csepel.hu
Az intézmény fennállásának századik évfordulóját ünnepelték a Csepeli Munkásotthonban szeptember 26-án. Köszöntőt mondott Borbély Lénárd polgármester, aki kiemelte, hogy helyre kell állítani a bizalmat az önkormányzat és a Munkásotthon között, s a nagy múltú intézmény fényes jövő elé néz.
Beszédet mondott Takács Mónika, a Munkásotthon intézményvezetője, Nagy József, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kuratóriumának elnöke. Megjelent az ünnepségen Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek. Szintén köszöntötték a jelen lévő Szabó Szabolcsot, Csepel országgyűlési képviselőjét.
Borbély Lénárd megemlítette, hogy eredetileg március 14-én ünnepelték volna a Munkásotthon avatásának századik évfordulóját, hiszen hivatalosan akkor adták át az intézményt 1920-ban, a járvány miatt azonban el kellett halasztani a megemlékezést. Az elmúlt száz évben jelentős, sorsfordító események történtek Magyarországon és Csepelen, idén emlékeztünk meg Trianon századik évfordulójáról is. A százéves Munkásotthon nemcsak fizikailag van jelen Csepelen, hanem szellemében is. Csepeli emberek, munkások összefogásával és Weiss Manfréd gyáriparos támogatásával kezdték el építeni, hogy a községben lakók javát szolgálja. Száz esztendő több emberöltőnyi idő, Csepel és a Munkásotthon története összeforrt. „Az önkormányzat és személyesen én is azon voltam, hogy anyagilag támogassuk az intézmény századik évfordulójának megünneplését. Két dolgot emelnék ki. Az egyik, hogy minden politikai szándékot el kell távolítani a Munkásotthon életéből. A másik, hogy újra kell építeni a bizalmat az önkormányzat és a Munkásotthon között. Takács Mónika intézményvezetővel együtt tehetjük ezt meg. A magam részéről baráti kezet nyújtok. Számítok a csepeli lokálpatriótákra, akik tudásukkal járulhatnak hozzá a megújuláshoz. Tennivaló van bőven, az épület is felújításra szorul. A Munkásotthon a csepelieké volt, és az is marad, szép jövő állhat előtte” – mondta Borbély Lénárd.
Takács Mónika megköszönte a polgármester szavait, amelyek „reményt adnak arra, hogy a Munkásotthon iránti bizalom erősödjék.” A járvány elleni küzdelem jelszavát megemlítve – „Vigyázzunk egymásra!” – utalt rá, hogy jó lenne ezt a törekvést az élet minden területére kiterjeszteni.
Nagy József felvázolta a Munkásotthon történetét. A csepeli lakosok 1916-17-ben kezdtek el pénzt gyűjteni, hogy egy művelődési házat hozzanak létre a községben. Weiss Manfréd szintén a támogatók között volt. Az építkezés 1917-ben kezdődött Diebold Herman tervei alapján, melyben sok csepeli dolgozó ingyen végzett munkával is közreműködött. A színházterem falán található freskókat a híres festőművész, Maróti Géza készítette. Végül 1920. március 14-én avatták fel az új Munkásotthont. Sokszínű élet bontakozott ki a következő évtizedekben. Neves művészek fellépésével tartottak színházi előadásokat, koncerteket, különféle klubok, szakkörök működtek, széleskörű oktatásokat indítottak el, jótékonysági tevékenységeket folytattak. „A Munkásotthon ma is él és virul, de vigyázzunk rá, mert ez a csepelieké” – mondta Nagy József.
A jubileumi gálaesten színes műsorokkal szórakoztatták a közönséget Nagy Melinda konferanszié közreműködésével. Zenei darabokat adott elő a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar Péntek János karnagy vezetésével. Fellépett a Kis-Csepel és a Csepp-Csepel Táncegyüttes, majd Tabáni István énekelt. A Tamariska Táncműhely kalocsai táncokat mutatott be. Színre lépett a Csep’ Jazz Dance Tánciskola felnőtt modern kiscsoportja. Ezt követően Turpinszky Gippert Béla operaénekes adott elő három közismert dalt. Kiss Kata és Halasi Márk artistaművészek ejtették ámulatba a közönséget. A Csepeli Táncegyüttes hajdúsági táncokat járt, végül a Csepeli Öregtáncosok Együttese mutatkozott be.
Cs. A.
A csepeli Munkásotthon rendkívül fontos volt a munkásság kulturális fejlesztésének érdekében. Két kulturális központ alakult a Nagy Háború után, a Munkásotthon, ami a munkásoké és a Kultúrház, ami a polgárságé volt.
Amit meg kell jegyeznem, a Munkásotthon megvalósításában a Weiss Műveknek semmi szerepe nem volt. Weissék úgy szerették a munkásokat, mint a kutya a Szaharát.A szakszervezeti iroda is a Munkásotthonban volt, mert a Weiss Művekben nem volt tanácsos szakszervezeti tagnak lenni.
„1911. augusztus 27-én megalakult a Munkásotthon Szövetkezet, amely gyűjtőívet bocsátott ki, s minden testvérszervezetet és önálló kereskedőt, iparost felkértek az adományozásra: a nyomasztó gazdasági viszonyok miatt nem sikerült összegyűjteni a szükséges összeget, s 1914-ben pedig kitört a világháború.
A vas- és fémmunkások helyi csoportja a gyűjtést folytatta, matinékat, műsoros esteket szervezett. 1915. július 20-án egy sikeres erdei ünnepséget tartottak a Zsilip-erdőben, hogy anyagi erőt teremtsenek az állandó munkás-színház, illetve a Csepeli Munkásotthon felépítéséhez. A háborús években tovább folyt a gyűjtés a szociáldemokraták közreműködésével.
A Munkásotthon vezetősége 1915-ben a Weiss Manfréd gyár (munkások béréből levont 2 százaléknyi összegből) által létrehozott segélyalapból kért és kapott 35 ezer koronát. Így meg tudták vásárolni a volt Saufner féle vendéglőt Munkásotthonnak. Az énekkar és a vigalmi gárda is oda költözött, s a billiárd terem is igen látogatott volt. Össztáncokat szerveztek, élénk könyvtári élet folyt. Ám az épületet hamar kinőtték. A Csepeli Munkásotthon Szövetkezet 1916 őszén ismét pénzt kért a WM segélyezési alapból: a kapott 50 ezer koronából megvették a szomszédos telket. Majd bankkölcsönt vettek fel és részvény-téglajegyeket bocsátottak ki (így a munkások fillérjeit is igénybe vehették)”.
Az új otthon azért épült, hogy abban a csepeli szervezett munkásság részére oktató- és színi előadásokat rendezzenek, s benne a dolgozók megtalálják a tanulást és a szórakozást, s a munkanélkülieknek se kelljen az utcán csavarogniuk.
Továbbra is fontos a Munkásotthon szerepe, mint Csepel legnagyobb kulturális helye, hogy a továbbiakban a kultúra vezető helye legyen.
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.