Sohasem fogjuk magukra hagyni az egyenruhásainkat – videó

Magyar Nemzet

Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavatóján.

A kormányfő a budai Várban, a Kapisztrán téren tartott ünnepségen – ahol 102 hallgató tett tiszti esküt a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt – azt mondta, az egyenruhásokra váró jövő nem ígérkezik egyszerűnek, meglepő és felkavaró dolgok történnek ugyanis: jómódú országok egészségügyi rendszerei omlottak össze néhány nap alatt, gazdag országok indultak el a pénzügyi összeomlás irányába, példátlan erőszakhullám perzsel végig nagyvárosokon.

A fegyveres szervezeteket megalázzák az utcán és a politikában is, a közrend őreit rasszistának minősítik, az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le, az állam és a törvény kivonul az utcáról – fogalmazott Orbán Viktor.

Hangsúlyozta ugyanakkor: Magyarország nem ilyen ország, és nem is lesz ilyen. Magyarország pénzügyei rendben vannak, gazdasága egészséges, az emberek tudnak és akarnak dolgozni, a növekedési tartalékok magasak.

– Mi, magyarok, feketeöves válságkezelők vagyunk, bármekkora is körülöttünk a zűrzavar, nálunk a fejekben rend, a karokban erő, a szívekben lojalitás uralkodik. És önök biztosak lehetnek abban, hogy mi sohasem fogjuk magukra hagyni az egyenruhásainkat, akiket megbecsülés, tisztelet illet, mert vásárra viszik a bőrüket a mi biztonságunkért és az otthonaink békéjéért

– nyomatékosította a hallgatók előtt.

A miniszterelnök azt is mondta, Magyarországon minden élet számít. – Mi azt a világot szeretjük, ahol rendezettség van, ahol a józan ész uralkodik, ahol a törvény az ártatlanokat, és nem a bűnözőket védi, ahol megvédjük magunkat a migrációtól, ahol az erőforrásokat a családok és a gyermekek jövőjébe fektetik – jelentette ki, rámutatva, hogy ennek a világnak a fennmaradásához, ahhoz, hogy Magyarország a mai zavaros időkben is a béke és a biztonság szigete maradhasson, szükség lesz a most esküt tettek elkötelezettségére, helytállására és becsületes munkájára.

Arról biztosította őket, hogy szolgálatuk minden percében érezni fogják: Magyarország önök mögött áll.

Orbán Viktor beszélt a hazaszeretet fontosságáról is, szimbolikusnak nevezve, hogy a budai Várban, az ezeréves magyar állam központjában, szíve közepén tartják az ünnepséget.

– A mi hazánk szíve közepe a törvényesség, a jog és a rend

– hangoztatta, a magyar kultúra legnagyobb jótéteményeinek minősítve ezeket, mert belőlük fakad a biztonságos, békés és szabad élet.

A hétköznapi hazaszeretet a mindennapos érzete annak, hogy az ország, amelyben az ember él, a hazája, amelyből csak egy van. Ha ez az egy elvész, az ember csak olyan helyen folytathatja életét, amely valaki másé, és ahol mi csak megtűrtek, jobb esetben befogadottak lehetünk – fejtette ki.

– Ezért készen állunk, hogy nemzedékről nemzedékre megtartsuk, ha kell, megharcoljunk érte, mert ez a legértékesebb, amit a gyerekeinknek adhatunk – mondta a miniszterelnök, úgy fogalmazva: a hazaszeretet érzése befon minket egy közös sorsba, amely nagyszerű és kivételes, csak a miénk, és amelynek nagyszerűségében mindannyian osztozunk.

Úgy folytatta: ez az érzés a magyarokban különösen erős, és nélküle aligha tarthattuk volna meg az országot ilyen hosszú időn keresztül.

– Csak a magyar nyelv képes egyetlen szóba belesűríteni az országot, a népet, a szülőföldet és az otthont, ahogy ezt a haza szó teszi

– emelte ki.

Hozzátette ugyanakkor, hogy ha a most esküt tettek jó rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédelmisek akarnak lenni, a hazaszeretet mellett szükség van önbecsülésre is.

Az ünnepségen a kormányfő mellett jelen volt Pintér Sándor belügy- és Benkő Tibor honvédelmi miniszter, továbbá a tábornoki kar.
Az NKE Rendészettudományi Karáról 70-en a rendőrségnél, 11-en a katasztrófavédelemnél, 21-en pedig a büntetés-végrehajtási szervezetnél kezdik meg szolgálatukat.

Az ünnepségen kiosztott sajtóanyagban kiemelték: a koronavírus-járvány a tisztjelölt hallgatók életébe is számos új kihívást hozott. A távoktatás mellett szolgálatteljesítési kötelezettségeiknek is eleget kellett tenniük, két és fél hónapon keresztül a veszélyhelyzetből adódó rendészeti feladatokat láttak el.

A most végzetteké az első olyan alapképzéses évfolyam, amely 2017-ben már a Ludovika Campuson kezdte meg tanulmányait. Szintén 2017-ben kezdődött meg az átállás a hároméves tisztképzésről a négyévesre, emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak idén nem bocsát ki pénzügyőr tisztet az egyetem – közölték.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Itt lehet hozzászólni !