Csillag születik: már a múlté a síró Tabáni

Otthon tyúkhúsleves kényezteti az énekest

Bors, Stop

Az elmúlt napokban új erőre kapott Tabáni István még csak ízlelgeti a Csillag születik adta népszerűséget, azt azonban már most eldöntötte, hogy egyre nagyobb sikerei ellenére sem hagyja ott a rosszul fizető teremőri állását.

KICSERÉLTÉK – Tabáni Istvánon nyoma sincs a múlt szombati sírdogáló hangulatnak. A Bors munkatársai egy visszahúzódó, szomorkás tekintetű Tabáni Istvánra számítottak az RTL Klub tehetségkutatójának szombat esti középdöntőjének kamerapróbáján, ehelyett azonban egy megtáltosodott, bőrkabátos vagány rocker mosolygott vissza ránk.

– Szombat este egy dinamikus dalt énekelek, ami az eddig előadott lírai számom után talán furcsa lesz a nézőknek, de szeretném végre ezt az oldalamat is megmutatni – kezdte a csepeli Freddy Mercury.

– Az elmúlt napokban feltöltődtem, de szeretnék már egy nagyot aludni. Ahogy egyre jobban haladok előre hétről-hétre, annál jobban próbálom magam odatenni, ami sok gyakorlást igényel. Munkahelyem szerencsére támogat és kiáll mellettem, ezért most elengedtek fizetetlen szabadságra. Nagyon rendes kollégáim vannak, szinte jobban izgulnak, mint én. Szeretek a múzeumban dolgozni, csak a fizetés nem túl sok. Bár beosztom a pénzem, hónap végére már nagyon meg kell húznom a nadrágszíjat – magyarázta István, aki a sztársággal járó csábító csillogás ellenére sem hajlandó lemondani szerény fizetést nyújtó munkahelyéről.

– A környezetemben többen is győzködtek, hogy hagyjam ott a teremőr állást, mert most lehet nagyot szakítani. Viszont én máshogy gondolkodom erről, nem akarok kapkodni, nem szeretném így meglovagolni a hirtelen jött népszerűséget, és eltűnni a süllyesztőben. Kapok most is felkéréseket, de nem vállaltam el egyet sem, mert csak a Csillag születikre figyelek. Egyszerre csak egy dologra szoktam koncentrálni, mert nem szeretném szétforgácsolni magam. Különben sem könnyű kiszűrni, hogy melyik ajánlatra érdemes rábólintani. Egy saját lemez régi vágyam, de arra ígyis-úgyis várni kell, mert ha lehetőségem adódna rá, akkor szeretném tökéletesen, a saját ízlésem szerint elkészíteni, ami akár évekig is eltarthat.

Forrás: Bors

Otthon tyúkhúsleves kényezteti az énekest

A lányok, akik után vágyódott, rendre kikosarazták. Lassan megszokta, hogy a vágyait vagy lerajzolja, vagy elénekeli, de úgy, hogy legfeljebb a konyhában vacsorát készítő édesanyja hallja. Tabáni Istvánban a selejtezőknél már gyűlt a feszültség, amely szombaton, a siker küszöbén elemi erővel tört elő. Sírva fakadt. S vele könnyezett a fél ország.

“Éreztem a szavakat, amelyeket nagyon sokszor gondoltam: “Nézem tisztaságát, mégsem értem, hallom hangjait, és el nem érem, ott a tenger, itt az én hajóm. Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…” Kaszás Attila is eszembe jutott, az ő sorsa is. Kavarogtak bennem az érzések, a gondolatok: a dal közepétől küzdöttem ellene, de sajnos kitört belőlem a sírás”- magyarázkodik Tabáni István, akiben felszakadtak a sebek, és ezzel leginkább az édesanyját ijesztette meg.

“Nem mertem ránézni a saját fiamra. Éreztem, hogy a szöveg hatása alá kerül, és attól féltem, nem tudja befejezni a dalt. Pedig otthon hányszor elénekelte… Most a legnagyobb szeretettel és nyugalommal vesszük körül. A kedvencét főzöm, tyúkhúslevest. Reméltük, hogy kipiheni magát, de vasárnap reggel bevallotta, hogy dolgozni kell a héten, várják a múzeumban, nem vett ki szabadságot.”

Forrás: Stop

5 hozzászólás “Csillag születik: már a múlté a síró Tabáni” bejegyzésre

  1. én szerint:

    Hajrá István, Neked drukkol az egész “én család”!

  2. másik én szerint:

    Igen:)

  3. Puporka Zita szerint:

    Szia István!
    Nagyon drukkolok,hogy teljesítsd az állmaid, nagyon szép hangod van. Az én szívemet már az első válogatáson elraboltad.-)További sok sikert!!!:)

  4. Fail Zoltánné szerint:

    Szia István!
    Elejétől fogva drukkolok Neked családommal együtt. Gyönyörú hangod van, és mióta tudjuk, hogy csepeli vagy, még inkább szeretünk. További sok sikert és büszkék vagyunk Rád!

  5. Hidvegi Eva szerint:

    Hajrá István, csak neked drukkolok!!! (na meg a kis csikönak egy kicsit)

Itt lehet hozzászólni !