Megbukott a kormányzati negyed: 632 milliós kiadás a semmire?

Mno.hu

 

Kormányzati negyed

A kormányzati negyed beruházást megállítja a kormány, de az új városközpont tervezése nem áll le – jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. A Fidesz azt követeli, a kabinet nevezze meg a beruházás felelőseit. A KDNP úgy véli, a kormányzat tovább fosztogatja az adófizetőket, mivel még 12 hónapig működtetik a kormányzati negyed projektirodáját. Bölcs döntést hozott a kormánykabinet – véli az SZDSZ.

A kormánykabinet arról döntött, hogy a kormányzati negyed projektet nem le-, hanem megállítja – jelentette ki Budai Bernadett kormányszóvivő kedden. A szóvivő hozzátette: a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön létre. A döntéssel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a kormányzati negyed projektirodája az év végéig tovább működik, elkészíti a beruházás terveit, majd elszámol, ezt pedig a kormány tervei szerint az Állami Számvevőszék ellenőrizné. A beruházásra Budai szerint eddig körülbelül 450 millió forintot fizettek ki.

Ki a felelős?

Határozottan követeljük a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a pontos elszámolást, mire költötték a 632 millió forintot, kik kapták meg ezt az összeget – hangoztatta Budai bejelentésére reagálva Szijjártó Péter. A Fidesz kommunikációs vezetője hozzátette: azt is követelik, hogy nevezzék meg, ki a felelős azért, hogy a kormány az ország jelenlegi helyzetében belevágott egy 140 milliárdos luxusberuházásba, ki az, aki ezt engedte, támogatta és előterjesztette, és ki a felelős azért, hogy hónapokkal később az eredmény 632 milliós kiadás „a semmire”.

KDNP: Tovább fosztogat a kormányzat kalózhajója

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) sajnálatát fejezi ki, hogy mégsem merült hullámsírba a kormány kalózhajója, továbbra is az adófizetők pénzét rabolja – így reagált a párt arra, hogy Budai Bernadett kormányszóvivő kedden Budapesten bejelentette: kormányzati negyed beruházást szünetelteti a kormány. Vitorlájukból a beruházók fogták ki a szelet, mert nemet mondtak a kormányzati fejetlenségre, a túlerőltetett, átgondolatlan, bizonytalan kimenetelű vállalkozásra – olvasható a párt közleményében. A KDNP úgy véli, a kormányzat tovább fosztogatja az adófizetőket, mivel még 12 hónapig működtetik a kormányzati negyed projektirodáját a polgárok pénzéből, annak ellenére, hogy azt sem tudják, hova akarják építeni a negyedet. „A kormányzat beteges ötletelése az emberek várakozása ellenére nem maradt abba, már újabb terveik vannak: a Nyugatihoz most éppen új városközpontot akarnak építeni” – olvasható a sajtóközleményben. A KDNP szerint elveszett a remény arra, hogy a kormány más vizekre evez és végre az emberek mindennapi gondjaival is elkezd foglalkozni, így a ciklus feléhez közeledve. „Nyilvánvaló, a kormány továbbra is körömszakadtáig ragaszkodik luxusigényeihez akkor is, amikor lassan koldussá lesz Magyarország. Be kéne fejezni végre az ámokfutást!” – zárul a közlemény.

Van, aki üdvözli

Az SZDSZ üdvözli a kormánykabinetnek azt a döntését, amellyel megállítja a kormányzati negyed beruházását – közölte Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Bölcs döntést hozott a kormánykabinet – tette hozzá a kisebbik koalíciós párt politikusa. Horn Gábor kifejtette: továbbra is jó ötletnek tartják a kormányzati negyed létrehozását, ugyanakkor az SZDSZ szerint elfogadható megoldást választott a kormánykabinet.

Forrás: MTI, Mno.hu

5 hozzászólás “Megbukott a kormányzati negyed: 632 milliós kiadás a semmire?” bejegyzésre

  1. Morzsi szerint:

    Gratulálok! Zseniális!
    Most 450 millió a semmire, de függőben hagyjuk, később még többet is ki lehessen belöle hozni, de még ennyit biztos!
    Most jöhetnek a tanulmányok több millióért, hogy miért nem volt elég jelentkező a kivitelezésre!

    Döbbenetes, hogy milyen kommunikacióval csinálják.
    Szinte már büszke lettem a hős, megfontolt döntésre ebben az általuk kreált pénzkidosási ügyben.

  2. Csaba szerint:

    Leginkább az a döbbenetes, hogy Veres János azt nyilatkozta, hogy ez politikai értelemben nem jelent bukást, Horn Gábor SZDSZ ügyvivő szerint pedig ez nem kidobott pénz, hiszen minden ember profitálni fog a már elköltött pénzből. Hiszen megszépült a környezt, ahol építették volna…

    Na ez már a pofátlanság teteje. Egész életemben nem hogy nem nem adózok ennyit egyedül, de nem is keresek ennyi pénzt, amennyit most kidobtak az ablakon.

  3. Csepeli Galvániszap szerint:

    Az a szörnyű, hogy iszonyú pénzkidobás folyik az országban, miközben műtéteket nem végeznek el, mert nincs sebészeti cérna. Életfontosságú eü vizsgálatokat nem végeznek el, miközben százmillió forint értékben vesznek széfeket a kórházakba. Iskolákat zárnak be, romlik az oktatás színvonala, miközben digitális táblákra költik teljesen feleslegesen a pénzt. Csak a saját gazdasági köreik zsebének megtömésével foglalkoznak az ország rendbetétele helyett. Márpedig volna mit rendbe tenni, mert amit itt műveltek 2002 óta a gazdasággal és most az egészségüggyel, az felér egy tatárjárással.

  4. Laja szerint:

    És ne felejtsük el, hogy mindemellett még hihetetlen cinikusak is.

  5. Bombi szerint:

    Horn Gábornak a maga módján igaza lehet abban, hogy nem kidobott pénz… Elképzelhető, hogy jelentős részét a kifizetett summának szépen ellopták. Így az ő szemszögükből nézve nem is lenne szó kidobott pénzről. Ez esetben csak egyik zsebből a másikba ment. Az állami zsebből saját zsebbe.

Itt lehet hozzászólni !