csepel.hu
„A magyarság a történelem folyamán öt krisztusi sebet kapott: Muhi, Mohács, Kismajtény, Világos és Trianon” – írja Móricz egy 1926-ban megjelent cikké-ben. Mindközül a legfájóbb az utolsó, amire épp száz évvel ezelőtt került sor: a trianoni békediktátum legtöbbünknek máig be nem gyógyuló seb.
A társadalom hosszú ideig nem is kapott semmilyen segítséget, hogy a traumát feldolgozhassa.
A két világháború között mindenkiben joggal élt a revízió reménye, de annak elérése csak a szélsőjobboldali eszmék térhódításával valósulhatott meg. A szocializmus évtizedei alatt a politika olyannyira elhallgatta a Trianonból eredő problémákat, hogy sokan nemhogy azokról az atrocitásokról nem tudtak, amelyek a határon túli magyarokat érték, de még a létezésükről sem hallottak. A rendszerváltással szerencsére ez is véget ért: 2010 óta június 4-én amellett, hogy emlékezünk a történelmi Magyarországra és a békediktátum igazságtalanságára, a nemzeti összetartozást ünnepeljük.
Kiállítás Trianonról
Az emlékezés és az ünneplés a kerületben sem fog elmaradni, de erre is csak később kerülhet sor. Ennek részeként megnyílik majd az a Trianon-kiállítás, amely bemutatja a békediktátum és az ahhoz vezető út részleteit, következményeit, a magyarság egységét. A tárlaton természetesen Csepel múltja is vissza fog köszöni, hiszen Trianon ‒ túl azon, hogy az emberek lelkére rányomta bélyegét ‒, a települések életét szintén befolyásolta. Ezekből a helyi vonatkozásokból lássunk most néhányat.
A világháború elvesztése
Az első világháborúban sok csepeli harcolt és halt hősi halált, a legtöbben azonban a gyárban dolgoztak, hogy az önthesse a muníciót a csataterekre. Tisza István miniszterelnök az elveszített háború kapcsán találóan jegyezte meg: „Csak két dolog vált be: fiaink hősiessége és Weiss Manfréd teljesítőképessége.” Harc a megszállók ellen A fegyverszünetet követően a hadügyminiszter elrendelte a katonák leszerelését, az ország védtelen maradt, az utódállamok hadseregei sorra foglalták el a magyar településeket. Az ellenállásra megalakult a Székely Hadosztály, majd a Tanácsköztársaság megkezdte a vöröskatonák toborzását. Az elsők közt jött létre a Csepeli Vörös Gyalogezred, mely először Nyíregyháza közelében vette fel a harcot a betörő románokkal szemben, majd a felvidéki hadjáratban számos város csehszlovákoktól történő visszafoglalásából kivette részét.
A román hadsereg bevonulása
Az Antant visszavonulásra szólította fel a magyar csapatokat, ígérve, hogy a románok elhagyják a Tiszántúl területét. Ezzel szemben csapataik bevonultak Budapestre, megszállták Csepelt is. Az útközben elfogott vöröskatonák közül többeket itt zártak fogolytáborba. Rekviráltak a lakosság körében, és jóvátétel címén kifosztották a WM gyárat. Gépekkel és nyersanyagokkal több száz vagont raktak tele és szállítottak el a községből.
Menekültek, vagonlakók
Az utódállamok által elfoglalt területekről mintegy félmillió magyar menekülésre kényszerült, sokan veszteglő marhavagonokban húzták meg magukat. Weiss Manfréd báró étellel támogatta a vagonlakókat. A menekültek közül voltak, akik Csepelen találtak új otthonra, és a település életének meghatározó személyeivé váltak. Háray Gyula például – akit „a csehek tántoríthatatlan magyarsága miatt Trencsénből kiutasították” –, Csepelen lett iskolaigazgató, majd a vöröskereszt helyi fiókjának elnöke.
Menteni, amit lehet
Az elfoglalt, illetve veszélyeztetett területekről hozzáláttak kimenekíteni, amit még lehetett. Muzeális gyűjtemények, könyvtárak, ipari berendezések maradtak így magyar tulajdonban. Például a kolozsvári egyetemet Szegedre költöztették, a selmecbányai akadémia Sopronba került. A körmöcbányai pénzverde gépeinek egy részét a WM gyárba szállították, hogy míg el nem készül egy új állami pénzverde, addig a szükséges váltópénzeket a csepeli vasműben elő tudják állítani.
Béketárgyalás
1920. január 5-én elindult Párizsba a magyar békedelegáció, a gróf Apponyi Albert v ezette k üldöttség 1 5-én k apta kézhez a békefeltételek leiratát. Másnap Apponyi megtartotta híres beszédét, és kiemelte, hogy a határok igazságos kijelöléséhez elengedhetetlen a népszavazások megtartása. A javaslat ellen Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság élesen tiltakozott. A békeküldöttség ‒ kinttartózkodása során ‒ a Csepeli Szikratávírón keresztül tudott kapcsolatot tartani, információkat cserélni Magyarországgal.
A csonka ország gazdasága
Magyarország Trianonnal elvesztette többek között erdeinek, bányáinak, nehézipari központjainak legtöbbjét, de a könnyűipar jelentős része, mindenekelőtt a textilipar, a cellulóz- és papírgyártás is a határokon kívülre került. A csonka ország életképessége miatt mielőbb szükség volt a gazdasági szerkezet kialakítására, gyárak létrehozására. Csepelen 1920-ban megkezdte működését a posztógyár (mivel a békediktátum a hadianyaggyártást minimálisra csökkentette, a gyapjú feldolgozását a WM tüzérségi lőszerosztályának üresen maradt épületeiben kezdték el), 1924-ben pedig a papírgyár.
Kikötő és hajó nélkül
Számos vasúti csomópont szintén az utódállamoké lett, és Fiumével az ország elvesztette tengeri kikötőjét is. A békeszerződés rendeleteinek következtében százszámra kerültek idegen kézre mozdonyok, vagonok, hajók. Így még fontosabbá és sürgőssé vált a csepeli szabadkikötő megépítése, a munkálatok a ’20-as évek elején gőzerővel indultak meg. A ’30-as években egymás után készültek a Ganz hajógyárban olyan folyami-tengeri hajók, amelyek a szabadkikötő, valamint a Fekete-tenger és a Földközi-tenger kikötői között szállították teherrakományaikat.
MK
