Hamarosan indul a Kvassay híd felújítása

csepel.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, június 13-ától december végéig tart a Kvassay HÉV-híd felújítása.

Előző számunkban a két ütemben zajló munkálatokról és a közlekedés menetrendjéről kérdeztük Kazai Katalint, a MÁV-HÉV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettesét, aki most a felújítási munkálatokról ad tájékoztatást.

Előző cikkünk megjelenése után több olvasónk felvetette, hogy az utasok számára kényelmesebb lenne, ha a teljes vonalon – Csepel végállomás és a Boráros tér között – pótlóbuszokkal oldanák meg a közlekedést. Kazai Katalin ezzel kapcsolatban elmondta, ha a pótlóbuszok fél éven át a teljes szakaszon közlekednének, az Csepel belvárosát teljesen megbénítaná. „Ha a buszokkal tartani szeretnénk a megszokott HÉV-menetrendet és az utaslétszámot, akkor egy-két percenként kellene autóbuszkonvojokat útnak indítani. Csepel belvárosában fizikai képtelenség ennyi autóbuszt ilyen gyakorisággal megforgatni. Ráadásul a buszok forgalmi dugókba kerülnének, míg a HÉV zavartalanul tud közlekedni – hangsúlyozta a MÁV-HÉV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese.

Hetven éve nem volt felújítás

A Kvassay híd az ország egyik legforgalmasabb vasúti hídja, amelyen évente 86 ezer vonat halad át. A H7-es HÉV szerelvényei egy munkanap során 260-szor mennek át a Duna felett. Bár a vasúti pályán történt korábban sín- és kapcsolórendszer-csere, legutóbb tavaly júliusban cserélték a vasúti talpfákat és dilatációs szerkezetet, de az 1951-ben átadott hídon tartószerkezetet érintő jelentősebb felújítást még soha nem végeztek. Ha a rekonstrukció idén nem történne meg, a hidat teljesen le kellene zárni és nem lehetne használni.

Nő a híd élettartama

Megtudtuk, hogy a beruházás során elvégzik a híd tartószerkezeti elemeinek részleges cseréjét, megtörténik a híd szerkezetének korrózióvédelmi felújítása, átépítik a vasúti pályát, lecserélik a felsővezeték-rendszert. Az élettartamot növelő felújítás után várhatóan legalább 15 évig jelentősebb beavatkozásra nem lesz szükség a híd szerkezetén. A másfélmilliárd forint értékű beruházás kormányzati támogatásból valósul meg. A felújítás után helyreáll a megszokott menetrend szerinti közlekedés, a felújított szakasz pályasebessége nőni fog. „ A beruházás nem a Kálvin téri projekt része, amelynek során a H7-es HÉV-vonalat a Kálvin térig meghosszabbítják. Jelen projekt elsődleges célja az, hogy a Kvassay HÉV-hídon a vasúti közlekedés biztonságát hosszú távon fenntartsák és a híd élettartamát növeljék” – hívta fel a figyelmet Kazai Katalin.

A pótlóbuszok az 54-es és 55-ös buszok megállóiból indulnak. A pótlóbuszok menetrendjét a Boráros tér forgalmi rendjébe is beillesztik, így a változás az innen induló buszok felszállóhelyeit is érinti. A HÉV-pótló járatok várhatóan az 54-es és az 55-ös buszok jelenlegi felszállóhelyéről indulnak Csepelre.

A menetrendről és a tervezett forgalmi változásokról a MÁV-HÉV Zrt. szórólapokkal tájékoztatja az utasokat, érdemes követni a társaság Facebook oldalát is és a www.mav-hev/kvassay oldalt is.

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !