Breaking: Gyilkosság Csepelen – Frissítve

Police, Blikk,  Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. augusztus 1-jén 21 óra 52 perckor érkezett bejelentés a mentőszolgálattól, hogy Budapesten, a XXI. kerületi Szatmári utca egyik házában egy elhunyt férfit találtak.

A rendőrök a helyszínen szemlét tartottak és tekintettel arra, hogy felmerült az idegenkezűség gyanúja, a BRFK Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A helyszínről a rendőrök hat főt előállítottak, a tényállás tisztázása folyamatban van.

Egy utcabéli szerint családi tragédia történt: apa és fia veszett össze, a fiú bántalmazta apját, aki belehalt a sérüléseibe.

Update: Az életvédelmi nyomozók az adatgyűjtések és kihallgatások eredményeként 10 órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók az 54 éves T. Piroskát és élettársát, a 33 éves M. Dánielt kihallgatásukat követően őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására. 

Fotó: Blikk

6 hozzászólás “Breaking: Gyilkosság Csepelen – Frissítve” bejegyzésre

  1. Majori manyi szerint:

    “A helyszínről a rendőrök hat főt előállítottak”
    Itt nem tudok “népes családról”!

  2. Nagyapó szerint:

    Semmi probléma. A Momentum szerint egy fideszes nyuggerrel kevesebb.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  3. Attila szerint:

    Hálát adunk az égieknek hogy NAGYAPÓT még köztünk tudhatjuk. Talán majd legközelebb!

  4. Majori manyi szerint:

    Összevesztek Pirin? Alkohol volt a képletben, ez biztos.
    Amennyire képben vagyok, a “Kicsi” halhatott meg?!

  5. csak úgy szerint:

    https://168ora.hu/itthon/rendorseg-csepel-lopas-taska-melltarto-188510?fbclid=IwAR3hqXmlenroJiwVxV8z5aa1EdH6y_lm1RXqRm5i7IP62AmY6i7FNkKvUzw

    Mi van itt? Eltűntek, gyilkosok, öngyilkosok, rablók ?!

    Ez Csepel ? Hol van most a biztonság Lénárdka?

  6. Hozzászóló szerint:

    Nem kell félnie egyetlen bűnözőnek sem a jelenkor Magyarországán.

Itt lehet hozzászólni !