A csepeli önkormányzat intézkedései a koronavírus-járvány idejére

csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester ismét összehívta a kerület irányítását végző intézmények vezetőit, valamint a tankerület vezetőit, hogy a koronavírus-járvány kapcsán eddig hozott kerületi és országos intézkedéseket összegezzék.

A megbeszélésen további konkrét rendelkezéseket is hoztak.

A koronavírus elleni védekezés eredményeképpen a Csepelen működő intézmények, bölcsődék, óvodák, általános iskolák megkapták a megelőzéshez szükséges fertőtlenítő szereket. Az intézményekben megerősítették az általános takarítást, kéz- és eszközfertőtlenítőket szereztek be.

A csepeli óvodákban február 10-e óta folyamatosan tájékoztatják a szülőket a járványügyi intézkedésekről, ezeket kifüggesztették az intézményekben. A gyerekek tervezett kirándulásait elhalasztják, a kerületi bölcsődék, óvodák ugyanakkor nem zárnak be.

A Humán Szolgáltatások Igazgatósága alá tartozó szociális ellátó intézményekben kézfertőtlenítőket, szájmaszkokat osztottak ki a dolgozók között, és naponta többször fertőtlenítik az épületeket. A Simon Bolivár sétányon található idősek nappali ellátását biztosító intézményben látogatási tilalom van érvényben. A szociális étkeztetés ugyanakkor továbbra is működik.

A csepeli iskolákat is fertőtlenítik, március 11-től pedig elhalasztottak minden olyan iskolai rendezvényt, amelyen nagy számban vehetnek részt diákok. Az iskolai és óvodai nyílt napok, valamint az ünnepségek elmaradnak. A Határtalanul program keretében nem utaznak az országhatáron kívülre a gyerekek. Az 1 hónapon belül sorra kerülő osztálykirándulásokat elhalasztották, az önkormányzat által biztosított ingyenes óvodai és iskolai úszásoktatásokat pedig március 13-tól felfüggesztik.

A megbetegedések számának növekedésével egy időben újabb intézkedéseket, intézetlátogatási szabályokat vezettek be a csepeli egészségügyi intézményekben, ahol az elmúlt napokban kézfertőtlenítőket helyeztek ki több helyen, továbbá maszkokat szereztek be a dolgozóknak.

Az önkormányzati intézményrendszerben működő nyugdíjasklubok működését az idősek veszélyeztetettsége miatt szüneteltetik. A kis létszámú tanfolyamokat, szakköröket ugyanakkor továbbra is megtartják.

Az önkormányzat összes további rendezvényeit elhalasztják, így későbbi időpontban rendezik meg az évi első nyugdíjas hajókirándulást is.

Az önkormányzat minden szervezeti egysége feladatban kapta meg, hogy készítsenek olyan működési tervet, ami a legszélsőségesebb helyzetben is biztosítja a kerület működését és fenntartását.

Borbély Lénárd polgármester arra kéri a kerületi politikusokat, ne használják fel a járványt a saját politikai haszonszerzésük céljából. Ahogy a találkozón fogalmazott, a koronavírus elleni védekezés ügye nem lehet pártpolitikai ügy.

A további intézkedésekről folyamatosan tájékoztatást adunk.

3 hozzászólás “A csepeli önkormányzat intézkedései a koronavírus-járvány idejére” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Simon Renáta!
    Tehát alaptalan volt az aggodalmad, a másik poszt alatt!

  2. Marika szerint:

    Zárják le csepelt, helyezzék karantén alá, túl sok nyugger lakik errefelé akik veszélyben vannak! Zárják le a hidakat vagy bontsák le őket, minek az!

  3. pusssh szerint:

    Marika!
    A csepeli önkormányzat éppúgy az “operatív törzs” utasításai alatt áll, mint pillanatnyilag mindenki az országban. Te is.

Itt lehet hozzászólni !