Jövőre már nem kell készpénz

magyarnemzet, Mr. Gabee, Csepel.info

Az elektronikus pénztárca használata gazdasági és fogyasztóvédelmi szempontból is kedvező Fotó: 123RF

Jövőre több százezer gazdasági szereplőnél fizethetnek majd a vevők, az ügyfelek bankkártyával vagy más elektronikus módszerrel. Így a közértek, az edzőtermek, az autószervizek és az ázsiai éttermek sem utasíthatják vissza a készpénz nélkül érkezőket – hangsúlyozta lapunknak Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese.

Kisbolt az egyik fővárosi buszvégállomás mellett, a kasszánál kézzel írt tábla hirdeti: „Kártyás fizetés csak 900 forint felett”. A pénztáros figyel is a szabályra, 820 forintnál szigorúan ingatja a fejét. A fizetési megszorítások országszerte is gyakoriak, s bőven akadnak olyan helyek, ahol kizárólag a készpénzt fogadják el – adott esetben komoly bosszúságot okozva a vevőnek. Az Országgyűlés azonban nemrégiben törvényben mondta ki, hogy a jövő év első napjával minden olyan vállalkozásnak lehetővé kell tennie a nála vásárlók számára az elektronikus fizetést, ahol online pénztárgép működik. Változtat-e ez a helyzeten? – kérdeztük a pénzügyminiszter helyettesét.

Az online kasszák nemcsak a nagyobb boltokban, a benzinkutakon és a patikákban működnek, hanem a kisebb közértekben, a zöldségeseknél, a kifőzdékben, de sok más szolgáltató mellett az edzőtermekben, az ázsiai büfékben, az éttermekben és az autószervizekben is – hangsúlyozta elöljáróban Tállai András. Az államtitkár rámutatott: jövőre összességében több százezer gazdasági szereplőnél fizethetnek majd a vevők, ügyfelek bankkártyával vagy más elektronikus módszerrel.

– Nagyjából hatvanezer vállalkozás még nem felel meg a feltételeknek, de azontúl, hogy majd fél évük van felkészülni, esetükben sincs szó nagy fejlesztésről, hiszen az elektronikus azonnali fizetéshez lényegében csak egy bankszámlára van szükség – magyarázta Tállai András. Kiemelte azt is, hogy összeghatár nélkül el kell fogadni a banki fizetést, tehát az ügyfeleket akkor is ki kell szolgálni, ha egy fillér készpénz sincs náluk.

Adódik a kérdés: milyen nemzetgazdasági, össztársadalmi előny remélhető az új szabálytól, s miért most vezette be ezt a törvényhozás? – vetettük fel.

– Jobb alkalom nem is lehetett volna erre. Köztudott, a koronavírus akár a készpénzen is terjedhet, vagyis higiéniai szempontból a járvány ellen is hatékony a modern fizetési lehetőségek elterjesztése – mondta, hozzáfűzve azt is, hogy a változtatás bevezetése mögött gazdasági és fogyasztóvédelmi indokok is meghúzódtak. Egyfelől a fogyasztónak is meg kell adni a választás lehetőségét, hogy elektronikusan vagy készpénzzel szeretne-e fizetni. Másfelől most, a válságból kilábalva különösen fontos a feketekereskedelem lehetőségeinek csökkentése.
A készpénzmentes fizetés pedig jóval könnyebben követhető, ellenőrizhető, mint a bankók és érmék használata. Utóbbiakat ráadásul számolni, őrizni, szállítani kell, ami nemzetgazdasági szinten évente akár négyszázmilliárd forintba kerül.

– Fontos, hogy az elektronikus megoldásokat, a modern technológiát a fogyasztók szolgálatába állítsuk – vélekedett az államtitkár, aki reményét fejezte ki, hogy a pénzügyi és a kereskedelmi szolgáltatók a következő hónapokban több olyan fizetési módszert is kifejlesztenek majd, amelyek megkönnyítik az új szabály alkalmazását.

 

9 hozzászólás “Jövőre már nem kell készpénz” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    “Jövőre már nem kell készpénz” Akkor ezekszerint jövőre a piacon minden kofánál fizethezek majd kártyával. Ha nem igy lesz akkor ez a cím nem igaz.

  2. Bagoly szerint:

    T:
    “belekotkot” !

    ” Egyfelől a fogyasztónak is meg kell adni a választás lehetőségét, hogy elektronikusan vagy készpénzzel szeretne-e fizetni.”
    -Így már oké !
    T:Bagoly

  3. belekotkot szerint:

    Kedves Bagoly !

    Akkor a cím nem igaz.

  4. bhu szerint:

    És vajon miért nem akarták elfogadni a kártyát összeghatár alatt?
    Mert a tetves bank levesz vagy 2%-ot, ha jól tudom. Most nem adunk 2 sallert a nemzetrabló lebrnyákoknak furfangos és intelligens Nemzet lévén, hogy esetleg változtassanak ezen a gyakorlaton?

  5. tothrobert szerint:

    És vajon miért nem akarták elfogadni a kártyát összeghatár alatt?
    Mert a tetves bank levesz vagy 2%-ot, ha jól tudom. Most nem adunk 2 sallert a nemzetrabló lebrnyákoknak furfangos és intelligens Nemzet lévén, hogy esetleg változtassanak ezen a gyakorlaton?

  6. Nagyapó szerint:

    belekotkot! “Az Országgyűlés azonban nemrégiben törvényben mondta ki, hogy a jövő év első napjával minden olyan vállalkozásnak lehetővé kell tennie a nála vásárlók számára az elektronikus fizetést, ahol online pénztárgép működik.”
    A piacon minden kofának van online pénztárgépe?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. pl szerint:

    “Mert a tetves bank levesz vagy 2%-ot”…
    –az olyan 1-1,5% (bankföggő), de régebben nem volt kánaán, terminált szerezni kellett, nem adták ingyen. Vagy vettél 100000-150000 +mobil előfizetés, (mert régebben nem engedték a vezetékes internetre sem, pont úgy, mint a NAV), vagy béreltél évi 80000.- (OTP). Jól kibasztak a bankokkal ugye?! (rezsicsökkentés, stb.)
    Persze most ingyen adják, és lehet meglévő internetre is kötni…
    Sokan nem tuják, h a “nem megyszorítás” a multiknál oda vezetett, h egy vállalkozás a mobilokon, és a meglévő vezetékes tel, interneten felül vehetett minden (!) pénztárgéphez mobil előfizetést, és minden terminálhoz szintén. Jól kibasztak a szolgáltatókkal ugye?!
    A fográszok, műkörmösök, autószerelők pedig “házhoz mennek…” 🙂
    A friss helyzetet nem tudom, érdekel a számla-NAV kapcsolatban mi lett kötelező, mennyiért…

  8. belekotkot szerint:

    Köszönöm Nagypó !
    Bebizonyította hogy a cím nem igaz. Merthogy továbbra is kell készpénz, mert nem mindenhol működik online pénztárgép.

  9. pl szerint:

    Szerintem ezt azért sulykolják, h ne sóvárogjunk utána… 🙂

Itt lehet hozzászólni !