Újra fogadják az ügyfeleket a BKK Ügyfélközpontok és a Központi Ügyfélszolgálat

BKK, Mr.Gabee, Csepel.info

A BKK Központi ügyfélszolgálata (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 19–21.) továbbá a BKK Ügyfélközpontok 2020. május 25-étől ismét az ügyfelek rendelkezésére állnak. A Központi ügyfélszolgálat változatlan, míg az ügyfélközpontok egységesített 7.00 – 19.00 óra közötti nyitvatartással üzemelnek, figyelembe véve a közösségi közlekedésben még mindig tapasztalható jelentős forgalomcsökkenést. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren található két ügyfélszolgálati pont átmenetileg továbbra is zárva tart, újbóli nyitásuk a reptéri forgalom indulásától függ.

A BKK a személyes ügyfélkiszolgálás mellett fokozott figyelmet fordít – az ügyfelek és a dolgozók egészségének megőrzése érdekében – a járványügyi ajánlások betartására. Ennek megfelelően kötelező az orr és a száj eltakarása a 6 évnél idősebbek számára; az értékesítőhelyeken csak a nyitott pultok számával megegyező számú ügyfél tartózkodhat benn egyszerre; illetve biztosítjuk az ügyfeleink számára a kézfertőtlenítő szer használatát a bejáratnál. Javasoljuk ugyanakkor – lehetőség szerint – az érintésmentes fizetést.

Korábbi tájékoztatásunknak megfelelően az ügyfélközpontok újranyitásától számított 5 munkanapon belül van lehetőség a március 12-ét követően pótdíjazott utasok utólagos bérletbemutatására, tehát az érintetteknek 2020. május 29-ig van erre lehetőségük.

Az ügyfélközpontok újranyitásával visszaállt a helyszíni pótdíj esetében a pótdíjcsekkel egyidőben átadott tájékoztatón szereplő határidő, így a 2 munkanapon belüli megfizetéssel 8 ezer forintra mérsékelhető a 16 ezer forintos alappótdíj.

Továbbra is arra kérjük ügyfeleinket, hogy csakis a személyes ügyintézést igénylő ügyekben keressék fel a nyitott pultos, egylégterű BKK Ügyfélközpontokat és a Központi ügyfélszolgálatot!

A BKK Ügyfélszolgálata az alábbiakban felsorolt ügyekben és módon áll az ügyfelek és érdeklődők rendelkezésére:

Budapesti Közlekedési Központ

  • Cím: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 19–21.
  • e-mail: bkk@bkk.hu
  • Fax: +36 1 235 1040

BKK Telefonos ügyfélszolgálat

  • Telefonszám (Call Center): +36 1 3 255 255
    (az év minden napján 24 órában fogadjuk ügyfeleink hívását)

BKK Központi Ügyfélszolgálat

  • Személyes ügyfélfogadás: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 19–21.
  • Levelezési cím: 1241 Budapest, Pf. 200
  • e-mail: bkk@bkk.hu

Nyitvatartás

hétfő, kedd 9.00–17.00 óráig
szerda 9.00–19.00 óráig
csütörtök 9.00–17.00 óráig
péntek 9.00–15.00 óráig
szombat–vasárnap zárva

BKK Ügyfélközpontok

Nyitvatartás
Hétköznap Szombat Vasárnap
Csepel XXI. kerület, Szent Imre tér HÉV- állomás 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Deák Ferenc tér M, aluljáró 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Déli pályaudvar M 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Ferenciek tere M 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Kelenföld vasútállomás M, aluljáró 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Keleti pályaudvar M, aluljáró 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Kőbánya-Kispest M 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Liszt Ferenc repülőtér 2A terminál Ideiglenesen zárva Ideiglenesen zárva Ideiglenesen zárva
Liszt Ferenc repülőtér 2B terminál Ideiglenesen zárva Ideiglenesen zárva Ideiglenesen zárva
Móricz Zsigmond körtér M 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Központi Ügyfélszolgálat VII., Rumbach Sebestyén utca 19-21. 9.00–17.00, szerdán 9.00–19.00, pénteken 9.00–15.00 Zárva Zárva
Rákosmente XVII. kerület, Pesti út 170/b. 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Szentlélek tér HÉV-állomás 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00
Széll Kálmán tér M 7.00–19.00 7.00–19.00 7.00–19.00

Az ügyfélközpontokban és az ügyfélszolgálatokon elérhető szolgáltatások (nagyításhoz kattintson a képre):

