Csepel.info

Tótfalusi István az ötvenes években, egyetemista korában járt először Csepelen, amikor udvarolt későbbi feleségének. „Eredetileg zuglói vagyok, de csepeli lettem. Csepel peremkerület volt, mégpedig a szegényebb fajtából. Aztán megkedveltem a dimbes-dombos Királyerdőt, a mi kertvárosi környezetünket, a Duna-partot” – vallotta egy korábbi interjújában.

Az idegen nyelvek iránti érdeklődése és érzéke már tizenéves korában feltűnő volt. Az iskolában latinul és oroszul tanult, aztán magánszorgalomból képezte magát angolból és németből. Kiderült, hogy jó adottsága van versek fordításához is. A tankönyvekből fordította Puskint, Lermontovot, Heinét, angolból Shelley egy verses drámájának egy teljes felvonását. Másodéves egyetemista volt, amikor első majdnem önálló versfordítói kötete megjelent az Európa kiadónál. Később a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztője lett, a versfordítás attól fogva első számú passziójává vált. Közben ismeretterjesztő prózai könyveket írt a világ nyelveiről és nyelvcsaládjairól, a szókincs és a nyelvhelyesség érdekességeiről. Népszerűvé váltak terjedelmes nyelvi szótárai és irodalmi lexikonjai. Az Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára például nyolc híján ezer oldalas, az Irodalmi alakok lexikona pedig ennél is hosszabb.

A nyolcvanas években kiderült egy számára is rejtett adottsága: képes volt magyar verseket elfogadható szinten angolul megszólaltatni, az eredeti formához való teljes hűséggel. Az elmúlt negyed században külön kétnyelvű míves kötetekben jelentek meg fordításai Babits Mihály, Füst Milán, Pilinszky János, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Gergely Ágnes költeményeiből, valamint négyszáz oldalas antológia a kortársi költészetből, mind a Maecenas kiadó gondozásában. Ennek a sok száz versnek a szövege mindig angol irodalmi szakértők lektorálása után jelent meg. Utolsó éveiben is nagy gonddal fordította a magyar verseket angolra, amiről ezt mondta: „Sajnos erre a munkásságomra alig-alig figyel fel a magyar nyilvánosság. Az angoltól és az amerikaitól természetesen el sem lehet várni, hiszen az ottani olvasóközönség a saját költészetükkel sem törődik egy fikarcnyit sem. Mégis csinálom, mert talán egyszer valamikor, valahol jó lesz, hogy megvan, amit készítettem. Néha passzióból, baráti szívességből vagy magánmegrendelésre is fordítok verset angolra.”

Tótfalusi István minden téren tevékenyen élt, nem unatkozott. Így vallott erről: „Szabadidőm legnagyobb részét korábban gyerekeimmel, majd később az unokáimmal töltöttem, sokat kirándultunk, túráztunk. Szenvedélyem volt a fotózás, a gyerekek és unokák fejlődését és az utazási emlékeket örökítettem meg képen és mozgóképen. Amíg bírtam, síeltem, kerékpároztam, barkácsoltam a ház körül. Aztán imádom, bár nem művelem, a klasszikus zenét, és természetesen sokat olvasok. Az életemben az unalmat csak hírből ismertem.”

Cs. A.