Csepeli kézilabda sikerek a Laurencz Sportcsarnokban

Csepeli Hírmondó

Szombaton játszották az első hivatalos kézilabda-mérkőzéseket a nemrég felavatott Laurencz László Sportcsarnokban, amelyen a Csepel DSE felnőtt női csapata mind a három mérkőzését megnyerte, míg a férfiak egy győzelemmel és két vereséggel zárták a felkészülési tornát.

A csarnok majdnem megtelt szurkolókkal, akik végig lelkesen biztatták a hazai együttest. A tornán megjelent Laurencz László, a magyar női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a csarnok névadója. A sportolók meglepetéssel várták a drukkereket: maguk sütöttek süteményeket, amelyekkel megvendégelték az érkezőket.

A női csapat első ellenfele az NBI/B-ben szereplő VS Dunakeszi volt, amelyet 28-23-ra legyőztek. Következett a Vitka SE, amely az északkeleti NBII-es csoportot vezette a járvány kitörése előtt; őket 27-23-ra intézte el a Csepel. Nem okozott gondot a szintén NBII-es Érd U22 együttes legyőzése sem, amelyet 20-14-re vertek el. A csepeli lányok mind a három mérkőzésükön magabiztosan, jól játszottak.

A férfiak első meccsén a csepeliek könnyedén legyőzték a Komárom VSE csapatát 29-18-ra. Utána azonban elfáradtak, sok hibát vétettek a védekezésben és kihagyták a ziccereiket támadásban. Kikaptak a VS Dunakeszi együttesétől 24-21-re, majd a PLER Budapest U23-tól 25-18-ra. Az ellenfelek valamennyien az NBII-ben szerepelnek.

Legközelebb már a bajnokságban lépnek pályára a csapatok. A felnőtt nők első bajnoki mérkőzését szeptember 12-én Csepelen, a felnőtt férfiakét szeptember 13-án Üllőn rendezik. A járványhelyzet miatt egyelőre bizonytalan, hogy zárt kapusak lesznek-e a hazai meccsek, de ha nem, akkor a szurkolók továbbra is ingyen látogathatják a mérkőzéseket.

Forrás: Csepeli Hírmondó

4 hozzászólás “Csepeli kézilabda sikerek a Laurencz Sportcsarnokban” bejegyzésre

  1. csak úgy szerint:

    Látom. Másfél méter távolság és maszk!

    Miközben a másik cikk arról szól, hogy:

    Koronavírus: Csepelre is veszélyt jelzett a járványügyi mérés

    http://csepel.info/?p=75512

  2. Valdemar szerint:

    Hogy lehet a Csepeli DIÁK Sportegyesületnek FELNŐTT NŐI CSAPATA? Mi folyik itt Csepelen? Németh és Borbély a Csepel SC helyett gründolt egy új egyesületet? Kérdésem, ha váltás lesz, továbbra is ők fogják biztosítani az egyesület anyagi alapjait?

  3. Nagyapó szerint:

    Miután a Csepel SC-t elkótyavetyélték az eetásak, szükségessé vált új sportegyesület létesítése a csepeli gyerekek/fiatalok sportolására. Ezt igyekszik az önkormányzat kielégíteni (apropó Valdemar! A Laurencz csarnok esetében az ellenzéki barátai hogyan szavaztak?).
    Valdemar kérdésére a válasz. Ha váltás lenne Csepelen, úgy járnánk, mint Érd, ahol azonnal megszüntette a város a női kézicsapat támogatását. Ezért kell a választáson figyelni és jól szavazni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Valdemar szerint:

    A Csepel SC-t nem kótyavetyélték el (az egyesületet), hanem az ingatlanegyüttesre terheltek rá 8 milliárdot jelzálogként, egy hitel fedezeteként! Az érintett ügyletet annak idején erősen támadta Németh Szilárd. A Csepelinfó régi posztjain is látható az a fénykép, ahol egy flipcharton vázolta fel az Indotek céghálóját. Ezzel csak az a baj, hogy az Indotek tulajdonosa közben a Gellért Szálló tulajdonosa is lett, ami kormányengedély nélkül nem lett volna lehetséges, hiszen a szálloda fontos politikai találkozóknak ad helyszínt! Igaz, jól értesültek szerint nem is övé a Gellért, hanem az illető vezető fideszes üzletemberek ingatlan portfóliáját vette a nevére!

    Az illető bevétele a NER-be, megerősíteni látszik azt az értesülést, hogy egyesek szándékosan okozták az ellenzék bukását a csepeli polgármester választáson! Megér egy felfüggesztett börtönbüntetést is . . .

Itt lehet hozzászólni !