BKK Pénztárakban elérhető szolgáltatások (Nagyításhoz kattintson a képre)

Parkolással, teherforgalmi hozzájárulással, túlsúlyos és túlméretes járművek közlekedésével, személytaxi-szolgáltató vállalkozásoknak és személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgáltatóknak előzetes igazolás iránti kérelem befogadásával és kiadásával kapcsolatos ügyekben

  • Telefonszám: +36 1 3 255 255, hívható:
hétfő, kedd 9.00–17.00 óráig
szerda 9.00–19.00 óráig
csütörtök 9.00–17.00 óráig
péntek 9.00–15.00 óráig
szombat–vasárnap zárva

Taxiközlekedéssel kapcsolatos információk
Az előzetes igazolások átvételével kapcsolatban hétfőtől péntekig 9.00–13.00 óra között a +36 70 390 3276 telefonszámon, az ellenőrzésekkel kapcsolatban pedig a +36 70 455 1549 telefonszámon lehet érdeklődni és információt kapni.

Közösségi közlekedéssel kapcsolatos panaszok, észrevételek bejelentése, menetrendekkel, viteldíjakkal kapcsolatos információk

  • Levelezési cím: 1241 Budapest, Pf. 200.
  • Telefonszám (napi 24 órában): + 36 1 3 255 255
  • e-mail: bkk@bkk.hu

Közösségi közlekedési pótdíjakkal, méltányossági kérelmekkel kapcsolatos ügyek

  • Levelezési cím: 1241 Budapest, Pf. 200.
  • Telefonszám: + 36 1 3 255 255, 1.7-es menüpont, hívható:
hétfő–csütörtök 7.30–16.00 óráig
péntek 7.30–14.30 óráig
szombat–vasárnap zárva
  • e-mail: potdijkezeles@bkk.hu
  • Személyes ügyintézés az „Elérhető szolgáltatások” táblázatban kijelölt helyszíneken lehetséges.

Méltányossági ügyekben – személyes megbeszélés időpontjának egyeztetése érdekében – érdeklődni lehet a + 36 1 3 255 255 telefonszámon, az 1.7-es menüpont az alábbi időpontokban:

hétfő–csütörtök 7.30–16.00 óráig
péntek 7.30–14.30 óráig
szombat–vasárnap zárva

Talált tárgyakkal kapcsolatos ügyek

  • Levelezési cím: 1980 Budapest, Pf. 11.
  • Telefonszám: + 36 1 3 255 255, 1.6-os menüpont (hívható a Talált tárgy kezelőség nyitvatartási idejében)
  • e-mail: talalttargy@bkv.hu
  • Személyes ügyfélfogadás: 1072 Budapest, Akácfa u. 18.

Mozgáskorlátozottak számára biztosított személyszállítás

BKK Forgalomfelügyelet

Budapest Közút Zrt. elérhetőségei:

Kátyúkár ügyintézés

  • Levelezési és ügyfélfogadási cím: 1115 Budapest, Bánk bán utca 8-12.
  • Telefonszám:+ 36 1 776 6107 (személyes ügyfélfogadás nyitvatartási idejében)
  • e-mail: karrendezes@budapestkozut.hu

 

Nyitvatartási idő

hétfő–csütörtök 8.00–14.00 óráig
péntek 8.00–12.00 óráig
szombat–vasárnap zárva

Bejelentés főutakkal, hidakkal, felüljárókkal, forgalmi jelzőlámpákkal kapcsolatos ügyekben

Forgalomtechnikai hozzájárulással és közterület-használattal kapcsolatos ügyekben

  • Levelezési és ügyfélfogadási cím: 1115 Budapest, Bánk bán utca 8-12.
  • Telefonszám: + 36 1 776 6103 (személyes ügyfélfogadás nyitvatartási időben)
  • e-mail: ugyfelszolgalat@budapestkozut.hu

Nyitvatartási idő

hétfő–csütörtök 8.00–14.00 óráig
péntek 8.00–12.00 óráig
szombat–vasárnap zárva

Forgalomtechnikai hozzájáruláshoz és közterület-használathoz szükséges térképmásolat kiadása

  • Levelezési és ügyfélfogadási cím: 1085 Budapest, Baross u. 22-26. VI. emelet
  • Telefonszám: +36 1 7766138 (hívható a személyes ügyfélfogadás nyitvatartási idejében)

Nyitvatartási idő

hétfő–péntek 8.00–12.00 óráig
szombat–vasárnap zárva

Itt lehet hozzászólni !