Jó reggelt Csepel: itt a csütörtöki videónk!

Csepel.info

2020. március 19-én reggel nyolc óra után nem sokkal készült videónkban azt láthatják, hogy gyér forgalom mellett kezdődött a nap Csepelen.

A gyógyszertárak előtt most is sorok állnak, a húsboltnál is ott a sor, a nagypostánál pedig a sarokig ért (utóbbi nincs a videóban). Egyik helyen sem kell azonban sokat várni, hiszen mindenki igyekszik tartani a biztonsági távolságot. Most már gyakran látni maszkos embereket, és sajnos tovább emelkedett a koronavírusos fertőzöttek száma is, ami a reggeli adat szerint 73 fő.

A járvány második szakaszához  – a csoportos megbetegedések szakaszához –  értünk, amikor közösségben, személyes érintkezéskor terjed a fertőzés. Ahogy dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos fogalmazott, már “Magyarországon is bárhol jelen lehet a vírus”. Ezért nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, és aki teheti, az maradjon otthon, tartsa be az szabályokat és az ajánlásokat.

A hazánkban azonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 73 fő. Közülük 9 iráni, 1 brit, 1 kazah és 62 magyar állampolgár. Hétfőn a második iráni gyógyult is távozott a kórházból.

Csak közösen tehetünk a járvány lassításáért! Ossza meg videónkat!

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/csak-kozosen-tehetunk-jarvany-lassitasaert-ossza-meg-videonkat

2 hozzászólás “Jó reggelt Csepel: itt a csütörtöki videónk!” bejegyzésre

  1. YT szerint:

    A piac ma tele volt idős emberekkel, akik maszk nélkül flangáltak! Nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót?

  2. pusssh szerint:

    Dehogynem! Azért nyüzsögnek!

Itt lehet hozzászólni !