BKV-sztrájk – erre számíthatunk!

Inforadio.hu

Reggel óta folynak a tárgyalások a BKV sztrájkbizottságának képviselői, és a közlekedési társaság vezetői között, ám még az elégséges szolgáltatásokról sem sikerült megállapodniuk. A tárgyalások délután, de akár késő este is folytatódnak.

Délután kettőkor folytatja az egyeztetést a BKV-szakszervezetek sztrájkbizottsága, valamint a közlekedési vállalat menedzsmentje között, ám a demonstrációra készülő dolgozók már megkezdték a felkészülést a munkabeszüntetésre, ugyanis nem bíznak a megegyezésben.

A délelőtti tárgyaláson a két fél nem tudott megállapodni az elégséges szolgáltatás mértékéről, mivel a BKV menedzsmentje csúcsidőben 90, azon kívül pedig 50 százalékos szolgáltatást kért, ez azonban a szakszervezetek szerint ellehetetlenítené a sztrájkot, így nem mentek ebbe bele. A dolgozók 48-50 százalékos szolgáltatást ajánlottak.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság elnöke még a vége előtt elhagyta a tárgyalásokat, és Cinkotára ment, hogy vezetői értekezletet tartson a szakszervezeti tagoknak.

A tárgyalások a tervek szerint délután kettőkor folytatódnak, sőt az is lehet, hogy még este tízkor is tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, és éjszakába nyúlóan egyeztetnek, például az elégséges szolgáltatásról.

A menedzsment alvállalkozók bevonásával oldana a közlekedési káoszon, a szakszervezetek szerint azonban a cég nem tud annyi buszt Budapestre hozni, hogy azzal ellehetetlenítse a sztrájkot.

Mire számíthatnak az utasok?

A szakszervezet mindenesetre arra számít, hogy éjféltől határozatlan időre megbénul a főváros tömegközlekedése, ezt követően a BKV járművei közül csak a metró jár megbízhatóan.

A trolik részben járnak majd, a villamosok közül alig néhány indul el, az 1300 buszból pedig mindössze 300. A ráckevei és a szentendrei HÉV részlegesen jár, a csepeli és a gödöllői viszont egyáltalán nem indul el.

Az InfoRádió megkereste a fővárosi önkormányzat sajtóirodáját, hogy ingyenesen lehet-e sztrájk esetén Budapesten parkolni, ám az iroda válasza szerint a megszokott rend szerint kell majd fizetni. Az önkormányzat ezt azzal magyarázta, hogy a megnövekedett forgalom így is gondot fog okozni, az ingyenesség pedig csak tovább nehezítené a parkolást Budapesten.

Forrás: Inforadio.hu

14 hozzászólás “BKV-sztrájk – erre számíthatunk!” bejegyzésre

  1. Földhözragadva szerint:

    admin, hibás a cím…

  2. admin szerint:

    köszönjük, javítva lett.

  3. ződ szerint:

    A Gaskó féle vasutas szakszervezet jelezte szolidaritási sztrájkot hirdet a BKV-sokkal együtt. (Infó rádió 12h30m) Már elromlott a karácsonyra kapott kisvonat?

  4. Lexon szerint:

    Már fújom a bringa kerekeit, zsírozom a láncot…

  5. Freki szerint:

    BKV.HU szerint a 152-es, és 159-es busz közelekedik holnap.
    Az a baj hogy nekem erzsébetre kell reggel mennem, szt imrétől meg nem megy semmi :S

  6. Nagyapó szerint:

    Ez az ződ!
    Ez az igazi kiállás a baloldali értékek mellett, ez a munkásszolidaritás, a szakszervezetiség.
    Az ilyen megszólalások jellemzik az MSZP-t, a posztkommunistákat.
    Ezért is kell az MSZP-nek eltűnni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Papi szerint:

    T Nagyapó!
    Én nem tudom te hol élsz de ezek (Zed, Ződ, csepeli, Gold, Katka lehene még sorolni de minek) körülbelül annyira baloldaliak mint amennyire Szálasi zsidó volt, vagyis sehogy. Ezek a ma hatalmon lévő rabló tömeg gyilkos bandának az eldeformált csahosai. Ennyi nem több!
    Reméljük végre hamarosan ezek is oda kerülnek ahova valók!

  8. Tisztelt Olvasók!
    BKV. sztrájkkal a halálba kergetik a Becsületesen dolgozó ,utazó népet!!
    Virágos

  9. ... szerint:

    a bkv vezetése a sztrájk miatt kieső napokra visszafizeti a bérlet napi árát (313,3 Ft/nap) vagy a hó végén annyi nappal tovább lehet használni a bérleteket?

  10. Huba szerint:

    ………..: !

    A BKV nyolc szolgáltatásából egy sztrájkol úgy, hogy azt is 40%-ban ellátják, vagy külsösökkel elláttatják.
    Igy az általad jóváírni kívánt napi 313,30,-Ft csak 23,50,-Ft.
    Különben az a cég aki működésével hiányt termel, ha nem dolgozik csökkenti a veszteségét.

  11. Princess szerint:

    … elaludtam! 🙁
    Drukkoljatok, hogy beérjek f9re vizsgázni!!!

  12. Kedves BKV.Rt.!

    Biztonságos ,tiszta ,kulturált,modern tömegközlekést ,a becsületes ,dolgozni járó Utasainak! Természetesen a BKV.összes dolgozójának is!
    Igazságos,rendes vezetőt a BKV.Rt élére!
    Sok sikert a BKV-soknak és az Utasoknak is a Mai naphoz!

  13. Alterego!
    Ha hó esik délután,akkor hogy bringázzanak haza?????:):)

Itt lehet hozzászólni !