepeli Piac melletti parkolóban kapott helyet, és ahová a háziorvos beutalójával tudnak elmenni az enyhébb tünetekkel rendelkező betegek. A szűrőbusz a tervek szerint később – akár minden héten – visszatér, attól függően, hogy kell-e a tehermentesítés a Csepelen dolgozó tesztelőknek – értesült a Csepel.info.

A szűrésen azok vehetnek részt, akiknek a háziorvosa megrendelte a COVID tesztet, nem súlyosak a tüneteik, azonban a Mentőszolgálat még nem jutott el a lakcímre a mintavétel miatt.

Ezen személyek körét a Mentőszolgálat munkatársai a rendelkezésükre álló adatbázisból látni fogják, tehát a helyszínen a személyazonosság igazolására (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya) van szükség.

A szűrőbusz a Mentőszolgálat COVID szűrésének leterheltségét enyhíti, azokat az enyhébb tünetekkel rendelkező betegeket várják, akiknek egészségi állapota megengedi a szűrőállomás felkeresését.

A Mentőszolgálat azt kéri, hogy a helyszínre lehetőség szerint gépkocsival érkezzenek (akár utasként). A mintavételhez a páciensnek nem kell kiszállnia az autóból. A minta értékeléséig a gépkocsit a parkolóban félreállítják. Amennyiben a teszt negatív, úgy újabb mintavételre kerül sor, azonban ennek értékelése később történik, a páciens tájékoztatást kap arról, hogy milyen módon jut a teszt eredményéhez.

A Mentőszolgálat kérése szerint a vizsgálatra érkezők a teszt előtt 6 órával lehetőség szerint ne étkezzenek, ne igyanak, ne dohányozzanak, és ne mossanak fogat.

Nem minden autós volt megértő

A Csepel.info úgy tudja, hogy csütörtökön, nem sokkal délután egy óra után már közel hatvanan vettek részt a tesztelésen, és a gyorsteszt többüknél kimutatta a fertőzést. Akiknél az első teszt negatív lett, a csepeli mentősök végezték el a gyorstesztnél jóval drágább, de az eredményt is jóval később kimutató PCR tesztet. Így biztosítják, hogy az olcsóbb gyorsteszt 50-60 százalékos megbízhatósága ne okozzon problémát.

A csepeli mentősök végzik el a PCR tesztet, aminek az eredménye később készül el

Lapunk információi szerint a közterület-felügyelet munkatársai már szerdán megkezdték a szűrőbusz működéséhez szükséges parkolóhelyek felszabadítását, ám ez nem ment könnyen. Sokan nem voltak hajlandók elállni az autóikkal, és ezzel segíteni a koronavírusos betegeket. Voltak, akik politikai vitát kezdtek, Orbán Viktort szidták, és csak hosszas rábeszélés, bírsággal való fenyegetés után álltak el az autóikkal. Több gépjármű azonban még csütörtökön délután is ott állt a tesztelő busz közelében.

A csepeli közterület-felügyelet arról is értesített bennünket, hogy nagyon sok embernek kell szólni a maszk használatának hiányosságai miatt a  közterületeken.

Csepel.info

6 hozzászólás “Fotókkal: autós koronavírus-tesztállomás nyílt Csepelen” bejegyzésre

  1. Előd Erika szerint:

    Orülök a Csepelről szóló jó híreknek, vagyis hogy szűrőállomással segítenek a tesztelésben.

  2. Szük Eszter szerint:

    Tisztelt Illetékesek!
    Ezt a szolgáltatást csak csepeli lakcímmel lehet igénybe venni, vagy esetleg más kerületből érkezőnek is?
    Köszönöm!

  3. […] Első körben csütörtöktől vasárnapig működik az a koronavírus-tesztállomás, amely a csepeli piac melletti parkolóban kapott helyet, és ahová a háziorvos beutalójával tudnak elmenni az enyhébb tünetekkel rendelkező betegek. A szűrőbusz a tervek szerint később – akár minden héten – visszatér, attól függően, hogy kell-e a tehermentesítés a Csepelen dolgozó tesztelőknek – értesült a Csepel.info. […]

  4. csepelikerdezo szerint:

    Kedves Eszter,

    Idézet a cikkből:
    “A szűrésen azok vehetnek részt, akiknek a háziorvosa megrendelte a COVID tesztet, nem súlyosak a tüneteik, azonban a Mentőszolgálat még nem jutott el a lakcímre a mintavétel miatt.”

    Tehát nem az számít, hogy hol lakik, hanem az, hogy a kerületben található-e az Ön házi orvosa.

  5. […] Igény szerint akár hetente visszatérnek szűrni a buszokkal a csepeli mobil koronavírus-tesztállomásra – számolt be a Csepel.info. […]

  6. Ráckeve szerint:

    Üdvözletem!

    Azt Szeretném kérdezni hogy
    működik e még a tesztbusz, ha
    igen akkor milyen napokon?
    Maradt a csütörtöktől vasárnapig?

    Előre köszönöm ha valaki válaszol .

Itt lehet hozzászólni !